Mickey webnaplója

Szeretem az életrajzokat, az életinterjúkat és az önéletrajzokat olvasni tanulságosságuk folytán. Említhetném a Kairosz sok-sok kötetkéből álló sorozatát, vagy a főpásztorok sorozatot. De örömmel olvastam az Apám Renoir c. munkát, Borsos Miklós köteteit, Louis Armstrong életét, Gauguinét, Bernáth Aurélét, H.de Toulouse-Lautrec-ét, Vincent van Gogh-ét, megannyi híres, meggyötört, befutott és be nem futott ember történetét.
Most éppen Charlie Chaplinét.
Önmaga ír önmagáról.
Ami érdekes, hogy éppoly nyomorból indult, mint van Gogh, csak vele ellentétben hatalmas karriert futott be életében. Ez a teljesítmény a festőnek nem sikerült csak halála után, miként Csontvárynak is.
Egyiknek sikerül, a másiknak kevéssé.
Szenvedélyes életükben talán az a közös, hogy egyéni tehetségük kibontakoztatása elöl mindenféle akadályt elgördítettek. Vállalták a szenvedést, a koplalást, a szegényes ruházatot, a földönfutást akár, de bíztak benne, hogy értékességük előbb-utóbb nyilvánvalóvá lesz.
Amikor gyengén tanuló gyerekről hallok, próbálom magamban megfogalmazni: épp olyan értékes, mint a konvergens jó tanuló, csak valami lefojtja benne a felszabadulni kívánó karizmát, tehetséget.
Nagy szerencséje van annak a fiatalnak, aki jó szemű mecénásra talál, aki felismeri a gyerekben szunnyadó egyedülálló képességeket, és segítő kezet nyújt neki, ha kell, mentőövet, hogy segítse tehetsége kibontakoztatásában.
Az ilyen ember gyémántcsiszoló mesterhez hasonlatos, aki köszörűjével csillogóvá faragja a nyers drágakövet.
Még meg kell jegyeznem, hogy mindenki értékes, csakhogy mindenki másképpen az.
A művészet abban áll, hogy sikerül-e valakinek a varázslat, a tudást, a virtuozitást vagy akármiféle értékességet a felszínre hozni.
Ez elsősorban a szülők felelőssége, de mindenki másé is, akinek csak szeme, türelme, okossága van meglátni a gyerekben a különlegest, és biztatásával, okos dicséretével előmozdítani, hogy az ifjonc megtalálja azt az utat, amelyre teremtve van.       
Chaplin gyerekként éhezett, egyedülálló anyja nevelte, koldusszegény volt, hogy aztán a filmvilágban ő legyen a császár és milliomos.  

Az országos meteorológiai intézet jelenthetné, hogy ma mindenféle idő lesz. Na, nem az, amit tetszik akarni, hanem amilyet a déli, északi, nyugati és keleti szél ideteremt. Nyugodt napnak nézhetünk elé, ha eltekintünk attól, hogy bárhol, bármikor villámáradások keletkezhetnek,
ha eltekintünk attól, hogy földcsuszamlásokat okozhat a lezúduló csapadék,
ha eltekintünk attól, hogy sorompóként meredezhet az útra merőlegesen kidőlt fa autózásunk során,  ha attól is eltekintünk, hogy tojás nagyságú jégdarabok landolhatnak az autók tetején, szélvédőjén,
ha eltekintünk attól, hogy  az orkánerejű szél lesodorhatja a cserepeket a háztetőkről, s megölhet.
Óhatatlanul megszólal bennünk Adamis Anna szövege, Presser Gábor dala, miszerint szerencsés esetben mi is lehetünk szenilisek. Íme, az előzőkre hajazó szövegrészlet:
Ha nem esik egy tégla a fejedre,
ha nem nyelsz le egy szálkát se keresztbe,
ha nem fekszel le keresztbe az úttesten,
ha nem megy rajtad éppen át az úthenger se még -
Mi is leszünk szenilisek,
óh, mi is leszünk szenilisek…
Tegnap pl.esőben indultunk Piliscsabára. Ott szemergő esőt találtunk, sűrű felhővonulásokkal, majd többször kisütött a nap, és szélcsend volt olyankor, amikor éppen nem fújt a szél.
Ma reggelre áthűtött az éjszaka támasztott huzat, olyannyira, hogy kánikulához idomított öltözetünkben (rövidujjú ing) fáztunk, és útközben be kellett kapcsolni az autó fűtését néhány percre.
Azonban felhő egy szál sincs az égen (ebben a pillanatban). De a változó irányú szél akármikor felhőket és esőt zúdíthat ránk.
Csak remélhetjük, hogy megóv az Ég mindenféle szélsőség okozta kalamajkától.  
A szárazföld ezen a nyáron már nem az, hanem tűz meg víz.
Az erdőtüzek és az áradások a világ legkülönfélébb helyein rongálnak, megpróbálnak, erőfeszítésekre sarkallnak és hatalmas károkat okoznak.
Nincs érzékünk hozzá, amely felfogná, hogy közben miféle áldásokat is hoznak a megújult földnek.
***
: )
Tűzkár,
Vízkár,
Oszkár,
Párttitkár

