Mickey webnaplója

... és Szállnak a darvak. A FB-on találtam szembe magam ezzel a slágerrel. Meglepett, hogy a némára állított videón a slágerénekes Kiss Márta szájmozgásából láttam, hol tart a dal, majd bekapcsolva a hangszórót abban a hangmagasságban énekelte a nótát, amelyet belső fülemmel hallottam. Úgy vélem, hogy kb. 40 év telhetett el azóta, hogy utoljára hallottam ezt a dalt. De ha már, és ha már... a művészfilmet is megnéztem este. Annál is inkább, mert nem láttam a 70-es években. Hát olyan volt a film, amilyenre számítottam. Talán azért nem néztem meg korábban. T. Szamoljova szép nő.  
***
Megint egy latin bölcsesség. De sokszor hallottam ofőnk szájából a piaristáknál: Mitte sapientem et nihil illi dixeris. Küldj okos embert, és ne mondj neki semmit. (Ti. nem kell ellátnod okos tanácsokkal, tudni fogja, hogy mit cselekedjen.) Szerette az okos embereket küldeni ő maga is, mert munkája lényegesen hatékonyabb volt általuk: nem kellett félórákig szájba rágnia valamit. Több felé indult meg most a fantáziám. Az egyik: „Mék egy deci rumért, mék egy deci rumért, mék egy deci rumért” – idézte az ostoba gyereket anyám, azt, aki képtelen volt megjegyezni, miért küldték a boltba. Egy másik régi popén: Küldött anyám, hogy vigyek haza kimért sót és paprikát. Hova tegyem a sót? Ide a markomba. És a paprikát? Ide felülre. S mutatja, miközben kipotyog a markából a só.     
Megöregedvén látom, hogy féligazság a latin közmondás. Nem foglalkozik az ostobákkal, a sérültekkel. Ugyancsak anyánk mondta, hogy a faluknak megvoltak a bolondjai, a sérültjei, a koldusai. Nagy szegénységben éltek, de valamiképpen gondoskodtak ezekről a szerencsétlenekről a falusiak. Lehet, hogy fát vágattak velük, lehet, hogy mesét mondattak, lehet, hogy mulatságos viselkedésük miatt kaptak törődést. Mindegy. A falu népe valamennyire kötelességének tudta, hogy alapvető ellátásukról gondoskodjon. És ma? Az ablakból látom, hogy a levelét hullatott (tarlott) fügebokrunkról egy idős biciklis, alighanem kukázó a már érőben lévő bogyókat lecsipegeti és zsebre dugja. Sajnáltam, hogy nem talált a bokron legalább két kiló érett fügét.
***
Ma nem jött András misére, így a megtalált könyv egyelőre a kocsiban várja új gazdáját. Pedig már kitaláltam azt is, hogy mit mondok neki: Átadom neked a könyv feletti rendelkezés jogát. Miért? Mert minden javunk birtoklása, tulajdonlása csak annyit jelent, hogy sorsáról jogunk van rendelkezni. Ha eljárásomon megütközik valaki, azt szoktam mondani: Azért adom az illetőnek, mert nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Passz. A rendelkezési jog egyfajta szabadság, amely felülírja a puszta birtoklást.
***
P. Mócsy I. SJ-nél olvasom:
„Isten a teremtésben főleg a hatalmát, bölcsességét, szépségét, a megváltásban szeretetét és irgalmát, magát Jézus Krisztust, az örökkévalóságban pedig végtelen boldogságát akarja közölni, ezért az Isten dicsőségében való részesedés, az örök üdvösség azonos jelentésű az örök boldogsággal.”
Van ennek a mondatnak egy háromfokozatú idővetülete: a kulcsszavak jelzik a fokozatokat, amelyeket megdöntöttem.  
Összefoglaló a 2Sám 11-hez. Aki ismeri a történetet, annak elé annyit említeni: Uriás (Urija) és Batseba. Ő felesége volt a hettita tisztnek, Urijának, aki Joáb ammoniták elleni harcaiban vett részt. Dávidot megkísértette Batseba, akit „meglátott” fürdés közben. Magához kérette, és hált vele. Hamarosan kiderült, hogy az asszony fogant tőle. Ezért Dávid előbb arra akarta rábeszélni Uriját, hogy menjen be feleségéhez, de mivel az nem állt kötélnek a harcos társai sorsára hivatkozva, Joáb lelkére kötötte, hogy tegye ki Uriját az ellenség támadásának, hogy megöljék. Ez megtörtént. Joábot arra kérte Dávid: ne tudódjon ki gyalázatos tette. Batsebát feleségül vette Dávid, akinek e tettei nem tetszettek az Úrnak. Közöm. A dolog kitudódott. Mindenki olvashatja Sámuelnél. Ami személyes vonatkozás. Egyszer hasonlóképpen jártam, mint Urija. Uriással viteti el Dávid azt a levelet, amelyben Joábot utasítja, hogy Uriját taktikusan veszejtse el. Egy alkalommal, amikor középvezető voltam, egy magáncéget nyitott volt vezetőtársam hívott telefonon, és arra kért, adjam neki egy pillanatra az osztály gépíróját. Abban egyeztek meg, hogy a gépíró nálunk felmond s állást vállal amott több pénzért. Én „adtam” őt egy pillanatra, s elvesztettem örökre. Azóta se láttam.

