Mickey webnaplója

Gyerekkoromban kapart a tollam. Most kapar a torkom, mert vattát köpnek a nyárfák, a szél pedig gondoskodik arról, hogy mindenhova jusson a mikroszálakból, s én is vattát köpjek.
Mondják, hogy „csípi a szemét”. Sok minden csípheti „a sok szemét”. Most a szememet a fent említett nyárfa megannyi vattaszálacskája csípi. Vörösre dörzsölöm a szememet, tudván tudva, hogy semmit sem ér. Még legjobb sűrűn kiöblíteni csapvízzel.
Így hát köszönöm, jól vagyok sok-sok aquincumi polgárral együtt, akiknek taknya-nyála éppúgy egybefolyik a nyárfákból zuhatagként leomló vattacsomók következtében. Eddig is így volt minden évben, de talán sose írtam róla.
Mindig van olyan dolog, ami először lép az ember életébe.
Tegnap hallottam Csiától először életemben, hogy annyira meglepő volt a dolog, hogy a „kopaszok haja is égnek állt tőle”.
Ma szintén hallottam valamit először – Dr. Kránitz M.-tól –, aki a mise során – tekintettel a fertőzésveszélyre – nem mondhatta, hogy fogjatok kezet, s „béküljetek ki szívből egymással”! Ehelyett igen helyesen azt mondta: „Hajoljatok meg egymás felé.”
Mi itt élünk a lakás négy fala között továbbra is.
Panaszra azonban nincs okunk. Mehetünk fürdőbe, tusolhatunk, amikor akarunk.
Napozhatunk az erkélyen, friss kenyeret ehetünk pékké avanzsált feleségem jóvoltából.
Városnézésen vehetünk részt, amennyiben szeretnénk megtekinteni a Városfal utcát, vagy a kies Lőpormalom utcát.
Ha kell, feltekinthetjük a nap felkeltét, és éjszakai kirándulást tehetünk a balkonra, most jó fényviszonyokat produkál hozzá a szuperhold.
Szörfölhetünk – no nem a Balatonon – hanem az interneten.
Ugyanott meglátogathatunk e-könyvtárakat vagy hangversenyekre kapcsolhatunk.
Újságért sem kell mennünk a sarokra, a FB megannyi politikai szólammal ellát bennünket, ha szeretnénk, ha nem.
A déli erkélyről szemünkkel elkalandozhatunk a Hármashatárhegyre.     
Útközben szajkóval, szarkával, rigóval, verébbel, galambbal találkozhatunk a szomszéd kertjébe tekintve, a patak medre fölött pedig nemritkán vadkacsák (tőkésrécék) húznak a Duna felé.
Az erkélyen szorgos hangyákat leshetünk meg örökös tevékenységükben. Lábunkról apró pókot pöccinthetünk le, ha nem bírván magával megtelepszik rajtunk olvasás közben.
A balkon famellvédjét szépen tarkázott darazsak eszegetik. Azt hiszem, valahol sejteket építenek, s a korhadt farészecskéket ehhez használják fel.
Kell ennél több?
Napozunk …  azaz szél támadt … s mindjárt esik.
Úgy kell annak, aki a Duna mellett lakik, éppen a fronthatárok környékén. Itt mire kimondom, hogy kánikula van, máris lenullázza egy hidegfront kijelentésem hitelét.
***
Olvasom szorgalmasan a Newman-breviáriumot. Ne kívánjátok, hogy idehozzam egyik mondatát. A jeles körmondat éppen másfél lapon át mondja barokkosan a magáét. A rá következő mondat csak szűk egy oldal.
***
Zene. Nem könnyű a választás, mert lelki szemeimmel látom, hogy aki a FB.-ra téved, az többnyire nem érdeklődik semmi iránt, ami egy percnél hosszabb vagy nem indul azonnal. Ezek után adódik, nem tehetek ki senkit Mozart G-moll szimfóniájának, mert hiába szép, nagyon hosszú. De még Beethoven 7. szimfóniájának gyönyörű második tételének se, a magyaros negyedik tételről nem is beszélve. Hát akkor mi legyen? Mivel napindítónak teszem, temperamentumosnak illik lennie. Mondjuk Zorba, aki odaszól társának: „Táncolni kell, uram. A zene majd csak megjön valahonnan!”
S lőn.   https://www.youtube.com/watch?v=kG12C1oX5Eo

Az erkélyen süt a nap, vagy ha korán megyek ki, világít a hold, susognak a levelek vagy bömböl a szél, a madárhímek már hajnalban keresik a tojókat házasodás céljából. S emiatt igen cifra szólózásba kezdenek. Legalábbis a feketerigók.
