Mickey webnaplója

M. mottója: „Tegnap ma feküdtem le, ma meg holnap fogok lefeküdni.” Utóbbit nem állítom, előbbi megvalósult. Amíg az ember lecuccol, megérkezik, helyére rak, fotók százait helyezi szerkesztés után albumba, megírja a posztját, átnézi levelezését, feltölti a lemerült akksikat, s közben pihenésképpen keresztrejtvényt fejt, telik ám az idő.
Ma reggel az utcai kijelző 26 fokot mutatott, mégis dögletes melegnek éreztem. Itthon a légkondi 24 fokra van beállítva. Hőérzetem mégsem csak két foknyival jobb.
Miért?
Ugye a hőérzet kissé komplikált valami. Elsősorban környezetünk tulajdonságai határozzák meg: a levegő hőmérséklete, nedvességtartalma, a szélsebesség és a sugárzási hőmérséklet.
A 26 fok elvileg nem sok, de a relatív nedvességtartalom magas, ezért akadályozza a verejtékezést, ami hő leadással járna.
A szél csak akkor „sebes”, ha mozog a levegő (fúj). Álló szél nincs, vagy ha van, nem annak hívják. A szél lefújja bőrünk melegebb auráját és lehetővé teszi a verejtékezést. Így hűt.
A sugárzási hőmérsékletről semmi épkézláb adatot nem találtam, pedig az a legfaramucibb összetevő.
A páraelszívás létező valami, elő lehet állítani. A szelet is, feltéve, hogy kocsiban utazunk. Adódik a menetszél még szélcsendes időben is. Csak le kell tekerni az ablakokat, esetleg befúvatni plusz levegőt. De a sugárzási hő sunyi. Az UV átfurakodik a felhőkön, a nap sugárzása szúró hatású, és menekülésre késztet. A forró flaszteren tojásrántottát lehet sütni mindenféle tüzelőberendezés nélkül. Egyes vélemények szerint a napvédő faktorok akármilyen erősek, az UV bőrkárosító hatásától nem védenek meg.
Na, mindezeket csak azért írtam, mert tapasztaltam reggel, rövid kint tartózkodásom idején.
Jó nekem a kondicionált szobai 24 fok.
Híreim. A. unokának MMóváron hat hetet kell gipszben töltenie. Egyelőre T. (pedagógus) otthon tud lenni. Zs. dolgozik. Aztán valamit ki kell találniuk. É.&Fr. Fr. o.ba érkeztek családostul, minden baj nélkül, hajnali 3,40-kor. Hála Istennek. Mi pedig megtaláltuk itthon E. plüssmackóját.
Mivel csaknem minden a helyén, csaknem minden kép elrendezve, minden akksi feltöltve, alighanem ma mégis meghallgatom Beethoven Pastorale-ját. Nem mintha rászolgáltam volna, hiszen vonattal jöttünk haza, s nem kellett a sztrádán folyamatosan koncentrálni 140-es tempó mellett, hogy épségben maradjunk, és a kocsi is.
Mégis jól esik ejtőzve átadni magamat egy kis zenei szépségnek, csemegének.
Most csengettek.
Még egy unoka érkezik.
PS. A szimfóniát meghallgattam. I Happy Arrival az első tétel címe. Úgy látszik, valamit megértettem évekkel ezelőtt. A zene elmondta. Mivel ez a megérkezés szimfóniája, illő lett volna előtte Haydn Búcsúszimfóniáját is meghallgatni. Illett volna a fokozatokban történő elváláshoz. Időben először M. startolt a cuccokkal, majd mi vonattal, a franciák és utoljára a móváriak.
Tehát hallgatom a Pastoralét. Mellettem zúg a kondicionáló swingelő üzemmódban, s közeledik a porszívó is. Ajjaj!  
Ízelítő a Jób 38-ból. Az Úr kérdez Jóbtól (teofánia): „Világraszóló tervemet ki homályosítja el oly szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás? Nosza, övezd föl, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! Mikor a földet alkottam, hol voltál?
Ki határozta meg méretét?
ki feszített ki rá mérőzsinórt? 
Mibe eresztették sarokpilléreit, és a
szegletkövét ki illesztette be, 
Ki zárta el kettős kapuval a tengert: „Eddig jöhetsz, de tovább nem! Ezen a helyen törjön meg hullámaid gőgje!” 
Adtál életedben parancsot reggelnek?
sétáltál-e már a tenger fenekén? 
Mutatták már neked a halál kapuit, s láttad-e már az alvilág kapusát? 
Fel tudod fogni a föld egész terjedelmét? 
Melyik út visz oda, ahol a fény lakik,
Voltál-e a hóval töltött tárolóknál,
láttad-e valaha a jégeső pajtáit, 
Ki hasított nyílást a záporesőnek, és ki nyitott utat a viharfelhőnek, hogy oda is essék, ahol ember nincsen, s a pusztaságra, ahol nem lakik ember, hogy így jóllakhasson vadon és sivatag, és a pusztaságban zöld növényt fakasszon? 
Vajon van-e az esőnek apja, és a harmatcseppet ki hozhatja létre? Kinek az öléből keletkezik a jég?
Avagy a hollónak ki ad táplálékot, amikor fiai Istenhez kiáltanak, és felágaskodnak, mert nincs, mit egyenek?”  ...és így tovább, és így tovább. Közöm. Végső kérdések, költői kérdések, s csaknem végső kérdések (lelátunk ugyan a tenger fenekére, de mászkálnunk a túlnyomás miatt és a kevés oxigén miatt esélytelen). Különösen is tetszik ez a vers: oda is essék, ahol ember nincsen, s a pusztaságra, ahol nem lakik ember, hogy így jóllakhasson vadon és sivatag. Amikor a Mars-szonda szelet tapasztal, amikor a Hold-kőzetet az ember a kezébe fogja, amikor a műszer megtelepedik az üstökösön, hogy vizsgálja szerkezetét, óhatatlanul rácsodálkozik az ember, hogy miért van gondja ezekre Valakinek, miért vannak történések az univerzumban? Hatalmas rendszer ez, egyetlen valóság és csodálatra méltó, hogy minden darab egy-egy egyéniség, „élete” van, keletkezik, fejlődik, él és elhal. Isten abban a növényben is gyönyörködik, amit az őserdő sose enged láttatni az embernek (mert kiirtja, mielőtt felfedezné).

