Mickey webnaplója

Tegnap a Római téren járván meglátogattam a könyvmegállót. Jóllehet elég cudar idő volt, egy középkorú férfi ült a fapadon és valamit olvasgatott. Kezében PET-palack, s abból kortyolgatott a -2 fokban. Megtetszett néhány kézikönyv, és ezekkel is megrakodva tértem haza.
Az egyik kötet az Operettek könyve, elég prózai valami, de kétségtelenül szakirányú kötet. A másik szintén zenei könyv képekkel és kottákkal illusztrált kötet, a Balettek könyve. Ma már nem olyan egyértelmű, hogy a mozgások és a könnyed történetek miképpen forrnak eggyé. Operába, operettbe, járóknak hasznos segítség lehet egy-egy ilyen szakmunka.
Elhoztam még Grätzer József Rébusz c. munkáját. Nem állítom, hogy a mai generáció meghatódik a benne foglaltaktól, de szellemességre törekvése vitathatatlan.
Aztán még egy kötetet hónom alácsaptam: Latinovits Zoltán a jeles színész halálának 10. évfordulóján készült válogatást az ő munkáiból. Beleolvastam, és ma elég furcsa szembesülni az egykori „ködszurkálásokkal”. Az érzékeny művész Don Quijote-harca ez a procc hivatalosságokkal.
Mégis jobbat kínálok most meggondolásra. Merthogy olvasom Sarah bíboros gondolatgazdag interjúkötetét. Benne ilyeneket:
- „Kötelességünk visszatérni Jézus Krisztushoz. Ő az, akit az Atya küldött, ő a szegletkő.” Hát nem ezt vallom magam is? Jézus abszolút hiteles lelkületére, tevékenységére, kijelentéseire alapozhatjuk, építhetjük életünket, kell is ezt tennünk.
- Másutt: „Lelkipásztori szolgálatunk legnagyszerűbb gyümölcsei a tabernákulum előtt töltött csöndes imádságban születnek.” Hát nem ezt vallja Varga László püspökünk is?
- „Az ENSZ befolyásos szervezetei újfajta világi etikát diktálnak, és a szinte korlátlan technikai lehetőségeket és a médiát kihasználva mára mintegy megsemmisítő hatalommá lettek. Egyes  nyugati országokban ma bűnnek számít, ha az ember nem veti alá magát ezeknek a szörnyű ideológiáknak.” (70. o.)
-„Relativista hatásra a rossz lett a jó, és a jó lett a rossz.” (65. o.)  
- „Kötelességünk elmondani a világnak, hogy a technika vívmányai semmik Isten szeretetéhez képest.” Na, én most elmondtam.
- „Az ember bensejében hordozza Isten képét, és a lelke halhatatlan.” (64. o.)
- „Semmit sem kell kérnünk, elég ha megmaradunk az ingyenesség lelkületében.” (40. o.)   Tudniillik mielőtt megfogalmazzuk kéréseinket, Isten ismeri őket, és teljesíti is őket, ha azok üdvösségünkre vannak. Azt mondjuk a miatyánkban, hogy „legyen meg a te akaratod”. Annál jobb ugyanis nem történhet velünk, mintha velünk kapcsolatban is az ő akarata valósul meg.
Jó lenne tisztán látni, de csak annyit látunk a jövőbe, mint az éjszakai biciklis a dinamóval gerjesztett fénysugárban. 
Na de ez itt csak egy poszt. Ezért most elszegem a többi igazságot.