– Tegnap egy ember (nevezzük őt pl. Andrásnak már csak azért is, mert így hívják) megkérdezte, hogy megvan-e nekem a Lustiger bíboros életéről szóló könyv. Mondom neki, hogy igen. Én javítgattam. Piros a könyv színe. Van belőle otthon. Csak az a baj, András, hogy én hozom, amit kérsz, de veled nem tudok találkozni naponta. Persze elég, ha a kocsiba bedobom, aztán, ha jössz misére, megkapod. Itthon aztán keresem a polcokon az első sorban, s ahol két sorban állnak a kötetek, a hátsó sorban is. Nincs. Piros gerincű kötet elég sok van, a Királyi úton c.-ből 3 is, de A bíborosból egyet se találok. Mit tesz Isten, ma is megjelenik András. Kérdezi, mire jutottam. Mondom, hogy kerestem, de nem találtam. Az elmúlt karácsonykor sok-sok kötetet kínáltunk azoknak, akik eljöttek hozzánk, vigyék, ami kedvükre való. P., a könyvtáros elég rendesen vitt. Ki tudja, A Bíboros c. köztük volt-e. Ma azért még egy erőtlen kísérletet tettem. Módszeresen kutatok, mint az antikváriumban – félre áll a fejem. Egy fekete gerincű köteten megáll a szemem: A bíboros. Nem akarok hinni a szememnek. Ennek a kötetnek pirosnak kell(ene) lennie. De ha egyszer fekete. Rosszul emlékeztem a színére. Most várhatom, hogy András újra előkerüljön.
– Karinthy találta fel a halandzsa szót, de magát a halandzsa nyelvet is. A lényeg, addig muzsikálni az értelmetlen szöveget a vendégnek, ameddig teljesen meg nem zavarodik. S akkor rátérni a lényegre. Ilyeneket mondani neki: – Kiszera méra mibéva hidarány egami... Stb. Mire összezavarodik, s mi meglephetjük: – Na lássa, hát akkor szurkolja le! – Mit? – Hogyhogy mit, hát a 10 pengőt! Az zavarában átadja. Karinthy számtalan tréfáinak ez volt az egyike. Amíg tréfa, addig nincs is semmi hiba. A székely vicc is így szól egy elcsattant hatalmas pofon után: Ez most vicc, vagy komoly? Komoly. No azért, mert viccnek nagyon hülye lett volna. Fordítva is működik. Ha Karinthy halandzsája vicc, akkor jó, de ha komoly, akkor olyanfajta trükközés, amely követhetetlen. Vegyük például a Bords Eve margarin árát. Az üzletközpontok egyikében 501 ft, a másikában 399 ft (ugyanúgy fél kilós kiszerelésben). Mire visszamegyünk az egyikbe, ott már 386 ft. Ez még jobb!!! Ám egy hét múlva ugyanott 504 ft. Kérdésem: Én hülyültem meg, vagy a margarint készítik hol olcsó kocsikenőcsből, hol finom olivából? Nem szívesen gondolok rá: Itt minket néznek hülyéknek?         
– Olvasom, hogy Ybl Miklós az Operaház tervezéséért összesen annyi pénzt kapott, amennyit egy 2 ft-os átlagos napidíjból élő munkás 213 év alatt keres meg (ha közben többször meg nem hal). Mi tagadás, abban a korban is koppanásig nyitva volt a jövedelmi olló.
– Én és Émile Coué. Járok az antitest-injekciósorozatra. Holnap kapom a 4.-et. És már a 3. beadásának a pillanatában mintha... „Egyre jobban és jobban érzem magamat” – visszhangzik bennem az önszuggesztió elhíresült mondata (Coué-módszer). Elmosolyodom. Igen. Tényleg, mintha...   
Összefoglaló a 2Sám 9-hez. A változatosság kedvéért most az ammoniták sértik meg Dávid küldötteit, akik királyuk temetésére érkeztek. Azonnal rájuk verték, hogy kémek. Dávid harcba szállt hát az ammonitákkal, s bár azok arámiakat s másokat is zsoldjukba fogadtak (33 000 fő), Dávid vezérei Joáb és Abisáj megfutamította őket annak ellenére, hogy körbefogták őket. Az izraeli taktika így szólt: Akit erősebben támadnak, azt segíti a kevésbé fenyegetett hadseregrész. Az arámiak nem nyugodtak bele a vereségbe. Összevont csapataikkal újfent megvívott Dávid. Egész Izrael részt vett az ütközetben, amelynek során 700 harci szekeret s 40 000 embert semmisítettek meg. Az arámiak ezek után mi mást tehettek volna, békét kötöttek Izrael fiaival (értsd rajta: alattvalóik lettek). Közöm. Meglehetősen gyakorta fordult elő, hogy az Úr az izraelieknek a „kezükbe adta” az őket támadó, vagy nekik ellentmondó seregeket. Emmánuel – mondták az izraeliták, és általában igazuk is volt: Emmánuel: Velünk van az Isten. Persze nem mindig. Ha „olyat tettek, ami az Úr előtt utálatos”, hamar jött a megtorlás. Mi itt és most szintén elmondhatjuk: Velünk az Isten. S ha nem bízunk benne vakmerően, hanem kellő alázattal ismerjük el urunknak az általunk megismert „Magasságbelit”, akkor jó eséllyel irgalmasságával szembesülhetünk.   

