Mickey webnaplója

Ha előzni akarok egy autót, vissza kell kapcsolnom alacsonyabb sebességfokozatba és beletaposni a gázba, hogy felpörögjön az autóm. A tankönyvek az írják, hogy legalább 20 km/h sebességkülönbség kell ahhoz, hogy a manőver elég jó ütemben befejeződjék.
Ha átírsz egy slágert, sokkal jobbnak kell lennie minden vonatkozásban, mint az eredetinek, hogy jó alkotás benyomását keltse. Volt ilyen. Egy magyar slágert, a Kismadárt írtak át Winwoodék Little Bird-re és utóbbi előadásmódja lényegesen érdekesebb volt, mint magyar megfelelője. Brahms Magyar táncok karakteresebbek, mint a csupasz dallamok, amelyeket felhasznált hozzá. Ugyanez igaz a Liszt Ferenc által felhasznált műdalok melódiáinak a felturbózására is.
Ha egy könyvet írsz át, meg kell próbálni a lelkét átmenteni. Nem mindig sikerül ennek a kényes egyensúlynak a megtartása. Akkor lenne jó, ha az egyes, fakóbbra sikerült mondatok az eredetinél érdekesebb nyelvi megoldásokkal fordított mondatokkal párosulnának.
Szokták emlegetni, hogy a Karinthyék által fémjelzett Micimackó-fordítás túllőtt a célon, más karaktert kapott a mackó – érdekesebbet, humorosabbat.
Más esetben kifejezetten megjavította az eredeti rajzfilmsorozatot a magyarra való fordítás, a rímhányó Romhányi jóvoltából.
Egy komolyzenei mű interpretációja is lehet jó vagy rossz. A karmestert segíthetik a komponista tempóra, előadásmódra vonatkozó jelzései. Ezeket vagy betartja a dirigens, vagy sem. Beethoven VII. szimfóniáját Toscanini vezényelte a szerző utasításának megfelelően. Egész másképp szól, mert ő megértette, hogy egy minden tételen áthúzódó motívum határozza meg az előadásmódot. Sokan esnek abba a hibába, hogy lelassítják a II. tételt, olykor a harmadikat is.
Tegnap írtam Szörényi-Bródy rockoperájáról. Látványosra sikerült az előadás, de Isten bocsássa meg nekem, amiért így érzem: nem mindig sikerült megközelíteni a 32 évvel ezelőtti hamvasságot. Sem hangszínben, sem hangterjedelemben, de még csak érzelmi töltetét tekintve sem. Időről időre át lehet koreografálni a művet, átértelmezni, és az éppen aktuális normákhoz igazítani, hogy mondanivalója az maradjon, aminek megálmodták a szerzők. (Ismereteim szerint a rendező ezúttal ugyanaz volt, mint az ősbemutató alkalmával.)
Kétségtelenül nehezebb dolga volt. Ez már nem az első szerelem. Láttuk azóta Erdélyben, látta, aki látta Szegeden, s láttuk most (a tévében). Lehetetlen tehát az újdonság varázsával előrukkolni. Nos, éppen ezért kell még sokkal kiválóbbra fogni az interpretációt, hogy mégis élménnyé legyen bennünk. Ez tehetséget próbáló feladat, és nem mindig sikerül.
Az átfogalmazásokról még annyit, hogy ízlések és pofonok különböznek. Itt csak két felújítást említek. A pannonhalmi apátság templom bútorainak és a bp.-i piarista kápolna berendezéseinek az átállítását minimal-artra. Kicsit neccesek ezek a próbálkozások. Az enteriőr lecsupaszítása és az épület díszes stílusa könnyen disszonánssá válik egymáshoz képest. A Mátyás-templom új csillárjai sincsenek mindenki kedvére.
Viszont szerintem jót tett a Bosnyák téri templomnak, hogy csúcsot emeltek az épület bal oldalára. templomszerűbb lett, s stílusában alkalmazkodik a korábban elkészült épülethez.  
Összefoglaló a 17. zsoltárhoz. Elég hosszú szöveg ahhoz, hogy ne kerüljön egy poszt végére. A címe érdekes: A tiszta szívű ember könyörgése (ima Dávidtól.) Az ima csakugyan arról szól, amit a címe ígér: Egy olyan ember imája, aki magát tisztaszívűnek tartja. Egy antropomorf Istenhez szóló fohászkodás. A bizalom egyik jele: a tegeződő forma. A kisgyerek is tegezi szüleit (legalábbis ma). Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet... hozzád kiáltok és te meghallgatsz, fordítsd felém füled, jusson eléd szavam! Nem lelsz hamisságot bennem, nem vétkezik a szám (én jó vagyok – mondatja Dáviddal lelkiismerete). Mások nem jók, hiszen így fakad ki: elleneim bőszülten körülvesznek, szemük azt vizsgálja, hogyan teperhetnek földre, olyanok, mint a zsákmányra éhes oroszlán. Majd javasolja az Úrnak, hogy amazokat áldja meg földi életükben, de saját magának jobb sorsot kér: hogy igazságban megláthassa Istent színről színre, és hogy az Úr arca töltse be őt, ha felébred. Közöm. Szabályos az ima. Dávid lelkiismeretében nem kívánok kotorászni. annyi tudható róla, hogy az Isten kegyeltje, választottja. Kapcsolatuk megmarad, noha Dávid olykor elcsángál az igaz útról. Mindenesetre „a jobbik részt” kéri, az örök életet. Mivel eléggé általánosítható jelenségekről beszél, szinte mindenki imádkozhatja a nap bármely szakában. Mert hát kinek nincsenek rosszakarói, s ki ne szeretne magának örök boldogságot. Ezekről próbál meg párbeszédet Istennel Dávid.         