Szabadtéri mise Zamárdiban szemergő esőben. Majd némi kaja, pizza és egyéb nyalánkságok a hazaindulás napján. Nem készült idén nagytotál fotó a nyaralás 19 résztvevőjéről, mert Angi unokánk tegnap elesett, s megütötte a lábát. Enyhébb törést állapítottak meg Siófokon. Gipszelték, s hazaszállíthatónak minősítették. Mostak, takarítottak a lányok, s söpörtem, felmostam a teraszt. Hazaindulás előtt M. (18) leült a Brúnó kutya mellé. Egy régi emlékem jött elő: Skandináviától Svájcig bejárta apa és lánya Ny-Eu.-t autóval. Kérdezem a hozzánk látogató bakfislányt: Mi tetszett legjobban egy ekkora kalandból. Egy percig gondolkozott, aztán azt mondta: Svájcban egy kutya. Mivel M. simogatta a békés állatot, mellékuporodtak tesói is: a négy francia. Mivel a kutya nem tud egy nyelvet se, a többiek pedig franciák, így átmenetileg nem Brúnó, a kutya volt a neve, hanem Bruno, le chien. Ágoston sokat dolgozott, takarította a bejárat kőpadlóját. Majd a lépcsősöprésre specializálódott.  
Délelőtt távozott a heti hidegség és átadta magát a ki tudja milyen hosszú kánikulának. Expresszvonattal indultunk haza. Vonatunk nem szeretheti a hőséget, mert az induláshoz negyedórás késéssel érkezett. A japán márkájú légkondi nem hűtötte kellemesre az IC kocsit, csak drágábbak voltak a jegyeink. Dunsztban utaztunk, merthogy az ablakot persze nem lehet leengedni. A többi kocsi szellősebb lehetett, de nem tudtunk átgázolni egy tökrészeg emberen, aki inkább halálos beteg volt immár, bora kifolyt a vagon padlójára, s a kalauz eredménytelenül kísérletezett vele, hogy magához térítse.
Szerencsére az út eleve szűk másfélórás. Megérkeztünk a Kelenföldi „álli”-ra. A füvön egy tucat bevándorló heverészett. Szőke nő vitt nekik tisztességesen csomagolt ételt, palack vizet. Azok elég bambán néztek rá. Nem tudom, miért. Vagy félóránként kapnak valakiktől valamit, vagy sokkal többre futja saját vagyonukból annál, mintsem, hogy kolduljanak. Nem látok tisztán. (Később itthon olvasom a fb-on, hogy a jenkik ránk küldték a moszlim szélsőségeseket, hogy tegyék tönkre Európát.) Beülünk a kocsiba. A Kosztolányi térnél egy mazsola a gáz helyett a fékbe tapos. Sikerül idejében kikerülnöm. A híd előtti hőmérő 37 fokot mutat. Ja? Alig hagyom el a hőmérőt, egy csattanás, két kocsi összeütközik. Kiszállnak a felek. Őket is kikerülöm, s le az alsó rakpartra. Már az üzletközpontnál járunk Óbudán, amikor egy biciklironcs mellett áll egy rendőr, s tereli a forgalmat. A cangás autóval ütközött, melynek szélvédője behorpadva. Alig vártam, hogy épségben megérkezzünk.
Sikerült.
Még napokig tart, mire balatoni képeimet albumba rendezem, s a személyeseket elválasztom a tájképektől. Most legyen elég ennyi. Hogy hazaérkezésünk megünneplésére meghallgatom-e Beethoven VI. szimfóniáját, még nem tudom.  
Ízelítő a Jób 37-ből. Elihu beszél: „Elfogja a szívem az ijedelem... Hallgassátok [az Úr] dörgő hangját!... Végigjáratja ... villáma sugarát a föld határáig s nem fogja vissza... Ő mondja a hónak: „Essél le a földre!” És az esőnek is: „Zúdulj alá!” 
Rányomja pecsétjét minden emberkézre,
Visszahúzódik a vad a rejtekhelyére, és a fekvőhelyén meghúzza magát. 
A viharos szélvész kitör kamráiból, s az északi széllel hideg idő tör be. 
Isten leheletére jég keletkezik, és megmerevedik a víz széles tükre. 
Párás nedvességgel tölti a felhőket, s a viharfellegek villámait szórják. 
Akarata szerint mennek ide-oda, járásukat ő határozza meg.
Mindent végbevisznek, amit csak parancsol, széltében-hosszában a földkerekségen. 
Egyszer büntetésül küldi a föld népeinek, máskor meg jósága jeléül. 
Figyelj ide és hallgass meg, Jób! ...
Félelmetes ragyogás van az Isten körül, sohasem érjük el mi a Mindenhatót. Hatalma s igaza mérhetetlenül nagy.” Közöm. Elihu hatalmasnak és emberi ésszel felfoghatatlannak találja Isten ténykedését. Ezt ajánlja Jób figyelmébe. Sokat nem is téved, csak éppen emberi dadogás mindez.
Ma tudjuk, hogy a világegyetemről alig tudunk valamit, és minél többet tudunk, annál inkább tudjuk, hogy alig ér valamit tudásunk.
Az erkölcsöt illetően tudjuk, hogy nem másokat kellene megjavítanunk, hanem saját magunkat, hogy csakugyan egyre inkább ránk öltse Isten a saját képmását, amit aztán tükrözhetünk, hogy terjedjen a földön az Isten országa.  

