Mickey webnaplója

A Modern idők c. filmben Chaplin szerepe szerint futószalag mellett álló szerelő, aki egész nap ugyanazt a mozdulatot végzi. Az elé kerülő szerkezet két csavarját a jobbjában és baljában tartott villáskulcsokkal meghúzza, kettőt csavar rajtuk. A műszak végén távozó szerelő hazafelé ballag. Meglát egy esőcsatornát, amelynek pántját, két csavar rögzíti. Emberünk odalép és kettőt húz rajta. Majd megjelenik előtte egy alak télikabátban. A kabát dragonyát díszítő két gombhoz lép a szerelő és rutinos mozdulattal kettőt teker rajta képzeletbeli villáskulcsával. Kérem szépen, a megszokás, a rutin, az ismétlődő mozdulatok.
Azon kapom rajta magamat, hogy a misén fel akarok állni a prefáció elején. Ezt teszi egész Nyugat-Európa, ezt teszik a jezsuiták (sokáig kint éltek), és én ugye ott dolgoztam. De mikor!!! Utoljára öt éve. És nyugtalan mozdulatot teszek, amikor a prefációhoz ér a pap a szövegben, mert korábban tíz évig itt naponta felálltunk.
Ugyancsak öt éve szerelték át a konyhánkat, cserélték le ott és a toilette-ben a vizes berendezéseket. Korábban a WC-ben balra szemmagasságban lógott a lehúzó. Az új megoldás: magán az öblítőtartályon elhelyezett nyomógomb. Öt éve annak is, hogy a csere megtörtént. Néha mégis balra akarok nyúlni szemmagasságba...!
Pavlov óta néven tudjuk nevezni ezeket a berögződéseket.
37. ZSOLTÁR. (ízelítő) AZ IGAZ ÉS A BŰNÖS SORSA (Dávidtól.) Ne haragudj azokra, akik rosszat tesznek, ne irigyeld a gonosztevőket... Ajánld utadat az Úrnak, remélj benne, s ő irányít majd... Nyugodj meg az Úrban és remélj benne! Ne haragudj arra, kinek siker kíséri útját, az emberre, aki gonoszságot művel, hogy elpusztítsa a szegényt és a gyengét. Hagyd el a haragot és ne méltatlankodj, föl ne gerjedj, ... akik az Úrban bíznak, birtokolják a földet... Az istentelen kölcsönkér, s nem adja meg, a jó megértéssel telve ajándékoz... Ha megbotlik is, nem esik el, mert az Úr megfogja kezét... Hagyd el a rosszat és tedd a jót, akkor megmaradsz mindörökre... Bízzál az Úrban és kövesd az útját... Közöm. Hosszú zsoltár, gondolatainak ismétlésével, át- és átfogalmazásával. Dávid mintha nem is az Úrhoz, hanem felebarátaihoz szólna, és élete tapasztalatait összegezné és adná át nekik. Hangvétele kicsit Kölcsey Parainesisére emlékeztet. Korai megfogalmazása annak, amit majd Jézus sorol a boldogságmondások kötött (a szelídek birtokolják a földet), s újra előbukkan, amit majd Pál is javall: Hagyd el a rosszat és tedd a jót. Ami feltűnik még, hogy szentekről (igazak) és gonoszokról beszél. Az emberben a kétféle indíttatás egyaránt megvan. Mi is olyanok vagyunk, mint a Mester által emlegetett Boanergészek (a mennydörgés fiai). Tanítványai, akik utóbb szentté lettek, egyszer azt javasolták a Mesternek, hogy küldje a mennykövet azokra a falusiakra, akik nem fogadták be őket éjszakára. Igaza van az indián mesének. Mindenkiben lakik egy farkas és egy bárány. Az marad életben, amelyiket tápláljuk.

Jól hangzik, lehetne egy Benedek Elek-mese címe akár. Alig volt több közük egymáshoz, mint hogy mindkettejük neve y-ra végződik. Egy ügyben mégis találkoztak: a bicsérdizmus ügyében. Három levélváltás esett közöttük, bár nyugodtam írhatnék pengeváltást is. Annyit előzetesen, hogy Bicsérdy könyvet írt arról, hogy az általa diktált vegetárius étrend hatására az ember 120 évet megél. Karinthy nem maradt adósa Bicsérdynek. Feldobott magas labdáját azonnal lecsapta. Sorolja, hogy mi mindenről hajlandó lemondani, s számon kéri Bicsérdyn, hogy mit is kínál helyette cserébe. Idézem: „Drága Bicsérdym, önnek sejtelme sincs a matematika legelemibb törvényeiről, a különbségről, amely a tartam és a tartalom, a mennyiség és minőség közt fennáll. A tartalmat nem lehet tartammal pótolni... Nekem vagy egy boldog percet ajánljon ön, vagy pedig a halhatatlanságot..., de huszonhárom méter szegélyben és tíz kiló semmiben és száz esztendő életben nem egyezem ki.” Két megjegyzést fűzök az előzőekhez. Az egyik, hogy egyikük sem érte meg a 120 évet. Karinthyt agyvérzés érte Siófokon nyaralásuk alkalmával, és ez végzetes lett. 53 éves korában elhunyt (és a maga módján halhatatlan lett). Bicsérdy pedig nem természetes halállal halt meg. Amennyire tudom, az USA-ban tartott előadássorozatot, ahol is kiesett utazás közben a nyitott vonatajtón, és 79 éves korában meghalt ő is. PS. Titkárnője közlése szerint vizet prédikált és bort ivott, amennyiben ugye vegetárius étrendről prédikált, miközben ő maga nem vetette meg a csirkehúst. Igaz – titokban ette.
