Mickey webnaplója

Szavak, szavak…
Ha találkozom egy -li végű főnévvel ..., gigerli, kifli, fuszekli, … megjelenik nekem Nemeshegyi Péter SJ alakja, aki ebédre várva, már az ebédlőasztal körül üldögélve több ízben ajánlotta, játsszunk a szavakkal. Szedjük csokorba a -li végűeket. Felkérése nyomán csokorba szedtük. Egyszer születésnapjára megleptem egy abc-be rendszett szógyűjteménnyel. Egy lapra nyomtattam ki az általam ismert -li végűeket. Már akkor sejtettem, hogy a sámlitól a hóbliig sokkal több olyan szó van, mint ami egy lapra ráfér.
Czakó Gábor meg szószedet készített, amely a megy szó valamiféle árnyalt formáját mutatta. Közel ezernél tartott, amikor magam még vagy száz újabb, általa is elfogadott szóval gazdagítottam gyűjteményét.
Joggal csodálkozik el az ember azon, hogy nyelvünk mennyi finom árnyalatot produkál, hogy a megy szót másvalahogyan kifejezze.
Cz. G. egyik könyvében lehozta a listát. Ám azóta is, ha megakad a szemem egy érdekesebb szóalakon (pl. settenkedik, sompolyog, biceg, szedi a lábát), óhatatlanul felmerül bennem a kérdés: Vajon benne van-e ez a szó a gyűjteményben?
Azon is el szoktam mélázni, vajon más nyelvek hogy fejezik ki ezeket az „elhúzza a csíkot”-féle finom megfogalmazásokat.
Ha azt kérded, hogy hány szót használ egy nyelv, pl. a magyar, nyugodt szívvel állíthatom, hogy végtelenül sokat. Elkezdem: egy, kettő, három… számolhatok végtelenül magas számértékig, s az mind külön szó. És akkor jönnek a történelmi régiségből felmerülő szavak, a szleng, a szakszavak, a gyereknyelv, az idegenből naponta érkező új jövevények.
(Két új szóval élek: woke-kifejezések, mindenszarizmus.)
Egyik se élt gyermekkoromban.

Múlt héten intenzív rejtvényfejtésbe kezdtem.
H. I. szerint a sok sakk sakk sokkot okoz.
Lehet, hogy a rejtvényfejtés is.
A keresztrejtvényeknek külön nyelvezetük van, és ez a nyelvezet nem is annyira mai. A rövid szavak között sokszor szerepel a gil (blas), a ras (hafun), az alm, az ala és más, a mindennapi életben alig, vagy éppen soha nem használt szavak. Ido, mint mesterséges nyelv, ibo mint nigériai népcsoport, a trombitahang: tra és így tovább, és így tovább.
A hosszú szavak között visszatérnek a kamarazenekar, mint 13 betűs, és még néhány társa. Se szeri se száma az ilyen-olyan című verseknek az XY. c. kötetből. Ugyancsak hemzsegnek a megfejtendők között a múlt század filmcsillagai, híres atlétái, sportolói, filmcímek, kötetcímek, hadvezérek, politikusok.
Méltánytalan az az érzés, amivel szembesül a fejtő ember. Rájön, hogy nem telefonkönyv a feje. Egyáltalán nem biztos, hogy otthon van a politikában, a sportban, a filmek, könyvek, művésze(te)k világában. Elbizonytalanító az is, hogy a megoldások több variációsok.
Lehet, hogy igekötővel gondolja a készítő, lehet, hogy nem.  
Lehet, hogy nem fekete négyzet kellene oda, csak vonal.
Lehet, hogy egy szónak többféle kiejtési és írásmódja van. pl. fel-, föl-.
Tapasztalom, hogy a rejtvényfüzet elején könnyebben megoldható feladványok szoktak lenni, nehézségi fokozat egyre növekvő.
Viszont ha egy személy a rejtvénysorozat készítője, egyes kérdések ismétlődnek a rejtvényekben. Ez segítik, ugyanakkor kissé gépiessé is teszik a kitöltést.
Mindent összevéve a rejtvényfejtés kedves időtöltés, de csak mértékkel adagolva. Különben rejtvénymérgezést kap a szorgalmas fejtő.