Deskénél olvasom: HALÁL esetén – INTÉZNI. Mit is kell akkor csinálni? 
- papírok: szül. + házassági anyakönyv, urnahely birtoklási papír,  ha van; lakcímkártya+ személyi ig.
- halál bejelenteni: orvos körzeti:  tel....  // mentők: 104 // vagy háziorvosi ügyeletnél (intézkednek az elszállításról); ők adnak halottvizsgálati bizonyítványt 
- temetkezési iroda -  krematórium megrendelni, onnét teli urnát hazavinni
- halotti anyakönyvi kivonatért az Önkormányzat anyakönyvezéshez iratokat vinni
- nyugdíj lemondani; túlélő házastársnak özvegyi nyugdíjat kérelmezni. (Nem automatikus, de jár. Ha nem kérik, nem kapódik.)
- előzően számláink kivéve a HAGYATÉKI TÁRGYALÁS alól: be kell diktálni egy örökös nevét, szül. idejét.
- Sírkert és Hamvasztóüzem: Csömör, Főnix utca 1.
Elég rendesen összehozott anyag, ha úgy hozná a sors, hogy nem sikerül elragadtatni, hanem csak simán elhunyni, segíthet a bürokráciával való megküzdésben.
***
Nem tudom megállni, hogy a különféle népségeknek tulajdonított (én bajor paraszttal hallottam először) anekdotát meg ne idézzem a fentiek miatt. Így szól a bajor paraszt a feleségéhez: „Asszony, ha egyikünk meghal, akkor én a vidéki házunkba vonulok vissza.”
***
Egy másik felvetett téma. A Robert Sarah bíborossal készült interjúkötetben (Esteledik. A nap már lemenőben) olvasom: „Imádság nélkül annak a komédiázásnak a szintjére süllyedünk, melyet nap mint nap látunk a médiában; nagy csinnadratta mellett nem történik semmi érdemleges… Az imádság az Isten elé állít.”
Fajsúlyos két mondat.
Mivel van tévénk, meg szoktam nézni a híradót és néhány kommentáló műsort, beszélgetéseket is. Többnyire úgy van, ahogyan a bíboros mondja: Nagy csinnadratta mellett nem történik semmi érdemleges.
Annak idején szakszervezeti titkárunk férje a titkári munkára és a szakszervezeti gyűlésre vonatkoztatva így fejezte ki: Ami ott történik, az fingfűrészelés. Mi tagadás, volt némi igazsága.
Ami a tévében történik többnyire nem különb ennél. Hogy is lehetne naphosszat lényeges mondandója ezer és ezer tévécsatornának? De még inkább – vajon elképzelhető-e, hogy egy tévétársaság felszámolja önmagát, értésünkre adva, hogy semmi lényegeset nem képes produkálni.
Ugye, hogy nem?
Mindenesetre: le a bürokráciával!

Túl vagyok az Északnyugati átjárón.
Igen fordulatos a hosszan hömpölygő szóáradat. Folyton meglepetéseket tartogat, ez ösztökéli az olvasót a további kitartásra.
Nem úgy végződik a regény, mint ahogyan egy klasszikustól elvárná az ember, meglehetősen szertefutó gondolatok vezérlik a szereplők sorsát.
Lám, Gárdonyi abbahagyta az Egri csillagok hőseiről szóló beszámolót, mielőtt a végzet szétzilálta volna a törökök kivonulása nyomán érzett idillt. Még nem verik szét baltával Mekcseyt, nem ül börtönben Dobó és a törökök fogságában Bornemissza Gergely, és így tovább.      
Most törhetem a fejemet, hogy melyik könyvet kellene folytatni.
December végén vélhetően Vásáry újabb két kötetét kapom meg olvasásra. Addig meg csak lesz valahogyan.
A könyvmegállót elég gyakran felkeresem újabb csemegéért, de nem kívánkozom a leselejtezett szocreál kötetek olvasására. Elég volt akkor, amikor minden velük volt tele.
No, majd kitalálom a folytatást. Nem is biztos, hogy ennyit kell olvasni. Lehet, hogy inkább sétálni kellene – vagy tudja Isten, hogy mit.
Pl. vannak még magvas gondolatokkal teleírt folyóiratok is.
Vagy kifesthetnénk a konyhát.
Nem is folytatom, mert egyre vadabb gondolatok környékeznek meg.
Most pl. legjobb, ha elkezdek reggelizni, mert annak van itt az ideje.     
Csak előbb a tegnapi havazás fotóiból teszek fel még néhányat.
Szép napot mindenkinek!

