Mickey webnaplója

Tegnapelőtt azt hallottam a prédikációban, hogy egy év alatt több mint 10 000 keresztényt ölnek meg hitük miatt a nem keresztények.
Tegnap azt olvastam egy képernyő alatti mozgó hírben, hogy nigériai fegyveresek egy katolikus templomban kb. 50 keresztényt öltek meg.
Ma a misén a Gandhi-film több jelenete pergett le emlékezetemben. Adva az indiaiak eszköztelen tiltakozása, amit az angolok fegyverekkel állítottak meg. Száz és száz ember halt meg. Adva egy fegyvertelen tüntetés, amelynek során a férfiak némán vonulnak az angol gumibotosokkal szemben. Azok elkezdik aprítani őket, ők ellenállás nélkül rogynak össze véresen. A felsorakozott asszonyok veszik őket kezelésbe, látják el sebeiket tépésekkel. A film szerint az angolok megundorodnak saját eljárásuktól, s alighanem beszüntetik a helyi lakosság véresre verését.
Mi most szikrázó napsütésben, kellemesen hűvös, szellős időben jövögetünk össze, hogy Isten előtt tisztelegjünk, s a mise misztériumában ismételten részesüljünk, áldásaiban megfürödjünk. Napjainkban egyelőre Afrikából jövő népvándorlás folyik a Földközi-tengeren. Azt vizionálom, hogy a folyamat megfordul. Európai keresztények ezrei, tízezrei vonulnak némán, fegyvertelenül a Boko-Haram állásai felé, tüntetőleg arabnyelvű táblát tartva a kezükben: „Mozlimok, szeretünk titeket.” Azok pedig halomra lövik őket, ha lövik, ha el nem fogy a muníciójuk, ha meg nem indulnak a szeretet eme furcsa áradását tapasztalván.
Van más megoldás?
Én nem reménykedem a fegyvergyártás és -kereskedelem leállításában.          

* * *
Nem mindegy, hogy mit mondok: Beáztatom a teát, vagy, hogy teáztatom a Beát – olvasom Balázs Gézánál. De logikai kapcsolat van köztük. A helyes sorrend: Beáztatom a teát, majd teáztatom a Beát.
Lábjegyzet a Szám 9-hez. Két témát említ, mely a következő három: 1. A húsvétot az első hó tizennegyedik napján kell megünnepelni. 2. Ha valaki tisztátalan, a második hó tizennegyedik napján egyen estefelé kovásztalan kenyeret keserű salátával, s bárányhúst, de egyikből se hagyjon másnap reggelre. Csontot ne törjön benne, áll a felszólításban. (Ez is Kr. előképe. Ő az áldozati bárány, akinek kereszthalálakor nem törték meg a csontjait, mert már meghalt.) 3. A népnek az Úr a parancsolója. Ma azt mondanánk, királya, kizárólagos tulajdonosa, aki olykor szigorúan fogta őket. Az ő földi helyettese Mózes, aki az Úr és a nép között közlekedik. A szent sátor fölött állandósul a felhő, éjjel a tűz jelenléte. Ha a felhő felemelkedik, továbbindul a néptömeg. Ha leszáll a sátorra, letáboroznak. Közöm. Az Úr szorosan fogta a gyeplőt. Számos esetben olvastuk: az ilyet ki kell irtani a népből. Itt is: aki mulasztja a húsvét megünneplését, ki kel irtani a népből. De a vándorlás üteme is kiszámíthatatlan volt a nép számára. Hol egy napig maradtak egy helyben, hol hónapokig. Mihez hasonlít ez a felállás? A hadseregéhez. Adva a király, aki élet-halál ura, adva az ő tábornoka, Mózes, akinek engedelmeskedni tartozik az egész népesség apraja-nagyja. Ő a tolmács, a hadseregtábornok, a legfőbb hadúr – szerepe szerint. Ha az Úr táborbontást rendel el (riadóztat), akkor katonás engedelmességgel tábort bontanak. Békésebb hasonlattal élve az Úr a tulajdonos, és Mózes az ő ügyvezető igazgatója.              

Az első félév letelt a mai nappal. Életem első fele már jóval hamarabb letelt, és a második fele mintha hihetetlenül gyorsan kopna. Ahogyan belelógunk az örökkévalóságba, egyre inkább átérezzük a Biblia igazságát: Istennek ezer év annyi, mint egy nap.
A tegnapi érdekessége, hogy a két kisebb gyerek és házastársa (gyereke) meglátogatott, a másik kettővel pedig telefonon beszélgettünk. Nagy család, sokféle esemény, köztük vigaszteliek és borúsak egyaránt előfordulnak. Esküvő-tervezés, költözködés nagyobb lakásba, betegségekről beszámoló mind előfordultak témaként. K és R éjfél előtt öt perccel indultak haza. Jól indult a félév utolsó napja, amennyiben éjfél után még jó félóráig tartott a VB nyolcad-döntős meccs hosszabbítása, ahol Costa Rica 10 emberrel küszködve a 11-es párbajban kiejtette Görögországot. Győzelmüknek örülök. Ez a kis köztársaság még soha nem ért el ilyen sikert. Ha jól emlékszem, neve: gazdag tengerpart jelentésű. Azt is tudni vélem, hogy nincs hadserege, s az így felszabadult pénz az egészségügyi ellátást gazdagítja. Alighanem igazuk van. Esélyük nem volna megvédeni magukat a nagy országok árnyékában. Pacifista törekvéseiknek így adnak hangot. Most hallatlan lelkesedés lehet kis nemzetükben.