Még a Belső utakon c. kötetből:
Ranschburg Jenő írja:
- Az intelligencia egyes kutatók szerint 80%-ban velünk született, génjeink által determinált tulajdonság. A környezeti hatásoknak tehát 20% mozgásterük marad arra, hogy fejlesszük, gyermekeinket okosabbá neveljük, mint amilyenekké génjeik alapján amúgy válhatnának.
- Amikor a szülő megkísérli fegyelmezni gyermekét, a gyermek engedetlenséggel, hisztivel reagál. Ennek hatására a szülő visszavonul, és ezzel mintegy megerősíti a negatív viselkedést. A modell a rossz értelemben vett engedékenységről szól; a gyerek megtanulja, hogy agresszióval, tombolással céljai megvalósíthatók, a szülő úgyis meghátrál. Megoldása. Empátiára tanítani a gyereket. Különböztesse meg a véletlen megbántást az akaratlagostól.
- Az aktív, magas temperamentumszintű gyerekek számára éjszaka túlságosan sötét van, túl nagy a csend,  ezen kell változtatni.
Szendi Gábor írja:
- Azért olyan nagy a szakadék a vágy (pl. lefogyni) és a cselekvés (nassolás) között, mert gyenge az alanyok szorongástűrése.
- Ha az ember fejét sosem simogatják meg, erre nehéz emlékként emlékezni, mert valójában a nem történés volt a történés.
- A múlt saját élettörténetünk értelmezése. Kiemelünk bizonyos meghatározónak vélt eseményeket, elfelejtünk másokat.
- Bármikor dönthetünk úgy, hogy mától mások leszünk.
- Mindenki azzá válhat, amiben hinni tud.
- A jövő az, amivé tesszük.
- A nagy emberek életéből mindig az derült ki, hogy kitartóbban tudták hinni, hogy jó az, amit csinálnak.
- Vannak kivételes emberek, akik attól válnak rendkívülivé, hogy sorsfordító pillanatokban túllépnek saját árnyékukon. A Reader’s Digest tele van ilyen történetekkel, azért szeretem olvasni.
-  Amerikai statisztika szerint az ottani gyerekek 20-30%-a él traumatizáló körülmények között. Megerőszakolják, verik, éheztetik, rettegésben tartják őket, vagy egyszerűen csak nap mint nap a földbe döngölik önérzetüket.
- A Huckleberry Finn és Tom Sawyer mulatságos kalandregények; valójában két sorozatosan traumatizát gyermek rémes élete.
- Jó kérdés a múltban kotorászáshoz: Amikor szüleidnél vendégek voltak, akkor is úgy bántak veled, mint négyszemközt? Ilyenkor általában csend támad.
Szendi Gábor pályamódosításai: Programozó matematikus, dramaturg, forgatókönyvíró, könyvkötő, végül pszichológus és könyvíró.

Ma mindenszentek ünnepe van. Péntek. Nem állami ünnep. A boltok bezárva.
Az örvendező zsoltár szövegét kicsit átalakítom: Mindenszentek Istent dicsérjétek. Daloljatok az Úrnak citerával és zengő muzsikával. Harsona zengje s búgó kürtök őt. Ujjongjatok az Úr s király előtt!
November első napján nyugodtan mászkálhat az ember rövidnadrágban.
Meleg az idő.
Gyorsan leírom, mert a változás a küszöbön áll. A fák tudják ezt, ledobták lombjaikat.
***
Az USA választ. Megismétlődik Amerikában a nyolc év előtti cirkusz?
Kit választanak meg?
Trumpot vagy a trumplit?
Nem irigylem őket.
Ahogy az idő eljárt felettem, szokásommá vált, hogy elmélázzak az általam ismert neves emberek életkorán.
Hogy ki meddig élt?
Rácsodálkozom az esetek többségében, hogy hozzám képest sokan fiatalon haltak meg. Megelégedéssel nyugtázom, hogy én még mindig bírom magamat, ha olykor nyavalyogva is.
Nem vagyok vele egyedül.
Volt kollégám, Szabó Feri versben emlékezett meg anyjáról, aki fél évszázadot ha megélt. Joggal vetette fel az idős költő, hogy immár saját leánya lehetne korán elhunyt anyja.
Hasonlóképpen érzek én is. Apám 49 volt, amikor elhunyt. Én meg megyek a 79 felé. Ugye, fiam lehetne. Ám képzeletemben mégis egészen más a helyzet.
Apám az idősebb.
Ő az öreg őszülő-ritka hajával. 49 évesen is ő az öreg. Fura ez nagyon.
Jogosan vetem fel: Arra a kis időre, ami nekem még hátravan...
Ezt a szöveget B. A. jezsuitától örököltem, aki folyton emlegetett még hátralévő három évet, amiből vagy tizenöt lett.
Másrészt fülemben cseng a 102 éves Ö. L. SJ megjegyzése, aki szerint egy pillanat alatt elsuttyant az évszázadnyi idő.
Mind a kettő igaz. És nekem is igazam van, hogy 78-at megélni, ha nem is érdem, de teljesítmény.
Köszönöm.