Én meg üldögélek s olvasok,
vagy napozom,
bóbiskolok vagy csak
figyelem a fű növését messziről,
a fák lombosodását és
a madarak röptét.
A fészket rakók fontoskodását,
a kotlási időszak elvcsendesedését.
A kikelt fiókák megreggeliztetését, amely azonnal tízóraiztatásba csap, hogy átadja helyét az ebédeltetésnek. Aztán csendespihenő kezdődne, ha nem kellene az uzsonnáról is gondoskodniuk a madárszülőknek. Utána aztán alig várják, hogy beesteledjen, mert addig folyvást a vacsorára kinézett tücskök-bogarak, egyéb élőfehérjék előteremtésén fáradoznak. Pl. fáradságos munkával huzigálják a földből a gilisztát, amely azonban valamiféle rejtélyes oknál fogva vonakodik fő fogássá válni.
Így telik a napjuk.
Az enyém meg úgy, hogy csendesen figyelem a madarak életét.     
Költői kérdéseket teszek fel magamban, mert valami csoda, amit művelnek.
Bizton állíthatom, hogy nem végeztek építészmérnöki karon, s engedély nélkül építkeznek általuk önkényesen elfoglalt területen. Emlékezetem szerint a fenyőfán galambok kezdtek fészeképítésbe, és most dolmányos varjúpár eteti a fiókáit ugyanott.
Honnan az építőmesteri tudásuk?
Honnan tudják, hogy nekik szaporodniuk kell, s éppen úgy, ahogyan az megvalósul.
Honnan tudják, hogy a tojásokat testhőmérsékletükkel melegíteniük kell?
Honnan tudják a tojások, hogy erre nekik a héj alatt fejlődniük kell?
Honnan tudják a madárszülők, hogy nekik a kikelt fiókákat etetniük kell?
Egyáltalán honnan szerzik tapasztalatukat, hogy mellső végtagjuk segítségével lehetséges a levegőben repülniük?
Mi késztette őket olyan végtagok kifejlesztésére, amelyekkel elemelkedhetnek a szilárd talajtól, ágtól?
Honnan tudták, hogy a tollakkal fedett végtagjuk, ha íves, felhajtó erő keletkezik általuk, mert a külső és felső és alsó felületük különbsége ezt lehetővé teszi.       
Honnan tudják, hogy melyik rovar, kis emlős vagy kétéltű alkalmas táplálkozás céljára.
Honnan tudják a fecskék, hogy hogy kell sárral tapasztott fészket készíteni?
Honnan tudják, hogy milyen a jó összetételű vályog, amely tényleg alkalmas fészeképítésre?
Honnan tudják a szövő madarak, hogy hogy bánjanak a rendelkezésükre álló anyagokkal?
Honnan tudja a nádasban fészkelő madár, hogy a víztől mekkora távolságba kötözze meg hajlékát?
Ne firtassuk. Tudja, mert az a dolga.
Az én dolgom meg a csodálkozás, ha akarom, s a vállvonogatás, ha nincs affinitásom ilyesmiken gondolkozni.
***
Ez egyszer könnyűzenét teszek közzé. A több száz Beatles-sláger legtöbbjét szívesen hallgatom. Nagyon keveset pedig nem.  Ha egyet kell közülük választani, akkor ez a temperamentumos rock-szám a nyerő mind közül. Nem tudom, hogy miért. A többi is klasszis zene. L. Bernstein saját bevallása szerint szintén szívesen hallgatta a gombafejűek zenéjét egy-egy fárasztó nap után pihenésképpen.
https://www.youtube.com/watch?v=7pwd8gap470&list=TLPQMDkwNTIwMjA-tBbKE-3HQw&index=2    

Megkérdezték az öreget…
- Mi a méreg?
- Bármi, amiből a szükségesnél több van, az méreg. Lehet az hatalom, lustaság, étel, ego, becsvágy, hiúság, félelem, harag vagy bármi más.
- Mi a félelem?
A bizonytalanság el nem fogadása. Ha elfogadjuk a bizonytalanságot, akkor kalanddá válik.
- Mi az irigység?
- Nem fogadjuk el a jót a másikban. Ha elfogadjuk a jót, akkor ihletté, ösztönzéssé válik.
- Mi a harag?
- Nem fogadjuk el azt, ami felett nincs hatalmunk. Ha elfogadjuk, akkor toleranciává válik.
- Mi a gyűlölet?
- Nem elfogadni az embereket, ahogy vannak. Ha feltétel nélkül elfogadjuk őket, szeretetté válik.
Jó közelítésben igazak.