Tegnap Láttuk az István, a király c. rockoperát. Én harmadszor. Amennyire meg tudtam ítélni, a nóták dallamosságukból veszítettek, s nem csupán azért, mert eljárt az idő egyes énekesek fölött. Maga István most is kissé félszeg és határozatlan figura, akit dróton rángatnak az események. Életében ez nem így volt. István az egyházért sokat tett. 10 falunként állíttatott egy-egy templomot. Feltehetőleg igény mutatkozott rájuk.
Andrásfalvy Bertalan állította egy szintén tegnapi műsorban, hogy az egyház, üdvösség, megváltó stb. szavak korábbiak a honfoglalás idejénél. Ugyanígy a honfoglaláskori tárgyi emlékek között tucatnyi keresztábrázolással találkozott.
István kegyetlenségéről annyit, hogy a rá támadó idegen csapatokat utánpótlásuktól elvágja, kiéhezteti, vezérüket menekülésre kényszeríti. István az ellenséges sereget lefegyverezi, a katonákat ellátja elemózsiával, és úgy küldi őket haza. Erről feljegyzés maradt ránk, benne megjegyzi a krónikás, hogy ilyen még nem fordult elő a világtörténelemben. Meglehet ... és azóta se.
Itt elég legyen még csak arra hivatkozni, hogy fiához írt intelmei máig hatnak, máig megszívlelendők, ha (ország)házunkat sziklára kívánjuk építeni és nem homokra.
***
Öcsénk Születésnapja: Isten éltessen Cs! Mától kezdve itthon ingyen utazhatnál valamennyi tömegközlekedési járművön, ahol nem kell kiegészítő pótjegy a marha magas színvonalú körülmények ellenértékeként. Sógorom pedig névnapját üli: Isten éltessen I. te „választópolgár”! (Te még kénytelen vagy fizetni valamennyit egy ideig.)  
A 16. ZSOLTÁR. ÖRÖKSÉGEM AZ ÚR (Miktam – Dávid zsoltára.) „Védelmezz, Istenem, hozzád menekülök. Ti így beszéltek az Úrhoz: »Uram, te vagy boldogságom, téged semmi nem szárnyal túl!« A »szentekhez« pedig, kik a földön élnek: »Ti kiválóak, minden kedvem tibennetek telik!« Bálványaik számosak, azok nyomában járnak. De én nem hozok nekik véráldozatot, és nevüket nem veszem ajkamra. Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben. Dicsőítem az Urat, mert értelmet adott nekem, s mert szívem még éjjel is figyelmeztet. Mindig szemem előtt lebeg az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak. Ezért örül a szívem és ujjong a lelkem s testem is békében fog majd nyugodni. Nem adod lelkemet a holtak országának, s nem hagyod, hogy szented meglássa a sírt. Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké.” Közöm. E rövid zsoltár első része valamiképpen a bálványimádók ellen fordul. A második fele a levitákról szól, akiknek a mérőlánc a városok között jelölt ki legelőt, földterületet. Nagy bizalom szól az imából: Te tartod kezedben sorsomat, kedvem telik örökrészemben, dicsőítem az Urat, aki támaszom, testem-lelkem ujjong... jobbodon a gyönyörűség mindörökké. Ez már az örök életre utal. tanulhatunk stílust a szerzőtől. Ilyen bizalommal kapcsolódhatunk Istenhez és párunkhoz, kedves barátainkhoz. 

Normális gyerek voltam. Szerettem a nyarat. Kiváltképpen akkortól kezdve becsültem meg, hogy iskolás lettem. Vártam a vakációt, és nem vártam az elmúlását. Egyre kevésbé izgatott a tűzijáték, és az Alkotmány ünnepe, az Új kenyér ünnepe, apánk-anyánk szóhasználatában (és az egyházéban) Szent István ünnepe. Sőt, nyomasztólag hatott rám, mert ugyan általában kedveltem iskolába járni, de csak amikor már kellőképpen beletörettem a napi menetrendbe: Kelés időre, evés időre, indulás időben. Tanulás az iskolában tanulás otthon. Némi játék, némi étkezés, tisztálkodás. Nyomasztólag hatott rám Augusztus 20., mert vészesen közeledett a nyári szabadság időszakának a vége: a kényelmes felkelésé, a játékaink szabad megválasztása, a felelőtlen időszak, amikor csak az emberi tisztességet kérhették számon az arra illetékesek. Szabadidőnk zömével magunk rendelkeztünk. Ennek a rendelkezésnek a végét sejtette meg velünk az ünnepség, a tűzijáték. Így vált savanyúvá évente annak az íze, amely felhőtlen boldogságunk forrása is lehetett volna akár.