A másik megjegyeznivalóm: Igaz, hogy az üres tartam mit sem ér, de tartalom e világon csak akkor képzelhető el, ha a tartam lehetővé teszi. Kapott időtartam nélkül nem lehetséges tartalommal megtölteni a nem létező életünket. Ergo az élettartam nem garanciája, de lehetősége a hosszú és tartalmas életnek. Rajtunk múlik, hogy életünk tömlőjét mivel pakoljuk tele. Még egy megjegyzés: Ha kiestünk az időből, nincs egymásután, hanem talán időtlen intenzitás van, ahol a tartam egybeesik a tartalommal. Mondhatod, hogy hisz a piszi. Nem tudok mást válaszolni, mint hogy én így képzelem. Igazam valóságos voltának az esélye annyi, mint ha egy két dimenziós (lapos) emberke a tér természetéről tartana előadást, vagy ha a magzat arról beszélne, hogy milyen odakint az élet.   
36. zsoltár: A BŰNÖS VAKSÁGA, ISTEN JÓSÁGA (A karvezetőnek – Isten szolgájától, Dávidtól.) Az álnok ember szívét gonoszság uralja, szeme előtt nincs istenfélelem. Azzal ámítja magát bensőleg, hogy bűnét senki föl nem fedi és el nem ítéli. Szájának beszéde gonoszság és csalás, megszűnt okosat gondolni és tenni a jót. Fekvőhelyén gazságról álmodik, a rossz úton marad, a bűntől nem irtózik. Uram, irgalmad fölér az égig, hűséged a felhőkig. Igazságosságod, mint Isten hegyei, ítéleteid, mint a tenger mélye. Uram, embernek, állatnak, te vagy éltetője. Milyen drága a te kegyelmed, Uram! Az emberek fiai menedéket találnak szárnyad árnyékában. Házad javaiból jóllakatod, és megitatod örömöd patakjából. Tenálad van az élet forrása, a te fényedben látjuk a világosságot. Jóságod tartsa meg, kik tisztelnek téged, a tiszta szívűeket őrizd meg hűségedben! Gőgös lába ne taposson rám, és bűnös keze ne mutasson ajtót! Lám, a gonoszok összeesnek, a földre buknak s többé már föl sem kelnek. Közöm. Akik a mammon szolgái, a hamisságra adják életüket, azok szeme előtt egészen más dolgok lebegnek (pl. a profit, a haszonlesés), mint az Istenre figyelés. A zsoltár középpontjában áll, amin megakadt a szemem: Milyen drága a te kegyelmed. Csakugyan drága? Hatásában feltétlenül, olyannyira, hogy meg se tudjuk fizetni: „Minden kegyelem”. De vajon a mi szempontunkból csakugyan drága-e? Egyáltalán nem. Ingyenes. Egy lombos fa mennyiért nyújt árnyékot? Egy friss szellő mennyiért üdít fel? Egy szerencsésen elkerült balesetért mennyit fizetünk? És így tovább: a szellemi értékekért sem adunk pénzt, a jó hallásért se, tehetségeinkért se. Minden kegyelem. Tenálad van az élet forrása, a te fényedben látjuk a világosságot. Pucéran és koldusszegényen jövünk a világra. Minden gazdagságunkat ajándékba kapjuk. Hát szolgáljunk velük!   

A második a szokásos, hiszen fejezetről fejezetre haladva fűzök olyan gondolatokat a bibliai szakaszokhoz, amelyeket ma épp olyan aktuálisnak élek meg, mint keletkezésük idején voltak. Óhatatlanul felületes és hiányos így az anyag, de hát ez egy blog, s nem értekezés.
Az első a fülemben cseng. Egy sláger a 60 –as évekből. The Seekers Turn, turn, turn c. daláról van szó.  Érdekelt szép nótájuk, de az együttes maga is. A Seekers (keresők) vallásos csoport volt az 1700-as évekből. Tovább olvasom az együttes nacionáléját. Református ausztráliai alakulat, hatalmas sikerrel, hatalmas lemezforgalommal, díjakkal. Ez a dal különösképpen is megérintett. Megkerestem a szövegét (lirics): Rájöttem, hogy a Prédikátor könyve 3. fejezetének az eleje. Nézzük akkor ezt a szöveget! Közben hallgassuk meg a dalt a The Seekers vagy The Birds előadásában. „Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: [ez a refrén] Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a bontásnak és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének. [ezek a versszakok témái]. Amikor főiskolára jártam, sokat hallgattuk ezt a számot is. Vajon hányan tudták, hogy a Prédikátor szól hozzájuk a szocialista hétköznapok valóságában, és azt üzeni, hogy ezen a földön minden hiábavalóság, minden hiúság és szélkergetés.
Tudjuk, ha rámegyünk a youtube-ra, nehezen szabadulunk. Így jártam én is. Egymásután hallgattam fiatal korom slágereit. Presley gyönyörű tiszta hangon intonálta az Only Yout. Neil Sedaka előadásában az Oh Carolt, a Del Shannon idétlenkedésével együtt is kedves Runaway c. számot, s talán még másokat is. Korábban is megtettem, hogy elmerültem a retro-zenékben, de most örömömet fokozta, hogy nem találtam szemben magamat a prosztata-problémákra figyelmeztető reklámokkal. Már-már zavaró volt, hogy valahányszor rákattantam egy régi slágerre, kitalálják, hogy elmúltak felettem az évek, amikor is utolérhet a férfiak legáltalánosabb baja.
35. ZSOLTÁR. (részletek) AZ ÜLDÖZÖTT IGAZ IMÁJA (Dávidtól) Szállj perbe, Uram, azokkal, kik velem vitáznak, győzd le azokat, kik ellenem harcolnak! ... hátráljanak meg, akik gonoszat forralnak ellenem! Legyenek olyanok, mint pelyva a szélben, az Isten angyala szórja őket szét! ... üldözze őket az Isten angyala! ... kelj védelmemre, Istenem és Uram, ...mert ok nélkül csapdát állítottak nekem, és ok nélkül vermet ástak életemnek... Minden tagom hirdeti majd: Ki olyan, mint te vagy, Uram? aki a gyengét megmented a túlerőtől, a szegényt a rablók kezétől... A jót rosszal viszonozták ... örültek, amikor ingadoztam, és ... Fogukat csikorgatták ellenem. Uram, meddig nézed még ezt? Oltalmazd meg dühüktől életem, mentsd meg lelkemet az oroszlánoktól!... Uram,...tégy igazságot... Közöm. Hihetetlenül aktuális Dávid zsoltára kócos jelenünkben. Magyarország folyamatosan megkapja a magáét, mint a gúnyolódó tömegtől a mesebeli molnár a szamárral és az unokájával. (Aeaopus, La Fontaine?) A templomban ma imára szólított fel mindenkit a papunk. Nem lát esélyt a normális emberi kibontakozásra, amint én se. Avagy nem tapasztaljuk? A jót rosszal viszonozzák, örülnek, amikor ingadozunk, fogukat csikorgatják ellenünk. Az örök kérdés: Igaza van, de miért mondja... miért ő mondja? és csakugyan fogukat csikorgatják, elég ha csak a sajtó megvezetéseire gondolok. Imához: Uram, tégy igazságot!