***
A minap  - mint megírtam - videoklipben három unokánk sorra eljátszották – kezükkel két oldalt összenyomva a fejüket – ezt a mondatot: Vezető bácsi, tessék már kinyitni az ajtót. Az az ötletem támadt, hogy viszonzásul visszaküldjük nekik a nagyi és a magam játékában ugyanezt az egy mondatos jelenetet. Utóbb kiterjesztettük egyéb unokáinkra, gyerekeinkre is. Volt, aki már meg is küldte, milyen az, amikor a vezető bácsi rácsukja a fejére a busz ajtaját. Évek óta készült totál fotó a közös nyaralásunkról. Idén, ha egyáltalán lesz, nem vagy nemcsak fotót kellene készíteni, hanem rövid videót, s az egész banda együtt játszaná el a vezető bácsit és összelapított fejét. Nem lehetetlen, és jó móka lenne. Vicces.
***
8-án nem a győzelem napját ünnepeljük, hanem G. születésnapját. Próbálkoztam telefonon, nem ment, megírtam jókívánságaimat email-ben, az elment. Mindezt kora délután telefonon is megbeszéltük. Ennek során kitértünk arra is, hogy – bár konferenciabeszélgetésre készül a család apraja-nagyja, ebből valahogyan ki kell maradnom, mert – számítógépemen nincs kamera. A többiek laptopon keresztül zoomolnak egymásra.
Érzem, hogy egyre inkább távolodom a számítástechnikai kütyük ismeretétől, s ez már alighanem nem is vált irányt.
Így volt ez régen is, így volt ez már Bach mesterrel is, akit nem vonzott a hegedű-vibrato, de azt hiszem a crescendo-decrescendo lehetősége sem.
***
Vannak olyan politikai alakok, akiknek a képében nem szívesen gyönyörködöm. Próbálok is mindenkit rávenni arra, hogy az acsarkodók képe utálatos, nekik meg ingyen reklám, ha folyton mutogatják őket.  Nem kellene. Ugyanígy zavar, hogy éppen negyvenedjére találkozom a vallásgyalázó karikatúrával. Nem akarom látni, mégis folyton belebotlom.
Óhatatlanul egy vadnyugati vicc jut eszembe eme gyakorlat kapcsán:
A farmer és a cowboy állnak az ivóban. Beszélgetnek.
F.: Látod azt a pasast, akinek kalap van a fején? Nagyon utálom. C.: De hát mindenkinek kalap van a fején.
F.: Azt, akinek piros nyakkendője van. C.: De hát mindnek piros…
F.: Hát aki nadrágtartót visel. C.: De hát mindenki…
F.: Előkapja coltját. Lelő hatból öt álldogálót. Egy marad állva. – Na – mondja –, ez az az ember, akit én úgy utálok.
***
Legyen vidám zene, amelyet a Kwai folyó hídja angol hadifoglyai fütyülnek munkába menet. Olyan makacs vidámság folyik belőle, mint az a makacsság, amellyel az angol hajókonvojok masíroztak az óceánon a német tengeralattjárók mindennapos támadásai ellenére. https://www.youtube.com/watch?v=sRSpElDfSio

„Nincs másik olyan tisztán angyali szeretet, mint amit egy apa érez a lánya iránt. A feleségünket vágyakozva szeretjük, a fiainkat ambícióval, de amit a lányaink iránt érzünk, arra szavak nincsenek.” (Elség Edvin)
A FB-on talált mondat megtetszett, mert igaz. Eszembe jut fiunk, akinek két fia és egy lánya van. Rita levesz a lábamról – mondja. Engem is levettek annak idején. Igaz, hogy három lányunk volt. s az is igaz, hogy utánuk sokára született fiunk is, és ő is levett a lábamról. De ez lehet a kivétel.
Ma is szeretjük őket, ha bizonyítani alig is tudjuk, hiszen mind távol költöztek tőlünk. Én főleg az égiekkel beszélek róluk, feleség velük is mindentudó telefonja által. Ma is érdekes videoklipet mutatott a három unokáról, akik egyesével eljátszották – kezükkel két oldalt összenyomva a fejüket – ezt a mondatot: Vezető bácsi, tessék már kinyitni az ajtót.
***
Én Varga Lacival és Papp Miklóssal tartok, akik elmélyedésre buzdítanak. Így horgonyoztam le az alig egy éve szentté avatott Newman bíboros köteténél: a breviáriumánál.  Nyelve ma is érthető, igazságai pedig jobbára ülnek. Érdekes megjegyezni, hogy az ősatyák írásai, vagy a mai szenteké a lényeget tekintve csaknem azonosak. Nem fogott ki rajtuk az idő, nem is foghatott ki, hiszen a hittételek nem változtak, legfeljebb hangsúly-eltolódást lehetne kimutatni köztük.