Párhuzamosan több könyvbe ástam be magamat. Egyszer majd írok Richard Rohr könyvéről (Rejtett dolgok), amely arra beszél rá, hogy nem Istenről, hanem Istennel kell beszélnünk. Ez volna az ima. Szeretem a könyv témáját, csak a stílusa nekem kissé túlságosan amerikai. Amit néhány mondatban el lehet mondani, arról ő egy-egy fejezetet ír, igaz, hogy azt töretlen optimizmussal teszi.
Most inkább P. Mócsy Imre SJ Nyitott szívvel c. 34 éve megjelent könyvéből idézek. Elmélkedésével való első találkozásomkor is nagyon tetszett az a fejtegetése, amelynek során egy fiktív időgépbe ülve visszavisz minket, olvasóit a Big Bang idejéig, sőt az időn túl, amikor a bumm „előtt”-i CSENDRŐL szól. Idézem: „Megszűnt minden változás, megszűnt az idő... Üresség... Már nincs semmi, csak Az, Akinek mindig kell lennie, Aki nem keletkezett, Aki nem volt és nem lesz, hanem mindig VAN, és Aki által minden lett, és Aki nélkül semmi sem lehetett volna. Most nincs teremtmény, nincs »világ«, most csak Ő a MINDEN. ...Itt már semmi sem változik. Mert itt nincs tegnap és holnap, nincs reggel és este, nincsenek vágyak és álmok, csak örök most van, örök beteljesülés, helyesebben örök létteljesség.  Eljutottam az Örökkévalóhoz, aki létét nem folyamatosan az időben bírja, hanem teljes létét egyszerre és egyszer s mindenkorra. ... Eljutottam hozzá, a Végtelenhez, az Abszolútumhoz, Aki a mindent betöltő szellemtenger, a hatalmas, méltóságteljes, megfoghatatlan, elképzelhetetlen, kimondhatatlan Valóság... CSEND... Ez a csend imára hív.
Magamban is csendet és nyugalmat teremtek, azután leborulok és imádom őt. Most nem kérek. Csak Hozzá emelem fel a lelkemet mély hódolattal. ... Ő az Ősvalaki. Azért személyes kapcsolatba kell lépnem Vele. És amint felvettem vele a kapcsolatot, megértem, hogy nem róla kell beszélnem, hanem Vele. ... Ha valóban jelen vagyok, folytatódhat a párbeszéd, de ezt már nem lehet leírni, mert csak a Lélek taníthat meg azokra a kimondhatatlan fohászokra, amelyek ilyenkor szívünkből előtörnek. ( Vö. Róm 8,26)” No comment. Ez már a misztika közepe.
Egy poszt nem alkalmas recenzióra, kiváltképp nem két recenzióra. Mégis megemlítem, hogy párhuzamos másik olvasmányélményem Dr. Rédly Elemér Isten kegyelméből c. önéletírása, mely túl azon, hogy kordokumentum, lát és láttat, az alsópapság szemszögéből világítja meg az üldöztetés, ellehetetlenítési kísérletek valós világát. Mindezt csaknem szórakoztató stílusban teszi, s bizonyítja, hogy nemcsak a világ fiai járhatnak el okosan a saját ügyeikben, hanem az Úr fiai is. Számos példával illusztrálja, miképpen taktikáztak társaival együtt, hogy céljukat elérjék. Borotvaélen való táncolás volt ez a javából, és eredményes tánc. Recenziót már csak azért se írhatok a könyvről, mert még nem olvastam végig. Két témát kiemelek. Az egyik: Két film foglalkozik manapság az egykori tartótisztekkel és a beszervezett jelentőkkel. Utóbbiak vigasztalására használja a következő képet. Ők voltak az ostorcsapások. De nem az ostor tehet róla, hogy fájdalmat okoz, hanem az, akinek a kezében a nyele. Ők pedig a tartótisztek voltak. Elítélésüknek a bíróság előtt kellene történnie. A másik érdekesség, amelynek tanulságait ma is használni kellene, a hittankönyv-sorozatok keletkezéstörténete. Sok ma is alkalmazható tippet, megfontolnivalót tár az olvasói elé az a pap, aki évtizedeken keresztül egyik motorja volt a hittankönyvek szerkesztésének.
Összefoglaló a 2Sám 9-hez. Elkerülhetetlen, hogy neveket említsek, olyanokét, akikről ma a Bibliában leírtakon kívül mit se tudhatunk. Ilyen Ciba, Saul szolgája, aki tudtul adja Dávidnak, hogy Saul fiának, Jonatánnak van egy két lábára sántító fia, aki életben maradt. Mivel Dávid Saul ivadékaival jót akar tenni, ezt a fiút, Mifibosetet asztalához ülteti és tulajdonába adja Saul egykori javait. Ciba 15 fiával Mifiboset szolgálatába áll. Mifibosetnek is született egy fia: Micha volt az ő neve. Közöm. Nehéz annak a fejével gondolkozni, hogy aki tízezrével küld embereket a másvilágra, hogyan képes ekkora könyörületességre, ekkora nagylelkűségre, emberségességre. Pedig ezek a szélsőségek jelen voltak Dávidban. Ahogyan Pál tudott bővelkedni és szűkölködni egyaránt, Dávid tudott kegyetlenül igazságtalan lenni és adott esetben irgalmasan szeretni: Isten választottja, aki olykor olyan despota, aki nem fér a bőrébe. Tőlem távol áll ez a vadromantikus vibrálás.              