Az esti himnuszban énekeljük vagy mondjuk: „Az ellent kösse meg kezed, testünket hogy ne rontsa meg.” Jó volna a világon mindenütt ezekre a szavakra lélegezni, jó volna, ha átjárná békétlen világunkat ez a kérés, jó volna, ha végre béke volna már. Az emberi szív békéje, a minden normális lény efféle vágya. Jó volna, ha megköttetne az ellenség keze, aki világméretben támad a másik emberre. Elveszi felebarátja életét, kizsigereli, kényszeríti mindenféle ocsmányságokra. Jó volna, ha nem szólna „rút perek szava” (reggeli himnusz), nem ármánykodnának az emberek, nem mocskolnák be egymás jó hírét, nem ráznák öklüket azokra, akik velük jót tesznek. Tévtanok és világméretű félelmek csapódnak le azokban a gyűlölethullámokban, amelyek ma át meg átjárják a földet. Amennyire meg tudom ítélni, ennek része az a gerjesztett menekülthullám, amelyről már senki nem tudja, mennyire a dzsihád rése, mennyire mozlim, mennyire sorsüldözöttek útja, mennyi a kalandorok lázadása.
Álljon itt két vélemény: Az első a Nobel-díjas Kertész Imre tollából származik: "Európa, gyerekes és öngyilkos liberalizmusa miatt, hamarosan aláhanyatlik. Európa alkotta meg Hitlert, és Hitler után a kontinensnek nincsenek érvei: a kapuit szélesre tárja az iszlám előtt, nem mernek többé beszélni fajról és vallásról, miközben az iszlám csak az idegen fajokkal és vallásokkal szembeni gyűlölet nyelvét ismeri" - írja Kertész Imre könyvében, amelyet idézett a Magyar Idők. Az író úgy folytatta: "Beszélnék arról, hogy a muzulmánok elárasztják, megszállják és elpusztítják Európát, és hogy az európaiak hogyan viszonyulnak mindehhez, az öngyilkos liberalizmussal és a buta demokráciával. (…) Mindig ugyanúgy végződik: a civilizáció eléri az érettség bizonyos fokát, ahol már nemcsak hogy nem képes megvédeni önmagát, hanem látszólag érthetetlen módon a saját ellenségét imádja." A végső kocsma c. könyvéből idézi a svéd Friatider c. lap.
A második: „Arra buzdítok minden kedves olvasót, hogy ne foglalkozzon a világ hisztijével, inkább ültessen a kertbe egy fát, gondozza a rózsabokrokat, főzzön valami finomat, kedveskedjenek pajkosan egymással és tegyék rendbe az otthonukat. Ettől jobb lesz a világ, értékesebb lesz az élet. Viszont, ha bosszankodnak, pánikba esnek, akkor legfeljebb csak idegesebb lesz a világ.
Ha azt mondanák, hogy itt a világ vége, akkor is szépen megöntözném a virágaimat, és ebéd közben megnevettetném a gyermekeinket, mert a jó Isten ezt a feladatot bízta rám, és mert talán a friss virágok között, derűs együttlétben a világ vége is elviselhetőbb lesz.” (Böjte Csaba)
Megyek virágot locsolni és várom a világ végét. Másképp fogalmazok: Többé nem szeretnék a migráns-kérdéssel foglalkozni blogomban. Talán sikerül.
34. zsoltár (részletek): AZ ISTENI IGAZSÁGOSSÁG DICSÉRETE (Dávidtól, amikor Abimelech előtt őrültséget színlelt, s ez szabadon engedte, ő pedig eltávozott.) Dicsőítem az Urat minden időben, dicsérete ajkamon marad mindig. Lelkem dicsekedjék az Úrban, hadd hallják meg a szegények és örüljenek! Lám, egy szegény kiáltott s az Úr meghallgatta, minden szorongatásból kiszabadította. Az Úr angyala védőfalat emel, s körülveszi az igazat, hogy oltalmazza. 
Ízleljétek és lássátok, mily jóságos az Úr! Boldog az ember, ki hozzá menekül. Féljétek az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt ... az Úr félelmére tanítalak titeket. Ki az, aki élni akar? Ki kíván sok évet, hogy élvezze a boldogságot? Őrizd nyelvedet a gonoszságtól, s ajkadat az álnok beszédtől! Hagyd el a rosszat és válaszd a jót, keresd a békét és járj a nyomában! Az Úr szeme az igazakra tekint, füle meghallja kiáltásukat. De a gonoszoktól elfordítja arcát, s eltörli emléküket a földön. Az igazak kiáltottak, s az Úr meghallotta, megmentette őket minden bajtól. A megtört szívűeket ... meggyógyítja. Sokféle szenvedést ismer meg az igaz, de az Úr mindből kiszabadítja. Közöm. A liturgiában gyakran idézett részeket tartalmaz (dőlt). Hagyd el a rosszat és válaszd a jót – évszázadok múlva Pál apostol szinte ugyanígy fogalmaz. Ma is életprogramunk lehet ez az egyetlen mondat: A jóban együttműködni a jó Istennel. Rossz isten nincs, ez megkönnyíti a dolgunkat. Akik gyűlölködéssel vannak tele, azokat sajnálom. Sorsuk: emléküket is törlik. Kik? Ők maguk.   