***   
Egy 2006. keltezésű kimutatás szerint Magyarországnak 26 kanonizált szentje van (akik tisztelete többé-kevésbé világszerte elterjedt), és 27 magyart avatott boldoggá az egyház (akiknek a tisztelete a magyar katolikusok körében érhető tetten). Kétségtelen tény, hogy az Árpád-házi szentek sorát István király nyitja meg. Sok mindent lehet tudni életéről, viselt cselekedeteiről, s akik fitymálják, igazából azt kérik rajta számon, hogy nem volt tökéletes. Következetesen csak a gyarlóságait emlegetik. De most nem akarok erre kitérni. 2000-ben számos szócikket írtam egy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felkérésére készült Jubileumi albumba (amelyet jószerével én szerkesztettem). Ezek egyike a Szent Jobbról szólt. Ezt írtam: Szent István épségben megmaradt jobb keze jelképeket hordozó ereklye. A Hartvik-legendában áll: „István király jobbját méltán kímélte meg a rothadás, hiszen segedelmet nyújtott a szűkölködőknek, megoldotta a rabok bilincseit, zarándokokat ruházott föl.” A jobb kéz a tekintély, a hatalom, a tisztelet jelképe. A Király Isten jobbján ül, az igazak Krisztus jobbján állnak. Jobbra áll az is, aki oltalmaz és segít. A kéz eleve egyik legbeszédesebb szerve az embernek. A kéz általában tevékeny. Óv, véd, elhárít, küzd, dolgozik, áldásra emelkedik, de összekulcsoltan megpihenve imádkozik is. Ezek a tettek szent királyunk életében is erőteljesen jelen voltak. Ezért óvta meg Isten jósága számunkra a felajánló, imádkozó, áldó erőt sugárzó, óvó, küzdő, békejobbot nyújtó kézfejet. Aki Isten nevében uralkodott, méltónak találtatott arra, hogy ökölbe szorított keze őrizze azokat az értékeket, melyeket saját gyermekének, korának, s a mindmáig itt élőknek hirdetett egykor és meghagyott számunkra is. ... [Mi közöm van 1000 év elteltével Szent István ünnepléséhez? Annyi, hogy emberi tartása modellem lehet, amikor fújom a magam szólamát a keresztények kórusában.]
Az album megjelenése óta 15 év telt el. Labuntur anni!
A 15. ZSOLTÁR. ISTEN HÁZÁBAN (Dávid zsoltára.). „Ki időzhet sátradban, Uram, ki lakhat szent hegyeden? Aki bűn nélkül él, a jót teszi, szívében az igazságot forgatja, és a nyelve nem szór rágalmakat. Aki barátjának nem okoz szenvedést, embertársát nem gyalázza, a gonoszt nem veszi sokba, azt tiszteli, ki az Urat féli. Aki nem szegi esküjét, még ha veszt is rajta, pénzét nem adja uzsorakamatra, s nem hagyja magát ártatlanok kárára megvesztegetni. Aki így cselekszik, soha meg nem rendül.” Közöm. Dávid saját szónoki kérdésére meg is válaszol. Sorolja az Isten közelségében való lét feltételeit: bűnnélküliség, jócselekedetek, igazszívűség, a gonoszság kerülése, igazmondás, a korrupció és az uzsora kerülése. Az újszövetség nyelvén ugyanez: Istent az szereti, aki megtartja parancsait. Szereti Őt és felebarátait. Máig ez a zsidó-keresztény norma és életprogram.  

Emlegettem már korábban egy nigériai szerző kisregényét (Gabriel Okara: A hang), amelynek főszereplője hallja a hangot, és fut utána, mert keresi azt. Egész életében azt keresi. Nagyon sokan vagyunk így vele.
Babits költészetével rácáfolt az általa írt A lírikus epilógja soraira: / Csak én birok versemnek hőse lenni, / első s utolsó mindenik dalomban: / a mindenséget vágyom versbe venni, / de még tovább magamnál nem jutottam. /  Igazolhatom, továbbjutott. Egész életében azt kereste.
Szent Pál is részese a keresésnek: „Nem mintha elértem volna, vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem.” (Fil 3,12) Fut, hogy megragadja azt.
Az összes szentek, a nagy kontemplálók, karthauziak és mások elé térdelnek annak, az egét bámulják, mert keresik azt.
A napokban volt alkalmam megismerkedni néhány általam kiválasztott irodalmi lappal. Kortárs, Jelenkor, Új Írás, Mozgó Világ. Általános tapasztalatom, hogy az írók jelentékeny része nem áll meg a közhelyeknél, a mindig eladható „bögyörőzésnél” (Ki kivel, hányszor és hogyan), hanem keresi azt. Közben vitatkozik önmagával, vitázik a világgal, az írótársakkal és mindenkivel, aki máshol vagy máshogyan keresi azt.
Emlékezetem szerint Gyökössy Endre jegyzi meg egy vele készített interjúban, hogy ő kissé távolról néz az ökumenikus taizéi közösségre, mert keresők lepik el ezt a zarándokhelyet. Olyanok mennek Taizébe, akik szeretnének megnyugodni, de még nem kötöttek ki annál, akit keresnek. „Hát mikor fognak már rátalálni? – fakad ki azt interjúalany.
Vissza kell mennünk Szent Ágostonig, akinek elhíresült mondásai közül az egyik legismertebb így szól: „Fecisti nos ad te et inquietum est cor nostrum, donec requiescat in te.” (Magadnak teremtettél minket, Urunk, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.) 
A kérdés csak az, hogy meddig tart a nyugtalanság, és mikor jön a benne való megnyugvás. Pál azt írja: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre [látjuk azt – teszem hozzá.].” „Ti elsősorban keressétek Isten országát, és minden szükségeset megkaptok hozzá” [ahhoz] – tanítja Jézus a hegyi beszédben. Akiknek megmutatkozott, a bűnös asszonynak Jákob kútjánál, még élesebben Péternek, Jánosnak és Jakabnak saját színeváltozásakor a Tábor hegyén. Betániában Mária és Márta házában Máriának, aki „a jobbik részt választotta”, és feltámadása után még kb. 500 embernek Pál beszámolója szerint.