A váltig hangoztatott Szent Pio-idézet (Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet!) újra bevált. November első dekádjában időpontot kértem a gumistól téligumi-cserére. Lelki szemeimmel láttam, ahogy lapoz a naptárában, majd telefonba mondja: november 28. 14 óra. Először meglepődtem a kései dátumon, aztán persze rábólintottam, de úgy hogy ő is hallja a vonal túlsó oldalán.  
Az időjárás az eltelt időszakban amúgy a vénséges vénasszonyok nyarával egészült ki, tavaszi melegek jártak heteken át. Így jött el a gumiszerelés napja. A csere rendben megtörtént, majd az azt követő második nap este megindult a havazás. Leesett az éjszaka és hajnalban vagy tíz centis hó. Fütyültem rá. Ja kérem, téli gumival nem kunszt a hóban való vezetés.
Amit még rögzíteni akarok itt, az az, ami saját magamat is meglep. Mégpedig, hogy mennyire elbűvöl a szűz hó, a behavazott táj látványa még így meglett koromban is. Kényszert érzek, hogy jó képkivágásokat puskázzak a gyönyörű fehérségből. Pedig ha elővenném a korábbi képeket, ember meg nem mondaná, hogy nem ma készültek.
Nándi bácsi, a pápai sváb ács el nem mulasztotta ilyenkor megemlíteni, hogy „az idei hó hidegebb, mint a tavalyi” (és igazat mondott).             
Húsz hónapos unokánk egy pillanat alatt megtanult egy új szót: HÓÓÓ.  
Én meg Gálicza örökbecsű magyardolgozatát idézem, mert az is a kötelező körökhöz tartozik.
A remekműnek az volt a címe, hogy A tél örömei (és sajnos nem volt alcíme, pedig lehetett volna:
Tízmásodperces novella,
amely terjedelmi okoknál fogva csupán egy dologra fókuszált, s amely így szólt:
„…és voltunk szánkózni is. És lefelé jó volt, de-ellenben fölfelé rossz” (és ő is igazat fogalmazott meg).  
Még annyit, hogy a poszt elejére visszakanyarodjak:
Tegnapelőtt Piliscsabán, tegnap Mosonmagyaróvárt, és tiszta időben, minden fennakadás nélkül bejártuk a kötelező köröket.  
Ma már lehet, hogy késnek a vonatok, csúsznak a menetidők és az autók.
Legjobb csak a szobából fotózni felhúzott szúnyogháló mellett.

Tegnap P. csabán voltunk családunk öt tagjával találkozni.
Ma Katival beszélt Tücsi és Móváron voltunk további öt családtaggal beszélgetni.
Holnap Éváékhoz kellene menni, hogy kiteljesüljön nagyobb közösségünk maradéktalan meglátogatása. Persze ennek közel nulla a valószínűsége.
Mégis elmondható, hogy a kapcsolattartásnak elég eredményes hétvégéjét tudhatjuk magunk mögött. Nem győztem fotózni a szépséges vidékeket, s a szépséges Keleti pályaudvart, amelyről az a beugratós kérdés jut eszembe, amelyet Kékes Jóska vezetett elő a Sodrás utcai telefonos-portás. Azt állította, hogy Noé magyar volt. Hogy miért? Hát egészen egyszerű ok miatt. A Biblia szerint Noé egyszer többet ivott a Keletinél. (Ja, hogy a kelleténél, aha. Hahaha)
Eme blődli nélkül is megállapítható, hogy a pályaudvar méltó épülete a fővárosnak. Igen szépre sikerült, és remélhetően még sokáig az is marad.
Hát így indul az advent, amelynek első miséjén tegnap részt vettünk. Ott hangsúlyt kapott a rákészülés értelme, az egyik legnagyobb keresztény ünnep lényege, és az, hogy az ajándékozást a gyerekeket illetően alighanem soha nem lehet abbahagyni, de a felnőttek igazán önmérsékletet gyakorolhatnak ez ügyben. Nem az ő születésnapjuk van ugyanis.
Nem is ragozom tovább. Legfeljebb annyit jegyzek meg, hogy van értelme az egymásra figyelésnek mindig, mégis kiváltképpen ebben a hónapban.
Fotók tanúsítják, hogy az unokák szalmaszálakat tehetnek a Kisjézus jászolába, ha sikerül valamit tisztességesen és jól cselekedniük.
És a felnőtteknek, a szalmaszálat elengedném nekik, de az összeszedettséget nem. Tessék társadalmi méretekben igaznak, tisztességesnek lenni.
Ez szép,
ez jó,
ez elvárható,
ez felelős magatartás,
ez a teremtett valóság megbecsülése,
ez a teremtés gazdáinak helyes magatartása,
ez az emberi méltóság része.   
        

