Mickey webnaplója

Amikor az Amerikai úti Klinikán feküdtem szubintenzíven, minden műszakba lépő nővérke megérdeklődte, hogy milyen nap van ma. Egyszer meguntam, s megkérdeztem tőlük, hogy miért fontos, hogy napjában háromszor kitaláljam, hogy milyen nap is van. Mentegetőzve válaszolta a kérdezett, hogy ez nem a bosszantásomra kitalált macera, hanem a terápia része. Tudatomnál vagyok-e, realitásérzékem nem hagyott-e cserben. Volt egy másik kérdésük is, hogy most melyik intézményben vagyunk. Magam is meglepődtem, amikor egy egyébként a normalitás jegyeit mutató öregúr teljes határozottsággal állította, hogy a szegedi klinikán van. Nos, ezért kérdeztek bennünket.
S mindez azért jön elő, mert a nyugdíjas életünkből hiányzik a munkába menetel öt napja, s az abból adódó ritmus. Avagy ki ne ismerné a Blau Montag fogalmát, ki ne számolná, hogy hány nap van még hátra péntekig, mikor jön már a szabadszombat, a vasárnap.
Most ennél is cifrább a helyzet. Nemigen mozdulunk ki, kérésre, s valamennyire a saját jól felfogott érdekünkben sem. Nincs csekkel postára menés, nem érdekel, hogy ma meddig volna nyitva ez, meg az a bolt. Nincs reggeli mise, nincs szerda, és szombat, amikor a szemetet elviszik. Ha éppen nem halljuk a kukás autó hangját, könnyen kiesünk még ennek a ritmusából is. Egyik nap éppen olyan, mint a másik. Még szerencse, hogy a számítógép jobb alsó sarka mutatja a dátumot, a naptár pedig megmutatja, hogy akkor milyen nap is van ma.
No, nem tragikus a helyzet, hisz látszik, hogy alig van tétje a napok sorrendiségének. Ha itthon rostokolunk, akkor nem vonatkozik ránk a hétvégi szigorkodás, mindegy, hogy hova nem mehetnénk polgármesteri rendelkezés alapján. A négy fal közül nézünk a világra.
Tudjuk, hogy S. V.-nál Natick Massachusetts-ben ma esett a hó, hogy Newarkban Cs. klasszikusokat olvas, hogy M. Piliscsabán elkerített részt készített a húsvéti nyuszinak, s azt is tudni véljük, hogy még sokáig nem simogathatjuk meg sem az unokáinkat, sem a nyuszit. Magam próbálom arra érdemes olasnivalókkal körbevenni magamat (most Camus: Pestis c. munkáját), s jó zenéket hallgatni.
Az erkély repedéseiben fészket rakni akaró darázzsal meg felvettem a harcot.
Sikerült pofon vágni, mire elrepült.
Ne is jöjjön vissza! 
***
Olyan zenét kerestem, ami kicsit dinamikus voltával életkedvet ad, maga is dinamizál. Ezúttal Bartók B.: Allegro barbaróját vezeti elő a fiatal Kocsis Zoltán. Itt: https://www.youtube.com/watch?v=AwCP2US7BaU

Belebotlottam Kosztolányinak egy épületes megfogalmazásába. Azt írja: „Minden írás, amely mögött nincs az egész élet titka, értelmetlen.” (Pesti Hírlap 1934. 11. 18.) Elgondolkozom szavai értelmén. Nemrég idéztem, hogy a Biblia egésze a Krisztusról szól. Valamiféleképpen összefüggésbe hozható vele. 
Egykori magyartanáromnak is volt egy meglehetősen alapvetőnek számító kijelentése: Egy fogalmazás minden mondatának a címről kell szólnia. Talán ezért is van az, hogy általában a posztok megírásának a végére hagyom a cím adását. Nemegyszer pedig, az eleve megadott címet megváltoztatom, mert az eredetileg megfogalmazott témától elkanyarodik a leírt szöveg.