Mi pedig keressük az Isten országát [azt], és minden szükségeset megkapunk hozzá.
***
A délről jövő népvándorlás tagjainak a feltételek nélküli befogadását szorgalmazza Ferenc pápa.
Böjte Csaba szerint Európai Akadémiát kellene szervezni nekik. Akik elfogadják az európai szokásrendet, azok maradjanak, akik nem képesek szerinte élni, azok távozzanak.
Kozma Imre szerint a Koránban megfogalmazódik, hogy aki nem tagja az iszlámnak, azt nem tekinthetik embertársaiknak a mozlimok. Ez elég durva! és irgalmatlan nagy feladattal kell megbirkóznunk, ha ehhez képest jobb belátásra akarjuk bírni őket, saját életpéldánkkal igazolva, hogy minden ember egyben a felebarátunk is.
Mintha mind máshol tartanánk, akik azt keressük.  
A 14. ZSOLTÁR. AZ EMBER ISTEN NÉLKÜL (A karvezetőnek – Dávid zsoltára.) „Az esztelen ezt mondja szívében: »Nincs Isten!« Megromlottak – szörnyűség, amit művelnek, senki sincs, aki még a jót tenné. Az Úr az égből az emberekre tekint, hogy lássa, van-e még, aki értő lelkű, van-e még, aki keresi az Istent. Ám mind elfordultak, mind megromlottak, senki, de senki nincs, aki a jót tenné. Nem térnek észre, akik rosszat tesznek, s emésztik népemet, mint ahogy a kenyeret eszik, azok, akik nem kiáltanak segítségért az Úrhoz. De majd rettegés veri őket, amilyen rettegés még nem volt, mivel Isten az igazak nemzetségével tart. Ti meghiúsítottátok tervét a szegénynek, az Úr azonban menedéke marad. Ki ad segítséget Sionból Izrael számára? Ha egyszer az Úr megfordítja népe sorsát, örül majd Jákob és ujjong Izrael!” Közöm. Sokszor és sokan idézik kissé kajánkodva ennek a dávidi zsoltárnak az első fél mondatát, azt hangozatván, hogy a Bibliában is meg van írva, hogy nincs Isten. Csakhogy a kinyilatkoztatásból nem célszerű önkényesen kiragadni egyvalamit. Ez meghazudtolása volna annak, amiről a Biblia tudósít. Mintha a mához szólnának ezek a versek: Megromlottak, szörnyűség, amit művelnek... Nincs, aki a jót tenné... De majd..., ha egyszer...
Igen, az Úr hosszan tűrő. Ma is tapasztaljuk.

Na,
nagy
nap
van
ma:
Szent
Ilona
napja.
Boldog,
aki adja,
boldog,
aki kapja
az
Ilona nevet,
s nevet.
Boldogtalan volt Napóleon, aki Szent Ilona szigetén végezte életét, s Szent volt Ilona császárnő, aki a Szentföldön két bazilikát is emeltetett, s akinek a nevét kapta a sziget.
Ha abc-rendbe szedem az Ilona betűit, ezt kapom: A linó. Sok változat nem keverhető az arányosan elhelyezkedő hangzókból. Kosztolányi is csak hozzávetőleg használja a névből adódó betűket. „Lallala (a Lallala olyan szép, hogy így hívnak egy élvonalbeli focistát a premier ligue-ben), lanolin, anilin, Il Allah stb.” A csodába! Ez a vers gyönyörű. Körbetáncolja a betűket (hangokat) s meglehetősen felelőtlenül kijelenti, hogy csupa i csupa l, csupa-csupa, de ami összeáll ezekből a rövid sorokból, az bizony művészi teljesítmény. Ezzel a bókkal tartozom Kosztolányinak.
Ami engem illet, részemről Isten éltesse valamennyi Ilonát, Icát, Ilut, Ilcsit, Icukát, Incit, Icust, Iluskát, Ilikét! Az ismerőseimet és az ismeretleneket, a volt kolleginákat, és akik nem voltak kollegináim, osztálytársakat és barátaim barátnőit, feleségüket stb. Boldog névnapot valamennyiüknek!  
***
13. ZSOLTÁR. BIZAKODÓ KÖNYÖRGÉS (A karvezetőnek – Dávid zsoltára.) „Meddig feledkezel meg rólam, Uram, mindörökre? Meddig rejted el arcodat előlem? Meddig emészti még lelkem a fájdalom és szívemet a mindennapi gond? Meddig uralkodik még rajtam az ellenség? Tekints rám, Uram, Istenem, és hallgass meg! Adj világosságot szememnek, nehogy halálba szenderüljek s ellenségem azzal dicsekedjék: »Legyőztem!« Ne örüljön ellenfelem azon, hogy elestem, hiszen irgalmasságodban bizakodtam, Uram. Segítséged legyen öröme szívemnek, hogy énekeljek az Úrnak, aki jót tett velem.” Közöm. Az Úr hosszan tűrő és az időtlenségben, az örök jelenben él. Nehéz ezt a néhány dimenziós embernek felfognia. Dávid is türelmetlen. Tovaillanó élete sikereket akar felmutatni. Innen a négyszeres sóhajtás: meddig...? „nehogy ellenségem azzal dicsekedjék: Legyőztem.” Ez a motívum másutt is visszatér a zsoltárokban. Sőt a Te Deum kezdetű himnuszban is: „Ne hagyj, Uram, szégyent érnem!” Másutt: „Tebenned bíztunk elejitől fogva.” (90. zs.)