Ma házon kívül és Piliscsabán belül leledztünk.  Mondanom se kell, rokonlátogatáson. Mivel a nap elszaladt, és különösebb dologról nincs okom beszámolni, viszont Lackfi János ritka gondolatgazdag versével találkoztam a közelmúltban, posztként az ő versével rukkolok elő. A FB-ra felteszek néhány friss kerti fotót, és egy sajátos zenei csemegét. The Shadows: The Little B. A doboknál Brian B.
Lackfi János:
Hol voltam, amíg nem voltam?
 te szereteted szólított elő a semmiből,
parancsoltad, hogy legyek, és lettem,
parancsoltad, hogy genetikai láncolatom
keveredjen el a mindenség kábelrengetegében,
és megtörtént, addig futott a kód a szerteágazó
családfán, míg le nem pottyantam a létezés
futószalagjáról. S mivel nagyanyám kizsarolta,
hát megkereszteltek engem, s bár tudatlan
voltam egészen a te útjaid felől, te számon
tartottad a velem kötött szövetséget,
az a kis szentelt víz, mely a fejemre fröccsent,
úgy láncolt veled össze, mint mennyei vérség
köteléke. Üzentél napfény izzította lombokban,
sehonnan sem kellett volna tudnom, hogy ott vagy,
hiszen senki sem okított engem hittanra,
egyedül te kerested velem a kapcsolatot,
aki a teremtés kezdetén mesterséges
légzést adtál nekem, saját leheleteddel
elevenítettél meg, aligha van ennél
természetesebb légzés. Keringetted
bennem a vért, és szívem kalapácsával
csilingeltetted minden másodperc üllőjét,
minden útkereszten értem feszült fel fiad,
s én templomokat rajzoltam, bár alig értettem,
ki lakik ott, és lejártam a fogadalmi kereszthez
kamaszként, zuhogó esőben beszélgetni
életemről, amit talált tárgynak hittem,
azzal, aki értem adta az életét.
Rám találtál, vagy inkább hagytad,
hogy rád találjak, s ezzel egyben magamra is,
mint mikor felnőtt bújócskázik a gyerekkel.
Szép lassan hámozni kezdtél, mint a hagymát,
egyenként szabadítasz meg függéseim
és pótcselekvéseim rétegeitől,
és egyre beljebb vonzol jelenlétedbe,
a szeretet puha kötelékeivel
megígérted, hogy keserűségeimet
édességgé változtatod, hogy betegeimet
meggyógyítod, hogy elvetett igéidet kizöldíted,
szórjam csak nyugodtan, hogy szétszórt
gyermekeimre gondot viselsz, hogy testvéreket
pecázol nekem a FÖLD nevű halastóból,
és hűséges voltál ígéreteidben, sokszorozod,
gyarapítod áldásodat, járok benne,
tetőtől talpig forró hóviharban,
szájamba süvítenek az olvadó pelyhek,
mint megtöretett tested édes foszlányai,
alig jutok tőlük szóhoz, ha szólok is,
csak téged szólhatlak immár,
téged a mindenben s benned a mindenséget.
#jóéjtpuszi

Nyelvi csemegék:
Münchhausen báróval mondatja a fordító, hogy „puska nélkül sohase rándultam ki”. Nemcsak a fordítónak van baja az elváló és az el nem váló igekötőkkel.
TW-nek is, aki azt kérdezte: Nem sültetek még vele szembe?
A szász papnak is, aki tanulta a magyart: Ne galmazzatok rá engem!
A sváb postásnak is: Nem síthető kézbe – mondta. Mire a főnöke:- Na, akkor hatolja ki pu a címet!