Ha becsületes akarok lenni, akkor a Kosztolányi-féle megfogalmazást magamra is alkalmaznom kell, annál is inkább, mivel egy másik szentencia szerint, aki feleslegesen veszi igénybe más idejét és türelmét, az más aljasságokra is képes.
Az előzőek megfontolása dacára el kell fogadnom azt is, hogy a húsvét után örömteli időszaknak kell következnie („mér mindig csak a rosszat” – illetékes elvtárs), s az öröm egyik megjelenési formája nálam a humor. Olykor belőlem is fakad, de bőven merítek a többiekéből.
Tegnap sütötte el Böjte Csaba:
- „Édesapámnak könnyű volt, mert elvette édesanyámat – mondja az egyszerű legény –, de én egy vadidegen lányt hogy vegyek el feleségül?”
VD pedig ezt:
„A fényképészetbe betér egy matektanár.
- Szeretnék erről a filmről képeket csináltatni.
- 9x13?
- 117. Miért?”       
Meg ezt:
Öregasszony férjéhez: – Emlékszel, Béla, eljegyzéskor te nem a Facebookra tettél fel, hanem a szalmabálára.
…és egy retro, amiért óvatosaknak kell lennünk ma is a közzétett anyagokkal kapcsolatban:
- Igaz-e, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak?
- A hír igaz - közli a jereváni rádió -, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

„Kanadában pickeringi öregotthonukban az a szokás, hogy nagyszombat este a vigíliamisét két részben tartják. P. Eördögh András SJ részt vett az ószövetségi hétolvasmányos részen, majd visszatért a szobájába. Három nővér kísérte, ahol békésen, csendben elhunyt.” Ismertem őt személyesen. A hírt kommentálva írtam: „…kalandos életéről részletesen beszámolt a Magyar Jezsuiták vallomásai IV. kötetében. Nagyon kedveltem derűs, humoros egyéniségét. Requiescat in pace!”
Most újra olvastam a kötetben 26 oldalon húzódó kalandos életét, és néhány hívószóban emlékezem azokra a momentumokra, amelyek kapcsolatunkat meghatározták.
- Eördögh atya 1929-ben született. Akkor én –17 éves voltam.
- A Thököly úti Építő Felsőiskolát elvégeztem – írja. Sokszor jártam ott, majdnem a Dózsa Gy. útnál volt (van?).
- A domonkosok templomába jártam, mellette laktam a plébánián. Az mi eskükőnk is volt ott.   
- A latint felmondtam Weissmahr Bélának vagy Nemesszeghy Ervinnek. Mindkettőjüket ismertem, már mindketten elhunytak.
- Gyulay Endre akkor volt negyedéves kispap. Vele Lillafüreden találkoztam a Pax Romana találkozón.  
- Kavin Feri. Utóbb megnősült. P. Nagy Ferenccel kapcsolatban állt. Fiával (Kerecsenek regnumi vezetője) egy helyen dolgoztam Antall-időkben a miniszterelnöki sajtóirodán.
- Babos István. Utóbb NY-.ban egyetemi tanár. A Jezsuitáknál nagyon megszerettem. Szintén elhunyt.
- Makkosmárián építik a templomot. Többször jártunk ott a családtagokkal.
- Miklós Imre (ÁEH vez.) látogat hozzájuk Szegedre s agitál. Őt idézi: „Tudják tisztelendő urak, ha jól mondom, a helyzet megváltozott. Most akár a követ dobják a tojásra, vagy a tojást a kőre, mindig a tojás törik össze.” Csizmazia atya válasza: „de mi nem vagyunk tojások.” Ez úgy megzavarta Miklós Imrét, hogy kiment. Az ÁEH baljóslatú tevékenységének árnyéka jellegezte az eh. és állam közti viszonyt. Éreztük egészen a rendszerváltásig.