Annak eldöntése, hogy mi a probléma, és mi nem, az nem probléma. Vagy mégis?
Francois vejemnek feltűnt, hogy a magyar sokkal általánosabban használja a probléma szót, mint a francia. Szerinte, amit mi problémának nevezünk, az valójában egy-egy felvetődő és megoldandó, többnyire  gyakorlati kérdés, de nem igazán probléma. Az igazi problémák a Larousse meghatározása szerint inkább elméleti kérdések során felmerülő nehézségek, amelyekre gondolati úton keressük a válaszokat.
Ilyesmiket fogalmaznak meg: „Vitás kérdés, amelyre érvekkel, különféle elméletekkel közelítünk, különösen a tudományos vizsgálódások köréből: pl. az ember származásának problémája.
Tudományos indokolással megoldandó és gyakorlatot alkotó kérdés;
Bármely területen megoldandó kérdés, amely számos nehézséggel, akadállyal jár: pl. az éhezés problémája a világon; egészségügyi problémák; belső konfliktusok, érzelmi rendellenességek, amelyek megakadályozzák a pszichológiai egyensúlyt; pszichológiai problémák.
Bizonyos játékokhoz köthetők (sakk, híd, Scrabble stb.), pl. kísérlet, amely azt javasolja, hogy egy adott pozícióból a játékot egy meghatározott számú mozdulattal a végére vezessen” (sakkfeladvány, stb).
Az ő szóhasználatukban az nem probléma, hogy elfogyott a villamosjegyünk, és most hol vásároljunk újat, és az sem, hogy kiégett egy villanykörte. Az se probléma, hogy elfogyott a rizs, de van itthon krumpli, és az a kérdés, hogy vajon megfelelő lesz-e köretnek? Ezek piszlicsáré eldöntendő kérdések, de nem nevezhetők problémának a szó szoros értelmében.
Most itt állok, mint aki a problémán problémázik, és próbálkozik a probléma szó helyes használatára.
Vannak, akik nagyüzemi módszerrel gyártják a problémákat. Pl. a FaceBook. Csak győzd megoldani őket. Ámbátor zömükről hamar eldöntheted, hogy nem igazi problémák, csak felvetések, és arról szólnak, hogy velük foglalkozz, s ne mással, amivel viszont kellene.
Már fel sem merem vetni, hogy létezik egy másik okos szavunk, a konfliktus szó.
Ezekből is bőven van, és csak annyit kívánok velük kapcsolatban megjegyezni, hogy nagy ívben kerüld őket. Ugyanis úgy viselkednek, mint a hullám, amely egy kis résen áthaladva új hullámokat indít (Huygens-elv: A hullámtér minden pontja elemi hullámok kiindulópontja). Szerintem a konfliktusok oldása közben új konfliktusok keletkeznek, és ezek egyre újabbakat generálnak.
Ha viccbe akarom fojtani a felvetést, idehozom a bürokrata esetét, aki így szól a zöldfülű gyakornokhoz: Fiam, jól jegyezd meg, hogy a problémák 90%-át az idő megoldja, a maradék 10%-ot pedig te sem tudod megoldani.
No problem.

Az advent előtti héten csupa világvégi, meg Jeruzsálem pusztulásáról szóló próféciák hangzanak el.  Ezekről ugrott be a gimnazista koromba vivő négyszólamú spirituálé, a
Dániel
refr.
Csoda-e mint jön elő, Dániel jön elő, Dániel, jön elő, Dániel.
Csoda-e mint jön elő, Dániel, mikor az Úr a szabadító.