Más is történt ezen az utolsó júniusi napon, egész éjszaka villámlott és dörgött megszakításokkal, miközben különféle vehemenciával áztatta földünket a frissítő eső. Mivel még reggel van, nem tudom, mit hoz a félévzáró nap. Annyi bizonyos, hogy úgy kellett kivakaróznom párnáim közül. Aztán eszembe villant, hogy tegnap azt játszottuk Levivel, hogy a nyakamba ült, én pedig részegmód tántorogtam vele a négy égtáj felé hajolgatva, olykor-olykor végigrohanva vele a lakáson. Ő kacagott, tépte a hajamat, mert abba kapaszkodott, én meg minden tagomat megtornáztattam. Nos, ezt éreztem reggel.
A címről egy néhány mondat. Hajdan a főiskolán minket németre tanító férfi ritka bőbeszédű valaki volt, aki ösztönösen el-elkalandozott óratervétől. Ezért rendszeresítette, hogy az általa megkért hallgató felálljon, és tíz percenként jelentse: Tanár úr, az első tíz letelt. A második tíz letelt, és így tovább. Ő pedig nagyon sajnálkozott, hogy mennyire rohan az idő, és igen fegyelmezetten újabb irányokba tekerte mondandóját, melynek se vége, se hossza nem volt. Verstehen Sie mich?
Lábjegyzet a Szám 8-hoz. A leviták (Lévi törzs férfitagjai) fölszentelésének módjáról, részleteiről számol be a fejezet. Amolyan beavatás féle lehetett ez. Tisztulásukra leöntötték fejüket vízzel, egész testüket le kellett borotválniuk, ruháikat frissen kimosni, s jöttek sorban a különféle állatáldozatok egy-egy intencióra. A felszentelés a nép részéről kézrátétellel történt. 25-től 50 éves korukig szolgáltak papként. Közöm. Beavatás ma is van. Éppen az egyes hivatások betöltését előzik meg. Az érettségi vizsga tipikusan ilyen, csak éppen öncélú. Összefoglalja, amit korábban tanult a fiatal, megkapja az oklevelet érettségijéről, aztán elég sűrűn „filiszter leeeesz maaaga is”. Valamivel több esélyt kap, ha egyetemi diplomát szerez, s még több az esélye karrierre, ha doktorál. A legtöbb esélye elhelyezkedésre pedig akkor van, ha valamilyen hiányszakmában szakmunkásvizsgát tesz. Bizonyos értelemben beavatás a házasság és az egyházi rend szentsége is. Kijelöli és meghatározza a benne részesülők életállapotát, hivatását.               

Szeretem Ferenc pápa példamutatását,
szeretem Ferenc pápa észjárását,
szeretem Ferenc pápa szegény egyházra való törekvését,
szeretem Ferenc pápa elesettekhez fordulását, és
szeretem Ferenc pápa közérthető és pontos megfogalmazásait.
Itt van pl. a szombati twitterének a szövege. Ezt kürtöli bele a világba június 28-án: 
„Isten barátjának lenni azt jelenti, hogy egyszerű szavakkal imádkozunk, mint ahogyan egy gyermek apjához vagy anyjához fordul.”
Hányszor ismételtem meg már, hogy mit gondolok a miatyánk helyes elimádkozásáról. Isten ölében gyermekként ülve és hozzá bújva helyes elimádkozni a miatyánkot. Nem kell a szavakon rágódni, csak teljes bizalommal lenni ahhoz, aki lelkünkre kötötte ezt és a többi egyszerű imádságot. 
Hasonló a hasonlónak örül, és én örülök.

1. Öröm. Tegnap és ma kölcsönösen örömet szereztünk egymásnak. A ME páros Levivel együtt nálunk hétvégézett. Mindenki tette a dolgát, és ez jó volt így. M – remélem, nyugodt körülmények között –dolgozhatott, E valamelyest tudott pihenni, erőt gyűjteni, Levivel mindketten elhancúroztunk, persze szülei is alkalomadtán. Örömünkre szolgált a velük való találkozás, és lakásunk-időnk-gondolataink megosztása velük, és viszont. A közös és jókedvű étkezések lehetővé tették a laza csevegést, valamiféle személyiségcserét. (Lehet, hogy van rá alkalmasabb szó, de hirtelen ez jutott az eszembe.) Külön öröm számunkra, hogy az óváriak átvették kétszeres méretű hajlékukat. Van terv, van munka, van elképzelés, van idő mindezek végrehajtására is, és főleg van mindehhez kellő tér is.