„Mit nem adnék, hogy ha fogynék!” – hangzott el egy kupléban.  Kétszer már adtam érte valamit, egyszer fehérjediétára fogtam magamat, és 25 kilót fogytam (majd vissza, elég jó tempóban), máskor a testkontroll segítségével 15 kilót (majd vissza még jobb tempóban). Nem kerültek ezek sokba. Akkor olcsók voltak a könyvek, s hittem abban, amit propagáltak. Utóbb rá kellett jönnöm, hogy egyik sem ér semmit, ha nem vagyok képes életmódszerűen tartani magamat ahhoz, amit írnak (más kérdés, hogy elég sok zöldséget írtak). Most újra előttem a lehetőség. Ebből élő orvos agitál, hogy kb. 30 eFt-ért megtanít testreszabott diétán élni, ami szerinte látványos eredményekhez vezet és azt meg is tartja, amennyiben én is megtartom életmódszerűen, amit ő javasol.
Előttem az örök kérdés (még egyszer és utoljára): Enni vagy nem enni? Persze hallom az orvos hangján: Enni, de nem mindegy, hogy mit. Hamarosan döntenem kell ez ügyben, mert egyre kevesebb év kell ahhoz, hogy a 100. életévet elérjem. Ez pedig a hasznosság elve miatt azt követeli, hogy ha az előnyöket élvezni akarom, az a legoptimálisabb, ha már ma elkezdem a tanfolyamot. Minden nappal csökken a befektetés haszna.
Az enni szóról egy vicc ugrik be, vagy 15 éve mesélte egy nálunk dolgozó polgári szolgálatos, aki egyébként néptánctanár volt. ontotta a vicceket. Ezek egyike kb. így szólt. A gazdák továbbképzésen vesznek részt. Mit tesz Isten, magyar óra is szerepel a tantervükben. Egy ilyen órán a határozatlan számnevekről tanulnak. A tanár a következő feladatot tűzi ki eléjük. Tudna-e valaki egy olyan mondatot mondani, amelyben a következő határozatlan számnevek szerepelnek. Mennyi, ennyi, annyi. Józsi bácsi feláll, és már mondja is: Ha beesteledik, mennyi kő az állatoknak ennyi annyi. Hogy miket lehet felszedni néptáncoktatás közben!
12. ZSOLTÁR. A HAZUG VILÁG ELLEN (A karvezetőnek, nyolc húrra – Dávid zsoltára.) „Jöjj, segíts, Uram, az igazak eltűnnek, az emberek közt megszűnt a hűség. Ki-ki képmutatóan beszél társával, ajkán és szívében álnoksággal. Semmisíts meg, Uram, minden hazug ajkat s a dicsekvő nyelvet,  azokét, akik mondják: »Nyelvünkben az erőnk, ajkunk a segítőnk – ki lehet úrrá felettünk?« De szól az Úr: »Fölkelek, mert a gyöngéket elnyomták, a szegények sóhajtoznak, és szabadulást viszek mindenkinek, aki sóvárogja.« Az Úr szava egyenes beszéd, kipróbált ezüst, salaktalan, hétszer tisztított. Uram, te megvédesz bennünket, mindörökre megszabadítasz e nemzedéktől. A gáncsoskodók körös-körül ólálkodnak, az emberek fiaiban fölgyülemlett az aljasság.” Közöm. ma ugyanolyan aktuális, mint Dávid idejében. Avagy nem vagyunk-e képmutatók, ajkunkon és szívünkben álnoksággal? Nem dicsekszünk-e azzal, amihez a legkevesebb közünk van? Mennyire igaz, hogy a gáncsoskodók körös-körül ólálkodnak, és az emberekben felgyülemlett az aljasság. Bizony, jól tesszük, ha a romlás megállítását kérjük attól, aki mindent megtehet.

Egy tegnapi epizód. Állunk Kelenföldön a 15-ös vágánynál. A tőlünk északra levő padon egy kigyúrt kopasz rendesen ül, mellette egy hölgy az ülésen keresztben terpesztve, nekünk háttal. Csókolóznak. Mivel a vonatunk érkezését felőlük várjuk, óhatatlanul észleljük tevékenységüket. A nő (nekünk háttal) mondhatott valamit a kopasz kigyúrtnak, mert az elővesz egy félliteres pillepalackot. Kortyolgat a vízből, látjuk, ahogyan zárt szájjal átöblíti egész szájüregét, ide-oda a lötyögtetve a vizet, majd lenyeli, szájszélét körbenyalja,és újra hozzáfog a csókolózáshoz. A nőnek ez is kevés lehetett. Erre elkezdte csiklandozni a hátát. Mondom az asszonynak:  Figyeld, úgy udvarol, mint egy kaszáspók a póknénak. Nem marad időnk a további megfigyelésre (nem is illik nagyon rájuk meredni), mert befut a rail-jet.  Indulunk Mosonmagyaróvárra.
Sweet home. Zártam tegnap posztomat, s nyitom a mait. Éjszaka sötét fellegek jelentek meg „az ég bakacsinján”, s hajnalban esőt hullajtottak a kiaszott földre. Magam előbb a lehűvösített, zárt szobában kerestem menedéket a kánikula elöl, majd amikor a helyiségek temperatúrájában a különbségek megszűntek, kifeküdtem a szellőt élvezi az immár huzatos nagyszobába. Később – hajnalban kamerával –kivonultam a készülődő frontbetörésről képeket készíteni, majd mutatom. Egyelőre kettecskén vagyunk, s teszünk-veszünk az unokák látogatás után. Délben pedig a közelünkben lakó fiatalok látogatását várjuk. Latolgatjuk, hogy ugyancsak ketten részt vegyünk-e egy soványító foglalkozássorozaton, amely szakorvosi segédlettel segít megszabadulni felesleges kilóinktól, melynek részben okozói voltunk-vagyunk, de hozzásegít bőven az élelmiszeripar a maga módján.
