Mickey webnaplója

Van egy kis házam, ottan vagyok,
hol senki sem zavar,
van egy kis házam, ottan vagyok,
hol senki sincs velem…
Énekeli a hasonló szöveget tán Halász Judit.
Most az alig hihető bekövetkezett. Levusék otthon, Mica dolgozik, Éváék a Palatinuson, Tücsi hagyatéka ügyében tárgyal valahol, Zsuzsáék felénk úton, Katiék dolgoznak.
Tök egyedül vagyok, már nem tudom, hogy mióta először.
Írhatnék újat, érdekeset, biztatót, üdvöset, humorosat, rövidet, hosszút, egy valamire koncentrálót, sok mindennel foglalkozót, előremutatót, retrót, memoritert, reminiszcenciát, okosakat, verset, érdeklődőt, keresőt, lamentálót, s Isten tudja, hogy még mifélét, de nem teszem.
Miután befizettem az aktuális csekket, de még mielőtt megvettem volna a vajat, találtam egy Fülesbagoly rejtvényújságot a kioszkban. Kicsit meglepődtem, hogy öt Ft híján 300 forint az ára annak a szórakoztató vacakolásnak, melynek meghatározásai még közel állnak hozzám valamennyire. Pl. mindjárt a címlaprejtvényben megtaláltam az obligát feladványt: trombitahang - három betű. És írtam: TRA.
egy másiknak is nekikezdtem, de abbahagytam, hogy mai posztom is elkészüljön, mielőtt még tizenhárman leszünk.  
Ma röviden megírom, hogy két napja este Éva a pici Flórát altatta, s fél füllel hallgatta, hogy férjével, François-val milyen mély beszélgetést folytatunk valamiféle keveréknyelven. A titok a következő.
 1. kapaszkodó. Közös világnézeti értékeket képviselünk mind a ketten. Ez a hosszú ismeretség során már régóta tudott.
2. A nálam jóval fiatalabb vejem készségesen próbálkozik a magyar nyelvvel megismerkedni. Ez rólam nem mondható el. A készség még csak megvolna talán, de korom előrehaladtával az akarat és az emlékezetem tompul. Egyre kevésbé kívánok idegen nyelvet tanulni, de meg többet felejtek, mint amennyi új szó rám ragad. Marad a
3. megoldás. Elég sok latin-görög eredetű fogalmat ismerek. Nekem a sansz ugyanaz, mint az esély, a képzelet vagy a fantázia, az újdonság, mint a nóvum, az elégtétel, mint a satisfaction.
4. Ehhez jön még néhány általam is begyakorolt francia szó. Együtt és némi ügyeskedéssel elérhetem, hogy kölcsönösen értsük egymást.
5. A végére hagytam, ami talán a legfontosabb. meg akarjuk érteni egymást, és ehhez mindenféle rafinériát felhasználunk.  S ha nagy ritkán elakad a társalgás egy kulcsszó meg nem értése miatt, akkor az asztalon heverő szótárak egyikét magunkhoz ragadjuk. François a francia–magyart, én a magyar–franciát. A zökkenés megszűnik, és mi tovább cseverészünk, mintha mi sem történt volna.
6. Mondják, hogy segít a szalonspicc is. Nem tudom. Az biztos, hogy többet mosolyognánk egymásra,  és kölcsönösen oldaná a gátlásokat. Ezzel a módszerrel – bevallom férfiasan –nem igazán éltünk
 eleddig.  

Tegnap a János-hegyre mentek Fogassal majd vissza ugyanúgy fogassal. 
Ma biciklit kölcsönöztek, és kimentek Szentendréig, majd ugyanúgy vissza.
Holnap meglátogatják a Palatinus strandot, mert ott még nem fürödtek a gyerekek soha.
Tegnap (és már legalább egy hónapja) pneumatikus ütőkalapáccsal veretik, döngetik a három felújítása alatt álló lakás falait.
Ma az új tulaj vereti közös garázsunk ajtaját, mert átrakják a sajátjukat elektromos vezérlésűre.
Holnap ugyanez a zenebona hatja át a napot. Már láttam a piros krétával kijelölt szakaszt.  Ugyanúgy dolgoznak, mint az orvosok a betegen. Rárajzolják, hogy hol fogják felvágni.