1. Íme, kiszáll ő a mély veremből,
   Jónás jön a tengere mélyéről,
   és a három tűzbe dobott ifjú szabadul,
   az Úr a szabadító. (refr.)
2. Én itt fönt állok az üdv hajóján.
   Szelek szárnyán repül a hajó.
   Elvisz engem fel a magas égbe,
   oda vár az Úr, a szabadító. (refr.)
   ***
   Két témát hagytam ki közös blogunkból. A szerelem és a testvéri viszony. Mindkettő lényege szerint intim, és személyiségi jogokkal megtámasztott téma. Lehet persze általánosságokat írni, meg jópofa eseményekről beszámolni, de nincs kedvem hozzá. Inkább elpasszolom.
   ***
   Viccek a FBagolyból (Kivételesen vannak köztük elfogadhatók is.)
   1. A sportot soha nem késő elkezdeni, úgyhogy én még várok…
   2. Egy fiú belép buddhista szerzetesnek, ahol némaságot kell fogadnia. A szabály szerint 10 évenként szólhat két szót. Az első 10 év leteltével ezt mondja a kolostor főnökének: Kemény ágy. A második tíz év elteltével ezt mondja: Rossz étel. A 30. év eltelte után megint hívatják, hogy mondjon két szót. Ezennel felmondok – mondja a szerzetes. – Jobb is, ha elmész – mordul rá a főnök. – Mióta itt vagy, folyton csak panaszkodsz.
   3. – Papa, mikor részeg az ember? – Például akkor, ha ott a túloldali két ember helyett négyet lát. – De papa, ott csak egy ember áll!
   4. Fura világban élünk. A limonádé mesterséges aromát tartalmaz, a bútorápoló-szerekben viszont valódi citrom van.
   5. – Doktor úr, mit tegyek, állandóan cseng a fülem? – Ne vegye fel a kagylót! (Hol van ma már a kagyló? – kérdem én.)
   6. Könnyű dolog bölcsnek lenni, csak gondolj valami butaságra, aztán ne mondd ki!
   7. Béla azt olvassa az újságban, hogy a zsíros ételek és a cukor milyen ártalmasok. Lecsapja a lapot és felkiált: Holnaptól változtatok az életemen! Nem olvasok.
   ***
   Itt abbahagyom az írást, mert írnom kell sürgősen valamit.

Két maxima mára:
1. Fletch Daniels az American Thinkerben: „A keresztények azt tanítják, hogy szeresd a bűnöst, de gyűlöld a bűnt, addig a keresztényellenes baloldaliak gyűlölik a keresztényeket, de ünneplik a bűnt.”
Alighanem igaza van, és ez elég szörnyű. Még akkor is, ha a krisztuskövetőkön az ideális magatartás nem mindig látszik, és az ateisták között igazán sok nagyon humánus ember akad.
2. Laci atya twittere: „Az Atya nem azért küldte Fiát a világba, hogy téged elítéljen, megbüntessen, hanem azért, hogy gyógyítson és szabaddá tegyen a szeretetre. Engedd meg neki! ☺️” Boldogan – vágom rá azonnal.
***
Reggel rácsodálkoztam egykori osztálytársamra, a helyi papra, hogy naponta felkészül egy négy-ötperces saját megfogalmazású beszédre (homilia), amelyben kifejti a napi evangéliumi szakasz (perikopa) mondanivalóját. Aztán rájöttem, hogy magam is ilyesvalamit teszek, amikor – ha nem is olyan összeszedettséggel – csaknem naponta készítek egy-egy posztot (blog-bejegyzés ☺️), hasonlóan szorgalmas vagyok. Persze egy nyugdíjas miért ne tehetné. Van rá ideje.
Volt időm kiváltani egy tértivevényes levelet a postán
volt időm megvenni egy FülesBagoly c. mindig hibás rejtvényújságot
volt időm áttekinteni a könyvmegálló köteteit (felejthető kínálatot találtam)
volt időm kiporszívózni és
lesz időm gumicserére vinni az autónkat.
***
Az időjárás olyan, mint a sereghajtó ember katonáéknál: Az utolsókat rúgja.
Fejős Ádám meteorológus hiába sütötte el állandó szlogenjét, a felhőtlen időtöltésre vonatkozót, este óta ólmos felhőkből csöpög a lé, apró szemű eső permetez.
Nyilvánvalóan hópelyheknek indultak ezek a cseppek a nagy magasságban, de melegfront van. Plusz tíz fokon csak esőként hullhatnak le. Az előrejelzés szerint immár tényleg itt a tél a küszöbön. Jövő héten mínuszok lesznek. De, hogy hófelhők borítják-e az eget, és lerázzák-e terhüket – ki tudja?
***
Naponta kapok ajánlatot, hogy nyerjem meg XY serlegét. Mivel nem tudok ott válaszolni, ismételten ide írom: Nem nyerem el senkiét, meghagyom neki(k).   
 