Szívesen megosztok néhány gondolatot az olvasottakból.
- A hit Isten adománya, mely egyben a hinni akarás folyománya is. Lehet tépelődés, egy könyv olvasása, templomba való betérés következménye, melyre talán csak egyszer kapunk meghívást életünkben. Legtöbben azonban beleszülettünk – teszem hozzá.
- A hit egy tan, melyet igaznak ismerünk el, mert Isten igaznak mondja.
- Más hinni, amire egy élő tekintély oktat, és más elővenni egy könyvet, tetszés szerint használni, fölötte állni, vagyis úrrá lenni felette. Az előbbiben aláveted magad, az utóbbiban pedig ítélkezel. Előfordul, hogy ezek miatt valaki sose lesz hívő, mert hiányzik belőle az a tulajdonság, amely által közeledhetne az Egyházhoz.
- A hit valaminek a tanúskodás alapján való elfogadása.  
- A racionalista önmagát teszi a maga központjává, nem Teremtőjét; nem megy az Istenhez, hanem úgy viselkedik, mintha az Istennek kellene hozzá jönnie.
***
Most Isaac Albeniz Asturias c. szólódarabjára esett választásom. Fiatal lány gitározik a természetben üldögélve. Mind az előadónak, mind a darabnak méltósága, tartása van.
https://www.youtube.com/watch?v=kV-3lhEftbg

Bentről kifelé nézve azt látom, hogy egyesek nagyon óva intenek a császkálástól, mások fittyet hánynak a koronavírusnak.
Aztán azt látom, hogy a bezártság feszültséges. Szaporodnak az ingerült megjegyzések a kibertérben és azt hiszem, nem csak abban.
Aztán azt látom, hogy bizonytalanságot okoz a rendkívüli intézkedések megannyi elvarrhatatlan szála.
Azt is látom, hogy egymásnak ellentmondó véleményeket hangoztatnak egyesek a virológia részkérdéseiről. Már megvan az ellenszer, nincs meg, van elég lélegeztetőgép, az Isten óvjon mindenkit attól, hogy rá kerüljön, mert roncsolja a tüdőt.
Aztán a tévé kéjelegve mutogatja, hogyan szúrják a tűt a páciensekbe, a véradókba. Muszáj ezt mindennap mutogatni?
Aztán azt is látom, hogy a vallásellenes karikatúrát naponta többször megosztják tiltakozásuk hangoztatásával. Nem ismerik a régi mondást? Mindegy, mit mondanak, csak rólunk beszéljenek.    
Aztán a nem kívánatos politikai emberek arcképét is naponta százszor látom. Ugyanaz a szitu, mint feljebb. Ennél jobb ingyen reklám nem is létezik. Politikai öngól. Miért csak én látom?
Aztán unásig tele vagyunk kért és kéretlen virtuális műsorokkal. Ezek hirdetik magukat, és egyáltalán nem biztos, hogy érdemes rájuk időt pazarolni. Általánosságban azt mondhatom, hogy soha annyi ingerrel nem akartak bennünket bombázni, mint a vesztegzár ideje óta. Aki uszul a szemek kandiságát folyamatosan valamivel táplálni, most bő lehetősége adódik rá. Nagy kísértést jelent ez azoknak, akik hajlandók volnának elmélyedésre.
Azt olvasom, hogy egyesek bírálják az on-line szertartásokat. Tegyék, ha tudnak helyette jobbat. Senki se hiszi, hogy egyenlő értéke volna a biomechanikus részvétellel, de azt se gondolja senki, hogy normális időket élünk.
Bentről kifelé azt látom, hogy ez a vírusos nyavalya nem madárinfluenza. A szárnyasok önfeledten trilláznak, raknak fészket, s viszik csőrükben serdületlen fiókáiknak a biolánc alsóbb fokáról szerzett élő fehérjét.
Jó lenne, ha mindenki moderálná magát, és örömmel nézne a ki tudja milyen hosszú kifejlet (f)elé.
Az élet régen se volt habos torta. Jól példázza ezt Esterházy János mártíriuma, amelyet ma Böjte
Csaba vezetett elő. Hány megnyomorított élet bánta a társadalmakon végzett kísérleteket!!! Uram, irgalmazz!
Abba is hagyom. Aki él, az éljen, ha lehet, ne féljen, tartson ki, s írja alá a kisebbségek jogairól szóló petíciót, mert az idő lejár, és elég későn kapcsoltak ötös-hatos fokozatba a népek. Ráadásul az EU szervere is kifeküdt az aláíróostrom folytán. Hogy mi lesz ebből?