Nyár van, nyár, röpke lepke száll virágra, ha ugyan le nem szédül róla a kánikulában. Csúcsra jár a hőmérséklet, a dunszt, s lassan a lakásunk is. A franciák lassan összekészítik hosszú útjuk minden pakkját. Bár a Balatontól startolnak el, s ez valamicskét rövidít a megteendő kilométerek számán. Reggel még megvettük, amire szükségünk lehet, de próbáljuk romlandó készleteinket felszámolni. A könyvmegállóban találtam az 1972-ben indult Galaktika első két számát. Automatikusan utánanyúltam, nagy örömöt szerezve vele M-nak, aki Asimov kedvelője.
Átjöttek M&E+ Levi&Domi.
Dél elmúlt, lassan Titi is felkel, aki megspórolt egy étkezést. Rögtön ebédel. Délután gyerekruhácskákat válogatnak az unokatesók.
Rövid statisztika: Mi 2 fő, M és E 4 fő,  É és Fr 6 fő, unokatesóék 4 fő. Az annyi, mint annyi: 16 ember. Aztán rövid rendrakás, és a hidegfront-betörés várása. Most kiegészült a létszámunk. Terítve, tányércsörgés és a paradicsomleves bukéja. A légkondicionáló behozta a szélső szobába a jellegzetes aromát. Megyek ebédelni.
Mindnyájatoknak jó étvágyat az ebédetekhez!
Ízelítő a Jób 36-ból. Elihu folytatta: [Jób], hadd oktassalak ki! Nézd, ok nélkül senkit nem vet meg az Isten, de a gonosztevőt nem hagyja életben. A szorongatottaknak igazságot szerez, szemét nem veszi le arról, aki igaz... A szegényt megmenti nyomorában, nélkülözés közben kinyitja a szemét. Téged is visszaránt az ínség torkából, hisz egykor bőségnek örvendhettél, folyt a zsír asztalodon, annyi volt. Ámde nem ítélted el a gonosztevőt, s az árvák igazát nem oltalmaztad... Úgy bánj a gazdaggal, mint a szegényebbel, az erőssel meg úgy, mint a gyengével! Azokat se vesd el, akik nem barátaid, s ne ültesd helyükre saját rokonaid. Jól vigyázz, nehogy a gonoszsághoz pártolj! Hisz épp erre szolgál megpróbáltatásod. Isten hatalmában, nézd, milyen fönséges! ... Ki tudná felfogni felhői méretét, s a hangos mennydörgést a sátorából? Kiteríti a felhőt, amely eltakarja, és befödi vele a hegyek csúcsait.  A két kezébe fogja a villámot, aztán megszabja, hová essen. Mennydörgése hangja jelzi közeledtét, bosszuló haragja a gazság felé tart. Közöm. Nyúlik a kioktatás, mint a rétestészta. Terjedelmes, mint az Ezeregyéjszaka meséi. Jóbnak most azt veti a szemére Elihu, hogy nem úgy bánik a gazdaggal, mint a szegénnyel. Stb. Még mindig fogást keres rajta. Mert szerinte, ha Jób tisztességes volna, az Úr kegyes volna hozzá. Majd jön itt egy antropomorf, ószövetségi istenkép, a bosszuló, a hatalmas, az erős Isten ikonja. Nincs még tiszta képük róla, s nem ismerik fel, hogy szerető irgalma meghaladja igazságosságát.   

A szójátékokból nem kért Éva, merthogy kín franciára átültetni őket. Nem is lehet, s a vége egy kényszeredett mosoly, hogy miket beszél ez az ember. Ez az ember én voltam-vagyok. Csak a példa kedvéért: A magyar szeret bolondozni a bolondságokkal. Adva: Ahány ház, annyi szokás. Adva: Annyi baj legyen!
Mixelve: Ahány ház, annyi baj legyen! Na, ezt tedd át franciára úgy, hogy ne tartsanak bolondosnak. És akkor még finom voltam.
Mára mintha kicsit fordult volna a helyzet. Nem fordult meg teljesen, de mintha forogni kezdene. Adva a bol. Ez a bol egy öblös se nem csésze, se nem mélytányér, amolyan karima nélküli kalap, kerámiából. Ivóalkalmatosság, amibe zavartalanul lehet mártogatni a baguette-et. Nos, a franciák ezt használják reggelizéshez, tán vacsorához is.  Bol-ból isznak. Kuszkuszt esznek.
A másik idei termést nem én „hallottam át”, hanem M. gyerek, aki francia, s csak kicsit magyar. Mondjuk: Így jó! Áthallja: Idiot. Nagyjából ugyanis így ejtik: igy(i)jo.
Fr. aktív ember. Mindent rendbe rak, hatalmas a figyelmessége, munkabírása, szolgálatkészsége. Nekem és Tücsinek van egy-egy poharunk, bögrénk, amit addig használunk, ameddig úgy nem ítéljük, el kellene mosogatni. Használat után csak kiöblítjük és kész. Most változott a helyzet. Mire körülnézünk, bögrénk-poharunk nincs a szokott helyén. El van téve a kredencbe. Tisztán.
A légkondícióval akadt egy kis probléma. Ha bekapcsoljuk, akkor minden nyílászárónak becsukva kell lennie. Különben úgy működik, mint a frigó nyitott ajtóval. Elmondtam néhányszor, hogy ez a kis ketyere kevés ahhoz, hogy az egész utcát lehűtse. Most már értik a dolgot.
Mivel váltott üzletközpontokba járunk utánpótlásért, tejből is hol ilyet, hol olyat vásárolunk. Ám ez problémát okoz, különösen, ha hozzákombinálom, hogy fogy az almalé is, és egyéb levek. A dobozos tej egyszer piros, egyszer tarka, egyszer barna-fekete tónusú. Az almalé piros szokott lenni. Fr. rendszerető ember, összeöntötte a két pirosat, hogy kidobhassa az egyik félig üres dobozt. Jót nevettünk, amikor kiderült, hogy almás turmixot készített akaratlanul, mert egyikben almalé, a másikban tej volt.