A zaj elviseléséhez edzett idegrendszer vagy süketülő fülek kellenek. Aki pedig megteheti, menekülőre fogja. A Karib-tenger mellett tán nem fúrnak, csak a hullámok monoton zúgása hallatszik.  
Holnap vagy elmenekülök magam is, vagy „élvezem” a betonház részleges szétveretésének a csörömpölését. Vasbetont szétroncsolni emberpróbáló feladat. Visszacsap az acélbetét.
Mi ezt végigélvezzük. A tulajnak több esze van. Csak szeptemberben költözik be. A készbe.
A kőfejtők ígérték, hogy holnap kitakarítanak. Arra befizetek. A lent tárolt könyveket vajon hogyan fogják kitakarítani? Kötetenként vagy laponként?
A helyzet komikumához tartozik, hogy a korábbi tulaj kérte, hogy ameddig utánfutóhoz jut, tároljuk be kétméteres pozsgás növényét. Itt van a szerencsétlen hónapok óta, s arra vár, hogy gazdája megkönyörüljön rajta, s egyszer elszállítsa. Mi meg locsoljuk kötelességszerűen. S porszívózom, mert szemetel a drága.
Így telnek napjaink, miközben esküvőre készülünk, miközben Zsuzsáék érkezését várjuk (öt fő), miközben napi problémákat próbálunk rendezni.
Még megjegyzem, hogy 5-én indul a Szigetfesztivál. Ide írom, hátha egyszer értő fülekre talál: Ha Pusztavacson rendezik, senkinek nem zavarja a nyugalmát. A Magyarország közepén található település anyagilag fellendül. A közeli lakótelepeken éldögélő százezer ember pedig normális körülmények között tengetheti mindennapjait.    
Mindenesetre most fájront után vagyunk.
Elhallgatott a betonzúzó masina, a gyerekek is lehúztak a közeli játszótérre.
A fiúk vannak csak jelen. Mindketten a biciklizés fáradalmait heverik ki számítógépes szoftverek segítségével. Gondolom, játszanak.
Csend van.
Én se zörgök tovább a billentyűkkel.

Ma Szent Bonaventúra emléknapja van.  Másodszor ugrom neki írásainak. Érdekes, ám számomra kissé megfoghatatlan érvei vannak. Némelyik általa hangoztatott fogalmat magyarra fordítva olvasok, ám csak hozzávetőleg tudom elhelyezni a ma általánosan használt fogalomrendszerben. Pl. olvasom: ismeretkép.  Gondolom: inger jelentésű. De nem egészen biztos. Olvasom, négy elemből épül a világ. Gondolom, honnan ismerhette volna az elemek periódusos rendszerét. Ha tehát valamit szeretnék megérteni abból, amit közöl, igen válogatósnak kell lennem, és szénakazalból kell elővarázsolnom a tűt. Alighanem van ennél gyorsabb módszer, amely tanításának azokat az összetevőit veszi sorra, melyek örök érvényűek. 
Megjegyzem, hogy Szent Ágostonra is hivatkozik Bonaventúra. Ágostonra, akinek szintén voltak ma már erőteljesen megkérdőjelezhető tételei. Itt valamiféle számok jelentőségéről szól, amelyet ma nem gondolom, hogy komoly megfontolásra kell vennünk. Ha tarthatók lettek volna ezek a fejtegetései, ma is idézné az egyház őket, mint alapigazságokat, de nem teszi. Egy szent a maga korában megszokott fogalomkörben él, alkalmazza, bővíti, értelmezi őket, de nem ezekért szent, vagy nem elsősorban miattuk. Életmódjának kell igaz módon tükröznie az egy igazat.
Ha Bonaventúra könyvét a még korábbi Bibliával hasonlítom össze – ott is Jézus tanításával –, hatalmas a különbség.
 A Mester nem filozofál, hanem kinyilatkoztat. Szavainak végérvényessége máig zavarja azokat, akik nem ismerik el tévedhetetlennek, hanem csak egynek a guruk közül. Pedig világosan megmondta: „Ez a világ elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” Másutt olyasvalamiképpen fogalmaz, hogy atyáitok hitelességük megerősítésére, a prófétákra és az ősatyákra hivatkoztak. Én magamra hivatkozom – állítja magabiztosan.