– Egy parancs van, a szeretet. (Nem túl bonyolult, olykor mégis nagyon nehéz megtartani – teszem hozzá.)
– Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért. (J. F. Kennedy)
– Szeress és tégy, amit akarsz. (Szent Ágoston)
– Gyalázza Istenét, aki a lényegét meg akarja érteni. (Aranyszájú Szent János)
– Nem tenni, hanem lenni. (hindu közmondás)
– Úgy élj, hogy ha meghalsz, elmondhassák rólad, hogy érdemes volt élned, mert így jobb és szebb lett a világ, mint különben, ha nem éltél volna. (P. Mócsy Imre SJ)
– Tenni, tenni, nem beszélni. (Assisi Szt. Ferenc)
– Mikor segíts? Amikor fájni kezd benned mások ínsége, szenvedése. (Kalkuttai Szt. Teréz)
– Jobb adni, mint kapni. (Szent Pál)
– Amikor adsz, jobb kezed ne tudja, mit tesz a bal. Ha kölcsönzöl, ne kérd vissza. (Krisztus)
– Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne, örökké éljen. (Szt. János apostol)
– Az Isten szeretet. (Szent János apostol)
– Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus parancsol. (Himnusz: Chr. vincit, ...regnat...imperat.)
– Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. Továbbá: Nélkülem semmit se tehettek. (Krisztus)
– Amor omnia vincit. (A szeretet mindent legyőz. Latin közmondás)
– „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse. Minden egyéb a föld színén az emberért van teremtve, és azért, hogy segítse őt a cél elérésében, amire teremtve van. Ebből következik, hogy az embereknek ezeket annyira kell felhasználni, amennyire segítik célja elérésében, és annyira kell megválnia tőlük, amennyire akadályozzák abban.” (Loyolai Szt. Ignác)
– Nem szolgálhatsz két úrnak, a Mammonnak és az Istennek. (Krisztus) [Aki a mammonnak szolgál, annak a pénz az istene.] Ennek ellenére:
– „Sokan megkötik a mefisztói alkut”. (Czakó Gábor)
– /... arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk, /életünkön át, életünkön át. /Arra születtünk, hogy mindig menjünk, meg ne álljunk, / induljunk tovább, induljunk tovább. / (Adamis Anna)
– Az embereknek mindig előre kell menniük. (Számtalan formában és alkalommal Ferenc pápa)
– Confessióhoz: Éheztem, szomjaztam, beteg voltam, mezítelen voltam, rabságban voltam... Adtál ennem...? stb. (Krisztus)
– Három kulcsszóra van szükség ahhoz, hogy a család békében és örömben éljen: kérem, köszönöm, bocsáss meg. (Ferenc pápa)
Összefoglaló a 2Sám 8-hoz.
Dávid csatáit emlegeti. Csak sorolom, hogy kiket vert meg: a filiszteusokat, a moabitákat, Hadad-Ezert (itt 1700 ló, 20 000 gyalogos a zsákmány), az arámiakat (22 000 halott), az edomitákat (18 000 halott). Mindnyájukat adófizetőikké tette.
Hadorám megelőzi a bajt. Önként és dalolva vitt aranyat, bronzot, ezüstöt Dávidnak, aki ezeket a többi rablott kincsekkel együtt az Úrnak szentelte.
„Dávid tehát hírnevet szerzett magának. Bárhova ment, az Úr győzelmet adott neki.” Közöm. E történések előbb voltak, minthogy közmondássá lett volna a rómaiak részéről: Si vis pacem, para bellum. Ha békét akarsz, készülj a háborúra. A római béke alapja a háborúzás volt. Mintha már Dávidé is. Most olvasom R. Rohr könyvében, hogy figyeljük meg a Bibliában a fejlődés menetét: „Kettőt előre, egyet hátra”. Ezek a véget nem érő huzavonák alátámasztják Rohr igazát. Még megjegyzem: Dávid nem tekintette a megszerzett nemesfémeket magáénak. Ez utal akkori emberi minőségére. 

A reggeli mise után azonnal az üzletközpontba indulunk. Már akkor unom, amikor elindulunk. Nincs kedvem mindent megnézni, megtapogatni, mégis visszatenni, a sose volt újdonságoktól meghatódni. Kérem szépen, én férfi vagyok, vagy még inkább – a csak magyarban létező szóval – bácsi: Miklós bácsi. Fontos megjegyezni, milyen színű ruhában vagyunk, mert gyakorta szem elől tévesztjük egymást. Ilyenkor némi célt kap az idő múlatása. Én keresem őt, ő keres engem. Egyszer bemondatott a hangosba, mert azt hitte, hogy el vagyok veszve (második gyermekkor), pedig kettőnk közül nem én voltam elveszve. Végig tudtam, hogy hol vagyok, s csodálkoztam rajta, hogy ő nem tudja, nem vesz észre. Mindegy, bemondatta a nevemet, s ez nekem feltűnt. Találkoztunk.