- András Imre. Együtt csinálják végig 56-ot. Szolgálnak, ahogy lehet. Őt is jól ismertem a Sodrás u.-ból.
- 56. Köztársaság tér. Látta az ávósok hulláit, mi is, látta a szétlőtt fővárost, mi is.
- Vácról dömperrel jött Bp-re. Tényleg dömper. Amolyan billenőserleges-tartályos teherautó volt. Kiveszett.
- Levezényeli A Szív újság egyetlen 56-os számának nyomtatását, terjesztését. Facsimiléje a kezemben volt a szerkesztőségben. Annak idején a Bosnyák téri templom szélfogójának a falára kitéve olvastam gyerekként.
Néhány humoros megjegyzés Eö. A. életírásában:
- A Bering-tenger melletti Little Diomede-szigeten húztam vasárnapi misére a harangot, tőlem hat kilométerre már hétfő volt, nem azért, mert ebben is hazudnak az oroszok, hanem itt van a nemzetközi dátum fordulásának a határa: vasárnap-hétfő.
- A háborúhoz pénzre, pénzre van szükség, és ugyanez kell az építkezéshez is. (Ahol megfordul, mintegy kötelességszerűen a felújításokat is el kell végeznie, végeztetnie.)
- A courtlandi (Kanada) három plébánosi évem után (ami inkább bádogosi volt) félév szabadságra küldtek.
- Pilisvörösvárra tettek egy lábon kihordott szívinfarktus után (1994). Igen sokszor adtam munkát őrangyalomnak, de mindig megvédett. Az atya remélte, hogy idős éveit már itt töltheti. Nem ez történt. 2008-ban a rend Kanadába diszponálja. Még tizenkét évet él Pickeringben.
Nyugodjék békében az örök hazában.
A húsvét utáni méltóság jegyében Monteverdi kórusát teszem a FB-ra.
https://www.youtube.com/watch?v=dSYq_O33Msg

A Vigilia egyik 2018-as száma arról meditál, hogy korunkban van-e érdeklődés az olvasás iránt. Arra a megállapításra jut, hogy függetlenül a könyvek és a napilapok iránt megcsappant kereslettől az olvasás, mint olyan nem hagyott alább, sőt. Elég arra gondolni, hogy naponta sokan mennyi szöveget olvasnak okostelefonjukat a kezükben tartva, vagy a FB-on lógva, s nem hagyhatjuk figyelmen kívül az E-Book-ot olvasók körét sem.   
A tájékozódás iránti igény tehát megvan, s kiszélesedtek az információszerzési lehetőségek is. Szidhatjuk az internetet, miközben egyre több mindenre használjuk. Ugyanígy a mobilt is.
Azt olvasom többek között (Fabiny Tibor tolmácsolásában) a Vigilia 2018/3. számában, hogy a Biblia végigolvasását ajánlja a Szent Jeromos Térsaség kétéves Bibiliaolvasó Kalauza. Megemlíti a szerző azt is, hogy 1992 óta működik a társaság Élő Ige-programja, s a számítógép segítségével régóta hozzáférhetők a Biblia különféle magyar nyelvű fordításai. A szentiras.hu weboldalon négy katolikus és két protestáns fordatás kínálkozik. És több idegennyelvű (pl. latin, görög) Biblia is fent van a neten, de a különféle weboldalakon még sokkal bőségesebb a választék. Keresőprogramjaik gyorsaságukkal felülmúlják a konkordanciák használhatóságát. A szövegek kiemelhetők, bemásolhatók, legyenek azok tetszés szerinti hosszúságúak. Tapasztalatból tudom.