S valóban, egyetlen érvét sem képes megcáfolni soha senki. Kortársai kelepceállítási kísérleteit szellemesen hárítja, olykor keményen riposztozva.
Nem véletlen, hogy Máté e szavakat rögzíti a hegyi beszédről szóló leírása végén: „Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép elámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,28,29)

Egybeírva – szélcsend – épp az ellenkezőjét jelenti annak, mint amit a két szó külön írva jelent.  Szélcsendben áll a levegő. De most hála Istennek, nem áll, hanem kellemes tempóban mozog.
Szél is van és csend is van.
Próbálom összeszámolni, hányan mentek ebéd után kirándulni. Egy, kettő, sok… Kilencen. És még mindig maradtunk ketten. Tücsi, meg én. Lehet, hogy nem kívánkozunk már Budapest tetejére? A nóta azt mondja ugyan, hogy János! Legyen fenn a János-hegyen.
Mit nóta?
A Zsákbamacska c. operett egyik betétdala.
Bevallom, nem az első számú kedvenc műfajom az operett, de a gugli jóvoltából ide másolom a János-hegyet idéző szöveget, ha már nem tartottam a kilencekkel, s nem zötykölődöm velük a rozsdásodó fogaskerekűn a Sváb-hegyre.
Hát János vagyok én?
Nem.
Na, ugye!
János, legyen fönn a János-hegyen, / Délután odavárom. / János, nekem nehogy álmos legyen, / Mert én azt ki nem állom! / Jaj, Jani, szeretném hallani, / Szerelmet vallani, / Csak ez a kívánságom! / János, legyen fönn a János-hegyen, / Estére odavárom. /
És ami nekem is meglepetés, a folytatás:
/ Gyönyörű sport, hej, a turisztika, / Budakeszin felöklelt egy bika. / Az órám elhagytam, két pofont is kaptam, / Esküszöm, jól mulattam! /
Tehát kellemes szél van és csend.
A 11 személyes ebéd végeztével, de még indulás előtt François-val tíz perc alatt bepakoltuk a legpraktikusabb elrendezésben a mosogatógépet. Mondom neki: ennyi idő alatt kézzel elmosogattunk volna. Cinkosan összemosolyogtunk. Persze az egész csak vicc. Az én kezem ekcémás lett a legújabb időkben, s ha valami nem hiányzik neki, az a mosogatószer. Így hát végül is csak a maszatos edények miatt kellett kezet mosni berakodás után.
Azóta csendesen zümmög a masina, s szépen dolgozik.
Teheti is, hiszen körbegyömöszöltem a vízzáró szigetelésként alkalmazott és minduntalan kitüremkedő gumicsíkot. (Még egy perc.) 
Tisztára öblíti a beletett holmit, pedig még gyökérkefét se dobtam az edények közé, hogy biztosra menjek a sikert illetően.  

Én fotózom,
te fotózol,
ő fotózik.
Mi fotózunk,
ti fotóztok,
ők fotóznak.
Én fotózom őt, őket és fotózlak téged, és titeket.
te fotózol engem és minket, fotózod őt és őket.
Ő fotóz engem és téged, minket, titeket és fotózza őket.
Mi fotózunk téged és titeket, fotózzuk magunkat, őt és őket.
Ti fotóztok engem és minket, és fotózzátok őt és őket.
Ők fotóznak titeket és minket, téged és engem.
Éváék hoztak egy Kodak és egy Fujifilm fényképezőgépet. Katinak tán Sony videokamerája van. 
Éva megkérdezte, hogy kell-e egy Karl Zeiss lencsével ellátott mobil, mely 12,5 megapixeles. Jobb felbontású, mint az én egykilós japán gépem. Igent bólintottam rá.
A ragozások a poszt elején teljesen tudatosak. Nem őrültem meg, csak érdekesnek találtam a Duna-parton azt a fotót, amit én fotóztam arról, hogy Estelle és a papája valamit fotóznak a Duna-parton.
Tegnap 74 képet tartottam meg saját új felvételeimből, melyeket zömmel Ráckevén készítettem. Közülük hat darab – különféle hosszúságú – videofelvétel. Utóbbiakkal az a baj, hogy egy gyermek mozgását nem lehet „rendezni”. Vagy művel valami érdekeset, vagy sem. Ez csak utólag derül ki. És amit a filmes kivágna, azt a nagypapa meghagyja. Hiszen olyan szépek az unokák. 
