Mickey webnaplója

A. de Saint-Exupéry írja az Éjszakai repülésben: „A törvények a tapasztalásból bontakoznak ki. A törvények ismerete soha nem jár a tapasztalás előtt.”
Igaza van.
Talán mai nyelvre fordítva a társadalom jólétét befolyásoló politikai cselekedeteket mindig tárgyilagos hatástanulmányoknak kell megelőznie. A cselekedetek nem előzhetik meg a hatástanulmányokat. Uram bocsá, az pedig teljesen ostoba és felelőtlen magatartás, hogy el se készül hatástanulmány egy korábbi rendet semmibe vevő és felforgató gyakorlatot megelőzően.
Már pedig ez történik a magyar fővárosban az autósok megőrjítésével, a közlekedés ellehetetlenítésével, a parkolási díjak, idők és lehetőségek káoszával.
***
Még ugyanebben a regényben egy másik nagyon magvas megfontolás: „Ha az emberi életnek nincs értéke, mindig úgy teszünk, mintha valami többet érne, mint az emberi élet… De mi?”
Hát ez az!
Nesze neked arab tavasz, nesze neked majdani „forradalom” és valamennyi háború!!!
***
A tartós élelmiszer azért jó, mert akkor is lesz mit enni, amikor már nem lesz, mit enni.
Tudom, ez most, ma cinikusan hangzik, és ne adja Isten, hogy éhínség törjön a világra.
***
Ma senki nem ment át a Duna fölött drótkötélen.
***
A németben a zöngés mássalhangzó nem hasonítja a zöngétlent. Dresden. Ott Dreszden a helyes ejtés. Itt Drezda, mert nálunk meg hasonít.  
***
A cékla igen szép hangalakú szó. Nekem nagyon tetszik a hangok sora és sorrendje is. Szebb, mint a fülolaj:
c-é-k-l-a, valahogyan nagyon zeneinek érzem.
***
Az új helyesírási szabályzatban olvasom: a Batthyány nevet battyányinak kell olvasni.
Hát nem: battyáni  a helyes ejtés. (Vö. Szabadbattyán településnév). 

A posztokra is igaz lehet, hogy vagy igen sűrűre fogott, mert bele kell gyömöszölni egy blogbejegyzésbe a túlontúl sok mondanivalót. Ekkor sokféle találgatásra adunk okot. Olyan lesz a poszt, mint egy ballada a hozzá illő homállyal.
De ha csak kicsi ablakot nyitunk a világra, és mondandónk elférhet egy körmondatban, akkor kitérhetünk a legapróbb részletekre is. Érzékletes leírásunk nyomán nem marad sok helye a fantáziának.
Olyan ez akkor, mint egy képregény-részlet, vagy mint egy jól illusztrált kötet.  
***
Késik a tavasz. Ha a közelmúlt forró nyaraira gondolok, eszembe jut: milyen nosztalgiával emlékeztünk vissza akkoriban a koratavasz hűvösségére.
Nekem kamaszkoromban akkor indult a tavasz, amikor a kerékpárokat előkészítettük a szezonra. Megkentük a láncokat, a tengelyeket, áttöröltük a küllőket, beszívtuk a gumiköpeny semmi mással össze nem téveszthető szagát, a pumpa olajos szagát, és nyeregbe pattantunk. Megkerestük a biciklizésre alkalmas nyugodt helyeket, és hallgattuk a kerekek surrogását a földutakon.
Aztán… aztán egyre szűkebb köröket tettünk. Már nem mentünk Paksra cangával, már nem kerékpároztam le Balatonra, csak Szentendrére, csak Budakalászra. Utóbb addig se. Valahányszor hazaérkeztem, dőlt rólam a víz, pulzusom az egekben.
Rájöttem, hogy kevés a kitartó akarat az edzéshez. Jó erőnlét is szükséges hozzá.
A hanyatlás pedig előbb vagy utóbb, de kikerülhetetlenül bekövetkezik.
Marad az, hogy az erkélyről nézem, ahogy mások karbantartják kerékpárjukat, és nyeregbe pattannak.
Ma már se biciklink, se autónk.
(Már megint jól jártam. Nem kell a második félévre befizetnem a gépjárműadót.)
Éva szerint lízingeljünk egy másikat.
Új autót az én koromban? Hm.
Csak úgy merném megtenni, ha a garázsban tartanánk.