Szeptember 5. Kalkuttai Boldog Teréz anya emléknapja
- A hallgatólagos (vagy írásos?) megegyezés arról szól, hogy kanonizált szent az, akit világszerte ismernek és tisztelnek, az egyház emiatt szentnek ismeri el. Boldog pedig az a szent, aki saját hazájában a szenteknek kijáró tiszteletnek örvend, és (most már) a helyi ordinárius boldoggá avatja. Mostanában indokoltan sokakat avattak szentté, boldoggá. Így fordulhat elő, hogy magamban azt gondoltam, Teréz anyát már régen szentté avatták, hiszen világszerte ismert személye, tettei és létrehozott műve is. S lám, hivatalosan még nem szent, csak amúgy.
- Van egy magyar szó, amely a katolikusok körében foglalt. Ez az imádlak. Az imádat ugyanis egyedül Istennek jár ki. Mi is az voltaképpen? Az Isten dicsőítése, szeretetünk rá irányított megnyilvánulása, a teremtmény igaz hódolata annak elismeréseként és boldog tudomásulvételével, hogy Isten nagyon szép világegyetemet teremtett. Jónak teremtette, és mi erre képesek vagyunk reflektálni. Az ember, amikor rajong valamiért vagy valakiért, hamar ajkára veszi a maximális szeretet kifejezését: Imádlak! Imádom! Ám azon nyomban vissza is szívja, mintegy szájon legyintve önmagát: imádat csak az Istennek jár. Azon gondolkoztam, hogy meg kellene engedni, hogy az emberek mindenkire és mindenre alkalmazhassák ömlengő szavunkat, s mondhassák korlátok nélkül, hogy imádom, imádlak! Hogy miért? Mert az ember istenképe antropomorf. Így, ha tiltják neki, hogy az emberekre alkalmazza az imádlak szót, akkor semlegessé, vagy éppen pejoratívvá csökevényesedik ez az imádlak szó.
Gondoljunk csak arra, hogy milyen az apaképünk. Jézus mondja: Egy atyátok van, az Isten. Ám aki megszületett, annak is van atyja, apja. Van neki és ismeri, volt neki, de azt se tudja, ki volt az. Volt neki és szerette/nem szerette. Maradjunk most az utóbbinál. A lelki vezetők számos esetben beszámolnak arról, hogy akinek túlságosan rigorózus vagy kegyetlen, esetleg a helyzetével visszaélő, netán általa ismeretlen apja volt, abban az apa szó ezt a torz apát fogja jelenteni. A rossz apaképpel felnövő embernek aztán nehéz dolga van: istenképe torzkép lesz, mert spontán módon a földi apa képét vetíti a gondviselő végtelen Fentvalóra.  
33. ZSOLTÁR. A GONDVISELÉS DICSÉRETE Ujjongjatok az Úrban, igazak, a hívőkhöz illik a dicséret! Dicsőítsétek az Urat citerával, tízhúrú hárfán zengjétek fölségét! Énekeljetek új dalt az Úrnak, daloljatok neki szép öröméneket zengve! Mert az Úr szava igaz, minden tette hűségét tükrözi. Az igazságot és a rendet szereti, a földkerekség telve az Úr kegyelmével. Az Úr szavára lettek az egek, s szája leheletére az ég seregei. Mint tömlőben, összegyűjti a tengerek vizét, az áradatot gát közé szorítja. Az egész föld félje az Urat, s remegjenek előtte, kik lakják a földkerekséget! Mivel szólt és lettek, rendelkezett és létrejöttek. Az Úr letöri a pogányok támadását, a népek terveit meghiúsítja. Örök érvényű az Úr határozata, nemzedékről nemzedékre száll szívének gondolata. Boldog a nép, melynek az Úr az Istene, a nép, amelyet örökségül választott. Az Úr az égből letekint, s látja az emberek fiait mind. Hajlékából látja mindazokat, kik a földön élnek. Ő alkotta mindnyájuk szívét és ismeri minden tettüket. A király nem erős hadsereggel győz, a királyt nem hatalmas ereje menti meg. Téved, ki lovától várja győzedelmét, bármilyen erős is az, nem menti meg. De nézd, az Úrnak szeme az igazakon nyugszik, azokon, akik bíznak kegyelmében, hogy lelküket a halálból kimentse és táplálja éhségükben. Lelkünk remél az Úrban. Ő a mi segítségünk és a pajzsunk. Szívünk őbenne ujjong, szent nevében bizakodunk. Kegyelmed őrködjék fölöttünk, Uram, ahogy tebenned remélünk! Közöm. Kölcsönveszem a Biblia lábjegyzetét: Énekeljetek új dalt az Úrnak, daloljatok neki szép öröméneket zengve! Eredetileg csatakiáltás, örömrivalgás, utóbb a frigyláda üdvözlése. Tipikus örvendező zsoltár. Téved, ki lovától várja győzedelmét, ... nézd, az Úrnak szeme az igazakon nyugszik,... Közhely, de idézem: Hány hadosztálya van a pápának, firtatta Sztálin. A Vatikán ma is 0,5 km2, a Szovjetunió annyi se.  Kegyelmed őrködjék fölöttünk, Uram. XX. sz.-i áthallását Radnóti verse kelti bennem: Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. Úgy legyen. Ámen. Eleget kínlódtunk már fennmaradásunkért. Végre ránk férne egy kis nyugalom, a belső béke mellé egy kis külső is. Ám mintha nem efelé menne a kontinens.