A bevásárlóközpontok egyébként a párkapcsolatokat megpróbálja. Alighanem külön viselkedés-lélektana van. Hány morgó férfi sodródott el mellettem, aki dühösen reagált felesége vásárlási szokásai miatt. Hány férfit idegesített, hogy mi legyen hétvégén az ebéd? Ma én is megkérdeztettem. Mondom: gőzöm sincs. Szegény asszonykám ettől nem lett okosabb. Viszont panaszkodtam neki, hogy fáj a hátam. Majd beszakad. Biztosan idegi alapon – tettem hozzá. De hát idegi alapon ugyanúgy fáj, mintha nem idegi alapon fájna. (Sőt. Ha nem az idegek játéka volna, egyáltalán nem tudna fájni a hátam.)
Ami vár még rám ilyenkor, szombaton, az a lakás porszívózása, majd saját magam portalanítása, tisztába tevése. A porszívózással úgy vagyok, mint J. London öreg bokszolója, az Egy tányér leves c. novella hőse, aki az egyes menetek végén úgy intézte, hogy az ő sarkánál fejeződjenek be, s neki csak le kelljen rogynia rövid pihenőre, a saját székére. Én meg a porszívónak csak a madzagját húzom ahhoz az elosztóhoz, amelytől indulva minden sarok elérhető a lakásban. Majd a porszívót tároló helyiségben kezdem a munkát, ott is fejezem be. Csak vissza kell „szívni” rolóval a kábelt, és kész.
Ameddig képes vagyok a lakás összekotrására, addig megérdemlem a nyugdíjamat. Később is megkapom tán, a társadalombiztosítás rendszeréből következően.
Összefoglaló a 2Sám 7-hez. Nátán próféta által üzeni Dávidnak az Úr: „Te akarsz nekem házat építeni,... aki elhoztalak a legelőről,...hogy népem fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban... Utódod atyja leszek, ő meg a fiam lesz.” Dávid hálaimát mond e szavakért. „Ó, Uram, Istenem, nincs hozzád hasonló senki...” Közöm. Dávid kedveltje az Úrnak, mégsem hagyja, hogy ő emeljen templomot neki, majd csak fia, Salamon teheti meg. Még egy nagy jelentőségű, ám homályos célzás hangzik el: „Utódod atyja leszek, ő meg a fiam lesz” – mintegy az első utalás a Krisztusra (Krisztosz = a Felkent).

A mai Metropol újság nagybetűs címe szerint A magyar gyerekeknek csak a harmada tud a jogairól. Megkerestem a cikket a neten és elolvastam. Meg kell jegyeznem, hogy nem lettem tőle sokkal okosabb. Engem inkább a cikk címe foglalkoztat. Már csak azért is, mert É. lányunk Franciaországban egy időben bölcsődésekkel, talán inkább kiscsoportos óvodásokkal foglalkozott. S történt, hogy egyik gyerekre sokadszor szólt rá, kétségtelenül utóbb már emelt hangon, lévén a gyermekcsének szelektív hallása, amely előszörre alighanem csak egy kérdést ért meg: Kérsz-e csokoládét? A többi kérdés pedig alkalmi süketsége folytán lepereg róla. Ám É. erőteljesebb hangja mégis elérte a gyermek ingerküszöbét, mert azonnal riposztozott: „Ehhez magának nincs joga!” No lám, köhög a bolga! Ez a kis francia bezzeg ismerte jogait. A francia gyermekek többsége ismeri jogait. Ám ezek az igen önérzetes gyerekek utóbb autókat gyújtanak fel. Emlékezzünk csak rá, Franciaországban hány ezer ilyen eset történt egyik évben.
Visszatérve a cikkcímre, lefogadom UNICEF vizsgálat nélkül is, hogy a magyar gyerekek egyharmada sem ismeri kötelességeit. Csak a jogait.
Mi ezzel a baj?
Csupán annyi, hogy kötelességek és jogok feltételezik egymást.
Egyszer felvetődött, hogy vannak-e az állatoknak jogai? Az előzőekben megfogalmazottakkal ütöttem el a kérdést. Ha kötelességeik nincsenek, akkor jogaik se lehetnek.
Megmosolyogtam viszont azt a tanári álláspontot, hogy a gyerekek (tanulók) egyetlen joga a ius murmurandi, a morgáshoz való jog (már csak azért is, hogy levezessék belső feszültségeiket, melyek vélt vagy valós sérelmeik következtében felgyülemlenek bennük). Emlékszem rá, hogy gimis koromban néhányan próbálkoztak jogaik érvényesítésével. Rendre elutasításba ütköztek: „Fiacskám, őrizd meg nyugalmadat és irántam tanúsított határtalan tiszteletedet.”  
Amit a gyerekek nem tudnak, vagy nem szívesen vesznek tudomásul, az az, hogy a tanulás erőfeszítéssel jár. Az ismeretek megszerzése, bevésése nem megy pozitív motiváció, pozitív hozzáállás nélkül. Nem minden gyerek képes belátni, hogy az ismeretek megszerzése a felnőtté válás alig kikerülhető lépcsője. Nem a legfontosabb része, de azért elég előkelő helyen áll.
A legfontosabb ugyanis annak a felismerése, hogy mi a csudát keresünk mi itt a földön, mire vagyunk kitalálva, mire képesítenek öröklött tulajdonságaink, szerzett tudásunk, tehetségeink, hajlamaink. A legfontosabb ezeknek a felismerése, és ha sikerült, akkor arccal a cél felé és teljes gőzzel előre.