Mindennek megvan a maga oka. Elhatároztam, hogy a szépen nyíló tulipánokról fotót készítek. (Esett az eső, becsukódtak a szirmok). A tulipános fotókat akarom feltenni a FB-ra annak ellenére, hogy minden tizedik FB-képen tulipánok vannak. Erről az önfejűségről jutott eszembe a Theo énekese, aki egy stadionnyi emberrel közölte, hogy ugye a Mathilda c. szerzeményét akarják hallgatni. A válasz nem nagyon érdekelte. Elkezdte tehát „közkívánatra”: Mathilda…
Sajnos mindez misén cikázott át bennem, azaz hogy nem egészen. Az énekes neve nem jutott eszembe, csak annyi, hogy neve A-val kezdődik, és keresztneve alighanem Paul. Ezen méláztam eredménytelenül. Aztán gondoltam egyet. Most az Eucharisztiát veszem, és méltánytalan ilyen csacskaságokkal foglalkozni. Még a helyemre sem értem, amikor beugrott: se nem A-val kezdődik a neve, hiszen Belafonte és nem is Paul, hiszen Harry. Deus ex machina. Deo gratias!
Visszakanyarodva a tulipánokhoz: Ugye, a tulipános képeket akarjátok, hogy megosszam?!!!
Naná!
***
Bezzeg az én időmben nagyanyám emlegette, hogy „bezzeg az én időmben” volt az ő nagyanyjának a visszatérő mondása, és „bezzeg a mai fiatalok”… mondta ő, mondta a szépapja, mondta már Seneca is.
***
Kedden fiatalodtam, mert D. unoka, aki nászoméknál töltött néhány napot, és kétszer is úgy szólított: Feri papa, aki lényegesen fiatalabb nálam. Aztán a D.-val történő focizás után lábam emlékeztetett rá, hogy mégsem fiatalodtam. Sőt ... öregszem. A foci a kerti asztal alá gurult, és eltartott csaknem fél percig, mígnem valahogy alápréseltem magamat, és kihalásztam a labdát.
***
Szerdán gyalogoltam a HÉV-ig, meg vissza. Aztán fel a lépcsőn másfél emeletnyit. Olyan érzésem támadt, mint egykor, amikor több órás túra végén megtámadtuk Ágasvár kilátóját.
A lábaim…

 

Vettünk egy üveg rizlinget.
Savanyú bor ez.
Ha meg nem cukrozod, összehúzza a szádat (ha megcukrozod, esetleg akkor is).
A reklámszöveg szerint letisztult ízvilágú elegáns száraz bor, a legszebb rizling kiválogatása által (persze). Citrusosság, bergamott, grapefruit és keserűmandula játékos kavalkádja jellemzi (maradjunk abban, hogy a grapefruit maga is citrusféle, tehát maga is a „citrusosság”-ot képviseli.)
Hát tudja a fene!
Leginkább savanyú, amire ugye Laci bá, a fonyódi borszakértő is csak annyit mondana, hogy valami szó is elhangozzék:
Mi tagadás, bornyi bor.
***
Karinthy is jellemezte az általa ismert világot. Ezt írja egy édességről (Olyan csavart cukor):
„Mintegy tizenkét centiméter hosszú, kis rúd, ami csavarmenetekkel van ellátva. Piros és fehér színe van. Íze a pörkölt faltörmelékhez hasonlít.”
***    
Tegnap olvastam egy humoros kitételt a Páduai Szent Antallal kapcsolatban.
Tudni lehet, hogy szentünk prédikált a halaknak.
A tréfáskedvű cikkíró szerint a pompás beszéd után hálából a halak úszóversenyt rendeztek.
Mint írja: Az aranyhalacska ért elsőként a célba, a remény hal meg utoljára. 
Akinek füle van, hallja meg!
Akinek esze van, értse meg!
***
Bob Marley azt mondta: „Egy jó dolog a zenében, ha megüt, nem érzel fájdalmat.” A zene gyógyító.
Ma már több igazságot nem akarok írni – se másolni.