11 (10). zsoltár. AZ IGAZ BIZALMA (A karvezetőnek – Dávid zsoltára.) „Az Úrnál keresek menedéket. Miért mondjátok: »Menekülj a hegyekbe, mint a madár!« Lám, a bűnösök feszítik íjukat, nyilat helyeznek a húrra, hogy az igazszívűeket a sötétben leterítsék. Ha az alapfalak leomlanak, mit tegyen az igaz? Az Úr szent hajlékában lakik, az Úr az égben trónol. Szeme látja a világot, pillantása szemügyre veszi az emberek fiait. Az Úr megvizsgálja az igazat éppúgy, mint a gonoszt, s aki a gonoszságot kedveli, azt gyűlöli lelke. Kénes esőt és égő parazsat hullat a bűnösökre, s perzselő szél lesz kelyhük osztályrésze. Mert az Úr igazságos és az igazságot szereti, az igazak látják majd meg arcát.” Megjegyzés. A zsoltárok (himnuszok) száma 150. Ez az alap. A héber számozás 9.-nek tekinti, amit a Vulgáta utóbb ketté vett. Ettől kezdve kettősség alakult ki. A 10. és 147. zsoltár közöttiek számozása a Vulgátában eggyel kisebb (ld. fent zárójelbe téve), majd a 146. és 147.-et összevonja, s végül is ugyanúgy 150-re fut ki. Én az eredeti héber számozást követem. Érdekes módon később azzal magyarázták a zsoltárok 150-es számát, hogy a három rózsafüzérben ennyi üdvözlégy hangzik el, egy-egy zsoltárt helyettesítve. Ezen az okoskodáson Szent II. János Pál átlépett, mert a világosság titkait megalkotva a teljes (4) rózsafüzér immár 200 üdvözlégyet tartalmaz. Közöm. A kiskatekizmus úgy fogalmazott: Isten megjutalmazza jókat és megbünteti a gonoszokat. Nagyjából erről szól ez a zsoltár: Dávid igaznak tartja magát, aki az Úrnál keres menedéket, az Úr hajlékában lakik... Ők látják meg az arcát, mert az Úr igazságos. Persze mi tudjuk, hogy Isten nem személyválogató, és bár a bűneit bánó Dávidot kedvelte, senki nem állíthatja, hogy hozzá képest a többi embert elveti. Bíznunk kell az irgalmában.

Igazán Mária mennybevételének az ünnepe. Reggel misére megyünk a két itt lévő uncsival. Majd indulunk a kelenföldi pályaudvarra. A rosszéletű sziget-fesztivál miatt útelterelések nehezítik az odajutást, de bőven hagytunk időt az esetlegességek miatt. Odaérünk kényelmesen. A rail-jeten már ülnek a mi helyünkön. Majd készségesen felállnak látván idős mimagunkat és a két kis lurkót. Nem viszek fényképezőgépet a nagy hőségben. Plusz egy kiló volna, s különben is ezen a nyáron a közös nyaralásunkról négyen fotózva bizton állítom, hogy több fotó és videó készült, mint rólam az eltelt 69 év során. A reggeli fagyi után beszállás előtt még egy fagyi a gyerekeknek a pályaudvarnál. Győrben a 21-es kocsiba, ahol mi is utaztunk, felszáll vagy 10 menekült, zömmel feketék. Kétoldalt a földön ülnek a folyosón. Sporttáskánkat a vállamon egyensúlyozva vágok utat a kritikus folyosószakaszon. Sikerült leszállnunk Móváron. A ránk váró Opelnek elvileg van légkondicionálója, helyette az ablakokat húzzuk le, az ülésen kb. 50 fok meleg lehet. Nem időzünk sokáig Zs-éknál. Megbeszéljük az aktuális problémákat, a héten Zsizsi gipszétől megszabadul. Az iskolakezdés immár közelről fenyeget stb, stb.
Visszafelé megismétlődik a szitu. A helyünkről immár csak két kínait kell felállítani. Közben némi felhők gyülekeznek az égen. Régen láttunk ilyent. Megint a 21-es kocsiban ülünk. A hangszóróból egyszer csak az hallható: „A 23-as kocsihoz kérünk biztonsági embert”. Nem tudom, hogy mi szükség volt a biztonsági emberre, de örülök neki, hogy kettővel távolabb kell neki intézkedni. Hazafelé átszállunk a Mitsubishibe. Az utcai hőmérő csal: 42 C-fokot mutat.
Azt hisszük, hogy zavartalanul használhatjuk az alsó rakpartot. Tévedünk. A Margithídig jutunk el jó tempóban, ott visszafordítanak bennünket, mert az est léhűtőinek van fenntartva a sziget felé vivő út. Taxik tucatjai szállítják a „művészeket”. Elképzelhetitek, milyen kellemes megvárni, míg az előttünk haladó két busz és számos személyautó megfordul a dögmelegben.
Mindegy.
Hazaérünk.
Klíma be, ventilátorok be, folyadékok be, fürdőbe be, tus alá. Aztán rövid vacsora.
Sweet home.                    