***
A „melyik gombot nyomtad meg” históriájának utolsó epizódja velem esett meg, április 26-tól máig rejtve maradtak blogbejegyzéseim. Immár pótoltuk a hiányt, bevallom nekem fel se tűnt, hogy nem érkeznek kommentek írásaimhoz. Azt gondoltam, hogy úgy mint régen az íróasztalfióknak írtak egyesek, most kicsit ilyen a körülöttem eluralkodott némaság.  Mint kiderült, ennyire nem rossz a helyzet.
***
Elhatároztam, hogy az emberi méltóságot újra egy kifejező zenével illusztrálom. A berlini erdőben felépített amfiteátrumban felcsendülő szépséges Massenet-zenével, a Thaïs meditációjával hódolok.
https://www.youtube.com/watch?v=6X2Nvx--k1U

Papp Miklós (aki tényleg pap) szájából több alkalommal elhangzott az a felszólítás, hogy combos elgondolkoztató könyveken rágjuk át magunkat. Ennek jegyében talán másodszor is nekifogtam a Newman-breviárium olvasásának. Róla elég azt tudni, hogy anglikánból lett katolikus pap, majd főpap, bíboros. Newmant nemrég avatták szentté. Életműve harminchét kötetben jelent meg, valamint posztumusz még hozzájött hat kötet. Ezekből kivonatolták a breviárium anyagát, ami ugyancsak vaskos kötet. 
Egyszer már próbálkoztam a könyv elolvasásával, majd valami kizökkenthetett, mert otthagytam. Most újra felfedeztem, s meg se kísérlem részletesen megidézni. Inkább saját ösztöneimre hallgatok. Rendes szokásom, hogy a könyvekbe széljegyzeteket firkálok. Utóbb némelyiket el se tudom olvasni, más részük talán már nem is aktuális, de vannak köztük érdemesek is. Akár így, akár úgy, egyben közösek, mégpedig abban, hogy nincs szerkezeti összefüggés köztük, s egyáltalán semmilyen összefüggés sincs közöttük, csupán az olvasott szövegtestre adott reflexiók.
Nos, ezekből szemezgetek néhányat.   
- A Newman címre hallgató előszófélében megakad a szemem a szelíd fény kifejezésen. Ezt a szópárt magam is használtam, amikor cikket írtam arról, hogy milyen nevet kapna az indiánoktól Isten. Választásom a Szelíd Fényre esett. Ezzel a címmel is jelent meg az IGEN c. kat. ifj. lapban valamikor ebben az évezredben.
- Azt írja, hogy „A Teremtőnek nincs kezdete, mert ha valami más előtte való által jött létre, akkor miként jött létre ez a más?” Válaszom, hogy aki az időn kívül áll, annak nem lehet kezdete. Nincs előtte, s utána sincs. A Krédó pontosan fogalmaz:  Hiszek egy Úrban, Jézus Krisztusban…  aki …született az idő kezdete előtt.” Tehát időtlenségbeni örök jelen az élete, nincs kezdete és vége - VAN.
- Később is kitér az örök életre, és Istenre vonatkoztatva így ír: „Millió évek múltával ugyanolyan (helyesebben nagyobb) édességet fogok benned találni, mint kezdetben.” Nem más ez, mint hogy felfogásában az örök élet dimenziói kiterjednek, s ugyanúgy élünk tovább, mint a földön, csak még sokkal jobban. Hát nem. Az örökkévalóságban nincs idő. Élet van. Örök jelen van. Szerintem a dolgoknak intenzitása van, s nem egymásutánisága. Persze én se tudok semmit.
- Egy páli verset idéz, amelyet magam is nagyon szeretek. „Hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek?” A papi meghívásról szól. (Róm 10,14sk) A Mester is szorgalmazta: Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába.     
- S végül egy blődli: Azt olvasom sokol-dalú. Itt van a sorvég miatt elválasztva. Katonáéknál két éven át SOKOL-t hallgattunk. Az a rádió SOKOL-dalú volt, s nem igazán sokoldalú. Rég volt, tán igaz se volt.  
***
Zene. Mit is? Hm. Legyen a jazz-es hangzású The Time c. munka by Dave Clark Five. Így kell egyforma tempóban kimérni az időt, ahogy a dobosuk teszi. https://www.youtube.com/watch?v=T6UmZbN2WQ4

Lehet, hogy más is úgy van vele, mint én, hogy százszor annyi melódia él  benne, mint amit néven tud nevezni (szerző, előadó, műfaj), fel is tud idézni, esetleg csak beúszik tudatába, ki tudja honnan, ki tudja minek a következményeként. Arra gondolok, hogy tudatalattijából felmerül. Ez volna a déjà vu érzés egyik lehetséges formája?