***
Azt hiszem, Forró szél volt a jugoszláv sorozatnak a címe, amelynek Surda volt a főszereplője.
Most itt a forró szél. Fúj és fúj – 32 fokos meleget fúj. Az a baj a nagy meleggel, hogy az oxigént keveri ózonnal, amely gáz a nyelvi szamárság (éltető ózondús levegő) ellenére  mérgező. Kánikulában az ózonkoncentráció a besugárzás maximumát (dél) követő néhány óra múlva tapasztalható. A folyamatban az ózonon kívül rendkívül mérgező vegyi anyagok is keletkeznek. A felszínközeli ózonképződést elősegíti a száraz, meleg levegő, az erős napsütés és a nitrogén-oxidok, szénhidrogének, szén-monoxid: a kipufogó gázok magas koncentrációja.   
***
Még befejeztük a vendégek után megmaradt kiflik megevését, a mustáros üveg kiürítését, a majonézes flakonét úgyszintén, no meg két megkezdett üveg bor és két megkezdett üveg lekvár felszámolását végrehajtottuk, de a Cappuccino-pornak is a végére jártam. A meghagyott fél kiló túróból körözött lett (megettük).  A megkezdett őrölt kávé és a Completa éppen kifogyott a vendégjárás végén.
Utóbbit pótoljuk.     
***
Az a bajom a vicceket ígérő könyvekkel, hogy nagyon hígak. Én szeretem a jó poénokat, de hogy hülye az anyós és hogy milyen érdekes a bögyörő, az kevés. Olvasom, olvasom, és nem kapok a viccektől röhögő görcsöt. Pedig türelmes vagyok. Tudom, hogy egy kötetre való jó poént nehéz összevakarni, mégis csekélylem a jó csattanók elmaradását.
Ilyenekkel van tele:  – Ezredes úr! – mondja a sorozáson egy vézna fickó az orvosi vizsgálatot végző, egyenruhás doktornak. – Én annyira rövidlátó vagyok, hogy a hadsereg semmi hasznomat se venné!
– Azt majd én döntöm el! – reccsen a válasz. – Kezdje olvasni a szöveget a tábláról.
– Nem látok semmit se.
– Helyes. A táblán nincs is semmi. Alkalmas.

Miként már tizen évek óta, most is megtörtént. Elmentek. Mármint az utódaink, kicsik és nagyok. Visszaállítottunk velük együtt minden berendezési tárgyat a szokásos helyére. Alapos porszívózást hajtott végre Fr. mielőtt távoztak. Mi meg felszámoltuk a kajamaradványokat. Volt, amit szívesen, volt, amit a lejárati ideje miatt pusztítottunk el.
A maradék krumplipürét, a parizer-szeleteket, a fagyikat, a császárhúst, a cikóriakávét, a sok cseresznyét, a szalonnát, a sárgabarackot, a görögdinnyeszeleteket, a paradicsomot, három cső főtt kukoricát. 
Annál is inkább fel kellett számolnunk a készletmaradványokat, mert időszerűvé vált a fagyasztó kiürítése jégtelenítés okából.
Megtörtént az óráig tartó művelet.
Már csaknem egyenesbe jöttünk.
Holnapra vár még a tankolás és némi patikaszerek pótlása. 
***
Valóban identitászavarban volnánk? Avagy miért feliratos lassan minden cuccunk.
A bögrém felirata: SCUBALAND, egy horgászbolt neve
A baseball-sapkámé: PETOKAIVNOY, egy csődbe ment finn építőipari cég neve
A kórházi fekvőbetegeké megmosolyognivaló volt: ADIDAS, NIKE, stb. Miközben alig tudtak járni.
D. trikója:  DINO
M.-é: MESHUGAHH
Kulcstartóm: Chevrolet
hordszíjamon FUJIFILM
trikómon: PATAGONIE
Nadrágomon: ARÉNA
Valaha nem volt divat a dolgok telefirkálása. Ellene volnék, de alighanem tehetetlen is ez ügyben.
***
Egyik balatoni fotómon két hangya látszik egymásba kapaszkodva. Ezek az apró jószágok életre-halálra küzdöttek egymással. Előbb az asztalon, majd nyolcvan centiről a kőre leesve folytatták a küzdelmet. Az látszott, hogy a nagyobb jószág egyik lábát a kisebb elkapta, és a nagy hiába próbálta ide-oda csóválni, rángatni ellenfelét, nem tudott a szorításból szabadulni. Hogy végül mit végeztek, nem tudom. Lehet, hogy a nagyobb azóta mankóval szaladgál vagy megadta magát sorsának.
***
Reggel szózat játékot játszva nehezen, de sikerült rájönnöm a megfejtendő ötbetűsre: DIÉTA.
A magyarban ritka a magánhangzótorlódás, ezért nehezen jöttem rá a megoldásra. S mi történt?:
A magyar wordle játékba beírtam az esélytelen szót: DIÉTA.  S mi történt?
Jelez a gép: három betű eltalálva és jó helyen is áll:_IÉ_A. Ilyen nincs, mondom, és mégis van!
Rövid habozás után beírtam: HIÉNA.
Talált.