2. Váltás. Nemcsak témaváltás ez, hanem a váltás maga a téma.
Valamikor, negyed százada, rendszerváltás volt, ha volt, hiszen a váltás annyira hozott újat, amennyit változtunk. Ha nem, miért nem, ha igen, saját magunk az értékesebb felé mozdultunk-e? Felszínes
váltás volt-e, vagy mélyreható? Megfordítható-e, vagy egyirányú? Pozitív, negatív váltás, vagy csak maszatoló „vál(l)táska”. Szőnyi Szilárd nevéhez kötődik a poénos gondolat: „Rendszerváltozás? Te mennyit változtál?” Az összes személyes névmásra igaz, együtt igaz:
Én mennyit változtam,
te mennyit változtál,
ő mennyit változott,
mi mennyit változtunk,
ti mennyit változtatok,
ők mennyit változtak?
Ezeknek a változásoknak az eredője a rendszerváltozás ama része, ami rajtunk múlt. A többi pedig (vélhetően a nagyja) a geopolitikai irányultságunkon, a megfelelő vagy kevéssé megfelelő elmozdulásokon. Magyarán: hogyan viszonyultak hozzánk, minek tekintett bennünket az EU mint befogadó, s ez a hajlandóság milyen irányba mozdult el az évek során. A kérdés igen komplikált, mert minden Eu-tagországgal más és más árnyalatú a viszonyunk, minden tagország másképp vesz rólunk tudomást. Ha azt mondom, hogy nekem is csak zsigeri ismereteim vannak a balti államokról, vagy velünk alig kapcsolatban álló egyéb országokról, akkor joggal gondolhatom, hogy ez kölcsönös. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az egyes országoknak sincs egységes elképzelése a többiekről, hanem polgáronként eltérő módon reagálnak a több mint 400 millió másik emberre.
Mindez azért ötlött fel bennem, mert a templom előtt tanyázik a misére érkező és általam csak klubnak titulált „négy-öt magyar, (aki) összehajol”. Zsebükből kilóg az újság, megvitatják az aktuálpolitikai helyzetet, eligazítják a világ sorsát, s bent mise kezdetéig folytatódik a sutyorgás. Nemcsak ők sutyorognak, hanem többen, többször, amikor csak eszükbe jut valami fontos, valami halaszthatatlanul sürgős mondandó. Amikor már 10-15 ember suttog, attól már visszhangzik a belső tér. Bevallom, nekem is volt valamiféle kihagyhatatlan közlendőm. Nincs okom másokat megítélni, mert azonnal megszólal „a hang”: Te (azaz én) is sutyorogtál. Ha elvárom, hogy szilenciumban igazítsuk emberségünket a transzcendens befogadására, ugyanaz a helyzet, mint a rendszerváltással: Én mennyire csendesedtem el? Magam ugyanis kizárólag saját csendemmel tudok hozzájárulni a nagy egész csendjéhez. Minden más csupán kívülről jövő erőszak volna, s kétséges hatású.
Lábjegyzet a Szám 7-hez. Nem véletlenül nevezik a Számok könyvének. Számba veszi, hogy a 12 törzs miféle ajándékokkal járult hozzá a Mózes által elkészíttetett szentély megvalósításához. A könyv nem rest szóról szóra megismételni törzsenként, tehát tizenkétszer, hogy ki-ki mivel járult hozzá anyagilag. Mivel centire, grammra, literre ugyanakkora javakat adományoztak a törzsek, s mivel mindennap egy újabb törzs tette le áldozati adományait, aranyat, ezüstöt és mirhát, no meg lánglisztet, áldozatra szánt állatokat, a fejezet végi összesítésre azt lehet mondani: Stimmt. 12-szer X az éppen 12X. Meg is teszi a szerző, hogy összesít. Közöm. A gyűjtést Pál is szorgalmazza (a jeruzsálemi közösség javára). De szorgalmazza az egyház is. Mi meg várjuk és elvárjuk a gyűjtést, mert adni jó. Ma az úgynevezett Péter-filléreket gyűjtötték. A vicc az, hogy nemcsak fillér nincs, de egyforintos se. Így inkább bankók hulltak a kihelyezett pénzgyűjtő urnába, mintsem fillérek. Ez így is van jól. Bízom benne, hogy az egyház által összegyűjtött pénz jó helyre kerül. Megmondom őszintén, hogy várnám: pl. a Balkánt ért árvíz károsultjai megsegítésére is szervezzenek gyűjtést. Eddig nem tették. Pedig az emberekben van adakozókészség. De ehhez kezdeményezni kell. Mégpedig hiteles helyekről, mert már annyiszor becsaptak minket.                 

Beszámoló tőmondatokban a jelen történésekről.
Egy hónapon belül itt vannak a franciák.
Katiék készülnek az egyházi esküvőre, küldik a meghívókat szorgalmasan.