Az értelmező szótár nem ismeri azt az igét, amellyel oly gyakran él egy szakácsfogásokat bemutató tv-műsor. Ez pedig a megillatol ige.
Pontosan lehet tudni, mit jelent, megszagol, szagmintát vesz, ellenőrzi, hogy a kívánt illata van-e az elkészült ételnek, italnak.
Igazából a megszagol igével azonos folyamatról van szó, de valahogy mégis különbözik ez a megillatol az előzőtől.
Hangulatában más, de még kicsit tartalmában is.
Azt feltételezi – joggal –, hogy az elkészült fogás kellemes illatú. (Ellentétben a korábbi időkből visszaköszönő megbűzöl igével, ami épp az ellenkezőjét sejteti.)
Mivel tegnap kiruccantunk Piliscsabára, volt alkalmunk megillatolni számos virágot.
A természet ugyanis hozza a formáját.
Lehet béke, lehet vad háború is akár, a rózsa illatos marad, a gyümölcsfák virága illatos marad, a jácint illatos, és amelyik virág nem illatos, az legalább szép színű.
És ebből nem enged.
Szerencsétlen az ember a maga káini gesztusokra hajlamos természetével, mert belerondít a harmóniába, káoszt szül a rend helyébe, de talán nem is egészen így van.
A szétdobáló (diabolosz) viszi rossz utakra az embert.
A gonoszság kívánja feldúlni a teremtést.
Húsvét után vagyunk.
Megtörtént a nagy visszatekintés, a tápászkodásokon is túl vagyunk.
A természet „feltámadása” napjainkban történik.
Jól tesszük, ha
a szépre nézünk, ha
az élet értékeit vesszük számba,
kiülünk a napra,
örülünk az életető esőnek,
hálát adunk azért, hogy
újra kinő a fű,
szárba szökken a gabona,
virágzanak a fák,
tarkává lesz a rét,  
mi meg illatolunk.
Bele-beleszagolunk a jó levegőbe.   

Mivel foglalkozik egy nyugdíjas?
Többnyire vár.
És a várakozás után valami történik az időssel, valamibe kezd, valamin részt vesz, valamit készít.
Ma mi (mami meg én) speciel vendégeskedtünk M.-éknál. Voltak oly kedvesek elénk jönni autóval a vasútállomásra, majd az együtt töltött nap végén vissza is vittek a vasúthoz.
Napközben híreket cseréltünk, és játszottunk az unokákkal.
T. mesét olvasott, én fociztam D.-val.
Egy doboz tartalma ismerősnek tűnt. Benne elfért mindaz, ami a Mitsubishiből megmaradt. Egy elég jó autórádió, egy kerékanyakulcs, portálkefe, láthatósági mellények stb.
Autónk kiszenvedésével egy korszak fejeződött be.
Mivel nem autóval mentünk, ott hagytuk a dobozt.
Eltávozásunk alkalmával R. unoka (óvodás lányka) leszedett egy-egy fürtös gyöngyikét, és átnyújtotta nagyanyjának és nekem.
Arra gondolok, hogy mekkora érték az ajándéka.
Senki nem biztatta a kedves gesztusra.
Többet ér a hivatalos kitüntetéseknél.
Úgy örültünk neki, mint a festő barátunk, amikor meglátta a keresztrejtvényben: magyar festő négy betű, és az ő neve volt a megoldás.
Mondanom se kell, hogy elfáradtunk a nap folyamán.
D. egyre nagyobb gólkülönbséggel nyeri meg a focizásokat.
Az evangéliumi tanítás kapcsolatunkra is vonatkozik.
Neki növekednie kell, nekem meg kisebbednem kell.
Bár az élet vastörvényei szerint ez önmagától beálló folyamat:
Ő növekedik tíz másik unokánkkal együtt, mi meg kisebbedünk.
Nincs ebben semmi kivetnivaló.   
Kopásainkkal szembesülve be kell látnunk, hogy az elcsendesedés folyamata nem is olyan egyszerű valami.
    

Ha már kimentem tejért, zsemléért a Római térre, bekukkantottam a könyvmegállóba.
Találtam is kedvemre valót.
A. de Saint-Exupéry: Éjszakai repülés c. kötetét, és egy óvodás unokáimnak való mesés-verses antológiát.
Visszavihettem volna a végigolvasott könyvet (Mészöly Miklós: Pontos történetek, útközben), de szétszáradt és darabokra esett, így a szelektív gyűjtő martalékává lett.
***
Ha már ott jártam, a patikából elhoztam volna a felhőbe tett gyógyszereimet, de csak részben volt készleten. Holnapután mise után újra mehetek, hogy felszedjem a tartozásukat.
***
Ha már hazaértem, a lépcsőházban futó pillantást vetettem a postaládánkra.
Látszott, hogy levél érkezett.
Móni írt, immár egymaga (felnőttek a gyerekei), kedves sorokat húsvétra.
Értékelem kitartását, kedvességét, szépen formált kézírását.
Ezúton is köszönöm neki.
***
Ha már április 11. a költészet napja, mint javíthatatlan pacifista,
egy kétsorossal üzenek a puskaporos világnak.
Plakátra való kiáltásom a teljes leszerelés érdekében,
az általános emberi méltóság visszaállítása érdekében.
Ordítva mondom a béke megteremtése érdekében:  
a béke megőrzése érdekében,
(Vigyázat, durva lesz!!!)
LŐSZERT?
LÓSZART!