Éváék szép (kort megért) autója Bp-en elkezdett rosszalkodni. A fura hangokat kiadó kocsival nem célszerű nekivágni a másfél ezer km-es útnak. A héten valahogyan szerelőt kellett találni. Ez a nyár közepén nem is olyan egyszerű.
Akire rábukkantunk, aznap este nyaralni indult.
Elvégezte az autón, amit tudott, de másik ismerős szerelőhöz küldte a derék franciákat.
Amaz pedig még tovább, hogy egy speciális alkatrészt egy adott címen szerezzenek be, s próbálják maguk beilleszteni a motorházba, merthogy már ő is vakációra készül.
Így esett a nagy eset. Éváék programja pedig borult az időhiány miatt.
Engem meglepett a javításokért kifizetett összeg. Őket nem, otthon is legalább ennyibe került volna, de inkább többe. (Persze én el voltam kényeztetve, mert K. Feri rokoni-baráti áron hozta rendbe jó néhányszor a Coltot. Idén még megadta a Kalosnak is az induláshoz szükséges kényeztetéseket. De mivel nyugdíjba vonult, a továbbiakban a szereléseket illetően megszűnt számunkra a jó világ.)
Nos, a Citroën megtáltosodott.
Éváék tegnap délután sikeresen elstartoltak.
Útjukat mobilon figyelemmel kísértük.
Ilyen mobilváltásokra került sor.
- Elindultunk, szia Budapest! 16.00
- Hahó, mindenki, jövőre ugyanitt! 17.04
- Jó utat!!! 17.49
- Ausztriában vagyunk, nemrég integettünk Óvár környékén. 18.09
- Akkor jól haladtok, két óra alatt már odaát vagytok. 18.13
- Bon voyage! 19.12
- Merci 19.30
- Lassan megy le a nap (fotó) 20.42
- Csak így tovább! 21,12
- Ismét átértünk a határon. Vacsinzini kell valahol, aztán 500 km Németország. 21.23
- Még mindig jó időt futottatok. Jó étvágyat és egy kis szusszanást. 21.27
- Gute Appetit, liebe Familie! (+ esti himnusz szövege) Münchenben csak lassan! 22.30  
- Ámen. Franciaországban vagyunk. 2.50
- Tres bien! 3.08
- Megérkeztünk 4.16
- Éljen 4.45
- Hurrá, Istennek legyen hála! Aludjatok egy jót! 4.48
- Deo gratias! 4.50
               

Amennyire realitás a találkozások öröme, ugyanannyira realitás a búcsúzások vibráló kellemetlensége. Nehéz az elszakadás, de normális: valóságként kell vele számolni.
Nyilván benne van az érkezésben az, hogy sértetlenül sikerült eltalálnia a társaságnak hosszas út után hozzánk. A távozás kellemetlensége viszont az összecuccolás fáradságától kezdve hosszas kocsiba zártságot ígér, és a másfélezer kilométer letekerésének elkerülhetetlen fáradalmait. Országokon átívelve célszerű lehetne a repülőút, de a reptérig és a reptértől való közlekedés komplikálja a dolgot. Az autózás a háztól házig történő közlekedést biztosítja, s általában könnyen el lehet helyezni a legszükségesebb dolgokat a kocsi csomagterében. De hát hosszan tart az utazás, és meglehetősen veszélyes is, hiszen az átlagsebesség 100 km/h körül van.
A sofőr elfáradhat, de ki nem hagyhat egyetlen másodpercre sem vezetés közben, mert végzetes baleset lehet a következménye.
Amikor hosszabb útra indulok, sóhajtok egy „Isten nevében”-t. Eddig megúsztuk ép bőrrel.
A jezsuiták példája is vonzó.
Induláskor egy Ave Mariával fordulnak az „Úti Boldogasszony”-hoz, hogy legyen oltalmukra útközben. Ezt teszik immár évszázadok óta, rendjük alapítása óta. A szokást hazahozták Magyarországra.
A negyvenes években Reisz Elemér tartományfőnök, Feszty Masát kérte fel, hogy fessen egy Úti Madonna-képet, hogy a háború utáni nyomorult viszonyok közepette a templomuk előtt elhaladók egy-egy fohásszal égi pátrónájukhoz fordulhassanak. A kép egyik példánya máig megtalálható a Mária utcai templom bejáratától balra.
Magam is élek az ő hagyományukkal, oltalmat kérve, lévén az okozott – akár az elszenvedett – baleset olyan ostoba dolog.
Mindezt azért vetettem képernyőre, mert a franciák ma indultak haza mérföldlépő Citroënjükkel. Isten óvja őket útjuk során, s azt követően is!             