Ami elgondolkoztat. 
Ha a kevéssé szorgalmas kattintgatókat is figyelembe veszem, tegnap legalább száz kép készült. Mivel két hétig együtt a klán, ez kivetítve 1400 fotó. Utolértük a japánokat(!), akik, mint ismeretes, végigszáguldanak kamerájukkal Európán, és mindent, de mindent megörökítenek. Csak megnézni nincs kedvük vagy idejük (elsősorban idejük).
És utolértem a svéd gyermekversike eszmei mondanivalóját: Amikor apa másfél kiló bélyeget hozott, abbahagytam a bélyeggyűjtést.    
Fotósböjtöt kellene tartanom?

Kutya a vízben
Tegnap délután kisebb trupp indult a Dunához, hogy valahová kimozduljunk. Hét ágra sütött a nap, élénk szél borzolta a vizet. Kerestünk és találtunk egy betonsólyát. Lementünk. Hátunk mögött emeletes ház, előttünk a Duna egy stéggel, rajta felirat. Magántulajdon Idegeneknek rajta tartózkodni TILOS. (Vö. az általam többször emlegetett Tilos országról írottakkal.) Balra tőlünk egy német-juhászféle kutya állt a vízben. Moccanatlanul.  Meg is jegyeztem, hogy a kutya bemegy hancúrozni, majd megrázza magát és kiszalad a gazdájához. A többiek se a kutyával se a táblával nem törődtek. Ráálltak a deszkaalkotmányra s élvezték a hullámok ringatását. Ám a szemközti ház erkélyéről leszólt egy asszony: Nem látják, hogy tilos a stégre lépni? Kérem, hagyják el a gyerekekkel együtt. Elhagyták, s a sólyától jobbra egy uszadék fán helyezkedett el az egész társaság. Engem nem érintett a dolog. elakadtam a furcsa viselkedésű kutyánál. Felkaptam egy botot, s a partra dobtam. Elé. Nem mozdult rá. Egy nagy hajó hullámai csaknem elborították. A kutya csak állt hűségesen a marmagasságig érő vízben, amelyet immár csaknem elleptek a tajtékok. Megrázta magát és továbbra is csak őrizte a helyét.
A nő még matatott az erkélyen, megszólítottam. Mondom neki:
– Jó napot kívánok. Nem akarom zavarni, de egy kutya áll a Dunában lés nem mozdul. Nem tudja, hogy kié?
Kicsit ellépett, hogy lássa a fa takarásában meghúzódó állatot.
– Dehogy nem ismerem. A mienk. Csak tudnám, hogy hol ment ki a zárt kertből.
Elsietett és nyitni kezdte az automata kocsikijáratot.
 A kutya erre már reagált. Megindult a part (mart) felé, s most már látszott, hogy mi a baj. Az első két lábával s a jobb hátsóval igyekezett a gazda háza felé, a bal hátsót összegörbítve megemelve tartotta.
Ezt a kutyát hihetőleg elgázolta egy autó, vagy egyéb okból sérült meg. Mivel hazamenni nem tudott, bekúszott a Duna medrébe, hogy folyamatosan hűsítse a sérült részt.
További sorsát nem ismerem. Éva megjegyezte, hogy minél később viszik dokihoz, annál drágább lesz, mert a szakadt inak, izmok összehúzódnak, kinyújtásuk egyre nehezebb. 
Kicsi a világ
Ma Ráckevén egy olyan stégen üldögéltünk fagyit nyalogatva, melyen az üldögélést hosszú padok tették még kényelmesebbé. Egyszer csak megjelenik B. István, volt munkahelyem számítógépeinek rendszergazdája, és elmeséli, hogy négy napon belül az általam jól ismert társaság egyik tagja szilánkos kulcscsonttörést szenvedett külföldön, a másik combnyaktörést, miközben szemműtétre igyekezett, a harmadik karját törte biciklizés közben, negyedikük leesett a fáról gyümölcsszedés közben, és alaposan összetörte magát. Talán a többieket nem érte baleset. Mi lesz veled, szerzetesrend?
Mi szerencsésen hazaértünk, hacsak azt nem tekintem, hogy Flóra mackóját kintfelejtette/tük Katiéknál Ráckevén. Elég ciki, mert az az ő „dudukája”. 