Hogy hányszor hallatszott trombitaszó templomunkban, nem tudom.
Én az itt töltött 34 év során két alkalommal hallottam.
Először akkor, amikor szilveszter környékén Budapesten találkozott a taizéi közösség.
Történt pedig, hogy akkor a vasárnapi misén megjelent egy lengyel cserkészcsapat.
Úrfelmutatáskor felállt egy trombitás fiú, és érces hangokkal üdvöztölte a történést.
Majd amikor a pap megáldozott, újfent megfújta trombitáját.
Másodszor pedig most húsvét vasárnap.
Bent a templomban két trombitás és egy harsonás fújta el a Charpentier Te Deum indító dallamát.
Majd a körmenet alkalmával még háromszor megismételte a produkciót, s visszatérve a templomba újfent megszólaltatta, hogy azután a himnuszt elővezesse, meg valamiféle kivonulási dallamot, mint kiderült Purcell kompozícióját.
Természetesen nagy sikert arattak, és ami itt szokatlan, megtapsolták a hívek a produkciót.
S ami még szokatlanabb: Olyan erőteljes ez a hangszer, hogy ettől kezdve egész nap a fülemben szólt az általuk elővezetett zene.
A nap egyik érdekessége, hogy már megint 51. házassági évfordulónk volt, hiszen húsvét vasárnap esküdtünk, hogy jóban, rosszban…
...és ugye az mozgóünnep. (A tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap.)
De régen volt,
de fiatalok voltunk.
De nem tudtuk, miféle közös életünk lesz.
De nem bántuk meg.     
Ugye?

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 13

Én is világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom,

csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.

A költőnek e hangsúlyos mondanivalójú versét szánom húsvétra minden kedves olvasómnak.
S hogy mennyire hangsúlyos, azt az mutatja, hogy a pápák magukat servus servorumnak, a szolgák szolgájának nevezik.
Mi meg amikor szervusszal köszönünk, az alászolgája (alázatos szolgája) köszöntés lerövidítésével élünk. 
De vajon gondolunk-e arra, hogy mit jelent?
De vajon képesek vagyunk-e környezetünket maradéktalanul szolgálni?
A kérdés jogos, és csak sejthető, hogy mennyire nem teljesül.
Saul, aki üldözte az őskeresztényeket, Paulként a Feltámadottat hirdette. Találkozott vele.
Ez ad nekünk is alapos reményt. 
***
Húsvéti ajándékom.
Játszom a magyar wordle-t. Beírom: JÁTÉK.
Kiírja: Megfejtette!!!
Másodszor járok így.
Nahát!
  

A harangok Rómába mentek.
Kereplő nincs a mi templomunkban. Se kalapácsos, se racsnis.
Csend van.
Csütörtök este felolvasnak négyen elmélkedést. Azon elmélkedem, hogy vajon mit olvastak, mert halkan mondják saját szövegüket. Én meg már kicsit nagyothalló lettem. Nem hibáztathatok senkit. De magamban azzal intézem el a dolgot, hogy rejtőzködő a mi Istenünk.
Csend van.
Nagyszombaton nincs liturgia az est beállta előtt.
Csend van.
Akik közelebb laknak vagy autóval közlekednek, szentsír-látogatást tesznek, ha akarnak. Ott
csend van.
Nekünk már sok az oda-vissza négy km. Itthon töltjük az időt. De itthon is
csend van.
Hamarosan a magyar gregoriánról szóló előadás kezdődik a tévében. Addig
csend van.
Hangos a csend. Bár az én fülem folyamatosan cseng. Már hozzászoktam. Pont olyan, mint amikor
csend van. 
Holnap szokásom szerint meghallgatom a beat-misét, amelyet 1960-as években adtunk elő. De még
csend van.
É.-ék Franciaországban, Zs.-ék Mosonmagyaróváron, K.-ék Ráckevén, M.-ék Homokkomáromban.
Csend van.
T. a telefonját nyomogatja, én a billentyűzetet. Mindkettő készülék csendes.
Csend van.
Lelkem csak az Úrnál csendesül el, nála béke vár, csak nála lelhet nyugodalmat lelkem. Nála béke vár.
- mondja a taizéi nóta. Benne
csend van.
Szelíd ez a csend.
Szélcsendes az idő,
csendes eső esik,