Reggeli a szokásos, nagyjából ham and eggs. Kettőnknek három tojásból. (Kenyér nélkül ez is bőven elég.) Italt is ittunk, Tücsi teát, én vízzel-mézzel folyó feketekávét. Közben elmeséltem neki, hogy az éjjel kerestem hatezer forintot. Hogy hogyan? Azt úgy, hogy többek között azt álmodtam, hogy egy ifjúsági táborban leledzek. (Ifjúsági? Én, 69?) Igen, azt álmodtam, hogy  ott vagyok, vagyunk. Fiúk-lányok vegyest. Este van, lefekvéshez készülődünk, kb. olyan összevisszaságban, mint a Keleti pu-nál a menekültek. Csakhogy mi egy zsúfolt szobában tértünk aludni. Ahogy kirúgom egyenesre hálózsákomat, a szemközti dexion-salgó-polcról lehömbölödik egy hasas váza, és a padlóra érve hangos pukkanással apróra törik. Azonnal ott terem a gölöncsérlány, és előadja, hogy nagyon sajnálja a vázát, merthogy ő készítette, és ha csak azt nézi, hogy a máz, a díszek, s miegyéb hatezer forintjába került, már az is jókora kár. Jó-jó, nyugtatgatom a fazekasicát, a művészi produkciót nem tudom, nem is akarom megfizetni, de az anyag ellenértékét igen. Itt van a tárcám. Mindjárt kiveszem a 6000 Ft-ot. A mozdulatra felébredtem, és látom, hogy megszűnt a zsúfoltság, csak ketten alszunk a szobában, odakint pedig csendes eső neszez. Akkor hát nincs hálózsák, nincs zsufi, nincs állvány, nincs váza, nincs senkinek kára, nyugodtan alhatok tovább. Persze azonnal beugrik a hozzá társítható régi vicc. Arisztid és Tasziló találkoznak. Azt mondja Tasziló a barátjának: Képzeld öhegem, futottam a villamos után, de nem éhtem el. Így gyalog mentem dolgozni és megtakahítottam egy fohintot. Mire Arisztid: Nagy szamáh vagy te, Tasziló! Taxi után kellett volna szaladnod, akkoh 120 fohintot takahíthattál volna meg... 1 Ft, 120 Ft?
Mondom, hogy régi vicc!!!
Ám álmomnak van egy elgondolkoztató hozadéka is. Képzeljük el, hogy nem a rossz álom és ébrenlét, hanem a földi élet és a túlvilági élet határmezsgyéjén történik hasonló. A földön ettem, amit ettem, tettem, amit tettem, tettek velem, amit tettek, éltem, ahogy tudtam, volt benne jó is, volt benne rossz is. Aztán áttranszponáltatok Kháron ladikján a túlpartra, és szembesülök azzal, hogy immár minden jó, minden harmonikus, minden érzékem harmóniát jelez, mindenhonnan áradó szeretet légköre vesz körbe. Egy ilyen váltás nagyon nekem való. Még akkor is, ha egyáltalán nem sürgetem.
32. ZSOL TÁR (Tanító költemény – Dávidtól.) Boldog, akinek a bűne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága. Boldog az ember, akinek az Úr nem tartja számon vétkét, akinek lelkében nem lakik álnokság. Ameddig hallgattam, velőmig sorvadoztam, sóhajtozásomnak nem volt vége. Kezed súlyosan rám nehezedett nappal és éjjel. Szívem olyan volt, mint a föld a tűző napon. De akkor megvallottam neked bűnömet, nem rejtegettem tovább vétkemet. Így szóltam: „Az Úrhoz megyek és megvallom gonoszságomat!” S te eltörölted adósságom, megbocsátottad bűnömet. Ezért imádkozzék hozzád minden igaz, a szorongattatás idején! Hiába tör be a vizek áradata, nem éri el. Te vagy menedékem, megmentesz a félelemtől, s körülveszel a szabadulás dalaival. Értelmet adok neked, megtanítalak az útra, amelyen járnod kell. Tanácsot adok neked, s szemem rajtad nyugszik: Ne legyetek olyanok, mint a ló és öszvér, értelem híján, úgyhogy kedvük ellenére fékkel és kantárral kell őket kényszeríteni, [különben nem közelednek]! A bűnöst sokféle szenvedés éri, de aki az Úrban remél, azt fenntartja irgalma. Vigadjatok az Úrban igazak és örüljetek, ujjongjatok mindnyájan, tiszta szívűek! Közöm. Nem az első és nem is az utolsó ima, amelynek alanya változik. Mintegy ugrál ide-oda. A zsoltár középpontjában az alázatos bűnbevallás áll, mely Dávid szerint elégséges ahhoz, hogy visszakapcsoljon az isteni vérkeringésbe. A megtérés, tudjuk, ennél több. Kell hozzá egy elszánás arra, hogy soha többé... hogy bűnös múltunkkal szakítunk, és az igazak (szentek) életét kíséreljük meg élni. A szó magyarázza önmagát. A megtérés visszatérés a krisztusi útra. (Ószöv.-ben az igazak útjára). Azt jelenti, hogy eddig elcsellengtünk, de ezután már nem tesszük. Istenhez akarunk tartozni.     