Minden sérültnek innen kívánok jobbulást.

Ha spórolni akarsz, állítsd a csap karját hideg állásba, s úgy töltsd meg a bögrédet vízzel. A csővezetékből langyos vizet fogsz kapni, s hidegvíz-áron. Ha még többet is akarsz spórolni, a bögrédből mérd a vízforralóba a vizet. Így nem fogsz feleslegesen vizet forralni, amit azután kiöntesz a csapba. 
Ha olcsón akarsz vásárolni, figyeld az akciós árakat. Nemritkán többet kérnek az akcióba vont árukért, mint akció után.
Jól figyelj oda, ha mindent kerek összegért kínálnak a boltok. Lehet, hogy alacsonyabb árakat kerekítenek felfelé.   
Ám az így megtakarított pénzedet alkalomadtán pillanatok alatt elnyeli egyetlen gyógyszer ára, melyre nem biztos, hogy szükséged volt. Elviheti egy kórházi tartózkodás, egy betegség, egy jégeső, egy pohár összetörése, benzintankod leszívása, a biztosítás utáni futkosás, s még ki tudja miféle előre láthatatlan kórságok.
Mindnyájan nyugodtan bevallhatjuk, hogy biztonságra törekszünk.
Ez a legsziszifuszibb törekvésünk az életben.
Merthogy nem fog sikerülni.
Életünk egy percig sincs biztonságban. S minél inkább biztonságban lenni látszik, annál inkább szorongásként éljük meg – állandóan attól félve, hogy bármikor elveszíthetjük.
„Egy reményem van, a végső” – írja Arany. Fogalmazhatta volna úgy is, hogy biztonságom egy: a végső, mert mind halálra vagyunk ítélve, hívők és hitetlenek egyaránt.
Mert mindnyájunkra nézve igaz: Élni életveszélyes.
Méghozzá halálosan életveszélyes.
Visszatérve a spóroláshoz, a gyűjtögetéshez, megint előkerült a téma: érdemes mindent elajándékozni, amink csak van. Kevesebb gondot jelentünk majdan azoknak, akik megöröklik kacatjainkat. A lemondás, létünk, javaink lecsupaszítása megkönnyíti hajdan a távozást. Nem fogunk kötődni azokhoz a vacakságokhoz, amikkel immár nem is rendelkezünk.
Javak hiányában érkeztünk erre a földre, javak nélkül távozunk innen.
Próbálom a könyveket a könyvmegállókba vinni. Velük kezdem, s folytatom, a lehetséges mértékig.
Deske barátom egy méternyi könyvet tart otthon. Ezek alapművek. Ha hoz valami újat, a régiekből valamit lerak a kuka tetejére. Eddig mindig gazdára minden általa kilökött kacat.
Picit irigykedem.  
* * *
Ma reggel én olvastam fel az evangélium után szövegemet (leírt beszéd ez). Megint elkérte valaki a szertartás után.
Jó érzés ez, s egyben rossz is.
Jó, mert ezen szoktam lemérni, hogy megérintett-e egy néhány személyt az, amit mondtam-felolvastam.
Rossz is, mert a jó prédikációban nem szabad látszanunk, hanem ahhoz kell utalnunk a hallgatóságot, akiknek a szavait aznap kibontottuk.
Neki kell látszani, nem nekünk.
Nehéz ezt a két szempontot jól összhangba hozni. 

Mondtam, hogy dolgozószobám átmenetileg a fiúk szobája lesz. S lőn. Ezzel elárultam, hogy hála Istennek minden baj nélkül, jó tempóban megérkeztek a franciák reggel.  A szülők és a négy gyerek. Kb. fél hétkor értek ide, ez azt jelenti, hogy 11 és fél órát töltöttek úton. A távolságot tekintve ez rekord jó időnek számít. 
Megérkezésük kb. 11 óráig tartott.
Ennyi időbe telt, mire felcuccoltunk,
elhelyezkedtek,
elmesélték, mit hoztak, s mit felejtettek otthon,
mi pedig átadtuk a lakás két szobáját és szerény ajándékunkat.
A kölcsönös örömködés után az egész éjszaka vezető Francois lehúzott egy sört, tusolt s lefeküdt aludni. Mi pedig megkerestünk egy játszóteret.