De ha már a Fabiny-cikk.  Megidézi Luthernek a mai fül számára meglehetősen érdesen fogalmazott kijelentését a bibliaolvasás helyes módjáról. Kuriózum ez a javából a reformáció-ellenreformáció korából. Lássuk csak: „Nehogy az ágyadon heverésszél, miközben az írást forgatod, hanem térdre, te lusta disznó, s emeld karjaidat magasba, mondd el a Miatyánkot, hívd Istent segítségül, s könnyes szemekkel valld meg bajaidat” (LW 14,60-61) 
***
Mivel ma a Bibliáról posztoltam, legyen a választott zene is a Bibliából merített szöveg.
A már egyszer megidézett zenét az ausztrál Seekers tolmácsolásában vezettem elő. Legyen most a Birds előadásában, ha megtalálom. A szöveget a Prédikátor 3,1-8-ból vették. A szám címe: Turn,turn, turn.
Stílusosan a Szent István Társulat szövegét másolom ide az internet segítségével. Keresőn pillanatok alatt elővarázsolható, bemásolható. Íme:
„Mindennek megvan az órája, és
minden szándéknak a maga ideje az ég alatt. 
Van ideje a születésnek és a halálnak;
ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. 
Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak;
ideje a bontásnak és ideje az építésnek. 
Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek;
ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. 
Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének;
ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. 
Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek;
ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. 
Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak;
ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. 
Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek;
ideje a háborúnak, és ideje a békének”.
Mutatom:
 https://www.youtube.com/watch?v=bCcFyR0MITQ

Nagyjából úgy érzem magam szobámban üldögélve, mint Kölcsey, amikor a Parainesisén dolgozott, gondolkozott. De hasonló lehetett Gárdonyi életérzése, aki a mennyezetre tetette ablakát, hogy senki ne zavarja magányában. Akkor még nem sejtette, hogy Titkos naplóját megfejti valaki.
De ilyen hangulatban írhatta Tóth Árpád is szép versét a Meddő órán címűt.
Van időm gondolkozni a múlton s kicsit a jövőn is, a jelenben. Egyelőre mind anyagi, mind pedig szellemi munícióval bőven el vagyok látva. Ezek megkönnyítik a helyben járást.
A számítógép is bőven kínál olvasni- és látnivalóval. Ezek egy része előremutató, más részük századik ismétlés, harmadik részük felesleges és közönséges, vannak kifejezetten diabolikus célzatú megnyilvánulások is. Ezek célja a káoszteremtés, a konkolyhintés a vetésbe. Meg nem erősített hírek bombázzák a virtuális mezőt, s próbálják elvenni maradék lelkesedésemet is az iránt, hogy egyáltalán érdeklődjem a FB-on a nagyvilág történései felől.
Visszaemlékezem egy kórházi emlékemre. Egyik ápolónő azzal szórakoztatott, hogy a kormány zárolt ötmilliárd forintot, amely az eü.-ben dolgozók bérét lett volna hivatott emelni. Kérdeztem, hogy megerősített-e a hír, vagy sem. Azt válaszolta, hogy XY orvos mondta. Természetesen nem volt igaz. De azért terjedt. Csaknem érthetetlen, hogy miért keserítjük egymást megalapozatlan rossz hírekkel. Miért nem tájékozódunk afelől, hogy igaz-e valami, vagy sem? Nincs elég bajunk?  
***
Itt nyílt ki. Fatalista lettem? Aligha. Bár B. Csaba tv. ma is elmesélt egy gondviseléses történetet. Röviden: A gyerekek bőséges karácsonyi lakomát kívántak. A szerzetes kiürítette a perselyeket, s pungába (zacskó) rakta. Így ment a szupermarketben a gyerekekkel vásárolni.  Azok összehordták, amit enni szerettek volna, s Csaba testvér kiöntötte az aprópénzzel teli zacskót. Maga se akarta elhinni, csak fillérekkel volt több pénz nála, mint amennyit fizetniük kellett. Amiért írom:
Kinyitottam a Bibliát véletlenszerűen (nem szoktam), ahol ezt olvastam: „Látomás, amelyet Habakuk próféta látott. Meddig kell még, Uram, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál? Hozzád kiáltanom: »Erőszak!«, anélkül, hogy megszabadítanál? Miért feded fel előttem a gonoszságot, és mutatod meg a nyomorúságot? Csupa fosztogatást, csupa rablást látok magam előtt; a vádaskodás és civakodás egyre fokozódik. Csorbát szenved a törvény, a jog nem érvényesül. Üldözi a gonosz az igazat, a jogot kicsavarják.”