Vén fejemet arra adtam, hogy megismerkedjek olyan alapkönyvekkel, mint pl. a Don Quijote, most pedig a Münchhausen báró kalandjai. Mivel Katinak és Robinak házassági évfordulójuk van, és mivel ugyancsak nekik két agaruk is van, ajándékképpen figyelmükbe ajánlom a regény agaras részletét.
„Önök emlékeznek Zefirette-re, az én feledhetetlen nőstény agaramra. Csodagyorsaságú egy állat volt. Egyszer lóra ülök, de nem vadászni indultam, csak sétalovaglásra. Hát Zefirette hozzám csatlakozik. Eleget biztattam szegényt, hogy maradjon otthon. Neki éppen akkor nagy szüksége lett volna a pihenésre. De nem, állhatatosan mellettem maradt. Egy rendkívül kövér nyulat ver fel az erdőben, s űzi-hajtja árkon-bokron keresztül. Gondoltam magamban: no hiszen mindketten jó időt és alkalmatos állapotot választottatok arra, hogy szaladjatok.
Nem sok ügyet vetettem a dologra. Mintegy félóra múlva szokatlan ugatások, vakkanások ütik meg a fülem dobját. Úgy tetszett, mintha több kutyának - nevezetesen kutyakölyöknek hallottam volna a hangját. Oda nézek, honnan a vakkanások hallatszottak, s hát íme: hat nyulat látok s ugyanannyi agarat. Zefirette ismét karcsú, a vén nyúl szintén karcsúvá lőn, s az öt apró Zefirette teljes hévvel loholt az öt kis nyulacska után.
Ezt önök bizonyára másképpen magyarázzák, mint én. Az én magyarázatom lélektani. Zefirette nyilván szemtanúja volt a menekülő nyúl hirtelen való szaporodásának, s attól tartott, hogy az életre hozott apró nyulak tévútra vezetik őt, s nem foghatja el az öreg nyulat, azért sietett, hogy hasonló számban gondoskodjék üldözőkről. Akik ezt a történetet hallották, nem annyira csodálatosnak, mint kacagtatónak ítélték: én azonban a dolgokat sohasem nézem a nevetséges, hanem a tanulságos oldalukról.
Így például tudom azt a fizikából, hogy a kréta gyakori használat után megkopik, elfogy. Nos, hát hasonló tapasztalatra juttatott engem Zefirette. Körülbelül egy negyedszázadig követett engem minden vadászatomon. A sok lótás-futás sajátságos következményekkel járt nála: mind a négy lába fokozatosan kopott, rövidült - s végre a páratlan szépségű agárból - tacskó lőn. Azok ellen az ostoba mesék ellen, a melyeket ugyancsak Zefirette-ről rosszakaróim elterjesztettek, egyszerűen tiltakozom. Merő nevetség elhinni azt, hogy én Zefirette-nek a farkára lámpást kötöttem, mikor öreg korában megvakult, hogy jobban lásson. Az efféle éretlen, sőt egészen sületlen tréfákat csak abban az esetben volnék hajlandó elhinni, hogy ha tényleg volna valami alapjuk. A dologból annyi igaz, hogy egyszer Zefirette-nek a farkára tényleg kötöttem lámpást, de akkor szegénynek egy kis szembaja volt.”