Ízelítő a 10. Zs.-ból. „Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtőzöl el a szükség idején? A gonosz hetvenkedik, a szegény meg retteg, rászedve a cseltől, amit az kieszelt. A bűnös dicsekszik kedvteléseivel, a rabló káromkodik, az istentelen semmibe veszi az Urat: „Haragja fenn a magasban, bosszút nem áll, Isten nincs!” – ez minden gondolata. Mivel útjai mindig sikeresek, s ítéleteid túl messzinek tűnnek neki, gúnyolja összes ellenfelét... Kelj fel, Uram, ó Istenem, emeld föl kezed, ne feledd el a szenvedőt! ... mindent a kezedben tartasz. A szegény rád bízza magát, az árvának te vagy gyámola. Törd el a bűnösnek, az álnoknak karját, torold meg gonoszságát... A szegények kívánságát meghallgattad, Uram, megerősítetted szívüket. Figyelmedet feléjük fordítottad. Az árvának és elnyomottnak igazságot szerzel, hogy az ember, a földből alkotott, ne rettegjen többé soha. Közöm. Ma is aktuális. Mintha rejtőzködne az Isten (pedig csak hosszan tűrő). Mintha a gonoszok büntetlenül garázdálkodhatnának. Nem csak éppen az Isten hosszan tűrő. Kedves neki minden igaz ember. Igazságot szolgáltat nekik. Figyeljük meg a zsoltáros sziklaszilárd hitét. Múlt időt használ kérései teljesítésére (meghallgattad, megerősítetted, fordítottad). Amit kért, már meg is kapta, mert hite egészséges, bizalommal totálisan teljes. 

Egy újabb Kortárs számot (1991/4) olvasva lényegesen tartalmasabb cikkekre bukkantam, mint a korábbiban. Úgy lehet ez, mint a szerezetesrendi iskolákkal. Mészáros István iskolatörténész megjegyzi róluk, hogy színvonaluk ingadozó volt. Az éppen jelen lévő szerzetesek kvalitásától függött az oktatás nívója. (Hozzáteszem, hogy a szerzeteseknek eleve nagyobb esélyük volt a hivatásukból fakadó feladatkora való becsületes felkészülésre – nem lévén egyiknek sem eltartandó családja.) Tehát a folyóiratok színvonala is eltérhet koronként egymástól, de még az egye lapszámok is. Mert ha mindig ugyanazok az emberek írnak bele, az olvasók ráunnak a lapra. Ha viszont új és új arcok, akkor bizonytalanság keletkezik, hiszen nem biztos, hogy a kéziratok mindegyike megüti a kívánt-elvárt szintet. A sok cikkből igen keveset idézek, de talán ennyi elég is bizonyítandó, hogy ebben a számban magvas gondolatokat ültettek el a szent szerzők.
Elsőnek Kertész Imrét idézem, aki Gályanapló cím alatt sok gondolatát elhinti, ide csak hármat hozok közülük.  
Amit megértek: „Az írás nálam kellemetlen kényszer, amely szükségtelenül megnehezíti életemet; de ha nem írhatnék, elpusztulnék.” (Kertész Imre)
Amit nem értek: „Hál’ Istennek nincsenek barátaim: ettől az egy csapástól megkímélt a sors.” (Kertész I.)
82-ben ezt írja: „Az elmúlt évek növekvő sora, az el nem következők végtelen távlata.” (K. I.) Hm. Én úgy képzelem el, hogy van egy nagyjából egyenes szakasz, amely „az el nem következők” elindulásakor felfelé ível és a végtelenben köt ki.
Szentkuthy Miklós említi írásában a jambósapkát. Tényleg. Volt olyan is.
Visszatérve a lapra ír bele Domonkos Mátyás ezúttal elég lapos cikket), Nádas Péter Eszterházyt magasztalva, Beke György egy hosszas tanulmányt a székely cigányokról. Jó az írás, még akkor is, ha itt-ott elkalandozik. Érdekesnek ígérkezik Bónis Ferenc interjúja ifj. Bartók Bélával. Bár a fedlap nem hozza, volt főnököm, Szabó Ferenc SJ is cikkezik Erkölcs a szekularizált világban címmel.
Ezeket csak annak az alátámasztására jegyeztem le, hogy igazoljam: van helyük az irodalmi lapoknak is a könyvmegállókban, mert utazáshoz elég egy lapszámot végig tücskörészni, hogy felidézzük egy-egy kor irodalmi „felhozatalát”. Ez olykor fáradságos, olykor pedig kifejezett szellemi élvezetet nyújtó.
9. zsoltár: ISTEN MEGMENTI AZ IGAZAT (A karvezetőnek, oboára és hárfára – Dávid zsoltára.) 
Szívem mélyéből dicsőítlek, Uram, hirdetem nagy tetteidet. Ujjongok és benned van örömöm, s magasztalom neved, ó Fölséges. Mert ellenségeim meghátráltak, elestek és eltűntek színed előtt. 