Összefoglaló a 2Sám 6-hoz. Dávid 30 000 harcossal elhozza Hebronból a frigyládát. Útközben a pap fia, Uzo hozzáért a ládához, s nyomban meghalt. Ettől Dávid úgy megijedt, hogy Gátban letette egy embernél. Híre ment, hogy az az ember családostul nagy áldásokban részesült. Erre aztán továbbvitték Dávid városába a frigyládát.
De hogyan?
A láda előtt hat lépésenként feláldoztak egy bikát és egy bárányt. Dávid pedig magából és efodjából kivetkőzve táncolt a frigyszekrény előtt. Meglátta ezt Dávid felesége, Saul lánya: Michal, s felrótta a királynak viselkedését. A krónikás feljegyzi: „Michalnak soha életében nem született gyermeke.” Közöm. Írva van: az istenfélelem a bölcsesség kezdete. Láttuk, hogy Dávid, aki párbeszédben állt az Úrral, fél a Szenttől, a választott nép frigyszekrényétől. Próbálja engesztelni. Az áldozatok is Dávid félelmére utalnak. Azután önfeledten táncol. Ez már nem a félelem jele, hanem a szereteté. Azt mondhatni tehát, hogy az istenszeretet a bölcsesség folytatása, elégségesen magas foka.

Azok az alapélmények, amelyekre idős korunkban is visszaemlékezünk. Egyszer írtam róla, milyen bensőséges módon néztünk anyámmal farkasszemet. Nem tudom, ő hogyan becézett, azt se, hogy mit nem tudtam még neki elmondani, de valamennyi nonverbális információ átjött tőle, s gondolom, hogy tekintetem valamiképpen őt is megszólította. Én őt, a nőt gyönyörűnek láttam. Micsoda alapélmény!
Tegnap egy pszichológusnő tartott előadást, s benne egészen hasonló dolgokat emlegetett. Amikor a baba követi valakinek a gesztusait, bevés minden apró rezdülést, s mosolygással, kacagással vagy éppen sírással reagál arra, amit tapasztal, miközben ezek a bevésődések folynak.
Mi minden lehet az emberek „gyökérkönyvtárában”?
No, onnan előbányászni valamit a lélektannal foglalkozókat nagyon megpróbálhatja, talán nem is sikerül nekik.
Krisztus mindenkit óva int attól, hogy megbotránkoztasson egyet is a kicsinyek közül. Jaj, annak, aki okozza őket. Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. (Vö. Lk 17,1–2). A botrányok megrontják a gyermek lelkét, életre szóló nyomot hagynak benne, mert alapkönyvtárába égnek bele. Ezért kell minden felnőttnek meggondolnia, hogy hogyan viselkedik egy gyermek előtt, milyen indulatokat enged meg magának, miféle szavakat ejt ki a száján, milyen gesztusokat mutat a kisgyereknek.  
Még ide írom egyik több mint hatvan éves élményemet. A szomszédunkban lakó Simonyi Gábornak két lánya volt, Gabi, a kisebb meg Jutka. Nemigen barátkoztak velünk, srácokkal, de azt boldogan elújságolták a szobaablakukon kikönyökölve, hogy a papa Ausztráliából hozott egy lemezt, amely egy-egy ottani slágert tartalmaz. Normál lemez lehetett (1950-52-t írunk), mert összesen két számból állt a műsor.
Valamiért említem ugye. Ez pedig az, hogy ma este minkét sláger dallama a fülemben van, de nemcsak a fülemben, egy papírlapra leírtam őket szolmizációs jegyekkel. Ez pedig annyit jelent, hogy gyökérkönyvtáram a néhányszor hallott két dallamot mindmáig megjegyezte felidézhető formában, bennem szól a férfikar által előadott két sláger.
Összefoglaló a 2Sám 5-höz. Az izraeliek követségbe mennek Dávidhoz és felkenik királyukká. Dávid Júda után Izraelnek is királya lesz. Összesen 40 évig uralkodik. Hamar megtámadja a jebuzitákat és elfoglalja Jeruzsálemet, amelyet Dávid városának nevez. Dávidnak itt még 11 gyermeke született különféle „mellékfeleségektől”. Persze a filiszteusok fenekednek ellene. Dávid az Úrhoz fordul kérdésével: „Harcba szálljak-e ellenük?” Az Úr igenlő választ ad: „A kezedbe adom őket.” „Az Úr áttört ellenségeimen, ahogy a víz áttör a gáton” – jegyezte meg Dávid. (Áthatolt rajtuk, mint késpenge a vajon – mondanák ma.) A filiszteusok újabb támadása előtt is megkérdezte az Urat, aki most ezt válaszolta: „Kerülj mögéjük, és a bozót felől támadd meg őket” Dávid újfent győzött. Közöm. Ma láttam egy kétrészes filmet, melynek a címe Isten nem halt meg. Elég jó, szemnyitogató, bár „elég amerikai”. A lényege, az Úr ma is válaszol kérdéseinkre. De vajon meghalljuk-e a válaszát, vagy kikopott belőlünk az iránta való érzékenység, esetleg csak gyengén halljuk a hangját az információs szmogban? Kyrie eleison!   