Zsuzsáék még a héten költöznek szépséges és bőséges új házrészükbe. Sikeresen rajzottak ki a korábbiból, amely szűknek bizonyult, bár a naplemente varázslatos perspektíváját többé nem élvezhetik. (No meg a lehűlni nem akaró levegőt kánikula idején.) Kocsijuk több-kevesebb utánjárással levizsgázott, és most repül, mint a pinty.
Miklósék 2. fiacskája érkezése egy hónapon belül várható. Úgy gondolom, hogy idén nem lesz okunk arra panaszkodni, hogy eseménytelenül telt el a nyár.
Ma is együtt voltunk Leventével és szüleivel egy vacsorázás erejéig. Engem az önérzet (is) hizlal? Hát hogyne híznék, amikor Miklós és Elvira is arról számolnak be, hogy reggel a fiúcska amint kinyitja szemét, megkérdezi: Nappapa? Ez nagyobb elismerés, mint a Nobel-díj. Feltételezésem szerint annak szól, hogy vajon hová viszik őt a szülők: bölcsődébe, vagy esetleg hozzánk. Majd egyszer kikérdezem a kétéves kisherceget. Nagyon jóban vagyunk.
Miklós meséli: módszeremet alkalmazza, hogy Levente szívesebben menjen bölcsődébe. Már megérti, amit Miki is annak idején: „Még kettőt megyünk, utána kettőt nem.” Ma pl. „még egyet megyünk, majd kétszer nem”. Érti a kis aranyos, és így szívesebben veti alá magát kötelezettségének.
Nincs egy hete, hogy megígértem magamnak, hogy felhőt többé nem fotózok. Minek? Mindig vannak, mindig más formájúak, mindig elbűvölnek szépségükkel, ragyogásukkal, vagy haragos, sötét, támadó mivoltukkal. Költői kérdésemre megint a gyors válasz: Azért, mert vannak. Azért, mert efemerek. Sokszor elillannak, mire ráállok a gépemmel egyre-egyre.
Bevallom, a baj a kidolgozás körül jelentkezik. Hajlamos az ember szépségük felturbózására mindenféle trükkökkel: vágás, kiemelés, színerősítés, árnyékok felerősítése, élesítés. Én ezekkel addig akarok elmenni, amíg vissza nem adják azt, amit a valóságban látok. Persze nagy a kísértésem túlzásokba esni. Mivel holnap jó esélyem van rá, hogy számítógépemet fiam használja, megelőlegezem ezt a posztot, és így szombat vigíliáján felteszem a netre, a facebookra pedig a felhőképeket is.    
Lábjegyzet a Szám 6-hoz. A fejezet a nazireusokról ír. A nazireus egy időszakra egészen az Úrnak szenteli magát (kvázi a szerzetesek őse). Haját nem érheti borotva, ő nem érinthet halottat, nem ehet szőlőt, nem ihat szőlőlevet, bort, borecetet. Különféle áldozatok kísérik beavatását, kilépését, s esetleges tisztátalanná válását. Utóbbi esetben fogadalmi ideje elölről indul. Közöm. itt találkozunk a Bibliában az úgynevezett „ároni áldás”-sal, melyet a pap istentisztelet alkalmával mond a népre. A Katolikus Karizmatikus Megújulás mozgalom importált hozzá dallamot, kicsit átfaragta a szöveget, mely a SZIT Bibliában így szerepel:
Áldjon meg az Úr és oltalmazzon!
Ragyogtassa rád arcát az Úr,
s legyen hozzád jóságos!
Fordítsa feléd arcát az Úr,
és szerezzen neked üdvösséget!  
Napjainkban azok fölé terjesztik az imádkozók a kezüket, akire „lehívják” ezt a fajta áldást. Érdekes ez a megfogalmazás: „Ragyogtassa rád arcát az Úr.” Magyarán: lássék meg arcodon, hogy Istenhez tartozol. Az ő fénye tükröződjék szemedben, szememben, miként a szentek szemében tükröződik.
Nos, aki megtisztelte figyelmével mai posztomat, annak a feje fölé terjesztem lelki kezemet, és kérem az Urat, hogy vonatkozzon rá is a fenti áldás. 