Erre mondta volna a Prédikátor: Nincsen új a nap alatt.
Vagy tévednék?
***
Mivel megígértem magamnak, hogy naponta megpróbálok értékes, és könnyen emészthető zenét felrakni a FB-oldalamra, összeírtam csaknem húsz, valamiért nekem kedves zeneszámot. Azt hiszem, a sorrend lehet esetleges. Nos, Aaron Copland kedves darabjával kezdem, amelyet a II. vh.-ban elesett közkatonák tiszteletére komponált. Olyan, mint egy nyitány. Olyan is, mint egy bevonulási induló. Olyan, amely alkalmas az emberi méltóság előtti főhajtásra.
Érdemes meghallgatni.  íme címe: Fanfare for the Common Man. itt: https://www.youtube.com/watch?v=4NjssV8UuVA

Nézem a tévéműsort. Egy ismerős arc, de mégse. Egy dagadt öregember, mint én. Ki lehet? És akkor megszólal. csak nem? D. T., aki jó harminc-negyven éve egy gyerekműsor sikeres vezetője volt. Akkor döbbenek rá, hogy ki is ül a kamerák előtt, amikor megszólal.
Korábbi élményem hasonló. Jezsuiták koncelebrálnak. Megszokott, hogy vendég szerzetes pap érkezik hozzájuk, s beáll a misézők közé. Ezúttal is mintha… Kopasz az ember, sose láttam (ilyennek), mert amikor megszólal ugyanaz az érzésem, mint amikor az ószövetségi immár öreg Izsák így morfondírozik: A karja Ézsaué, de a hang Jákobé. Tehát, amikor megszólalt, rájöttem, hogy A. I. az, csak éppen elveszítette hajkoronáját. Persze, hogy elveszítette, külföldön rákos lett, kemo-kezelést kapott, s kopasz lett, ezért nem ismertem fel.         
Volt egy film, a mátrix. Ha minden igaz, abban két világ létezik, egy való és egy virtuális. A kettő kapcsolatban áll egymással, s a szereplők egyikből a másikba beléphetnek.
S most visszakanyarodok a húsvéti időszakot követő időre, amikor is a feltámadott Jézus megjelenik ebben a világban. Már odaát van, de vissza-visszanéz, hogy megerősítse övéit, és nyilvánvalóvá tegye a feltámadása tényét.
Megjelenik Mária Magdolnának, s ő nem ismeri fel. Azt hiszi, hogy a temető kertészével beszél, mígnem nevén szólítja.
Máskor az Emmauszba igyekvő tanítványoknak jelenik meg, akik szintén órákig nem ismerik fel, csak a kenyértörésben.
De ha a Genezáreti-tó partján tábortüzet rakó alakra gondolok, őbenne sem ismerik fel a Feltámadottat az egész éjszaka a tavon halászó apostolok. Valamiképpen mégis tudatosul bennük, hogy „az Úr az”.
Az Úr az is, aki áttűnik a zárt ajtón, s tanítványaival társalog, velük eszik, majd eltűnik.  Ahhoz szoktatja övéit, hogy értsék, érzékeljék: létezik a más világ, amelyben már végképp tartózkodik, aki feltámadt a halottak közül, és csak le-lelátogat övéihez, mielőtt önállósítja őket végképpen. Mert ez is bekövetkezik, amikor „felmegy a mennybe”.
A német Himmelfahrtnak égbeutazásnak nevezi. A lényeg, hogy ekkor végképpen eltűnik a szemük elől.