A Belső utakon c. beszédgyűjtemény írott változatát olvasom. Tudott újat mondani:
Pál Feri írja:
- Azt mesélte egy idős jezsuita (szerintem Nemes Ödön):
Már40 éve Japánban éltem, amikor megkaptam a diagnózist: hogy rákos vagyok. Bent feküdve a kórházban egyszer csak feleszméltem: A rák nem egy probléma, hanem egy titok. A rák egy titok, amire rácsodálkozom: Ha jönni akarsz, akkor gyere! A szemléletváltás következtében néhány hónapon belül teljesen meggyógyultam.
és még:
- A házaspároknak illik közös céljaiknak lenniük. Egy feleség e kérdésre így sóhajtott fel: Szerintem mi évek óta egyetlen közös célt sem fogalmaztunk meg.
Elgondolkoztató.
Popper Péter írja:
- Szent Ágoston mondta: tudom a jót, és mégis a rosszat cselekszem.
Hát lehet, hogy ő is mondta, de Szent Pál már sokkal korábban megtette előtte.
Ami viszont nagyon elgondolkoztató megfogalmazás:
- Két viselkedési problémát lehet begyakorolni:   Az egyik a karitatív, segítő, gondoskodó, a másik a moralizáló attitűd.
„Mondok egy példát. Hazamenve a férj így szól feleségéhez: Képzeld elhagytam a kocsikulcsot, nem tudtam vele hazajönni.
A moralizáló feleség azt mondja erre: Mert olyan rendetlen vagy, hogy az rettenetes, itthon is mindent szanaszét hagysz, nem csoda, hogy elvesztetted a kocsikulcsot is.
A segítő attitűdű feleség pedig így szól: Szegény drágám, nyugodj meg, van itthon pótkulcs.
- Egy olyan párnál, ahol az egyik felvet egy problémát, a másik pedig moralizálni kezd, mikor lesz azonos szintű a kommunikáció?
Semmikor.
Ezek a beszélgetések csak párhuzamos monológok lesznek…
Ha nem hangolódnak egymásra kommunikatív szinten, az a kapcsolatot előbb vagy utóbb meg fogja ölni, formálissá teszi, megszűnik a közös élményvilág.”
Hát milyen igaz, milyen igaz. Deske egy alkalommal kitért erre.
Ami tilos a házasságban: mert te mindig…, mert te soha…