Micáék rezidenciájának megtekintése után hazajöttünk bekapni a paradicsomlevest és a palacsintákat.
Ejtőztünk. A három nagyobb gyerek három laptop elé ült. Gondolom, játszottak, gondolom, otthon érezték magukat ettől egy kicsit.     
A középgenerációhoz tartozó nagyfiúk két, még működő laptopot próbálnak honosítani, hogy arzenálunk teljesebb legyen. Ugyanez vonatkozik a hozott mobilokra is.
 Ahogy látom, Nyugaton a technikai fejlődés újabb jelei mutatkoznak,
pl. a hangra engedelmeskedő számítógépek, a gyorsaság, a kezelhetőség, a felhasználóbarát mivolt továbbfejlesztése.
Délután még meglátogattuk a Máltai-játszóteret, a felnőttek maradéka pedig az üzletközpontot. Most vacsoráznak, én meg sebtében felraktam a házi albumba a képeket, s megírtam ezt a kurta beszámolót.
Szerda van. szúnyogirtás.
Megjelentek a légtérben a duplaszárnyú gépszúnyogok, hogy kiirtsák a bioszúnyogokat és ki tudja, még milyen hasznos és haszontalan állatkákat.
Nem vagyok biológus, hogy érdemben hozzászóljak a vegyszeres irtás témájához.

Az előbb összeszedtem egy gondolatcsomót a mai nap történéseiből, melyekből egy csomó kiesett a fejemből. Így a maradékról tudok csak beszámolni.
Némi visszafogottsággal tekintek a holnap elé. Ha nem változik a program, ma este útnak indulnak a franciák, hogy szegény gyerekek (és felnőttek) komfortos, ámde igen hosszú utazásuk végén nálunk kössenek ki – terv szerint valamikor a reggeli órákban. Nemcsak a Jura korszak van távol tőlünk (időben) a hegység is (távolságban).  Ahol most ülök és írok, holnap ilyenkor nem biztos, hogy megtehetem, mert a két hátsó szobát fogják birtokba venni az egész lakáson kívül. Alig várom már a velük való találkozást, és immár sokadszor, mert rég volt, amikor el- és kiköltözött tőlünk Éva.
A légkondi is az ő szobájukban lesz. Amilyen fázósak, nem gondolnám, hogy sűrűn fogják használni. Hát Isten adja, hogy épségben megérkezzenek!
Ma egyedül lebzselek, és egyedül hallgatom a fúrógép mormolását legalább három hét óta. Korábban írtam róla, hogy mennyi hülyeségre képesek az emberek, hogy önmegvalósítsák magukat. A sűrű költözések miatt jelenleg a ház 12 lakásából hármat alakítanak át, vésetnek végig, döntenek benne falat. Ebből kettő a mi szintünkön zajlik – szó szerint. Ez azt jelenti, hogy kb. annyi békés napunk volt beköltözködésünk óta a házban, mint ahány békés nap volt a világtörténelemben, amióta egyáltalán létezik történelmi idő.  Valahol mindig fúrják a falakat. Csoda, hogy nem roskadt még össze ez a betonpanel, mely vélhetőleg úgy néz ki, mint az apró lyukú sajtok, csak még úgyabb.
Még jó, hogy nem akarok magammal beszélgetni, mert nem érteném meg, hogy mit mondok. Ma nem igazán hallgattam zenét, mert mindent überel a fúrókalapács diktálta techno. Megnéztem egy meccset, azt elég látni. Elolvastam Papp Lajos legújabb könyvét, azt nem kell hallani. Nem minden szívzűr-leírását értettem meg, de hát nem is arra törekedett a szívsebész, hogy tankönyvet írjon, hanem inkább egyfajta hálaadás és visszatekintés ez a kis kötet saját életére. Igen gyorsan végeztem a könyvvel, mert jól elosztva száz egynéhány lapba sűríti mondanivalóját a kisalakú művében.
Nekem, aki lassan olvasok, sikerélmény, amikor hamar végzek egy kötettel.