A jezsuiták sokat tanulnak, képzettek, s ki-ki tehetsége szerint dolgozik különféle műveikben. Ma van Jézus Szíve ünnepnapja, amely tartalmának pl. Karl Rahner SJ mély átélője volt. Ma ünneplik a címében a Jézus-szíve tiszteletre utaló lapjukat is: A Szív c. havilap jubileumát is, amelynek idén a századik évfolyama jelenik meg. Küllemét és tartalmát tekintve sokat és sokszor módosult. Hol napilap méretű és formátumú volt, hol kisalakú, pillanatnyilag meglehetősen nagy, meglehetősen kis betűkkel megírt jó minőségű cikkekkel teli magazin. Jó minőségű papírra nyomtatva kerül a piacra, tehetséges jezsuiták összeszedett gondolataival. A számok tematikusak. Jó tíz évig belülről láttam a lap szerkesztését, a lapzárta izgalmait, gondjait, s elég rendszerességgel írtam is bele. Egy lapnak jót tesz, ha változnak a szerzői, még mielőtt témáik ismételgetésére sor kerülne. Aztán rá is lehet unni egy vissza-visszatérő hangvételre, stílusra. Persze ez csak a magánvéleményem. Vannak, akik éppen azért veszik meg a lapokat, mert X és Y írásait rendre megtalálják benne. A lapok ráerősítenek a híres emberek hírességére folyamatos nyilvánosságot biztosítva nekik írásaik elhelyezésével. Magam nem tartozom a híres emberek közé (hírtelen ember vagyok). Abba is hagytam a cikkek küldését, jobban szeretem, ha minden megkötés nélkül fejthetem ki gondolataimat a nekem tetsző formában és terjedelemben. Mindig elcsodálkozom az ilyesfajta kényszeren: a szerző max. 10 000 leütés hosszúságú cikket írjon. Szerintem a témáját kell fegyelmezetten kifejtenie. Lehet, hogy 12 000 leütést igényel egy bonyolult okfejtés, de lehet, hogy csak 800-at. A témának és az alkalmazott műfajnak kell meghatároznia a cikkek hosszát. Az okos szerző számol elképzelt olvasói idejének hasznosságával, és nem él vissza türelmükkel. Sokat tudnék írni tapasztalataimról, hiszen huzamosan részese voltam a szellemi méhkasnak. Itt csak azt emelem ki, hogy máig izgat a gondolat: A 100 éves lap értékes kötetet hozhatna össze legérdekesebb cikkeiből. Érdemes volna egy ilyen antológiát megszerkeszteni, megjelentetni.
Lábjegyzet a Szám 5-höz. Három témát rendez. 1. Biztos, hogy tisztátalanok a leprások, a folyásban szenvedők és azok, akik holttesthez értek. Ezeknek tisztulási folyamaton kell átesniük. El kell különíteniük a tábortól őket. 2. A bűn és a kártérítés összetartoznak. Az okozott kártérítés mértéke a keletkezett kár összege +20%. 3. Ide veszi a szerző a féltékenység esetét. A férfi féltékenysége vagy alapos, vagy nem. A pár megjelenik a pap előtt, aki átokvizet készít a nőnek. Az megissza, miközben a pap feltételes átkot mond: ha vétkeztél, dagadjon meg a méhed, csípőd sorvadjon el. Az átok beteljesül az asszonyon, ha csakugyan vétkezett, de nem lesz baja a víztől, ha ártatlan. A fejezet utolsó mondata elgondolkoztató: „A férfi ment marad a bűntől, de az asszonynak viselnie kell vétkét.” [Gondolom vétke következményeit]. Közöm. A kettős mérce máig érvényes a közösen elkövetett bűnök esetén. Mindig elcsodálkozom, amikor egy megesett nőről elítélően nyilatkozik valaki. OK. Teherbe esett valakitől, és ezért elmarasztalható. És mi van a férfival? Hol az ő felelősségre vonása? Elítélése. Krisztus rendet tesz köztük. „Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való közületek.” Ugye eloldalognak.   

Végy egy csomó pármai sonkát, nem baj, ha nincs mellé sárgadinnye.
Húzz le utána egy stampedli mézes ágyas barackpálinkát.
Kóstold meg a marha-húslevest cérnametélttel,
öblítsd le meggypálinkával.
Végy a krumplipüréből, hiszen a flekken és csirkehús körettel finom, majd
idd meg a pohár borodat.
Ízleld meg a meggyes és túrós réteseket. Szesszel nyakon öntve még finomabb.
Meleged van? Hűtsd le tonikkal. Lankadás ellen jöhet egy kávé tejszínhabbal.
Igazán akkor esik jól, ha tudod, hogy vegyes ízű fagylaltok következnek utána.
Fotónézegetéshez pedig egy jó pofa sör.
Nem hagytam ki valamit?
Talán nem. (De igen. Barack és meggy is volt.)
Mennyit fogytál aznap, ha csak egy szelet kenyeret ettél a sonkaszeletekhez?
***
Enigma
Szeretlek – így szólt a srác.
Én is szeretlek, talán –
így szólt a lány.
Így szólt? Talány.
Lábjegyzet a Szám 3-hoz. A kivonulás után minden elsőszülött fiú az Úr szolgálatára volt rendelve. Ám bekövetkezett a változás: Lévi törzse adta a papokat az Úr parancsára.