Üresen áll a kelenföldi diákkollégium.
A hatvanas években készülhetett, mert főiskolás koromban az épülő tízegynéhány-emeletes kolesből egyik szombaton társadalmi munkában a sittet  lapátoltuk ki  az ablakokon.
Nem kaptam szilikózist, de elég nagy volt a por.
Ma meg üresen áll az épületkolosszus.
Lelakták?
Probléma van a statikájával?
Nem tudom.
***
Érdekes, megöregedve felvesszük elődeink szokását?
Lehet.
Csak az a baj vele esetemben, hogy az utolsó 30 évemet modell nélkül élem.
Bár az is igaz, hogy a szerkesztői munkám idején a hazatelepült jezsuiták átlagban kb. 15 évvel idősebbek voltak nálam, és mintegy elém élték sorsukat, egészségi állapotuk változásait.
Az idők folyamán aztán szép sorjában távoztak az élők közül.
Tőlük állapotuk megfigyelését hasznosíthattam a magam életében, elfoglaltságukat nem.
Másra voltak edzve, másra voltak kiképezve.
Ma a legértelmesebb elfoglaltságom egy-egy jó könyv elolvasása, megemésztése.
Magam nem szívesen fogyasztom a tévésorozatokat.
Nincs egy olvasásra ajánlott jó könyvetek?

Volnának új fotóim, de csak páros napokon sikerül őket feltöltenem, páratlanokon nem, és ma 29. van, páratlan nap.
Mindegy.
Nem baj ez igazán.
Ma újra emailt küldtem a szakorvosi rendelőnek, mert ígéretük ellenére sem vették fel már egy hete velem a kapcsolatot vérhígítóm engedélyeztetésének meghosszabbítása ügyében.
Hú, de bonyolult.
Nem baj ez igazán. Van még egy hónapra való munícióm.
Az a baj inkább, hogy elmúltam 78, és utolérnek a kopások.
A kopások következtében tízen felüli számú gyógyszert kell szednem.
Egyelőre tudom, melyikből mikor mennyit készítsek ki, vegyek be.
Kicsit unom már a menetrendszerű ismételgetéseket, szortírozásokat, bajlódást a bliszteres csomagolásból való kirobbantást.
De nem baj ez igazán.
Egyáltalán semmi baj sincs.
Ha mégis, inkább az a baj, hogy gyorsan elolvasom a jó könyveket, aztán csak nézegetek, hogy miért nincs egy újabb jó könyv a közelemben.   
Persze igazán ez se baj.
Volna értelmes elfoglaltságom.
Pl. meg kellene pucolni az ablakokat.
Ma ugyan nem kerül rá a sor.
Sebaj.

Szombaton tizenketten voltunk együtt, miután a temetőből hazakocsiztam, ahol nyolcan motoztunk a sírok között. Nagy lett a csend azok után, hogy a temető fölött alacsonyan szálló repülőgépek zaja immár nem hallatszik, no meg a párbeszédek és a gyerekzsivaj is megszűnt. Készítettem néhány fotót, de még nincsenek feldolgozva.
Mint előző alkalommal, most is vettem egy szál orchideát egy szülinaposnak, de lényegesen könnyebb volt a választás. Abból az egyből, ami ki volt téve a boltban, a legszebbet választottam. Egyebekben tényleg szép.
***
Még tart a meleg.
Reggel saruban jártam az utcán.
***
Leszokom a tévézésről?
Mindenesetre egyre inkább unom
a folyton ismételt, szájba rágott híreket,
a mindenszarista szalag híreket,
az összes nyomoroncot, akik eljátsszák, a patikák reklámozott vackaira szorulnak, mert mindjárt összecsuklanak, tüsszögnek, nyilall a derekuk stb.
a vég nélküli sorozatokat.  
Inkább olvasok, ameddig tehetem,
inkább az eget bámulom az erkélyről, amíg engedi a jó idő,
inkább rejtvényt fejtek, ameddig fog az agyam.
Apropó szózatjátékok.
Ma az egyik ötbetűs megfejtése a MURCI szó lett.
Rámentem a másikra is, az egyszerűség kedvéért megismételtem a murci szót. Majdnem meg is oldottam vele a játékot. A megoldás ugyanis: MURIS.
Hát nem muris?
***
Gyerekkorom visszatérő figyelmeztetése, hogy a hátsó udvarból menjünk el játszani, mert ALSZIK A POTYÓ.
Ez annyira belém ivódott, hogy már mind a hazai, mind a francia unokák ismerik, és mosolyogva suttogják: Csitt, mert alszik a Potyó!
Jobb, mint a mesebeli figyelmeztetés: Alszik a Kacor király, illetve hogy az oroszlán úr aludni készül.
Most nem ez járja, hanem az ALSZIK A POTYÓ!