Délben megszakítottam az olvasást, mert a tegnapelőtti nyaklevesből tegnap csak egy nagyobb tányérral fogyasztottam el, így hát ma is adtam magamnak egy nyaklevest, és ha ez így megy tovább, holnap is kapok egyet. A hét végi főzésből megmaradt ez meg az, s próbálom felélni, miközben meglehet, hogy fogynom illene. Még nem látom a dolgok végét (a végét nem is én fogom meglátni), de összeszorított szájjal kellene az ételekre néznem. MINDEGY, mondaná a párom.
Terjed ez a mindegy. Másoktól is hallom. Elmondják véleményüket, és azonnal hozzáteszik, hogy mindegy. Olykor vannak kétségeim. Mindegy.
Örülj, ujjongj könyvmegálló: viszek beléd jó néhány kötetet. Fiataloknak, időseknek, gyerekeknek valót.  
Évtizedes tapasztalatom, hogy az újabb generáció kevéssé érdeklődik a házi könyvtárak kötetei iránt. Ha kell nekik valami, egymástól kölcsönzik vagy megveszik a boltban.
Újabb tapasztalatom: Nem kíván senki még több könyvet tartani lakásában, mert másnak kell a hely.  Az általam felkínált könyvkupacokból és dobozolt könyvekből egyik lányom semmit nem kíván elvinni, mert hetente jár könyvtárba, ahol a gyerekekkel együtt kedvükre válogatnak az új s régi kiadványok között.  Másikuk vinne, de nincs hova rakni. Így is sok helyet foglalnak meglévő könyveik.
Ez nem jelenti azt, hogy felhagynak az olvasással, csak azt, hogy nem kívánják otthon tárolni a könyvek százait, ezreit.
Megértem őket.
Itt berekesztem mai szómenésemet, mert már csak egy megfelelő cím kell a posztnak elejbé.
Ha azt akarom, hogy sokan olvassák, akkor olyan címet kell neki adni, amire mindenki ráharap az interneten: pl. Dizájndrogok. Ha azt akarom, hogy alig olvassa valaki, akkor általános címet kell választanom: pl. Izé. Mire felteszem a posztok közé, kitalálom.
Ez lett: Várakozó feszült figyelemben – s olvassa, akinek kedve van hozzá.

Nemrég mentek el leendő nászomék, akikkel egy jó hangulatú délutánt töltöttünk együtt. A rájuk figyelés intenzitását jelzi, hogy nem jutott eszembe, hogy fotózzak, és az is, hogy este vettem be a déli gyógyszereimet is, aminek nincs különösebb jelentősége.
A héten kitör a nyár. Ezt jelzik a hétköznap tartott igeliturgiák, ezt a kánikula határát súroló hőség, ezt olvasom le a hőmérő higanyszáláról, és erre utal az Éváéktól késő este érkező sms, amelyben azt írja, ha nem jön közbe semmi, kedd este nekivágnak Keletnek, hogy a végén nálunk kössenek ki. Minden alkalommal ez történik.
Egyszer csak elérkezik a találkozás ideje, melyre oly hosszan várunk. És mire felocsúdunk, búcsút inthetünk egymásnak.
Még nézzük a távolodó egyterűt, s közben azért fohászkodunk, hogy érjenek haza szerencsésen a négy gyermekükkel.
Majd annak a hiánya marad bennünk, hogy találkoztunk, kicseréltük gondolatainkat az elmúlt évről s a jelen állapotáról, s mégis akadtak olyan szálak, melyeket nem varrtunk el, melyeket elfelejtettünk kibeszélni, megosztani egymással, vagy talán annak az érzése ez csupán, hogy a találkozások ugyan kitűnő alkalmak az egymásból való gazdagodásra, de van bennük valamiféle esetlegesség, töredékesség.
Nem lehet ez másképp, merthogy magunk sem vagyunk tökéletesek.
Nos, most hát a várakozás állapotát éljük még néhány napig, ha nem is tétlenül.
Mozgalmas időszak ez.
Be kell rendezkednünk arra, hogy átmenetileg hat fővel megszaporodunk, azaz négyszer annyian üljük körül az asztalt, mint egyéb alkalmakkor. Ha átjönnek a fiatalok, akkor még három fővel többen.