A paleo-ketogén étkezés, talán nem is fogyókúra, hanem egy szűk kisebbség által elfogadott szükségleti étkezési mód. Radikális leszűkítése azoknak az ételféleségeknek, amelyeknek teljes tárháza nyitott mindenki más előtt. Jól mondta a tanfolyamvezető, hogy először elgyászoljuk azokat a finomságokat, amelyeket korábban minden különösebb önkorlátozás nélkül fogyasztottunk. S párhuzamosan megismerkedünk a húsokkal-zsírokkal, néhány gyökérnövénnyel. A gyász tart mind a mai napig. Idén tavasszal a Balatonnál kenyérrel ettük a füstölt sprotnit, ittunk rá egy kis gyümölcslevet. Délben egy csárdában csodálatos szarvaspörköltöt fogyasztottam galuskával, ebédre, s mellé lehúztam egy korsó sört. Mindez a múlté. Az új étrend szerint törölve a kenyér, a gyümölcslé, a galuska és a sör. A sör nem egészen. Belefér egy kis száraz borral készült fröccs. Egyelőre úgy tűnik, hogy „futok a pénzem után”, de hogy eredményesek-e hosszú távon azok a lépések, amelyeket aziránt teszek, hogy megkedveljem a minden kétséget kizáróan egyhangúbb és kevesebb élvezetet nyújtó ketogén táplálkozási módot. Ki tudja? Visszaemlékezem azokra a szomorú próbálkozásokra, amelyek kudarc lett a vége. Nincs annál lelombozóbb, mint kínlódni a cigiről való leszokással, majd visszasettenkedni a rossz szokáshoz. Ugyanígy aki valamiféle fogyási technikára adja a fejét, kivétel nélkül mind lemondásba ütközik. Vállalja a fogyás miatt, hogy hónapokig csak kelkáposztalevest eszik, s csapvizet hozzá. Aztán ... mivel lefogyott, felszabadulva kezd enni, és rövid időn belül ugyanott tart, ahol korábban. És akkor még jól járt. Ennél elkeserítőbb nincs is. Olyan, mint az úton ballagók, akiknek egy-egy pengőjük volt. Elkívánják egymás pénzét. Az egyik odaszól a társához: Fogadjunk, hogy megeszek egy békát elevenen. A másik nem hiszi. A tét egy pengő. Az út mentén ugráló kétéltűt elkapja az egyik, és keserves kínnal lenyeli. Mennek tovább. A másik elgondolkodik. Ha ő képes volt rá, én is megteszem. Ám barátja gyomrában kuruttyol az ebadta. Amikor kiderül, hogy a másik is megenne egy békát egy pengőért, a tapasztalt kizárja: Nem éri meg! Fogadnak. A másik is bekap egy békát. Lenyeli. Ballagnak tovább.  Majd egyszer csak egymásra néznek, s szinte egyszerre mondják: Milyen ostobák vagyunk. Mindketten megettünk egy utálatos jószágot, és éppen annyi pénzünk van, mint előtte. Na, ezt nem akarom. Különben is: A Mestertől idézek: Aki rátette a kezét az eke szarvára, az ne forduljon hátra! Ehhez tartom magamat. És csakugyan futok a pénzem után, futok az életemért.
***
Olvasom a világjárók sorozat görög útikönyvét. Benne megakad a szemem egy apró nyelvi fordulaton. „Daphni görögül babér.” Azonnal előtolakodik a kérdés: ...és magyarul? Persze belátom, hogy a nyelv nem logikai konstrukció – minden látszat ellenére sem az. Továbbá itt felfoghatom rövidülésként is: Daphni – hangzik görögül a babér jelentésű szó. Engem általában zavar ez a fajta megfogalmazás, és azt mondanám: a görög daphni szó magyarul babér (jelentésű).
***
Mondom Tücsinek. A II. János Pál téren imádkozó mozlimok magatartása érthető. De ugyanígy érthető volna, ha a katolikus libanoniak, szírek számára miséznének a téren, vagy szentségimádást tartanának. Nekem ugyanígy érthető volna... És nekik...?                              
31. zsoltár: IMA A SZORONGATTATÁS IDEJÉN (A karvezetőnek – Dávid zsoltára.) Uram, ne hagyd, hogy szégyent valljak!... ments meg engem, hallgass meg, siess hozzám! Légy szabadító váram! ... vezess és irányíts... Kezedbe ajánlom lelkemet, te megváltasz, Uram...  tele vagyok félelemmel, tekintetem komor a gondtól, testem, lelkem összetörve... Gúny tárgya lettem ellenségeimnek, szomszédjaimnak szégyenük, barátaimnak félelmük. Akik az utcán látnak, kitérnek előlem. ... Olyan lettem, mint összetört edény... meg akartak ölni. De én benned bízom, Uram! ...Mily nagy a te jóságod, Uram, amit azoknak tartogatsz, akik félnek téged! ...befödöd őket ... megvéded őket ... Szeressétek az Urat mind!... Akik hűek hozzá, azokat az Úr oltalmazza, de bőven megfizet azoknak, akik elbizakodva cselekszenek. Legyetek erősek és bátor lelkűek, mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek! Közöm. Sűrűn alkalmazom a formulát: Ne hagyd, hogy szégyent valljak. ez az eredményes „vadász” ösztönvilága. Nem lehet tökéletlen, mert felfalják a vadak, mert kitúrják szerzett jogaiból stb... Mélyen az emberben van, elsősorban a férfinépben. Észre kell vennünk, hogy itt is Krisztus szenvedésének valamiféle prófétikus megfogalmazása szerepel. Pl. gúny tárgya lettem ellenségeimnek. Olyan lettem, mint az összetört cserépedény. Még annyit, hogy én igaz vagyok, azok gonoszak. Nincsenek árnyalatok. Azoktól félni kell, engem tehát védj meg azoktól. Gyerekes, romantikus, leegyszerűsítő ima, de attól még őszinte. Hogy miért gyermekes? Húgomnak két fia van, meg egy kisebb lánykája. Utóbbi odamegy az anyjához: Anya, verd meg a fiúkat. Mégis melyiket? Így az anya. Mire a lányka: Mind a kettőt! Ugyanez a zsoltár egyik témája, az Úr és emberek viszonylatában.   

Mit olvassak ma? Úgy hangzik ez, mint a határozatlan háziasszony felsóhajtása: Mi legyen ma az ebéd? Egyik sem arról szól, hogy hiányozna belőlünk a készség (az olvasásra, a főzésre), inkább az a katalizáló morzsa hiányzik, ami felkeltené érdeklődésünk a rendelkezésünkre álló választékból. Igazán a bőség zavara ez.