Még hajnali sötétség van, amikor elindulok a kúrára. H. jobban érzi magát mióta megkapta, de I. és Cs. is részt vettek (önként és dalolva) egy injekciókúrán, amely koleszterin-antitestek véráramba juttatását szolgálja. Mivel esszenciális hipertóniával élek együtt immár legalább húsz éve, elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, alávetem magamat ennek a kísérletnek, amelyért mindenki maga fizet (ha egyszer rákényszerült a felfedezője, hogy saját erejére támaszkodva, állami támogatás nélkül sőt annak mintegy akarata ellenére fejlessze tovább az általa kidolgozott eljárást). Én is fizettem. Az első kezeléskor kb. annyit, mint életemben összesen idáig a rendőrségnek, akik olykor szabálytalanságokon kaptak rajta.
Olajozottan folyik a páciensek fogadása fél héttől.
Hamar megtelik a kb. 15 emberre méretezett váró, s az adminisztrációnak egy munkahely, a vénás kezeléseknek legalább négy kialakított tere van. Légkondi kettő. Kell is, mert a lakásból kialakított rendelő belmagassága csaknem folyamatos légcserét indokol. Tapasztaltam, hogy használják is, noha ugye nov. 19., Erzsébet nap van. Isten éltessen minden általam ismert és tisztelt (és persze az általam nem ismert) Erzsit, Zsikét, Zsókát, Böskét és Lizát.
Beavatásom ma tehát megtörtént.
Mivel évek óta havi rendszerességgel vért vesznek tőlem a vérhígítás szintjének ellenőrzése céljából, bal kezem vénáját már egy vak is kitapogatja. Tartom a balt most is a vérvétel miatt. Rendben. A szokásos. Ám épp ezért az antitestet a másik karomba kell juttatniuk. Csak el ne vétsék. Hiszen a jobb karom vénája nem dudorodik ki, stb. Tapogatja, tapogatja a doki, majd rám néz és megjegyzi: Maga ugye nem szereti, ha megszúrják? Mi tagadás – válaszolom. Pedig visszakérdezhettem volna: Miért, maga szereti?
Coda. Kérdezheted: Miért vetettem alá magamat egy kísérleti fázisban lévő, nagyobb összeget emésztő kezeléssorozatnak? Rövid válaszom: Azért, mert még sokáig szeretném simogatni unokáim hajacskáját vagy kopaszát. Mert meg szeretném tanítani őket példámmal erre-arra. Végül is felelek a magam egészségéért. És hátha éppen ez segít élni? No meg aztán azért, hogy ne érjen a vád: „te folyton a halállal foglalkozol”. Nem (bár az egyik legfontosabb kérdés kétségtelenül ez), az élettel is foglalkozom, s próbálok tenni azért, hogy megnyújtsam a hosszát.
Ezzel tartozom magamnak,
tartozom társamnak,
tartozom a családomnak,
tartozom blogom olvasóinak,
mindenkinek tartozom vele.        

Ma nekem, holnap neked – mondhatta volna Tücsi a római közmondást, mert ma ő volt, holnap én megyek vérvételre.
Amikor temetőben megfordulok, amikor temetésen részt veszek, ennek a közmondásnak az igazsága érint meg. Mint korábban említettem, egy latinos műveltségű öregember állt szóba apámmal 60 éve a pestújhelyi temetőben, tőle hallottam kisgyerekként: „Hodie mihi, cras tibi.”Ma temetésen voltunk. QQ temetésén szűk két évvel ezelőtt még búcsúzó szavakkal illette húgunkat az a valaki, akinek az urnájánál tettük tiszteletünket végső búcsút vévén tőle. 50 volt, nagy tudású kutató-közgazdásznő, aki a keleti országok gazdaságát látta át időbeli fejlődésükben. Tudom, hogy így volt, mert a vele készült tévéinterjút egykor végignéztem, hallgattam. Hodie ei, cras cui? Ma neki, holnap kinek? Ez itt a kérdés, mely természetesen megválaszolhatatlan. Falként mered a jövő előttünk, áthatolhatatlan falként. Mintha eltűnt volna egy érzékünk, amely a régieknek megmondta, hogy ennyi volt. Visszatérve a mai eseményre, ő is tudta, mert halálos kórral birkózott.
Ha kicsit el akarok távolodni az elkerülhetetlen vázolásától, akkor a temetést követő miséről és az azt következő agapéról kell szólnom. A mise méltó volt ahhoz, akiért szólt, s ahhoz is, akihez szólt. A két szín alatti áldozás úgyszintén az alkalom kivételességét hangsúlyozta. Az utána következő agapé nem annyira tor jellegű volt, mint inkább eszegetésekkel bővített békés és felemelő beszélgetések sorozata. A plébánia jó része eljött a szertartásokra. Hogy is ne tette volna, hiszen azt búcsúztatta, aki a taizéi imaalkalmak hűséges és képzett fuvolása volt. Mindenki ismerte, mindenki szerette. Mintegy az ő szeretete háramlott vissza azokra, akik a tiszteletére megjelentek. Ez nem az első ilyen esemény az életemben. A Regnum egyik frontembere búcsúztatásakor ugyanezt éreztem: Felszabadult társaság önfeledt, szeretetteljes együttlétét. Ezt az oldott légkört ő intézhette odaátról.
Nyugodjék békében!