Tehát sok zene él bennünk, de bajba kerülhetünk, ha szeretnénk megosztani ezeket.
Arra gondolok, hogy ha valaki bizonytalan benne, hogy pontosan hogy szól egy idézni kívánt vers, bepötyög belőle valamit, s a google-kereső nagy valószínűséggel elővarázsolja neki. Nem így a zenét. Vannak ugyan keresők, amelyek akár beéneklés alapján is próbálkoznak, de mind komplikáltabb az előző verziónál.   
Mindezt azért vetem előre, mert a bennem megszólaló zenék közül nem egy dallamára emlékszem, aztán vége. Most is így jártam. Előhalásztam egy dallamot lelkem mélyéről, mely nekem kedves, de percekig hiába kerestem a szerzőjét emlékezetemben. Odáig jutottam el, hogy olasz lehet az illető. Soroltam magamban az olasz komponistákat. Persze a mestereknek se szeri se száma. Aztán cselhez folyamodtam. Keresőbe: olasz zeneszerzők: No, egy jó oldalon sorolja a neveket ABC-rendben.
Így bukkantam a megoldásra: Boccherini a helyes megfejtés. Ezek után csak a menüettjét kellett megtalálnom a youtube-on. Az is sikerült. Érdekes módon egy hasonlóan éteri Haydn zene is felötlött bennem: a Haydn-Hofstetter vonósnégyes. Mindegy. Most Boccherini zenéje szóljon könnyedséggel az emberi méltóságról.
***
Mondják, hogy a svédek körében megszorítások nélkül sem terjed erősebben a COVID-fertőzés, mint délebbre a karantén elrendelése mellett. Ha így van, sejteni vélem az okát. Ugye sok áldozatot követelt az olaszoknál, spanyoloknál. Pszichológiából emlékszem rá, hogy minél délebbre megyünk, annál kisebb az emberek személyes tere, az aurája, amelybe nem illik belépni. Hogyne kellene tiltani a kontaktokat ilyen feltételek mellett. A hűvös északiaknál ellenkezőleg. Ha méteren belül merészkedsz társalgás közben, hátrálni fog a skandináv, mert az ő aurájuk sokkal nagyobb. Nem állítom, hogy egyetlen oka ez, de ki se zárom. Ma minden olyan képlékeny, és mint a régi csehszlovák film címe mondja: „Senki nem tud semmit”, legalábbis biztosat alig.      
***
Ma az ablakból láttam, hogy áganként hogy stuccolnak meg egy terebélyes nyárfát a rét túlsó felén. Kell hozzá legalább három ember, kettő a kasban: egyik fűrészel, a másik tán vezérli a pneumatikát, hogy ne veszélyeztesse őket munka közben a lehulló gally, s ugyanő dobja le a nyesedékeket. Egy harmadik ember markolót irányít, s teszi egy teherautóra a lombkoronát. Kitűnik ugye, hogy kell egy pneumatikával felszerelt célgép, egy teherautó és a markolóval ellátott másik teherautó (nem olcsó egyik sem). Kell hozzá védőfelszerelés (most még maszk is) és robbanómotoros láncfűrész.
Néhány éve ingyen kicsavarta a szélvihar a másik nyárfát a rétről és még számos más helyről.
***
Játszom egy kicsit a szavakkal:
Van ugye tűzkár, vízkár, töréskár,
de van még ezen kívül
bankár titkár, uszkár és Oszkár is.
***
Emberi méltósága választtatta ki velem Boccherini menüett vonósötösét. Értem rajta, hogy az értékes zene megtiszteli a hallgatót.
https://www.youtube.com/watch?v=2AZOknKotVc

Egy információt megküld a FB, majd valaki utánam hajítja messengeren, lám csodát, megjelenik emailjeim között, majd közösségi oldalamon, majd újra felfedezi valaki és újra rám küldi.
Karinthy Adyt parodizálva jegyezi meg: „Hát maga megbolondult, hát maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?” 
Hol van már a remekbe szabott poéta, aki csak kétszer mondta meg, kétszer mondta meg. Ma tízszer, hússzor mondják meg, közlik, gyötrik azt, aki hajlandó a virtuális mezőn infók után turkálni. Eladdig mondogatják, amíg az elveszett gyerek el nem éri a nagyszülői kort (vö. még HOAX-ok). A beteg régen felépült, más esetben elhunyt. Akinek a pénzt kezdték gyűjteni, már trafikot nyitott…
Ezeket tapasztalva jogos volna a kérdés: Hát mi már megbolondultunk, hát mi már megbolondultunk, hogy mindent százszor mondunk százszor szajkózunk?!