 

A férfiak nem szeretnek kérdezni
Erről is meg lehet ismerni őket. Nem mindegyik ilyen, de hajlok rá, hogy rám pl. jellemző. Inkább tekergek egyet, inkább a térképhez folyamodok, inkább várom a kedvező körülményeket.
Mindezt azért írom, mert a zenéket általában ismerem. Legalább szerzőjüket, legalább címüket, de legeslegalább hangzásukat, dallamukat.
Vannak alkalmi zenék, amelyek csak bizonyos események bekövetkezésével szólalnak meg. Pl. a nászindulók, pl. a nemzeti himnuszok. Ilyenek azok az orgonaművek -átiratok, amelyek (miséről való ünnepélyes) kivonulás alkalmával szólalnak meg. Pl. J. Bull A-dúr rondója, pl. a közismert Charpentier Te Deuma. Nagyon sok ilyen van.
No mármost. Adódott egy olyan indulóféle, amely szintén kivonuláskor hangzik el, s amelynek muszáj a ritmusára lépkedni. Ismertem a dallamát (d’ td’r’ l s f mfs r…), de nem tudtam a szerzőjét s a darab címét. Vagy húsz éve viszonylag sűrűn elhangzik. Most ráakadtam véletlenül (vannak-e egyáltalán véletlenek?). A darab angol (csaknem egy második himnuszuk, olyan népszerű a szigetországban). Land Of Hope And Glory címre hallgat és  Sir Edward Elgar zenéje.
Ez a találás azért érdekes, mert előfordulnak még – egyre ritkábban – olyan valóságelemek, amelyekkel korábban nem szembesültem. Ez is olyan. Hetvenhárom éven túl egy új cím, egy új szerző, egy új aha-élmény.
Meg kell becsülni.
***
Jobb a buta valami…
Háború van most a nagyvilágban. Már megint.
Mondják, hogy a III. világháború sokkal sunyibb módszerekkel dolgozik, mint a korábbiak.
EU halálát hirdetik, a bevándorlókkal való elárasztással fenyegetve.
Az a hír járja, hogy az EU lejárt lemez, és nem tétel az USA és Kína  között párharcban, talán orosz kibicelés mellett.
Az olvasom a FB-on, hogy a háború igazán elektronikai harcot jelent. A kibertérben vívják egymással fenekedő hacker-támadások által.
Bp-en tartották a keresztények üldöztetéséről szóló II. kongresszust. Okkal. Jelenleg világszerte támadják a krisztuskövetők hitét. Pl. DK az EU-ban.
Azért békétlen korukban is vannak pozitív szlogenek.
- Ursula von Leyen az új EU-vezetés első ülését ezzel kezdte: Lássunk munkához!
Vannak ilyen tetszetős szlogenek doszt.
- A II. vh. során a partraszállás alkalmával Eisenhower elnök ennyit szólt: OK. Indulás. 
- Németh Balázs tv-szakember: Önök a tévé híradót látják: Kezdünk.
- Fejős Ádám: Felhőtlen időtöltést kívánok. 
- Cromwell Olivér: Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport.
- Jókai hőse: Nyergelj, fordulj!
- Gárdonyi Gézától: Bornemissza Gergely, szaporábban nyergelj!
- A többször idézett Szt. Pio: Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.
- Az indián Csingacsguk: Az a fő, hogy ne féljen az ember.
- JFK: Ne azt nézd, mit kaphatsz a hazától, hanem azt, hogy te mit adhatsz a hazának.
- Prohászka Ottokár: Gyerünk, meglesz!
- Grätzer J.: Jöhet számum, jöhet ciklon, mi csak megyünk a biciklon.
-  A Galamb újság szerkesztősége: Jobb a buta valami, mint az okos semmi.
Egyetértek.