Összefoglaló a 2Sám 4-hez. Saul fia két vezére, Baana és Rechab egy kánikulai napon délben a hőség elől Isbaal házában kerestek menedéket. Látták, hogy elszunnyadt. Egy pillanat alatt döntöttek: agyonütötték. Fejét elvitték Dávidhoz mintegy hízelegve neki, s felajánlva szolgálataikat. Sok idejük nem volt hátra, mert a gazokat Dávid azonmód leszúratta, Isbaal fejét pedig Abner sírjában helyeztette el. Közöm. Az őrült taktika előbb-utóbb visszaüt. Ebben az esetben előbb. egy napon belül. Általánosságban pedig igaz az a tézis, hogy a bűn magában hordja a büntetését. Ezért a bűnök kerülése – nevezzük istenfélelemnek – a bölcsesség kezdete. Dávid ítélete igazságos volt, mi többen reménykedünk: Isten irgalmában.  

Mivel a nemzetközi helyzet fokozódik, előkaptam az általam olyannyira fontos üzenetet hordozó kétsorost, melyet Szalay László az 1800-as évek elején írt és tett közzé (Kodály: Visszatekintés II. 319. o.), s melyet Kodály Zoltán megzenésített (tán 1944-ben). A kétsoros szövegét szeretném ország-világ elé kürtölni, ahogy csak kifér a torkomon:
Magyar magyart rontja, kár,
bár több esze volna már.  
Ez az intelligensnek mondott és tartott nemzet hogyhogy nem képes az epigrammai sűrűségű sorokat befogadni, megérteni és magáévá tenni? Alig tudom felfogni. Kinek az érdeke az állandósuló széthúzás, pártoskodás, az emberek egymásnak ugrasztása. Óhatatlanul arra gondolok, hogy a rómaiak bölcsességét alkalmazzák ellenünkre (Divide et impera! Oszd meg és uralkodj!).
Ne kérdezd, hogy kik? Én se tudom pontosan, de tényként tapasztalom.   
Mit tehet a magamfajta az ellenségeskedés csillapítására?
Javasolom, hogy aki a közösségi portálokon, a FB-on, akárhol az ellenségeskedés hangnemével találkozik, alkalmazza a Szalay-féle szlogent. Hátha egyszer észhez térünk, még mielőtt nincs késő.
A mai Országház előtti tüntetők tudják, hogy mit szeretnének? Azt, hogy mondjon le. És aztán...? Hogyan tovább? Kikkel, miféle célokat maguk elé tűzve? A sárdobálással nem megyünk semmire. Megmutatták ezt a közlemúlt történései.
Elvileg a kulcsszó a párbeszéd. De valamilyen oknál fogva nem akar működni, netán gyakorolni kellene. Vajon hányan tudják, hogy ha megkétszereznék a jövedelmüket, seperc alatt természetesnek tekintenék, s ugyanúgy elégedetlenkednének, mint korábban. Jól mutatja a jelenséget az állandóan tüntető franciák helyzete. Különb gazdasági helyzetben élnek nálunk, s csaknem állandóan tüntetnek, sztrájkolnak. Meg tudná valaki fogalmazni, hogy mekkora az a jövedelemösszeg, amire egy ember azt mondja: elég?
(Márai megírta A szegények iskolájában: Ha egy kapitalista elégedett a jövedelmi viszonyaival, akkor rossz kapitalista.)
Ha igaza volt, nincs az a hatalom, amely a burrogók igényeinek képes volna megfelelni. Éltünk mi már sokkal szerényebb viszonyok között is.
Lassan ideje újabb csasztuskát faragni a magyar-lengyel barátságról szóló mintájára. Ma alighanem mindkét sor végére kérdőjel kívánkoznék. Szeretném, ha egyszer pontot tehetnénk a végükre. Megérem?
Magyar-magyar két jó barát?
Együtt harcol s issza borát?
 Összefoglaló a 2Sám 3-hoz. Hebronban öt asszonytól született egy-egy fia Dávidnak. Kitérő: Saul mellékfeleségét, Ricpát Abner, a király fővezére magáévá tette. Emiatt összetűzött Saul fiával, aki a háremet megörökölte. Abner keresi a kapcsolatot Dáviddal, aki egy feltétellel fogadja: hozza vissza neki Saul lányát, Micpát, akit időközben Paltielhez adtak. (Nem derül ki, miért.) Kérése teljesül: Abner felkeresi Dávidot, aki lakomát csap tiszteletére. Abner elindul, hogy Izraelt Dávidhoz édesgesse. Ám Joáb szemére veti Dávidnak, hogy elhibázott taktikai lépést tett. Utána indul Abnernek és leszúrja. Dávid tisztességesen eltemeti Abnert. Böjtöl, elhatárolódik Joábtól, s megátkozza őt. Közöm. Mi tagadás, vannak a fejezetben történések. Afrikában ma is az számít „király”-nak, aki utódainak se szeri, se száma. A nagy sokaság a törzset képes védeni, ha kell terjeszkedni – akár fegyveres úton is. Ami pedig a politikai gyilkosságot illeti, akkor még nyilvánvaló volt, ki a tettes. Korunkra mintha sunyibb volna ez a gyakorlat is. Avagy lehet tudni, ki ölte meg Kennedyt, ki akasztotta fel Szaddam Huszeint? Még kevésbé azt, hogy kik álltak, állnak a politikai gyilkosságok hátterében.