Üldögélek egy széken a könyvespolcok előtt és keresem „azt”. Azt a könyvet, amely egy időre leköthetné figyelmemet, felkelthetné érdeklődésemet, végigolvasására sarkallna. A legtöbbjükkel az a bajom, hogy érdektelen az én koromban. Már nem épít tovább, már nem használ elolvasása közvetlenül nekem, közvetve pedig szűkebb-tágabb miliőmnek. Tegnap egy görög útleírást kaptam le a polcról. Még nem tudom, hogy hűséges leszek-e hozzá végestelen végig. Gondolkoztam Michelengelo élettörténetén (Kőbe zárt fájdalom). Tudja csoda, valahogy értelmem nem kapaszkodott abba, amit a szerző diktál. Már a címe is fáj. Dante: Isteni színjáték. Túl hatalmas falat.  M. Hesemann: A Szent Grál felfedezése se az enyém, de Torquato Tasso: A megszabadított Jeruzsálem is olvasatlanul hever a polcon. Azt hiszem, a csúcs az a kötet, amelyet érdeklődéssel olvasgattam (Legeza: Könyvespolc mellett). Már jócskán a könyv vége felé jártam, amikor látom sajátkezű marginális megjegyzésemet. Kellemetlenül érintett. Hiszen ezt már valamikor olvastam, és nem emlékeztem azokra a gondolatmorzsákra, amelyeket a szerkesztő-szerző elhintett az egyes lapokon. Mégsem tartok tőle, hogy baj lesz ebből a válogatós magatartásból, mert vannak könyvtárak, s vannak könyvmegállók. Majd csak találok kedvemre való köteteket.
Bevallom, amikor a posztot kezdtem írni, arra gondoltam, hogy a nagyon aktuális és lényeges, de agyontárgyalt témáról folytassak monológot, mint a százezreket mozgató népvándortoltatás. Aztán eszembe jutott Böjte Csaba lakonikus megjegyzése. Alighanem megint igaza van. Az autóvezetéshez szükséges hajtási engedélyt sem lehet erőszakkal megszerezni; megvannak a minimumok, amit egy autót vezetni akaró embernek el kell sajátítani, és ha arról eredményesen levizsgázik, akkor kiengedhető a közutakra. Hajtási engedély nélkül, aki kiengedi a forgalomba az embereket, az potenciális gyilkos! Gondolom, hogy azok, akik közénk jönnek, a káosz elől menekülnek, egészen biztos, hogy megértenék, hogy egy oktatási, nevelési központ az ő és az ő gyermekeik érdekében is van. Nem szeretnénk, ha velük együtt a káosz, az anarchia is átcsapna Európába!” No comment.   
30. ZSOLTÁR. HÁLA A MEGMENEKÜLÉSÉRT (Templomszentelési ének – Dávidtól.) Dicsőítelek, Uram, mivel megmentettél, nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak. Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, s te meggyógyítottál, Uram, lelkemet kihoztad a halál országából, megmentettél attól, hogy a sírba szálljak. Ti, akik szeretitek, dicsőítsétek az Urat, magasztaljátok szent emlékét! Mert haragja csak egy pillanatig tart, jósága azonban az egész életen át. Ha este sírás látogat is meg, reggel visszatér az öröm. Így szóltam magamban bízva: Nem ingok meg soha, mert jóságod, Uram, szilárd hegyre állított. De mikor elrejtetted arcodat, megrendültem. Uram, akkor hozzád kiáltottam, Istenemhez könyörögtem irgalomért: Mi haszon származna véremből, hogyha sírba szállnék? Dicsőíthet téged a por, hirdetheti nagy hűségedet? Hallgass meg, Uram, és könyörülj rajtam, légy az én segítőm, Uram. Panaszomat öröménekre változtattad, leoldottad vezeklőruhám és örömmel öveztél körül, hogy lelkem énekeljen neked és ne hallgasson soha. Uram, Istenem, mindörökké dicsőítelek! Közöm. „Te meggyógyítottál, Uram, ... megmentettél attól, hogy a sírba szálljak ... Dicsőíthet téged a por, hirdetheti nagy hűségedet? ... mindörökké dicsőítelek!” Micsoda monológ Istenhez. Micsoda élni akarás! Én is itt tartok. Loyolai Szent Ignác továbblép. Ő kordában tartja érzéseit, és a megélt indifferenciát ajánlja:
„ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget;
a gazdagságot, mint a szegénységet;
a tiszteletet, mint a gyalázatot;
a hosszú életet, mint a rövidet...”

Egyik Terence Hill- és Bud Spencer-film egyik szórakoztató jelenete nagyjából a következő. (A kisgyerekek százszor megnézik a fb-on.) T. Hill cukkolja haverját, aki fagylaltárus. Megkérdezi tőle, hogy milyen fagylaltja van.
Bud sorolja: Tutti-frutti, vanília, málna, puncs és kávé.
Terence: Akkor kérek egy pisztáciásat csokoládéval.
Bud: A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt.
T.: Miért, milyen van?
Bud újra elsorolja.
Rendben van – így Terence – akkor legyen málna vaníliával ... és egy kis pisztáciával.
Bud: Mondtam, hogy a pisztácia kifogyott.
T.: Hát jó, ha nincs, nincs. Legyen akkor vanília és puncs és kávé ... ha lehet, egy kis csokoládéval.
Bud: Mondd, te süket vagy?
T.: Na, nem kell rögtön fölkapni a vizet. Elsorolnád még egyszer, hogy milyenek vannak?  
Bud: Tutti-frutti, vanília, málna, puncs és kávé.
T.: Hát akkor kérek egy tutti-fruttit, vaníliát, málnát, puncsot és kávét.
Bud: Rendben.
Megfordul, és kezdi töltögetni a gombócokat a tölcsérbe.
T. még egyszer próbálkozik: ... és a pisztáciát se felejtsd ki.
Bud nem szól semmit, csak mérgében összeroppantja a már kész fagyit ostyatölcsérestül.
Eddig a jelenet. És nézzük a valóságot. Ameddig ácsingózunk a megszokott után, ameddig visszahúznak megrögzött tévedéseink, ameddig képtelenek vagyunk elszakadni a múltunk egészségtelen koloncaitól, addig nehéz a váltás, nehéz a megtérés, nehéz az újba való lendületes belekezdés.
Tíz napja változtattunk étkezési rendszerünkön. A szénhidrátalapúból a paleo-ketogénre – nagyjából zsíros-szalonnás-húsos-tojásos menüre – tértünk át. Ez egyre jobb hatásfokkal sikerül. De, be kell vallanom, álmodtam már fagyiról, kenyérről, csokoládétortáról, tejberizsről stb.