Lassan vége a bp-i tartózkodásuknak. Meglepő tapasztalatunk, hogy kevéssé fogják vissza magukat, mint mi, mert hát saját házukban laknak, más házaktól kerttel szeparálva. Ott nem számít, ha éjfélkor zuhanyozol, este 11-kor porszívózol, bömbölteted a tévét stb. Itt igen. Egy leejtett vacak felébresztheti az alattunk lakót, a tévében sikítozó felhallatszhat az emeletre. Ugyanígy a felszabadult kacagás is. Mostanra már belerázódtak a megkívánt csendességbe. Már csak egy probléma van. Kevesebb a router, mint a rá való igény. Mindenkinek van laptopja, és igénye arra, hogy tisztességesen behívja az internetet. Azt hiszem, négy madzag létezik a lakásban, a router jele pedig kevés a madzag nélküli jó vételhez.
Mint szoktam mondani, ez a világ nem tökéletes. És még inkább: mint húgom apósa mondta volt: Csak a humor és a nyomor el ne hagyjon!
Ízelítő a Jób 35-ből. Elihu szól: Tán helyesnek tartottad, amikor azt mondtad: „Mit ártottam neked, amikor vétkeztem... Ha bűnt követsz el, hogyan árthatsz neki [Istennek], és ha sok a bűnöd, mivel károsítod? Ha meg igaz vagy, mit adsz ezzel neki, mi az, amit kezedből kaphatna? Csak a magadfajtáknak számít gonoszságod, az ember fiának erényes életed. Jajveszékelsz az elnyomók miatt, segítséget hívnak a hatalmasok ellen, de azt nem kérdezed: „Hol az én Teremtőm, ki éjnek idején is dalt fakaszt ajkamon? Többre tanított minket, mint az állatokat, az ég madarainál okosabbá tett!” ... Hiú kiáltásra nem hallgat az Isten. Közöm. Elihu igaza elgondolkoztató. Mi saját nyomorunkról fecsegünk, s az Isten ajándékait nem köszönjük meg neki. Ám Elihu mindezeket Jóbra vonatkoztatja, alighanem igazságtalanul.
           

Ma főpróbát tartottunk a balatoni találkozóhoz. Nem terveztük, spontán alakult úgy, hogy a megérkezett franciák mellett Elviék és délután Katiék is megérkeztek. Kissé beszorított bennünket a 39 fokos égető kánikula. Mica és Zsuzsáék igazoltan távol. Fogyott a fagyi, fogy a dinnye, de még a banánturmixok is gazdára találtak.
Napok óta kínlódunk a Babette lakomája c. film előkaparásával. Az interneten mindenféle bátorításokkal szembesültünk. Letölthető így, meg úgy. És mégse. Egy variációt találtunk, azt két napja elkezdtük nézni, s a film anyagának 40 percnyi történéseit megtekintettük. Aztán snitt. A kiírás szerint az alkotók hozzájárulásukat megtagadták a teljes film élvezetétől. Ám, aki korábban DVD-re másolta vagy a csuda tudja, hogyan, de hozzájutott a teljes filmhez, s archiválta, az most előnyben van.
M. hozzáértő valaki, aki kedvesen rendelkezésünkre bocsátotta a teljes filmet.
Mivel nekünk is kedvenc filmünk és Ferenc pápának is, bízvást megnézzük a hátralévő részeket is. Legalább pihenünk egy kicsit a kedves jelenetekben való elmélyülés kapcsán.   
Ízelítő a Jób 34-ből. Ezután Elihu így szólt:  Lám, Jób azt mondja: „Igaz ember vagyok, Isten volt, aki elvette igazamat. Bírám kegyetlenül ellenem van, nem gyógyul a sebem, pedig nem vétkeztem.” Hol van még egy olyan ember, mint amilyen Jób, aki a gyalázkodást úgy issza, mint a vizet, aki a gonosztevők társává szegődött, és összejár a gonoszokkal? hallgassatok rám! Az igazságtalanság távol áll Istentől, a Mindenható nem követ el álnokságot. A tettei szerint fizet az embernek, és aszerint bánik vele, ahogyan él... Nem tűzött ki időt az ember számára, mikor járuljon Istene ítélőszéke elé. Összetöri – vizsgálat nélkül – a hatalmasokat, és másokat ültet a helyükre. ..., nem zavarja semmi, arcát eltakarja és senki sem látja... a gonosztevőt a balszerencse hálójára bízza... Az okos emberek azt mondják majd nekem, s minden bölcs férfiú, aki figyelt rám: „Esztelen volt Jób, amikor így beszélt, és szavában nem volt bölcsesség. Tedd hát próbára, jó alaposan, mert mint egy esztelen, úgy feleselt vissza. Mert a bűnét megtoldotta galádsággal, s kétségbe vonja a jogrendet közöttünk, és szószátyárkodik az Isten ellen.”Közöm. Jób személyes kapcsolatban állt Istennel. Legalábbis sejthető, hogy így volt. Határozott perlekedése erre utal. Elihu olyan, mint egy törvénytudó, egy betűrágó valaki, aki úgy véli, elég a törvény ismerete és alkalmazása, s úgy lehet, nem is igyekszik kapcsolatba lépni az Úrral. Aquinói Szent tamás rövidke élete rémlik fel ebben a vonatkozásban. Hatalmas munkát hoz össze, a Summa theologiae-t. Ám halála előtt istenélménye volt. Ez csaknem lenullázta életművét. Ő maga nyilatkozott úgy, hogy a STh kagylóhéj, üres csigaház a személyes megérintettség élményéhez képest.
Hiszem, hogy a teljes igazságot mondta.   

Esetlegességek között telnek-múlnak napjaink.
Ma pl. strandra indultak a fiatalok a négy gyerekkel. Ketten Elvi hívására Domi születésnapi köszöntésére indultunk. Ám a strandra igyekvők nagy igyekezetükben itthon felejtették valamennyi mobiljukat, alighanem a kocsikulcsukat is, és a bejárati ajtóhoz se vittek kulcspéldányokat. Kiírtuk nekik, hogy kikhez mentünk, s várhatóan mikor érkezünk. Mi mást tehettünk volna? Abból indultunk ki, hogy a korábbi években strandzárásig maradtak Éváék, ezért nem valószínű, hogy a heves napsugárzás idején befejezik fürdőzésüket és hazáig pörköltetik magukat a 34 fokban.