***
Amikor azon gondolkoztam, mi legyen a mai nap szívmelengető zenéje, Elvis Presley dalánál maradtam, aki Ed Sullivan műsorában a magyar 1956-os forradalom mellé állva dalával nekünk adózott. A címe Peace in the Valley, Béke a völgyben. Ez igazából egy Gospel (Izajás 11,6-9 nyomán). https://www.youtube.com/watch?v=Yh9_FvK_uUg
            

A böjtös időszak lefojtottságát húsvét után a feltörő örömnek kellene felváltania, belengenie. Nem ez történik, legalábbis karakteresen nem. Folytatódik a harc a vírus ellen, folytatódik a harc a politikában, s nem akar vége lenni.
Elhatároztam, hogy a felszabadultság jegyében naponta meg fogok osztani valamilyen zenét, amely értékes, embernek való, amely vidámítja kedélyünket, és kifejezi azt, aminek az ideje itt volna. Talán a szeretet fogalma tükrözi leginkább, hogy mire gondolok. A nyitás a másik emberre – hívőknek nyitás az Istenre is.
A nyitásnak ma számos lehetősége van.
Akinek okos telefonja van, annak nem kell elmagyarázni, hogy mit jelenthet egy jó ízű videóbeszélgetés.
De a messenger is alkalmas a kapcsolatfelvételre, az emailen, az sms-en kívül és persze a twitter is jó valamire.
Éljen vele mindenki, aki hajlandó pozitív elmozdulásra. Alkalmasak lehetnek az elismerő szavak, a jó kívánságok, az empatikus megjegyzések, és alkalmas lehet a jó zenével való előrukkolás is.
A mozgáskorlátozás miatti programok lám, sokféleképpen bővíthetők az emberi miliőnket célozva. Magam csak vonalas telefonon vagyok utolérhető, de a napi sűrűségű poszttal való jelentkezésem nyitott könyvvé teszi életemet. Telefon nélkül is képben lehet, aki belenéz írásaimba.
Apropó írás.
Bújom a könyveket, mások írásait, s el-elgondolkozom az élet értelmén, célosságán, a jelen mind teljesebb megragadásának a lehetőségén.
Visszatérve a zenére, elsőként G. F. Händel Messiásából az Alleluját pakoltam fel oldalamra, mégpedig koreai diákok előadásában. Megelégedéssel töltött el a zene hangjai mellett látni lelkesültségüket, amivel próbálták megragadni a zseniális betétszám lényegét, lelkét.
Jó kikapcsolódást, jó zenehallgatást, a hangulatba való bekapcsolódást.    
***
Szómágia:
- A Gellérthegy az a hely, a-hol ló-kő található. Nem is egy.
- A Várban meg a Korvin Mátyás címere kőből kifaragva – Hollókő.
- Rögeszme. Egy őrült kanasztajátékosé: Picc a dilly.
- Erdő anagrammák: erdő, redő, dőre, erőd

Előbb hallottam Böjte Csabától az életet, ezért azzal kezdem.
Elmeséli a derék szerzetes, hogy 30 évesen próbálta összehozni a dévai árvaházat.
Mivel jött a zord idő és nem volt a rendházban kályha, összedobták valahogy a pénzt, s vettek elég csempét.
A helyi kályhás, Feri bácsi mindenhová épített egyet szükség szerint. Majd kérte volna a munkája bérét. Ezért a jó testvér többször kitért előle.
Ez néhányszor eredményesen zajlott, mígnem egy alkalommal menekülése közben elé állt egy asszony azzal, hogy fia diplomát szerzett, s munkába állt, első havi fizetését felajánlotta Csaba tv-nek. Íme, a boríték, benne a pénzzel. A nő elment, Feri bácsi pedig megjelent a színen. A kályhás a szerzetes  értésére adta, hogy kész a munkával, s összegezte járandóságát.
Most Csaba testvéren volt a sor.