Szinte minden fejezet úgy indul: az Úr megbízza Mózest valamivel. Itt a leviták összeszámolásával, majd feladataik nemzetségek szerinti elkülönítésével bízza meg. Azonkívül összeírja a leviták számát, valamint Izrael valamennyi elsőszülöttjét számba veszi. Utóbbiak meghaladták létszámban a levitákét, ezért a fölös szám után adót szedtek, váltságdíjat 273 fő után. A beszedett pénz 1165 sékel volt, melyet Áron kezébe adtak. (Egy sékel 11,4 g ezüst). Közöm. Hogy kiből lesz pap, és kiből nem, annak az eldöntése az Úr kezében volt, s szerintem most is így van. Nem lehet pap, akit nem hívnak. Nem lehet pap, aki magát szeretné papként látni. Én se lettem pap, noha többen elképzelték. Nősülni kívántam, és így is lett. Ha az Úr hívott volna, azt alighanem meghallottam volna, eltántorított volna a házasságtól, s „puha kötelékkel” vonzott volna magához. Ha valaki nem figyel arra, hogy hivatása igaz-e, könnyen előfordul, hogy nem érzi jól magát ebben a szolgálatban. Sokan közülük elhagyják a papi pályát.        

Valaki azt fejtegette, hogy a vébé önmagában kiejtve a mi kultúrkörünkben, mondanám inkább, civilizációnkban egyértelműen a futball-világbajnokságot jelenti. Jóllehet szinte valamennyi sportágnak rendeznek világméretű bajnokságokat. Sportágakból pedig akad bőven. Adva hát a FIFA világbajnokság, melyet szégyenszemre mégse bojkottálok, hanem ott meresztem szememet a képernyő előtt, tegnap is csaknem éjfélig. Hogy miért nézem a meccseket? Ez olyan kérdés, mint a sziklamászónak feltett kérdés: Miért mászik fel azokra a veszélyes sziklákra? A szokásos felelet: Mert vannak. Meccsek is vannak. Nézni nem kötelező, de amolyan férfiszokás. Bőven olvastam róla, hogy Ferenc pápa is szokott meccset nézni. Ő pedig nekem szinte mindenben az etalon. Tehát ott meredek a képernyő előtt, és várom, hogy a futkosások hatalmas és eredményes kapura rúgásokban végződjenek. Erre különösen is a vébén ritkán kerül sor, mert a csapatok taktikusak. Defenzívából törnek ki olykor-olykor. Mintha a háborút lövészárkokba húzódva kívánnák megnyerni, s csak ritkán kászálódnak ki rohamra. (Régen voltak ilyen jellegű háborúk. Ma sokkal alattomosabbak.) Mindezeket csak előrevetem, mert itt és most azt akarom elmesélni, hogy elvileg teljesen mindegy nekem, hogy az oroszok vagy a poroszok nyerik-e a VB-t. Meglepő módon mégis inkább hajlok arra, hogy ne az európai csapatoknak szurkoljak. (Honnan ez a szó?) Inkább a latin-amerikaiaknak, ha nekik nem, az afrikaiak egy részének, ritkán egy-egy európainak is (Oka: utóbbiak igen jól fizetett és gyakran nagyképű tagokból állnak). Tegnap a horvátoknak szurkoltam, el is maradtak két góllal Mexikótól (H-M: 1-3). Szimpátiám/antipátiám arról szól, hogy a dél-amerikaiak általában önmagáért szeretik a focit, legalábbis ez látszik. Hajtanak, és az esetek nagy részében tisztességes módszerekkel próbálnak küzdeni. Lehet, hogy Costa-Rica sose lesz bajnok, de amit produkál, nekem az a tiszta játék. Mivel a meccsek elején csaknem mindegy, melyik csapat győz, egykedvűen figyelem játékukat. Kezdek a szerényebb együttesnek drukkolni. Megfigyeltem, hogy a játékidő alatt nemritkán megváltozik a véleményem, és fordul a dolog. Elpártolok azoktól, akiknek szurkoltam, s a másik félnek szorítok. Ez azon múlik, melyik csapat játszik tisztességesebben. A sunyiktól elpártolok. Azt kívánom, hogy a műesésekért ítélt büntetőt ne sikerüljön érvényesíteni. Ugyanígy utálom, ha a bíró kettős mércét alkalmaz. (N.b.: Sose lennék bíróként objektív.) Érdekes megfigyelni, hogy sokan keresztet vetnek pályára lépéskor, és az égre mutatnak eredményességük esetén. Még érdekesebb, amikor mindkét csapat égi segítségért kiált. Olyan ez, mint az a szituáció, amikor a földművelő esőért, a turista tiszta időért imádkozik.  
Most nem botlottam „beszélő nevekbe”, vagy csak ritkán. Messi messze a legjobbak közé tartozik, Bravo kapus pedig minden eredményes védésekor nevén szólítható volna: Bravó, Mr. Bravo!