Így is lett.
Most mégis nyugtalanít valamennyire, hogy nincs náluk telefon. Ugyanis negyed kilenc van. A strandok – tudomásom szerint – hosszabbított nyitva tartásúak. Mindenesetre a hároméves gyereknek már ágyban volna a helye, vagy hát itthon kellene téblábolnia. Marad a remény, hogy senkinek semmi baja sincs, csak élvezik az alkonyati hűvösödést, s immár hazafelé tartanak a hőség alábbhagytával.
Domi születésnapjára egy aranyos fadobozt kapott két figurával. Az óraszerkezet dallamot játszik, két figura pedig körbe-körbe jár a dobozka tetején. Alighanem mágnes terelgeti őket a doboz belsejében dolgozva.
Levi se maradt boldogtalan. Jókora, kb. 60 cm-es átmérőjű labdájukon ugráltattam, ő meg kacagott és kacagott, nagyokat szökellve s meglehetősen fáradhatatlanul. Én még bírom! – kiáltotta ismételten, ahogy szokta, én meg a másik szövegét: Levikém, „nagypapa kidőlt”. Érted? Kidőltem. Szerencsére náluk is hűtött szoba vár a vendégekre. Most persze már órák óta itthon várjuk a strandolókat – szintén hűtött körülmények között.
Ízelítő a Jób 33-ból. Elihu beszél: Jób, ha képes vagy rá, szállj velem szembe!  te fülem hallatára mondtad: „Tiszta vagyok és nincsen semmi bűnöm, mocsoktalan vagyok, nincsen bennem vétek. Csakhogy ő ürügyet keres ellenem, úgy tekint rám, mintha ellensége volnék... Nincs igazad, mert nagyobb az Isten, mint bármelyik ember... egyszer az Isten ily módon beszél, máskor meg másképpen szól: Álomlátásokban, éjjeli képekben, amikor még álom borul az emberre, és akkor, amikor ágyában szendereg. Ilyenkor megnyitja az emberek fülét, felriasztja őket ijesztő jelekkel... Ha aztán egy angyal odaáll melléje és azt mondja: „Szabadítsd meg attól, hogy a sírba szálljon, mert a váltságdíját megtaláltam”, teste akkor üdén felvirágzik, maga meg visszatér ifjú napjaihoz... Másoknak is hirdeti feloldoztatását, az embereknek énekelve mondja: „Vétkeztem és az igazat elferdítettem, mégsem a bűneimért fizetett meg nekem. Megmentett attól, hogy sírba kelljen szállnom, örülhet életem a világosságnak.” Jób, ha van mit mondanod, akkor felelj nekem! Szólj, mert én szívesen helyeselnék neked! Ha azonban nincsen, akkor hallgass rám, én bölcsességre tanítalak. Közöm. Ma az álomból ébredést úgy mondják, alfa-állapot. Korábban ihletett állapotnak, amikor is a kipihent embernek a fantáziája felpörög, és néha alig győzi jegyezni, ami agyából kipattan. Nemritkán emlékezik utolsó álomképére. s ha íróeszköz akad a közelében, azon frissiben lejegyezheti. Olykor „riasztók az álmok, a jelek”. Az őrangyalok imádkoznak értünk. Isten pedig azt teszi velünk, ami az örökkévalóság szempontjából a legjobb. 

A Palatinust „körbestrandoltam”, de soha életemben nem léptem át a küszöbét. A Dagályba jártunk nyaranta. Előfordultunk az albertfalvai Kábel-strandon is, a Margitszigeten pedig visszatérő módon a Sportuszodát (később Hajós Alfréd) céloztuk meg. Egyszer-kétszer megmártóztam a Velencei-tóban is. Ám legtöbbet a Balatonban fürödtem. Ott viszont hihetetlenül sok helyen. A teljesség igénye nélkül próbálom sorolni, hol-mindenhol fordultam meg a partján strandolás céljából. Pl. Balatonszabadi-Sóstón, (a megszűnt Gamásza mh. környékén), Siófokon, Zamárdiban, Szántódon, Ordacsehinél, Balatonföldváron, Balatonbogláron, Fonyódon, Alsóbélatelepen, Balatonfenyvesen, Máriafürdőn, Keszthelyen, Gyenesdiáson, Edericsen, Szigligeten, Badacsony-lábdihegynél, Badacsonyörsön, Zánkán, Balatonfüreden, Tihany-Gödrösön, Tihany-Sajkódon, Örvényesen, Ábrahámhegynél, Aszófőn, Káptalanfüreden, Balatonalmádiban, Csopakon, Alsóörsön. A Dunában Lupa-szigetnél, Ráckevén, Dömsöd mellett és fent Zebegénynél, Szobnál. Az Ipolyt majdnem kifelejtettem. Jártam a szegedi strandon, Hajdúszoboszlón, Debrecenben és Hajdúnánáson.
Tegnap demokratikus beszélgetés, érvek és ellenérvek során dőlt el, hogy a franciák a Palatinusra mennek a mai napon. Szegény Mátyás hiába érvelt a Dagály mellett. A nők leszavazták. Valószínűsíteni lehetett a végeredményt, mert Éva nekem már kifejtette, hogy évente váltanak... és tavaly a Dagályba vezetett az útjuk. Eben gubát cseréltek. Szerintem a Pala nagyon is elegáns és szép strand, a Dagály pedig óhatatlanul záptojásszagú. M. mégis azt szereti szagostul együtt. Várhat egy évet, hogy szembesüljön visszatérő élményével.
Délelőtt átjöttek Elviék, hogy találkozzanak Éváékkal. Levike bizalmasan közölte, hogy anya egy Mása mesét engedélyezett neki megnézni, s megkérdezte, hogy nálunk ebédelhetnek-e. Kapásból rávágtam, hogy miért is ne. Ám az élet mást diktált. Tortához kell még alapanyagokat beszerezni, hiszen Domi ma egyéves. Lesz egy szál gyertyája is!