***
Jót derültem azon, amit Koch Sándor virológus említ önéletírásában, amikor arról ír, hogy irodafalán a feszület, s az ateisták számon kérik, hogy miért van az ott, ő azt válaszolja, hogy nekem egyetlen főnököm van, ő. Mire kollégája: „Kokk elvtárs, nem jól látja!”
A CNN riportot készít Kovács Zoltánnal, aki hiába érvel logikusan, a riporter, ha nem is szó szerint, de a lényeget tekintve: Kovax elvtárs, nem jól látja! 
Varga Judit miniszerasszonyt is interjúvolja egy bécsi bácsi. Utóbbi összehord hetet-havat, Varga Judit meg helyre rakja, fellebbentve a fátylat a szemenszedett hazugságokra. Bécsi bácsit ez mintha nem érdekelné, sőt mintha azt sugallná: Farga elvtársnő, nem jól látja!
Lefordíthatja a kormányoldal intézkedéseit angolra, németre, akármire, a globalisták egyre azt mantrázzák, no de a jogállamiság, no de a sajtószabadság, no de az enopékú… magyar kormány, nem jól látja!
Hát szabadítsák ki Táncsicsot, ha nincs más bajuk.
***
Van nekem egy csinos sapkám, benne hordom a fejemet, ha fúj a szél, merthogy lehajtható hátul fültől fülig. Egy alkalommal turiban járva a fejembe csaptam brahiból. Tücsi azonnal megvette. Nem bántam meg. Sildje szarvasbőr, a többi erős sűrű textil. Felirata is van, amit sokáig nem tudtam megfejteni. Segítségemre jött a belső jelzés: Sky Lippikset. Ez finn. Nagyjából sapkabolt jelentésű.   
Utóbb addig gyötörtem a google-t, míg színt nem vallott. Ez egy volt finn építőipari cég (Petoka)reklámsapkája, amely cég tíz éve csődbement, mert egy műút építése során tízezer köbméter építési törmeléket rakott az alapba.  Megrendült iránta a bizalom, elfogyott a levegő körülöttük. Van ez így.
A sapkájukról viszont semmi rosszat nem tudok mondani. 
***
Még egy Händel-témát dobok be zenének. Aztán, ígérem, békén hagyom a monumentális szerzőt.
A Makkabeus Júdás c. opera kórusára esett választásom, mert olyan nyíltszívű jó zene.
https://www.youtube.com/watch?v=8p1BedwyFKY
 

Mondják, hogy maradj otthon, mondják, hogy mozdulj ki sétálni, menjél kirándulni kellő távolságban a többi embertől. Nos, megpróbálok mindkét elvárásnak megfelelni. Naponta kirántom a balkonajtót, s kirándulok a déli fekvésű erkélyünkre.
Ott próbálgatom a lehetetlent, éles képet készíteni a fészküket rakó, eleséget szállító madarakról. Még érdekesebb kísérletem a hangyák világába vezetett.
Megkíséreltem makró-fotót készíteni a hangyákról.
Történt ugyanis, hogy az árnyékolót feltekerő kipányvázott zsinóron aprócska hangyák jelentek meg, és közlekedtek az emeletek között erkélyládától erkélyládáig, vagy ki tudja, hol készített hangyabolyukig.  A felső emeletről lelógó zsinórt hídként használták. Mentek föl-le a szagminták mentén. Udvariasan kikerülték egymást találkozáskor, s ha lett volna kalapjuk, alkalmasint kölcsönösen megemelték volna.
Nem szerettem volna, ha elfoglalják  erkélyünket, s gondoltam, hogy véget vetek a járkálásnak.
Mivel racsnis az árnyékoló, ha nincs kifeszítve a fel-leengedő kötele, akkor se zuhan le a feltekert bambuszköteg.
Így hát eloldottam a szál alsó végét az erkély farácsától, és meghurkoltam a szabad végét. Figyeltem, hogy mit lép rá a hangyatársadalom. A jövés-menésnek nem szakadt vége, csak megkergült. A hangya elindult felfelé, majd „gondolt egyet”, és visszafordult.   Ezt a manővert unásig ismételte. Még érdekesebb volt a hangyák leérkezése a hurokba. Nem akarták „elhinni”, hogy hiába járnak körbe akárhányszor a mókuskerékben, nem haladnak eltervezett céljuk felé. Megfigyelésemet az esti szürkületben felfüggesztettem.
Másnap esett az eső.
Hangyáknak nyomát se találtam a „függőhídon”, és azóta sem.
Valamire rájöhettek.