Átadta Feri bácsinak a borítékot, hogy ez van, ennyi a pénzük. A kályhás megszámolta az összeget, és csodálkozva mutatta, hogy a számításainak megfelelő summa lapul a kopertában.
Itt Csaba testvér itt megállt az elbeszélésben és kijelentette, hogy ha ezt az egybeesést mástól hallotta volna, nem hitte volna el neki.
Márpedig ez történt ott és akkor. 
Most jöjjön az elmélet, amelyet utóbb olvastam.
Louis Evely lelkünkre köti Az öröm útja c. kötetkéjében, hogy a keresztények jó része nagyon összeszedetten éli meg a nagyböjtöt, és sokkal kevéssé a feltámadás örömhírét. Nem hisz az isteni szeretet határtalanságában, amely elvezet pünkösd csodájához. Ennek okát abban látja, hogy nem kérünk Istentől lehetetlent, nem kérjük, hogy Istennek mutassa magát.
Pedig Istennek csak az tetszik, hogy olyat tegyen, ami tőlünk nem telik. Isten nem vehető észre, csak ha lehetetlent művel. Ezekkel a tettekkel változtatja szomorúságunkat örömre, boldogságra, ezzel mutatja meg az ő békéjét.
Ha Csaba testvér élettörténetében számos lehetetlenséget fedezhetünk fel, érdemes saját életünk csodáit is feljegyeznünk, hogy mindig emlékezzünk arra: Istennek semmi sem lehetetlen, és segít nekünk megélni a belőle fakadó örömöt, békét és boldogságot.
Most éppen ennek jött el az ideje.
Fektessük fel tehát a lehetetlenségek teljesüléséről szóló naplónkat, s figyeljünk.   

Lelkigyakorlat után valaki odament a szónokhoz, s elmondta neki, hogy nagyon megfogta egy mondata, ami teljesen átalakította látásmódját. Az előadót persze érdekelte, hogy miféle bűvös mondat hatott az illetőre. Az pedig mondta kérés nélkül is: Nos, amikor azt mondta, hogy vége az első résznek, s következik egy újabb, akkor ő úgy érezte, hogy az ő életében is ért véget egy rész, hogy helyet adjon egy sose volt újnak, egy lelkibbnek, egy nekiszántabbnak, egy friss nekibuzdulásnak.
Ma vége a nagyböjtnek, itt a húsvét, Krisztus feltámadt, és megfrissülve új szívvel-lélekkel nekifoghatunk egy élettelibb, egy szerethetőbb életvezetésnek, életvitelnek, életminőségnek.
Különösen is igaz ez egy sose volt erősségű világjárvány közepette, amikor is olyan hangok hallatszanak, hogy a korábbi fogyasztói társadalomnak vége. Nem tudni, mi jön ezután, de hogy a régi kitaposott út, a kényelmes polgári tespedtség nem fog folytatódni, azt mindenki vakon aláírhatja.
(A vicc szerint újra rendszerváltás előtt áll a világ, mert a kapitalista rendszer nem vált be, a szocialista rendszer sem vált be, de a liberális rendszer is kudarcot vallott. Most az immunrendszer következik.)
Ha ez utóbbira gondolunk, ha a húsvét örömére, tényleg érdemes megrázni magunkat, és optimista módon nekifeszülni a jövőnek. Lám a népének is úgy szól, hogy
/ Világmegváltó Jézus, / keresztre fölfeszítteték, / Isten Báránya, Jézus / érettünk megtöretteték. /
 De az tán jön a feltámadás. És jön az ének harmadik versszaka:
/ Föl, föl már, ébredj szívem, / én lelkem már erősödjél, /hogy innen égbe jussunk. / már mindig jól és szentül élj! /    
Megismétlem a végét: Már mindig jól és szentül élj! Elég ez programnak pünkösdig s azután is. 