Búcsúzóul még elkérte a légycsapónkat, s ezt meglátva a kis egyéves elkérte a másikat. Így vonultak el tőlünk. Szokás szerint integettem a franciabalkonnál a távozóknak, de Levi nem volt megelégedve jelenlétemmel. Kevesellt. Követelte, hogy Tücsi nagyi is jöjjön integetni.
Megtörtént, s így aztán boldogan ment a többiekkel.
Ízelítő a Jób 32-ből. Elihu így szólt: Fiatal vagyok még, ti pedig már őszek... De csak a szellem, amely az emberben lakik, a Mindenható lehelete, csak az tesz okossá. Nem mindig okosak, kiknek éve számos:... lám, egyiktek sem cáfolta meg Jóbot, közületek szavára egy sem felelt meg. ... tudtotokra adom, mi a véleményem. Mert gondolatokkal vagyok telis-tele, űz és hajt a lélek, amely bennem lakik. Közöm. A keleti ember terjengős bevezetése. Pusztán arról szól, hogy Jóbot „barátai” nem tudták megcáfolni, noha éltes emberek voltak. Elihu fiatal, de lélektől áthatott minden szava – állítja önmagáról. Az öregkor nem okvetlenül tesz valakit bölccsé. Vannak ostoba öregek is, bűnös vének, feledékeny aggok stb. S vannak a fiatalok között is kiváló elmék, pl. Dániel Zsuzsanna történetében és még oly sokan mások. Később a 12 éves gyermek Jézus, aki a templomban tanítja az ott lévőket.   

A létért való küzdelem nem fejeződött be. Tart ma is, és talán még inkább, mint korábban.  Erős UV, 38 fok, este hőt sugároz betonbalkonunk. Megannyi legyőzendő ellenfél. Éjjel átsuhant felettünk egy hidegfront. Néhány szélroham, majd visszaállt lassan az alaptendencia. Felfelé kúszó higanyszál a nem EU-konform hőmérőn. Légkondi van. De csak akkor hasznos, ha minden ablakot gondosan zárunk. Ezt felnőttek tudjuk, de csak mi. Így hát járkálunk és zárogatunk. A villanyokat is gondosan lekapcsolgatjuk.
Tegnap állt a levegő. Késő este is. Mivel a mezzón Schiff András interpretált egy Beethoven-zongoraversenyt, utána pedig a Pastorale szimfónia következett, csaknem fél órával éjfél után kerültem ágyba.
Egy régi élményemet osztom meg.
Két éve a Balatonról hazaautózva megérkezésünk után azonnal elkezdtem hallgatni a VI. szimfóniát. Annak végtelen harmóniája, békéje felturbózta bennem a megérkezés örömét, nyugalmát. Valóságosan is felüdített a hosszas vezetést követően. Ajánlom mindenkinek, aki szereti Beethoven zenéjét.  
Ej, ez a soha se elég komfortos technika (in pectore: ez a világ nem tökéletes.)! Van itt, kérem szépen, öt-hat számítógép, és laptop. A fiúk nem a bányában dolgoznak, hanem a laptop előtt üldögélnek és okos vagy nem okos képek millióit nézik rajtuk. A lányok csaknem úgyszintén. Este villanyoltás után – csaknem elnevettem magam – kiosonnak a nagyobb nappaliba, mert ott még ég a villany. Magukkal hozzák okos-telefonjaikat. Ettől kezdve 0h 20-ig azokat simogatják, nyomogatják. Az ürügy a komoly-szép Beethoven-muzsika, amit ők is szívesen hallgatnak. Én is. Ám éjszaka „a világ lecsendesedik”, így hát veszélybe kerül a zenehallgatás. A szimfónia dinamikájából hol faragni kell, hol hozzáadni valamit, hogy halljam is, amit hallani szeretnék, de ne harsogjon, aminek harsognia kellene. Kezemben hát a távkapcsoló, s elég jó tempóban moderálom a hangerő-szabályozóval a zenefolyamot. Ez meglehetősen macerás, és arra kényszerít, hogy csak elképzeljem azokat a hangfürtöket, amelyeknek szét kellene vetniük a hangszórókat, de amelyeket igen visszafogottan hallgatok, hallgatunk. Éjfél után eltűnünk. Valami történik, valamit valaki bedugott vagy kihúzott, mert reggelre kelve nincs világítás a frigóban. A tej melegebb a szokottnál. Nincs nagyobb baj, de a kismegszakító kis megszakította az oda vezető áramkört. Magasan van. Esernyővel felpeckelem. Egy gyors szemle, mi romlandó, azokat együk először. Szerencsére a fagyasztó nem engedett ki az eltelt kb. 6 óra alatt.
Bekukkantok a gyerekek szobájába. E.-ke fején fülhallgató, előtte a laptop. Valamit néz és hangosan kacag. Fogalmam sincs, mi olyan nevetséges, s neki sincs fogalma arról, hogy bejöttem a szobába. Nyaral nálunk.
Fr. az asszony PC-jét próbálja engedelmességre szorítani, mert elállítódott a rendszer alapbeállítása. Vírusos? Ki tudja. Hosszasan küszködik vele. M. adaptere kontakthibás. Cserére érett, de vele azonosat nem találunk az interneten. Szervizben volna a helye.
A létért való küzdelem becsületes harcosai M&E. Kocsijuk egyelőre szervizben. É. randevút beszél meg velük az Óbudai-szigetre. Szeretik az ottani tágasságot, komfortos játszótereket. Felajánlom E.-nak, hogy kiviszem őket a gyerekekkel együtt. Ő hárítja: komolyan gondolták, hogy megpróbálják, milyen az élet autó nélkül. Becsülöm érte őket.