Ma elmentünk vásárolni. Egy szolgáltatónál kötöttünk ki, egy nyeretlen kéthetesnél. Annyit se értett a számítógéphez, mint én (na, annyit talán mégis), tévesztett, elölről kezdte, és mindenfélét gépbe vitt. Majd venni akartunk néhány terméket, de ezeket meg nem ismerte fel a számítógépe (melyik gombot nyomtad meg?) Lassú munkához sok idő kell – mondják mifelénk.
Hát igen.
Míg feleséggel tárgyalt, sétáltam egyet, majd egy fotót készítettem panorámaablakukból, s a következő félórát békésen üldögéltem a párnázott székükben.
Egy analógia jutott eszembe. Egy fiatal lány a HÉV-en megjegyezte párjának: Ez az öregember (nem én) már huszonötezer év óta áll az ajtóban!  Az én félórás türelmetlenségem semmi amahhoz képest.
***
Majd ellátogattunk a SZIT-boltba, megtekintettem egy rendtörténeti munkát, amelyben három személy volt megnevezve korrektorként. Mi tagadás, adott munkát a kézirat mindhármunknak. Egy másik kötetet is kézbe vettem, de már nem emlékszem a címére, pedig azt is én javítgattam. De mégis: Egyházművészeti enciklopédia, vagy valami ilyesmi.
***
Kicsit csapongok, de nem baj. Könyv ez is. Címe: Egri csillagok. Amiért kiposztolom, annak az az oka, hogy a FB-on egy buzgó nihilista rasszistának bélyegezi, amiért szegény török betolakodókat rossz színben tünteti fel.
Nem érdemes ezekkel az üres polgárpukkasztásokkal foglalkozni. A nemzetek léte Isten teremtésének a gazdagságát mutatja, ezért az internacionalistákat az Isten vesztésre ítélte. Hiábavaló és kár a nemzetek ellen, ill. a nemzetköziségért kapálódzni.
***
A FB és egyéb internetes helyek lécci-lécci-lécci felhívásait szívesen leállítanám. Ha egy mű meg akar élni, meg fog élni, ha nem, akkor meg nem. Egy embert kitiltottak Amerikából. Most emiatt gyűjtenek neki. Kérdeném, de nem teszem: Miért?
Van Gogh életében egy képet adott el, ha minden igaz. Nem volt lécci-lécci-léccike. Ma milliókért cserél gazdát egy-egy képe, mert értékes, és mert megél a piacon.
***
Így, az ádvent előtti héten világvégi próféciák hangzanak el a misén napi perikopaként. Mikor jön el? – kérdezik több mint 2000 éve. Nem tudunk jobbat, mint az egyszeri bölcs rabbi, akitől azt kérdezték, hogy mi lesz? Ő frappáns választ adott: Hogy mi lesz, azt tudom, de hogy addig mi lesz… (minap említettem már: TUDOM.)           
***
De addig se kellene tipródni, inkább Pio atya intelmét megfogadni.
„Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet!” (minap ezt is említettem már: TUDOM.)

***
A jobboldal szamárságára hadd hívjam fel a figyelmet. Az ellenzék fotóit folyamatosan szerepeltetni hatalmas öngól. Mindegy, mit írnak, mondanak tesznek fel, csak beszéljenek rólunk - hangzik a reklámszakma szentenciája.