Lábjegyzet a Szám 2-höz. Az Úr népe értésére adja, hogy alakítsák ki táborverésük rendjét, mely egyben a hadba vonulás rendjét is jelenti. Eszerint középen áll a szent sátor, Lévi törzsével, amelynek a tagjai nem katonáskodnak. Ezt veszik körbe meghatározott rend szerint a négy égtáj irányában felsorakozó többi törzsek, mégpedig meghatározott rend szerint.  Közöm. Nem tehetek róla, belőlem mindig előtör a korrektor, s óhatatlanul belebotlok pontatlanságokba: a Lev 25,36-ban olvastam pl. „ne vondd meg tőle”, helyesen: ne vond meg tőle. Itt, a maiban pedig újra Zebulun törzséről van szó, korábban hol Zebulonnak, hol Zebulunnak írták a nevét. Egyféleképpen kellene. Ami pedig a törzsek felállítását illeti, teljesen logikus a rendszer. A katonahangyák, méhek haláluk árán is védik a királynőt. De középen, védett helyen találjuk a bordák alatt szívünket, tüdőnket is, mert ezek kitartó munkája ugyancsak életfontosságú. A törzsek felállásán, táborverési gyakorlatán is ezt látjuk. A központ az Úr lakhelye, a szentek szentje, a szent sátor, a szolgálatot teljesítő papok. Köréjük telepednek mindazok, akik vigyáznak a legértékesebbre.                      

Kb. 2003-ban járunk. Ágostont viszem szülőstül a Madarász utcai gyermekkórházba. Beállok a parkolóba. Szemem előtt a Duna-plaza hengerformájú üvegfala, alatta a buszvégállomás földszintes épületsora, az előtt széles járda néhány paddal. Még közelebb a parkolóhoz egy jó fél méter magas ágyás, benne bokrok. Szól az autórádió. Arról beszélget a riporter egy pénzügyi szakemberrel, hogy elharapóztak a svájci frank-alapú hitelvásárlások. Mindenki autót akar venni kedvező feltételekkel. S mi van akkor, ha az árfolyam drasztikusan elmozdul – rossz irányba. Miközben fejtegetik, az esélyeket, megjelenik egy csöves. Elballag a bokrok tövéhez, letolja a gatyáját, ürít, majd egy napilappal tisztába teszi alfelét. Felhúzza a gatyáját, elballag. Húsz méterre a kórház kapuügyeletétől. A kórház földszintjén működik vécé, bárki használhatja. (Nekem óhatatlanul eszembe jut Grätzer J. SICC. c. könyve: „Kedden 9-kor Károly körút kellős közepén, két kínai katona keserves kínok között két kiló kukoricakását k.-t.” Lehet, hogy fényes nappal? Micsoda idők, micsoda erkölcsök?
2014 meleg júniusa. Levi unokát viszem kontrollra. Korábban megírtam, milyen csoda képet lehetett volna készíteni a Plaza üvegén megtörő fényorgiával. A szemközti, színesre festett, felújított ház tükröződött a szemközti hatalmas üvegfelületen.
Parkolok.
A színfalak ugyanazok. A szemközti padon a bokroktól félig takarva ül két csöves. Velük szemben egy lány. Közülük való. A metró aluljárójából a szerelvények beérkezésének ritmusában jelennek meg utasok, s gyalogolnak el közöttük, vagy a járdára merőleges másik járdán. Egyikük – egy fehérnadrágos-inges csöves feláll – odamegy a lányhoz, és elkezdi rángatni. Vonszolná egy bokorba. Az ellenáll. Egy darabig civakodnak, majd a lány lerántja felsőjét, s immár úgy áll a férfi előtt, mintha röntgenfelvételre készülne. Amaz átöleli, s igyekszik rábírni valami komolyabb közösködésre. Nem megy. Ekkor a lány magára rántja a felsőt. Hogy mit beszélnek, nem hallatszik oda. A férfi ekkor egy zacskóból fehér-kék csíkos pólót vesz elő. Feltehetően bolti holmi. A lány újra vetkőzik, felveszi a pólót. Láthatóan megelégedésére van a változás. Majd újra megy a huzavona. A nő annyit enged, hogy lemezteleníti felsőtestét. Ölelkeznek, majd eltolja magától a fehér szerelésű pasit, visszaadja a pólót, s átvedlik korábbi göncébe. E férfi legyint. Visszaül társa mellé, meghúzza a PET-palackot, és folytatja tengődő-lézengő semmittevését. A lány is visszaül velük szembe a másik padra. Én meg bemegyek a gyermekkórházba, végül is szükségük lehet a segítségemre.
Az emeleti folyosó rézsút ablakán kinézve tekintetem találkozik a Szent Mihály-templom két tornyával. Szépen csillognak az erős napsütésben. Ez is jó fotótéma lehetett volna, ha nem vagyok rest, és elhozom a kamerát. A templomról érdemes legalább annyit tudni, hogy a szegedi fogadalmi templom terveit valósították meg itt Angyalföldön is. No meg, hogy jó másfél éve még itt szolgált plébánosként Miklós sógor (Isten nyugosztalja!).     