XXI. sz., s lám, a létért való küzdelem folytatódik.
Ízelítő a Jób 31-ből. A három „barát” után Elihu támad Jóbra. Jób először védekezik: Soha kívánsággal lányra nem néztem. Hogyha hazudozva szédelegtem, ha becsapni sietve vitt a lábam... hogyha lépéseim letértek az útról, és ha szívem netán szememet követte, vagy ha a kezemhez mákszemnyi folt tapadt, ... ha hagytam, hogy szívemet asszony behálózza, és ha leskelődtem más ember ajtaján... Ha semmibe vettem szolgámnak jogait és a szolgálómét, mikor pörlekedtünk, ... ha a szántóföldem panaszt emelne rám, és ha minden barázdája sírna, ha ... a szántóvetőkből sóhajt fakasztottam, ... ha megtagadtam a szegény kívánságát, hagytam, hogy az özvegy szeme elepedjen, vagy ha a falatom egymagam ettem meg, és az árvának részt belőle nem adtam, ... hogyha szerencsétlent láttam ruhátlanul, olyan szegényt, kinek nincsen takarója, kinek a csípője ne mondana hálát, mivel bárányaim gyapja melegíti, vagy ha ártatlanra emeltem a kezem, mikor a kapunál segítségre leltem... Hogyha reménységem aranyba vetettem, s színaranynak mondtam: „Te vagy bizodalmam”, hogyha örültem, mert nőtt a gazdagságom, vagy mert nagy dolgokat vitt végbe a kezem, ... méltán találkozom az Úr haragjával... Bár, hallgatna meg Isten! „Felelj nekem, Mindenható!” Közöm. Érdemes végigolvasni a fejezetet, mert a legválogatottabb szerencsétlenségekre tartaná magát méltónak Jób, ha a fentieket elkövette volna. De hát mindez nem áll. Az egy Istent tiszteli, imádja, szolgálja, és felebarátait úgyszintén. Ettől a fejezettől kezdve Jób befejezi panaszkodását, védekezését. „Elnémul, mint az igaz bárány nyírói előtt.” Ebben is Krisztus előképe.

Még Skodám volt, amikor a közeli benzinkútnál tankoláshoz kezdtem. Rövid idő elteltével a tankolt mennyiséget jelző berendezés iszonyú tempóra kapcsolt, de nem tapasztaltam, hogy a kiömlő nafta mennyisége lépést tartana vele. Nem kellett visszafognom a tömlőt, mert a nyomásnövekedés nem indokolta. Azonnal befejeztem a benzinfeltöltést. S így is akkoriban elég rendes összeget fizettem.
Hét végén két kocsi indult Ráckevére. A közeli tankolót vették igénybe, mert mindkét kocsi feltöltésre szorult. Az egyik 83 l-es tankjába 95 l benzin fért, az enyémbe, amely 50 literes, 48 liter, noha nem jelzett ki még a lámpa, amely esetünkben teljes pirosra váltás után még kb. 80 km megtételére elegendő benzint tárol.
Sógorom kérdi, hogy lehet ennyit tankolni? Mondom: ha tankod van, akkor 700 l-t is vételezhetsz. De ez autó! Persze gyanút fogtunk. Ha reklamálunk, hivatkozhattak volna a kút meghibásodására, feljelentés esetén pedig szintén kétes eredményt könyvelhetnénk el. Mondjuk, visszakapnánk néhány eurót, forintot. A kútkezelő pedig vagy büntetést kapna vagy az ellenőr némi baksis zsebébe csúsztatása után felejtené az ügyet. Ezt felénk korrupciónak hívják, nagyban maffiának, kicsiben – Dickens nyomán – pipifosztásnak. A magam részéről szelíden lezártam a témát. Ha egy mód van rá, nagy ívben elkerülöm az inkriminált kutat, hisz annyi másik van a környékünkön.
***
A múltkor írtam, hogy Levike szereti a szőrös husit, ami felnőttesen bécsi szeletnek neveztetik, és szereti a szőrös gombócot is, amelyet nem kell magyaráznom. Változik a világ: Zsuzsa lány gyerekkorában talán jobban szerette a porcukros zsemlemorzsát, mint magát a gombócot, s ki is nyilvánította, hogy kér még „port”, gombócot nem.
Ma azzal állt elő Levi, hogy „Apa labdázzunk: Tudod, hogyan? Veszekedjünk a labdáért.” Ezen újabb gyerekszáj annyit jelent: cselezzünk.
Levi érdekes magyart használ. Nem bajlódik elváló igekötőkkel. Így beszél: Apa, idejöjj! Fussunk. Megfogj! Még: Elkapjál! Most elkaplak.
Ízelítő a Jób 30-hoz. Jób nyomorúsága: „De most kinevetnek a nálam ifjabbak, akiknek az apját arra sem méltattam, hogy juhászkutyámnak megfogadjam... A közösség köréből kitaszítják őket, s kiabálnak rájuk, mint a tolvajokra. Szörnyű barlangokban kénytelenek lakni, porral telt odúkban, sziklaüregekben. Tüskebokrok közül hallik kiáltásuk, csalánbokrok alatt kuporognak együtt. És a gyermekeik: rettenetes fajzat, nép, melynek neve sincs, ország száműzöttje. És ezeknek lettem most én gúnydalává, ezeknek szolgálok beszédjük tárgyául. Undorodnak tőlem és távol maradnak, és nem átallnak arcomba köpködni... Kövekkel dobálnak... Minden kivezető utamat elzárják, nekem esnek, és nincs, aki tiltaná nekik... eltűnt méltóságom... Betegség mardossa csontomat ... hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz. Hozzád kiáltok, de nem adsz feleletet, itt állok, ám te ügyet sem vetsz rám. Kegyetlen zsarnok lettél ... harcba szállsz ellenem. ... a halálba viszel, a házba, ahol minden élő összegyűlik. De ráemeltem-e a szegényre kezem, mikor nyomorában segélyért kiáltott... Bizony, jót reméltem, és a rossz ért utol, fényességet vártam, és sötétség érkezett... nincs vigasztalásom, feljajdulok, ha a gyűlésben felállok. A sakáloknak lettem testvérévé, sorstársává váltam a struccmadaraknak. Bőröm feketedik és leszakad rólam. Lázas forróságban égnek a csontjaim. Gyászdallá változott citerám zengése, furulyámnak hangja siratóénekké.” Közöm. Jóbot kineveti az alja nép, gúnyolódnak, megvetik, kiközösítik, leköpdösik. Méltósága a porban hever. Az Úr látja, és egyelőre hagyja is. Jób valamiképpen ebben a vonatkozásban Jézus Krisztus előképe, Krisztusé, akinek Pál szerint „könyörgése meghallgatásra talált”. Ezen elcsodálkoztam, akárhányszor olvastam. Hogyan kell érteni? Hiszen kínhalált szenvedett. Egy megoldás kínálkozik: Igaz, hogy meghalt, de az is igaz, hogy feltámasztotta a halálból az Isten. Jóbnak nem kell eddig elmennie a szenvedésben. De ez még odébb van.    