Egyre nagyobb fejtörést jelent, hogy a felcseperedő unokák nagyobbjának miféle program kínálkozik. Én azt látom rajtuk, hogy időnként unatkoznak, ők azt állítják, hogy az év legszebb időszaka, amikor nem tartoznak semmiféle aktivitást mutatni, mint tanulás, ház körüli sertepertélés . A kettő között lehet az igazság. Másfél évtizeddel ezelőtt még tanultak a szüleik, s hónapokat töltöttek nálunk. egy gyerek számára meghatározó, hogy visszatérhessen arra a helyre, ahol mindig is szeretett létezni. Valamiképpen a „vissza a gyökerekhez” ősélményük megelevenedése ez valahányszor becsöngetnek hozzánk.
Igazamat támasztja alá, amit anyagi megfontolásból elköltözött szomszédunk egyik sarja fogalmazott meg. Együtt laktunk velük békességben több mint húsz évig. A fiú immár fiatalember azt kérte, hogy hadd látogathasson el hozzánk, s érezze annak a térnek a vonzását, ahol egész fiatalságát töltötte, hiszen ide született.
Mieink között is akadnak jó páran, akik tudatosan vagy tudat alatt így vélekednek, így éreznek.
Most ennek az össznépi hangulat felidézésének az időszaka előtt állunk.
Az ágyneműk megújítva már előálltak, a szobák átalakítása pedig hamarosan elkezdődik. Hogy kipihenhessék magukat az érkező vándorok.   
PS  1. Fából vaskarika.
A facebookon található ez az antagonisztikus ellentmondás: Ha meg akarod tekinteni, előbb nyomj egy lájkot. Honnan tudhatom előre, hogy tetszeni fog, amit meg akarok tekinteni. Ha  pedig már megtekintettem, mert nyomtam egy lájkot, de nem tetszik a feltett kép és/vagy szöveg, meghasonlok, mert önként és dalolva „tetszik”-kel voksoltam arra, ami nem tetszik.
PS. 2. Társadalmi (világ-) méretű bizalomvesztés.
Maradjunk abban, hogy a frankhiteleseket a bankok rendesen átverték, már akit lehetett, azokat, akik nem olvasták el és értették meg a csapdaként, taposóaknaként elhelyezett apró avagy normál-betűs szövegeket. Akik ebbe a verembe nem estek bele, azok szájából hányszor elhangzott: Aki nem olvas el minden feltételt egy szerződésben és úgy írja alá, hogy nem értette meg minden mondatát, az felelőtlen vagy hülye.
Mondani lehet ilyeneket, de nem több ez a cinizmusnál, jó esetben a kárörömnél.
Próbálom röviden körvonalazni, hogy miért sántít ez a duma.
Aki látott már kb. 10 évvel ezelőtti adóbevallási útmutatót, 5o oldalon bükkfanyelven megfogalmazott szakszöveget, az tudja, hogy felsőfokú végzettséggel sem képes mindenki eligazodni a szabályzó-dzsungelben, nem képes kiemelni belőlük a rá vonatkozókat, elválasztva attól a 49 oldaltól, melyhez semmi köze sincs.
És ez csak az érem egyik oldala. Az a hitelintézet, mely nevével visszaélve hitelesnek látszik, s valójában fiskális módszerekkel megpróbálja kiénekelni a sajtot a hollók szájából, az előttem nem hitelintézet, hanem hiteltelen intézet. Folytatólag még megjegyzem, hogy az a társadalom, amely kizárja a kölcsönös bizalmat a mindennapi gyakorlatából, az őrült társadalom.
Gondoljuk csak meg: az egyre hatalmasabb közúti forgalom szabályozója a KRESZ. Ha nem feltételezhetem, hogy mindenki tartja magát a közmegegyezéshez, ha nem bízhatok benne, hogy mindenki tartani fogja magát a KRESZ szabályaihoz, akkor jól teszem, ha egyáltalán nem veszek részt benne, mert az első félórában nagy eséllyel kimúlhatok ebből az árnyékvilágból.
Bizalom nélkül nemcsak közlekedés nincs, de társadalom sincs, közjó sincs, csak biztonságtechnika van, csak biztonsági őrök vannak, csak rendőrök vannak, csak erőszak van, csak kiskapuk vannak, csak simliskedés van, csak szabályok között kotorászó ügyvédek vannak, és perek végtelen sorban egymást követően.
Az okoskodóknak teljes jóhiszeműséggel és bizalommal adom tudtukra, hogy nagyon hamis úton járnak.