Lábjegyzet a Szám 1-hez. Lévi törzse nem állított katonát lévén papi törzs. A többi tizenegy azonban igen. A hadra fogható húsz év felettieket az Úr parancsára összeszámolták.Közöm. A Számok könyve olvasása ma mindenkinek nehézséget okoz, mert nevek, számok és sorrendek találhatók benne. A korabelieknek ezek fontosak voltak, a törzsek őstörténetének a részét képezték. Az áthagyományozás – gondolom – apáról fiúra szállt, szájról szájra terjedt. Így is elég fejtörést okoz, hogy miért lényegesek ezek a leírások. A statisztika szent dolog. Ezt onnan lehet tudni, hogy Mózes az Úr parancsára vette számba a hadra fogható férfiakat. (Később látni fogjuk, hogy a király kezdeményezésére történt számlálás csatavesztésben bosszulta meg magát. Akkor ugyanis tiltott lett volna a számlálás. Utóbbi nevelő célzata: Ne a tömegben, hanem az Úr erejében-kegyelmében bízzanak.)    

Még egy nekifutás előtt állunk, K. és R. egyházi esküvője előtt. A dátum fix, a résztvevők listája alakul. Vannak ugye a nemek. Adva egy ember: a férfi nem képviselője, adva egy másik ember: a női nem képviselője. A két nem képviselői kijelentik, hogy igen. S ettől kezdve házasok. Nohát, ez lesz ott és akkor a soktornyú Ráckeve róm. kat. tpl.-ában. A terv: A templomban igeliturgia kb. fél óra, a templom előtt fotózás, tobzódás, ásványvíz és pogácsa. A szerény hajlékban hidegtálak, hűvösségek, torta, pia, üdítőitalok, zene, tánc, játék is. A meghívásra sokan reagáltak. A részvétel valamelyest mindig talányos. Hányan, milyen korosztály jön el.
Ami engem illet, vissza kéne fogynom versenysúlyomra, arra a szintre, amilyen E és M esküvőjén voltam, vagy másik öltönyt kell vennem. Salamon Béla jelenete jut eszembe. (Neki télikabátra volt szüksége, és az orvosától érdeklődött: milyen anyagból készíttesse?) Idézem: „nem kell nagyon tartós anyagból lennie”. Mindenesetre kijelentem, hogy ez volt az utolsó rákészülős esküvő. Több gyermekünk nem lévén, mind házas lévén egy korszak ezennel lezárul. Nem tudom, hogy milyen egyéb meglepetések várnak a násznépre, s abban se vagyok 100%-ig bizonyos, hogy mindent pontosan jegyeztem meg, de talán nem is ez a fontos.
Ma jó kedvű (dús lakomával egybekötött) találkozó esett Szigethalmon, nászunk házában, ahol velük és a fiatalokkal tizenkét-szemközt beszélgettünk. Eligazítottuk a világ sorsát, megállapítottuk, hogy még nem tökéletes, s a fiatalokra még sok munka vár. Majd ha ők is nyugdíjasok lesznek, alighanem ők is hasonló dolgokat fognak megállapítani. Merthogy sose lesz tökéletes, amíg az ember mai formájában él.
Lábjegyzet a Lev 27-hez. Címe szerint Függelék. A fogadalmi ajándékok adományozásának mikéntjét és értékét taglalja. Néhány érdekesség a korabeli árarányokról:
– 20 és 60 év közötti férfi élete megváltásának az értéke 50 ezüst sékel, nőé 30 sékel
– 5 és 20 év közötti fiúé 20, lányé 10 sékel.
– egy hónapos és öt év közötti fiúé öt sékel, lányé három sékel.
– Most jön saját korosztályom: 60 év feletti férfi értéke 15 sékel, asszonyé 10 sékel.
Van itt még szó állatok kiválasztásáról, ház, szántóföld felbecsüléséről, ha az fogadalmi ajándék,
de kitér a fejezet arra is, hogy az elsőszülött állat eleve az Úré.  A termés, a szaporulat tizede az Úré. Szarvasmarha, juh, kecske tizedelése úgy folyik le, hogy minden tizedik, amely átmegy a pásztor botja alatt, az Úré, anélkül hogy kiválasztanák: jó-e, vagy rossz.
Meg kell jegyeznem: él az átokeskü. Ha valaki életét az Úrnak ígérik, annak az embernek meg kell halnia. (Látjuk majd a későbbiekben, hogy ezért ölik meg a hadvezér – Jefta vagy Jiftach  – győztes csatáért beígért áldozatát. Jefta megígérte az Úrnak, hogy a sikeres csata miatt hálából feláldozza azt, akivel háza népéből először találkozik. Ez egyetlen hajadon lánya volt.) Közöm. Hogyne volna közöm hozzá. Bőven elmúltam 60, s ha jól számolom, értékem 30%-a csak az életerős férfiakénak. Egyszer jó 10 éve utaztam a buszon, s taknyos kölkök, tinik voltak, szemtelenkedtek egy hajlott korú férfival. Minek utazik, minek foglalja a helyet, az ilyen öreg csak szívja az oxigént mások elől, semmi haszna nincs, teljesen felesleges, hogy éljen. Meglepett ez a pimaszság, lám, még ma is emlékszem rá, pedig nem is nekem szólt. Egy biztos, hogy az ember 50 felett hanyatlik, erői lankadnak. Elképzelem, hogy abban a korban a 60 feletti ember vénséges vénnek számított.