***
Két bekezdés Fekete Istvántól:
1. „Sokszor elgondolkoztam – különösen abban az időben –, hogy mennyivel okosabbak a madarak, akik egy év alatt kijárják iskolájukat, érettségit kapnak, és kész. Mennyivel nehézkesebb az ember, aki elemivel kezdi, gimnáziummal folytatja és egyetemmel végzi – ha végzi, mert vannak megátalkodott egyének, (majdnem azt mondtam, elvetemültek…), akiknek még ez sem elég, hanem tovább akarnak tanulni. Nehéz ezt elhinni, de így van. Abban az időben sokszor úgy gondoltam, hogy ezeknek a tágfejű halandóknak ki kellene jelölni egy magányos szigetet, óriási könyvtárral, szertárral, laboratóriummal, enni- és innivalóval, hogy ott folytassák ritka tevékenységüket, és ne ténferegjenek itt közöttünk, alámenve minden járműnek, abajgatva a mentőket és egyéb egészségügyi szerveket. Évenként kapnának egy hajórakomány papírt, pár hektó tintát, két-három láda erősebb szemüveget, és időnként beszámolnának, mit sütöttek ki a közönséges emberiség javára…” [Mintha a Szilícium-völgyben megvalósult volna modernebb változatban, esetleg még néhány campuson is.]
2. „…egy ember alaposan nekem jött létrájával.
– Vigyázzon! – recsegett rám – nem lát?
Tekintettel arra, hogy a bácsi hátulról jött, igazán nem láthattam, de mire kimagyarázkodhattam volna, a sértődött egyén már eltűnt az egyik kapuban. Ezek után azonban vigyáztam, riadtan, mint a vad az ismeretlen erdőben. Nem tagadom, kívántam egyet s mást a létrás bácsinak, ami nem volt benne a katekizmusban, ahol a felebaráti szeretet igen előkelő helyet foglal el...” (In: Köd. Végállomás)
[Ez is érdekes megfigyelés. Emlékeztet arra az esetre, amikor is egy öreg esernyőjével verte a tini gyerek fejét, s közben egyre azt kiabálta, hogy ez a szemtelen kölök bánt engemet.]

Kinek mit.
A betegeknek remélhetőleg gyógyulást…
Az egészségeseknek a döntés lehetőségét további életükre vonatkozóan.
A híveknek az irgalmas Isten szeretetében való elmélyedést és a benne való feltétlen bizalmat.
A feltámadás osztatlan örömét.
Az újrakezdés lehetőségét.
Annak az optimizmusát, hogy nincs semmi elveszve, és minden átértékelődik a húsvét fényében.
A pünkösdi Lélek ígéretét.
Megnyugvást, abban, hogy az Eucharisztiában velünk marad az Úr egyszer s mindenkorra, aki
azt mondta: „veletek vagyok a világ végezetéig”.
„Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek” – így Pál (Fil 4,4).
Itt visszautalok az 53 éve felcsendülő beat-mise zárótételére, egy spirituálé (Oh went the saints go marching in) szövegére, amelyet Zöldi Sándor abonyi plébános írt, s erről az okkal kitörő örvendezésről szól.
1. Örvendjetek, vigadjatok, 
mert ím az Úr feltámadott,
szent hitünknek ez ád új erőt: 
íme, igazat mondott!

2. Hiszem Krisztust, boldog vagyok, 
hisz Ő az élet szent ura!
Hiába tör reám a gonosz, 
nincsen rajtunk hatalma! 

3. Hadd zengjen hát vidám dalunk, 
győzelmes húsvét ünnepén!
Ha hű leszek hozzád, ó, Uram, 
véled föltámadok én! 

4. Hozsanna száll, szent glória! 
Szívünk csak Néked énekel.
Feltámadt Jézus, Isten Fia, 
végy magadhoz égbe fel!
Eddig emlékezetem szerint húsvétkor minden évben meghallgattam lemezről a Szilas húsvéti beatmiséjét. Most is ezt teszem.