Orrom előtt vált a természet. A költöző madarak távoztak, a többi madár keresi a túlélés lehetőségét.
A bogarak valóságos invázióba kezdtek.
Az őszi szép időben felkerekedtek, hogy megtalálják téli szálláshelyüket. Nem is volna baj, ha a falrepedésekbe, a deszkák közti résekbe húznák meg magukat. De nem ennyire egyszerű a dolog. Valahol rést találnak a zárt ablakon, vagy minden ajtónyitáskor özönlenek be? Nem tudom. Amit tudok, hogy legalább egy tucat katicát kitessékeltem a szobából. Legtöbbjük a napos ablaküvegen próbált szerencsét.  Egy papírlappal üldöztem őket, és útjukra bocsátottam azzal, hogy kint tágasabb.
Nem akarok bogarat kerülgetni a lakásban. Milyen már, ha egy büdösbogár éjjel repkedni kezd a hálószobában.
***
Nemde hasonló nyüzsgés tapasztalható a földgolyón?
„Forr a világ bús tengere…”
Emberek kelnek útra, mert nincs mit enniük.
Tömegek mozdulnak meg, mert nincs tisztességes vizük, vagy éppen semmilyen vizük nincs.
Embercsoportok vándorolnak, mert hazájukban üldöztetést szenvednek.
Nagy sokaság indul szerencsét próbálni, mert nincs munkája, nincs jövedelme.
Keresik a túlélés lehetőségét. 
Keresik az emberhez méltó életet.
Tömegek kelnek útra a propaganda hatására.
Saját kultúrájukat (civilizációjukat) akarván dominánssá tenni a befogadó országban.
Örvénylenek az emberek, káoszban kavarnak bandák, zavarosban halásznak igensokan.
A befogadók pedig kezdenek rájönni, hogy a nem odavalókat ki kell valahogyan paterolni.

- Ha valaha is bizonyítható lenne Isten, akkor az már nem lehetne Isten.
- Isten saját képére teremtette az embert. Ez a „saját képére” azonos a szakralitással, ami minden embert összekapcsol egymással, mégpedig a legmagasabb teológiai rendben: az Isten gyermeke fogalmában… Szinte bizonyos, hogy nem fogjuk fel ezt a titkot.
- „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá”… Nem kapcsolódnak hozzá feltételek. Az isteni gesztus nem igényelt tőlünk semmit, ami méltóvá tehetne rá. Az emberi sorsban ez az egyetlen lélegzetelállító valami ... Nem áll szabadságunkban kiszakítani magunkból, mert nem áll szabadságunkban nem-emberré lenni.
- A világ legfenségesebb eseménye egyetlen mondatban megfogalmazható:
„Et incarnatus est de Spirito Sancto ex Maria virgine, et homo factus est.” (és megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett.)
- A vallási jelképeket mellőzték… Valójában az állam jelszavakkal fogalmazta meg a társdadalom számára az illendő, a követendő eszmét… Ezeket az eszméket úgy tüntették fel, mintha a társdalomban gyökereznének, pedig valójában az állam által politikai megfontolásból kreált jelszavak voltak.
- Az intézményesített szekularizáció mögött álló állami tekintély lefokozta, megvetésre ítélte a vallást, annak előírásait, felszabadítottnak hirdette az embert minden addigi, az istenhitben gyökerező morális parancs alól. Ekkor ledőltek a társadalmat addig irányító korlátok…
- A törvény előtt lehetünk egyformák, de a legelemibb jogok sem következnek ebből: hacsak úgy nem, hogy szabadon éhen halhatnak akár tömegek, vagy szabadon meghalhatnak hajléktalanul.
- Terjed a nihilizmus, mely a fiatalságot a kötődésektől való félelemhez vezeti (házasság, család, gyermekáldás stb.)
- Lehet egyenlőséget tenni a különféle vallások között, de nem lehet föléjük emelni a vallástalanságot.
- A lét a tökéletesség felé irányul, a szép tehát a létezés tökéletességében találja meg önmaga definícióját.