Ma Hedvig napja van. Anyai öreganyám viselte ezt a nevet. Öregapánk is így hívta: Hedvig. Az ő hangján hallom a nevet 50 év távlatából. A reggeli mise egyik szövege: „Arról tudják meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt – mondja az Úr.” Majd még: [Mint] „Hedvig királynő, szeretettel szolgáljunk neked embertársainkban, és testvéri szolgálatunkkal szükségükben segítségükre legyünk...” Ugye belátjátok, hogy magasan van a léc, és mi gyakran leverjük, de ha nem is, bizony-bizony gyakorta rezeg az a léc. „De más volna itt az élet, ha...” és ez sokban rajtunk múlik.
Intermezzo, azaz közjáték. (ld. pl. Kodály Háry Jánosa). Közjáték a mai nap is, de egészen más értelemben. Tegnap, mint írtam, sok jó korosztály találkozott nálunk. Ma csend honol. Legalábbis itthon. Elrajzottak a francia és a közelünkben élő gyerekek, unokák Ráckevére. Reméljük, hogy az itteni légkondicionálót a kocsiban felváltó, majd azt követően a házbeli légkondi megteszi a magáét, merthogy a nap is megteszi. 38 fok lesz ma is, mellé parányi dunszt és egyáltalán nem parányi UV-sugárzás. Két kocsi állt rendelkezésünkre, a francia és a saját autónk. Akárhogyan számoltuk, egy hellyel kevesebb, mint a beszuszakolható emberek száma. Márpedig kerüljük a közúti ellenőrzéssel való összetűzést. Adódott, hogy feleség vagy én maradok itthon. Bár menyünk is felajánlotta ... inkább magam maradtam itthon. Azért, mert ők (a magyar és francia fiatalok) régebben találkoztak a K&R párossal, másrészt azért, mert feleség aktívabb, mint magam. Rá nagyobb szükségük lehet, mint rám. Harmadrészt, mert különféle okoknál fogva nekem a legterhesebb a vállalkozás (korom, keringési zűrjeim). Azért ide írom. Ha egy hellyel több lett volna az autókban, vagy valaki akármilyen oknál fogva nem jelenik meg a gyülekezés helyén, természetesen elmentem volna. Voltam én már Ráckevén forróságban, és még élek. Jó ez így, ahogyan történt.
Gondolom a magukkal vitt fényképezőgépek egész nap kattogni fognak, s így képben leszek arra nézve, hogy miféle élmények érték Tücsit és a lemenőket.
Ízelítő a Jób 29-ből. Jób panasza: „Ó, ki hozza vissza a régmúlt hónapokat, a napokat, amikor Isten oltalmazott?... Amikor még nálam lakott az Úr, és körülvett gyermekeimnek serege. Amikor ... hogyha kért, felkaroltam a szegényt, meg az árvát is, ha nem talált gyámot... Így szóltam magamban: „Büszkén halok meg, olyan magas korban, akárcsak a pálma. Gyökerem a víznek álljon mindig nyitva, és az ágaim közt harmat éjszakázzon! Dicsőségem legyen egyre ifjabb, és mindig újuljon meg kezemben az íj!” Meghallgattak... én rájuk mosolyogtam, hogyha elcsüggedtek. Arcom sugárzását nem törhették meg... vezérük voltam, mint valami király ... vezettem őket.” Közöm.  Az ideális pátriárka képét rajzolja meg Jób. Úgy emlékezik rá, hogy ő olyan volt. Nemzetségének kiváló tagja, aki tudta, mi a kötelessége, tudta, mikor mit kell tennie, élvezte az élet teljességét, gyönyörködött gyermekeiben, javaiban, érezte az Isten jelenlétében való lubickolást. Élvezte a tekintélyt, melyet említett javai adtak neki. Dicsőségesnek élte meg életét. Családjában az első ember, csaknem több, mint családfő: vezér és király, aki irányít, s akinek kétségbevonhatatlan a tekintélye. Ami igaz az egyes emberre, a családi közösségre, az igaz a nagy társadalomra is. Ha egy király bölcs, igazságos, irgalmas, s a közjó szolgálatát tekinti mindenek előtt feladatának, jó annak az országnak. Hamis király esetén mindenki szenved. Akkor már jobb a demokrácia (ami ugyan elég pocsék, de hamisságunk miatt jobbat mégsem találtunk nála). A demokratikus párkapcsolatokra ugyanez áll. a szerepek összemosódnak, s jobb, ha az ilyen pár nem táncol, mert nem tudják eldönteni, hogy ki vezeti a lépéseket. Korunk népvándorlására is igaz: A férfi az úr, két nő tanúskodása alig ér fel egy férfiéval. A baj csak az, hogy a férfiak se nem tökéletesek, se nem igazságosak, se nem önzetlenek. Legalábbis zömük nem az. Így az erőszak termeli az embereket, az erőszak uralja a hétköznapokat. Ha szolgáló szeretetet tanúsítana mindenki, aki uralkodni akar, az volna a krisztusi magatartás. Nem tartunk itt.