Az átállásom akkor lesz rutin, amikor eszembe se jut, hogy a szalonnás tojásrántotta mellé kenyeret kellene szelni. ez az idő még nem jött el. Emlékszem arra az időre, amikor a dohányzást abbahagytam. Évek múltán is elő-előfordult, hogy álmomból ébredve mutató és középső ujjam egymás mellett a cigarettát tartó mozdulatot formázta. Kb. tíz év kellett ahhoz, hogy teljesen elmaradjon ez a gesztus. Türelem, türelem, s elérkezik a minőségi változás.
29. ZSOLTÁR. A TERMÉSZET URA (Dávid zsoltára.) Adjátok meg az Úrnak, Isten gyermekei, adjátok meg az Úrnak a tiszteletet és a hatalmat! Adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget, és szent udvarában imádjátok az Urat! Az Úr szava a vizek fölött, az Úr a hatalmas vizek fölött. Az Úr szava tele erővel, az Úr szava tele fönséggel. Az Úr szava cédrusokat tördel, az Úr szilánkokra töri Libanon cédrusait. Libanont ugráltatja, mint valami borjút, Szirjont pedig, mint fiatal bikát. Az Úr szava tüzes villámot szór, az Úr szava megremegteti a pusztát, az Úr megremegteti Kádes pusztáját. Az Úr szava tölgyeket csavar ki, és megritkítja az erdőket. A dicsőség Istene mennydörög, s templomában minden így kiált: Dicsőség! Az Úr trónolt a vízözön felett, az Úr királyként trónol mindörökké. Az Úr erőt ad népének, az Úr békével áldja meg népét. Közöm. Hm. Mintha napjainkban ugyanez történne: „Az Úr szava tölgyeket csavar ki, és megritkítja az erdőket.” Figyelünk az Úr szavára? Dávid figyelt: A Hatalmasnak kijáró tiszteletet és dicsőítést várt el mindenki részéről. Mára ez mintha kifakult, elmorzsolódott volna. Esszük is a következményeit.

Ratzinger bíboros, az azóta emeritus XVI. Benedek nagyot nőtt a szememben. Mindig is elismertem pengeéles gondolatmeneteit, az általa elmélyített igazságokhoz vezető pontos megfogalmazásait. Mostani könyve is ezt az analizáló, mélyfúrásokkal operáló, gondolatszondákkal dolgozó szerzőt mutatja szinte a végéig. Ott egy szerkesztett prédikációjában hivatkozik egy ukrán rabbi történetére, amely igen tanulságos.
Történt pedig, hogy egy ukrán kistelepülésen a zsidók kicsúsztak valamilyen oknál fogva az imádkozásra szánt időből. Mivel egyesével kellett végigmondaniuk a kötelező szöveget, gyorsra vették az ima tempóját. Csaknem érthetetlen maradt az általuk elhadart ima. Végül a rabbira került a sor, aki csak ennyit mondott: Kva-kva. A többiek értetlenül néztek rá. Mi ütött a rabbiba. Ő látva elképedésüket, ezt mondta: Ha egy csecsemő gőgicsél, érti-e az anya, hogy mit mond. Alighanem kizárható. S ha azt kérdezem: Odafigyel-e a gőgicsélésre, vajon mit válaszoltok: Azt, hogy bizony odafigyel. Ha pedig az anya így viseltetik gyermeke iránt, hogyne figyelne ránk is az Isten, amikor hozzáfordulunk s őt szólítjuk. Nem a stílus csiszoltságára figyel, hanem arra, hogy teremtménye szól hozzá.
Két emlékem tolakodott elő az előzőek megfogalmazása közben. Az egyik egy évszázada élt öregasszonyról szól, akinek az esti imája így szólt. Jézus-segíjj! S már roskadt is bele az ágyába. A másikat egy szerzetes kultiválta. Ha tanításból késve érkezett az ebédlőasztalhoz, gyorsan keresztet vetett, s közben így összegezte az étkezés előtti fohászt. Jézus, ámen. Azt hiszem, mindnyájuk imája meghallgatásra talált. A zsidóké, a rabbié, az öregasszonyé és a szerzetesé is.
28. ZSOLTÁR. KÉRÉS ÉS HÁLAADÁS (Dávid zsoltára.) Hozzád kiáltok, Uram, sziklám, ne zárd be előlem füled! Ha nem hallgatsz meg, olyan leszek, mint a sírba szállók. Halld meg könyörgő szavam, hisz hozzád kiáltok, kezemet kitárom, Uram, szent templomod felé! Ne taszíts el a bűnösökkel, azokkal, kik a rosszat teszik! Békésen beszélnek embertársaikkal, szívükben azonban gonoszat forralnak. Bánj velük, Uram, ahogy megérdemlik, tetteiknek gonoszsága szerint! Torold meg kezük művét, tettüket fizesd vissza nekik! Nem törődnek az Úr törvényével és kezének műveivel, ezért rontsa le őket és ne építse újra!  Áldott legyen az Úr, meghallgatta könyörgő szavam! Az Úr az én erőm és védőpajzsom, szívem benne bízott és segítséget kaptam, testem újjáéledt, szívből megköszönöm neki. Népének ereje az Úr, ő a szabadulás vára fölkentjének. Segíts népeden és áldd meg örökséged, gondozd tieidet és tartsd meg mindörökre! Közöm. Vissza kellene mennünk 100 éveket ahhoz, hogy értsük, miért kellett a többiekre átkot mondani, hogy nekem jobban menjen. Az istenképünk gazdagodott, teljesebb lett, és noha valljuk az irgalmas Istent, a hosszan tűrő Istent, még mindig azonnal leszögezhetjük: A mi utunk nem az ő útja, a mi gondolataink nem az ő gondolata. Továbbra is kérdéses: Tudjuk-e őszintén imádkozni, hogy legyen meg a te akaratod. csaknem biztos, hogy a saját akaratunkat ösztönösen előbbre valónak véljük. Innen nézve a dolgok teljesen mások, mint onnan nézve.