Magadévá tetted igazságomat és ügyemet, mint igazságos bíró ültél trónodra. ... az Úr mindörökké trónol, ... a népek fölött törvény szerint tart ítéletet. Az elnyomottnak az Úr lesz menedéke, a szükség napjaiban egyetlen mentsége... Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket. Dicsőítsétek az Urat, aki Sionban lakik, hirdessétek nagy tetteit a népek között! Mert mint a vér bosszulója gondolt rájuk, nem feledkezett el a szegények sóhajáról. Könyörülj rajtam, Uram...Hadd hirdessem dicsőségedet Sion leányának kapuiban, és örüljek, hogy megsegítettél!... Tűnjenek el a holtak világába az álnokok, s mind a népek, amelyek elfelejtik Istent! De ő nem feledkezik meg soha a szegényről, ...Uram, szólítsd ítéletre a népeket magad elé! Közöm. Eléggé „vegyes saláta” ez a zsoltár. Van benne imádat. Ha őszinte és mögötte áll az ember (Dávid), hatalmas és erős, élő kapcsolatot feltételez az Úrral. Aztán kissé „lemegy kutyába”: az ellenség megsemmisítésén való örvendezésére gondolok. Majd visszatér a himnikus hangú felszólítás az igazságos és végtelen hatalmú Isten dicsőítésére. Elhiszem Dávid őszinteségét, és a korabeli világképben való gondolkozásán sem csodálkozom. Mindent összevéve: van mit tanulni tőle az Istenben való bizalmat és imádatot illetően.  

Este először Blankának (8) kell olvasni, aki dinoszaurusz-kedvelő és régésznek készül. Van egy okoskönyve, amit a D-betűnél nyitott ki. Tudtam, hogy a kiejthetetlen nevű szauruszok érdeklik, azért lapoztam, s elkezdtem olvasni a disznó címsort. Kérdőleg nézett rám, visszaterelve engem a dínókhoz. (ha rövid i-vel írom, akkor is aláhúzza veressel).
Ágoston nagyjából kutyabarát. Kicsi gyerekkorában az öreg németjuhász társaságában érezte magát jól, biztonságban, s ez az állat volt legkedvesebb játszótársa, akivel (amivel) együtt űzték a macskát. Betyár az örök vadászmezőn folytatja ugrabugrálását, ha ugyan teljesen meg nem semmisült mint olyan. Bogáncs viszont él. No, nem valóságosan, hanem képzeletünkben, akik nyomon követik Fekete István regényének a történéseit. Egy biztos: Közvetlen közelről ismerhette a pumikat, mert a regényt olvasva Bogáncs szokásvilága a lehető legtökéletesebben bontakozik ki fantáziánkban. (Fel)olvasom, hogy Bogáncs úgy helyezkedett el a küszöbön, hogy helyéről megfigyelhette a házban és az udvarban történteket. A kutya küszöbre hasalása csakugyan célszerű helyválasztás. Az LGT szövegével: „Kint is vagyok, bent is vagyok, jaj de nagyon boldog vagyok.”
Ám ez a küszöbön hasalás még régebbi időket idéz fel bennem. Piaristák. A 60-as évek első fele. P. Szoboszlay fehér hajjal, fekete reverendában, lobogó, széles cingulussal a derekán járkál fel-alá a teremben, magyarázza a matematikát. Megáll a katedránál. Az első padban ülő kisdiák könyökével támasztja meg busa fejét. Az általános iskolában ezt a tanárok azzal intézték el, hogy aszongya: Tök mellé nem kell karó. Ami nyilvánvaló igazság. Ám P. Szoboszlay ennél fennköltebb lélek lévén Aranyt idézte.   
„Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.” (in: Arany J., Családi kör)
Ám pontatlanul idézte, mert a mi időnkben a nyújtja hosszú ú-val íródik és mondatik, Arany pedig röviddel írta. Nos, mivel a nyújtja szót hosszan ejtette P. Szoboszlay, kénytelen volt a kutyát is megnyújtani, ezzel egyszersmind gunyoros felhangot is adva mondandójának: ...ajtó előtt hasal egy kiszolgált kúútya...
Tanáraink szerették a cikizést, s éltek a nyelv adta lehetőségekkel. Büszkén mesélték, hogy egykori diákjuk, akinek feladata egy időmértékes sor írása volt, a következő sort izzadta ki magából.
Íszom a vízet.
Mire a piarista tanár: Ülj le, te marha.
***
Reggel a misén. Dunszt és forróság. Áll a levegő. Az irgalmatlan szolgáról szóló példabeszéd a téma. A prédikáció azzal indul, hogy fontos egymásnak való megbocsátás, de még fontosabb, hogy ... és itt valamiért kikapcsol az agyam. Gondoltam, a még fontosabb kifejtésével folytatódik. Plébánosunk ennél is bölcsebben cselekedett. A mondat másik felének elhangzása volt beszéde befejező szakasza. A kánikulára való tekintettel. Tanulság: Jobb, ha minden szóra figyel az ember, mert soha sem tudhatja, hogy mik...    
8. ZSOLTÁR. A TEREMTŐ DICSÉRETE (A karvezetőnek, Gát szerint – Dávid zsoltára.) „Uram, mi Urunk, milyen csodálatos széles e világon a te neved! Dicsőségedet az egekig magasztalja a gyermekek és a kicsinyek ajka. Védőbástyát emeltél elleneid ellen, hogy elhallgattasd az ellenszegülőt és a lázadót. Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá? Majdnem isteni lénnyé tetted, dicsőséggel és fönséggel koronáztad. Hatalmat adtál neki kezed műve fölött, mindent lába alá vetettél: minden juhot és barmot, a mezők vadjait, az ég madarait s a tenger halait, mindent, ami a tengerek ösvényén kering.” Közöm. Sokszor idézik ezt a zsoltárt. Pl. „Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” Szónoki kérdés, és a lényeget tapintja: „milyen csodálatos széles e világon a te neved!” Jól imádkozható, könnyű mögé állni teljes mellszélességgel. A zsoltárok megtanítanak imádkozni. Akiből könnyen jön, mondhatja hangosan, akár égre emelt karral. 
NB.: Jézus is zsoltárt idéz a kereszten (a 22.-t), amikor úgy vélik, Illést hívja.