A hőség rekordokat dönt-döntöget, mintha versenyben állna a normalitással szemben. Nem kellene. Legalább nem kellene ijesztgetni vele a népeket. Inkább tenni ellene, hogy ne így legyen. Már a múlt héten is kánikulát értünk a Balatonnál.
Korábban megjegyeztem, hogy a balatoni forróság azért emberibb, mert ha nagyon akarom, belegázolok a tóba, és kész. Így volt ez idén. Matyi unoka járt el érdekemben. Megkérdezte, hogy szívesen strandolnék-e annak ellenére, hogy „egyre messzebb került a nyaralótól a Balaton”. Mert ha igen, szívesen elvisznek a partra autóval. Azonnal igent mondtam. Ők meg állták a szavukat. Én, aki immár három éve nem léptem a Balaton vizébe, az ő jóvoltukból ötször is velük tartottam lubickolni. Többen örültek neki, mert a hétszemélyes kocsi telt házzal közlekedett. És a kutya melegben nemcsak a második gyerekkorát élő nagypapa, hanem az első gyerekkorukat próbálgató unokák is örültek a gyors helyváltoztatásnak.  
Az elektromos orgona hiánya nem okoz nagy problémát. A belső hallásomban megjelenő dalok mellé odagondolom a kisérő akkordokat is. Érdekes időtöltés az így „megszólaló” zenék „hallgatása”.
Magammal vittem a nyaralásra mindentudó kamerámat. De az derült ki, hogy vagy nem tud mindent, vagy én nem tudok mindent. Elég sok képet ki kellett selejteznem rossz beállítás miatt. Így is 370 kép keletkezett.
Ami látszik: Ha mindig ugyanoda megyünk nyaralni, óhatatlan a képtémák ismétlése. Másrészt tudásban alighanem utolérte a kilós fényképezőgépet a mobilom. Mivel több automatizmus van beleszerkesztve, lehet, hogy többe tud, mint az üvegszemű monstrum.
***
Ismétlés a kánikulai napokra
- Szóval azt állítja, hogy a férje, aki nyomorék, megverte önt?  
- Igen. De amikor vert, még nem volt nyomorék.
***
Kérdi a székely gyerek Áron bától:
- Édesapám, kitő örököltem az eszömöt?
- Biztosan anyádtó, fiam, mer az enyém még megvan.
***
Megnősültem, se inni, se kártyázni, se nőkre nézni nem lehet.
- Nagyon bánkódsz?
- Bánkódni sem lehet.
 

A Zamárdi nyaralás gyorsan véget ért.
Az egész családdal való találkozás szintúgy.
Az első félév is gyorsan véget ért.
A nyugdíjas évek egy pillanatnak tűnnek.
Hetvenhat évem elszelelt.
A jezsuita Őrsy László (102) szerint akármilyen hosszú az életed, visszatekintve egy villanásnak tűnik.
A Zamárdi nyaralás hozott változásokat.
- Tavaly az elektromos orgona ott volt. Most nem találtam.
- Tavaly sok keresztrejtvényt találtam, idén nem.
- Tavaly lehoztam a rádiónkat, idén nem, merthogy a kocsiban van rádió. De mivel mellé hatvan fok meleg is van, nem volt kedvem a rádiózáshoz.
- Tavaly könyvet vittem magammal, idén nem.
- Tavaly csak odafelé vezettem, vissza a Matyi, idén vissza is én vezettem autónkat.
- Tavaly evett a fene a forró M-esen, idén a légkondi feledtette velem a kényelmetlenséget.
***
„Fordított világban élünk – mondja Varga Judit –, ahol bűn az alázat.”
Don Quijote fegyverhordozója hasonlónak láttatja gazdája hóbortjait: „aki a szélmalmot óriásnak nézi, a borbélyt ördögnek, a fehéret feketének, a feketét fehérnek nézi és a parasztasszonyt hercegnőnek”.  
De ide hozhatnám Orwell 1984. c. regényének újbeszél nyelvét, ahol a kínzókamrákkal töltött ház a szeretet minisztériuma stb, stb.
Végül eljutunk a pol. correct* beszédhez, ahol a helyzet hasonlóan alakul.
Igaz, hogy a magyar Szatmári Sándor a Kazohiniában előrevetíti a káoszba taszított szóhasználatot. A behinek az ételt szellemiségnek nevezik, és minden szót kiforgatnak eredeti jelentéséből, sőt olykor  váltanak is, és jaj annak, aki túl hamar vált, vagy nem vált időben, könnyen agyonverődhetik.
Nem kellene a normalitás ellenében dolgozni, mert annak a vége a pusztulás.   
***
*A pol correct beszédről egykori magyartanárom által feltett kérdés ötlik eszembe. Hogy kell érteni azt, hogy „hatóságilag tilos? – tette fel a kérdést. Nem tudtuk helyesen értelmezni. Megmagyarázta. Azt jelenti, hogy hatóságilag tilos, egyébként pedig szabad. Ez munkál bennem, amikor a PC-beszédről hallok. Ad analogiam: A PC-beszéd politikailag korrekt, valójában pedig nem az.