***
Hallásom nem a régi. Beszűkült az a frekvenciatartomány, amelyet erősebben hallok, és így egy csomó felhang bezavar. Rájöttem, hogy hogyan értessem meg ezt másokkal.
Volt egy időben egy divat, a mágikus képeké. Füzetet lehetett kapni látszólag kesze-kósza ábrával. De ha kicsit bebandzsítottál, hamarosan rendeződött a káosz, és térben láttál egy tárgyat. Autót, madarat miegyebet. Vagy a sík alá mélyedt a térbeli ábra, vagy ellenkezőleg kimagasodott. Így vagyok a zenével. Egy gazdag hangzásból ki kell hallanom a zenei témát, és akkor a kaotikus hangáradat a  helyes hangnemben „rendeződik” a fülemben, s a legtöbb hang a helyére kerül. Persze ez csak akkor jöhet létre, ha ismertem korábbról a muzsikát.
***   
Anyák napja van ma, de ezúttal nem Donászy Magda verse, bár az is, de sokkal több annál. Virtuális unokáink közül talán látunk néhányat kellő távolságból, bár ez nem biztos. Ha igen, akkor meglepetés. A távoliaktól is kap Tücsi virtuális virágot. S amikor aktuális zenéről gondolkodom, könnyű dolgom van, mert sok szép zene létezik. Mind alkalmas.
Döntöttem, a kedves népdalt mellékelem, amely legalább 30 féle előadásban utolérhető a neten. Én egy kazah kórus előadásában vezetem elő az általam választott csángó népdalt.     https://www.youtube.com/watch?v=XP31RhbSqsM

Két idézet Az öröm útjából: „Valakit szeretni annyi, mint hatalmat adni neki magam fölött.” Hú.
„Hinni annyi, mint elfogadni:
abba az irányba megyek, amerre a szorító sarkantyú kényszerít,
fölismerni benne az Úr jelenlétét azokban, akiket ki nem állhatunk,
akiket talán utálunk:
Ezt a férjet, vagy ezt a feleséget, akivel szót érteni oly nehéz;
az elviselhetetlen gyermeket, aki nekünk annyi gondot okoz;
[felismerni az Úr jelenlétét] ebben az undok szomszédban,
abban az alkalmatlan látogatóban,
abban a botránkoztató papban,
abban az Egyházban, melynek előírásai az idegeimre mennek.
Abban a munkában, ami sehogy se fekszik nekem,
abban a környezetben, ami fojtogatott…
Hinni annyi, mint elfogadni, hogy Isten az örök kiszámíthatatlan, aki megzavarja köreimet, eltérít a magam képzelte utamtól.” 
---
Két meggondolásom:
ViIágok
A darázs azt hiszi, hogy övé az erkélyünk faanyaga.
A hangya azt hiszi, hogy az övé az egész világ.
A mezei egér azt hiszi, hogy övé a házfal, s minden a réten.
A koronavírus reméli, hogy felfalhatja az egész világot.
A légy azt hiszi, hogy övé a légtér és reptér számára minden szárazulat.
A cinke azt hiszi, hogy övé a lakótelep minden fája.
Ugyanezt hiszi a szarka, a galamb, a rigó, a szajkó, a vörösbegy és még sokan mások.
A veréb azt hiszi, hogy övé a panel minden repedése.
A kutya azt hiszi, hogy övé minden gazdi és minden, amit le lehet vadászni.
A macska nemcsak hiszi, hanem ha teheti, a madarakra a frászt hozza.
A gólyára vadásznak a déli országokban, a gólya vadászik a békákra itthon.
A penész azt hiszi, hogy mindenféle felület az övé, amelyen megtelepedhet.
A pók azt hiszi, hogy övé az egész világ: az erkély, a szél az öröknyálnak, és minden zug.
A szúnyog biztosra megy. Ahol sok a melegvérű, ott bőven terem.
A denevér és a fecske örül a bő szúnyogtermésnek, s meghízik rajta.
A medvét és az őzet meglepi, hogy ártalmatlannak hiszi az ember.
Az embert meglepi, hogy ellene támad a medve, de az őzbak is.
***
Elcsodálkozom a világ struktúragazdagságán.
A fafajok sokaságán.
A kaktuszfélék irdatlan fajgazdagságán.
A gombafajok hatalmas tömegén.
Az orchideák végtelen sokaságán.
A mélytengerek fajgazdagságán.
A szélsőséges PH-értékekhez szokott fajok létén.
A forró tengervízhez szokott fajok létén.
A baktériumok és vírusok mutációin.
A természet hallatlan gazdagságán.
***
Közben fülemben az El condor pasa dallama. https://www.youtube.com/watch?v=w-rZxLQg3Io