Mickey webnaplója

A szlovákok évekkel ezelőtt kiebrudalták valamennyi parkolóórát az országukból mondván, hogy alkotmányellenes a parkolásért pénzt szedni. Egy null oda. Őszinte elismerésem.
Most egy olyan törvényt kívánnak felterjeszteni, miszerint más népek nem hivatalos okokból énekelt himnusza tettenérés esetén euróezreket kelljen fizetni azoknak, akik ilyet merészelnek. Egy null visszavonva. Miféle sületlenség ez?  
Apropó. A szlovák himnusz a hírek szerint a magyar főúri kastélyokban játszott virágének, táncdal vagy induló, amely folklorizálódott. Remélem, mi nem akarunk a nóta valamennyi eléneklése után használati díjat felszámítani.
Mindezt azért írom, mert nem a múlton kellene rágódni annyit, hanem az őszinte békét keresni a jelenben. Ezért tartom sajnálatosnak, hogy egy ilyen képtelenség a politikában teret kapjon. Gondolatrendőrség mikor lesz világszerte?
Szeretnék derűsebb dolgokról fogalmazni, a politikai rémségek helyett.
Van egy jó hírem, meg egy rossz.
A jó, hogy beborult az ég. Hátha esik már egy kis aszályszüntető eső.
A rossz, hogy beborult az ég. Hidegfront közeleg, fejfájás ingadozó vérnyomás, etc.
Rossz, hogy a ház közgyűlését ma a lph.-ban tartják meg. 30 évig lakásokban üldögéltünk ez ügyben.
A jó, hogy első alkalommal nem veszek részt rajta. 3 évtizedig én bajlódtam a jkv-írással. Elég volt.
Rossz, hogy az egész kisebb-nagyobb család felső légúti betegséggel kínlódik, nátha, torokfájás.
A jó, hogy ma vettem toroktisztogató gyógyszert. Majd csak elmúlik.
Rossz, hogy tegnap nem vittem magammal a mobilt, pedig egy ház stílusa…
Jó, hogy a balkonrácson benézett egy árvácska. Gyorsan lefotóztam.
Jó, hogy nálunk laknak az unokák.
Rossz, hogy gyönyörű Rita szintén lebetegedett.
Jó, hogy istenadta biztonságban élünk. Így minden rossz jóra fordul.

Ma egy nagyon komoly témát akartam felvezetni. Nem sikerült. Megette a gép. Talán nem jó volt a gondolatmenetem, merthogy semmi se véletlen. Mivel nincs erőm újra nekifogni összeszedni az eltörött gondolatcserép darabjait, inkább néhány viccet ollózok ide sebtében a rejtvényújságomból:
- A feleség feljelentést tesz.
- A férjem mindig megver!
- Milyen gyakran? - kérdi a rendőr.
- Ahányszor csak sakkozom vele.
***
Egy hamisítatlan favicc.
Robinson ezermester. Készít egy ládát. Majd azt kéri Péntektől:
- Hozz nekem egy lakatot, mert azt szeretném, ha lezárhatnánk ezt a ládát.
- Sajnos lehetetlen, uram.
Már miért lenne lehetetlen?
Mert ez egy lakatlan sziget, uram.
***
Egy ember orvoshoz megy, mert dagad a lába. A doktor ad neki egy tablettát.
- Várjon, hozok vizet – mondja a doki, és kimegy a szobából.
A beteg türelmetlen, s megunja a várakozást. Odasántikál a csaphoz, és beveszi a tablettát.
Az orvos visszatér egy vödör vízzel:
- Na, most szépen feloldjuk a tablettát, abban áztassa a lábát 20 percig.
***
Az abszolút valószínűtlen történet így kezdődik:
- Két részeg elmegy a kocsma előtt...

Gimnazista koromban barátommal kirándultunk a Budai hegyekben. Tavaszt volt. Hazafelé megtetszett egy vadgesztenyehajtás. Rügyező ágacska volt, és olyan erősen mézgás, mintha a mézesüvegből húzták volna ki. Letörtem, hogy hazavigyem vázába.
Zuglóiak lévén a 67-es villamossal jöttünk haza, a csapóajtajánál szívtuk a friss levegőt. Így érkeztünk el a Thököly úton a Mexikói úti kanyarig. A kanyarban megálló volt. De nemcsak a mi villamosunk állt meg a megállóban, hanem érkezett egy szerelvény az ellenkező irányból is. Mi elmerülten társalogtunk. Egyszer csak a szembejárat csapóajtajánál álló tinilány odakapott a rügyező ágamhoz, és egy mozdulattal kitépte a kezemből.
Mindkét járat elindult. A lány még mosolygott, mi meg vissza.
Hogy végül hogyan tudott megszabadulni a faág mézgájától, azt sose tudtam meg.
Ez a régi történés azért foglalkoztat, mert a Zaránd utcai vadgesztenye sor éppen rügyezik. Nagyon jó fotót lehetett volna készíteni a kipattanásra váró mézgás rügyekről, ha időben megkeresem a mobilomat, amivel újabban fotózom. De nem jöttem rá rögtön, hogy melyik zsebemben leledzik. Így hát kép nincs, csak szöveg van.
***
Április elsején este hallgatom a vatikáni rádió magyar adását. P. Vértesaljai tudósít Ferenc pápa marokkói látogatásáról. A híradás arról szólt, hogy a jó pápa teljes mellszélességgel a világ migránsai mellett áll, s nagyon elhibázottnak véli a tőlük való elzárkózást. Úgy értékelte, hogy aki kerítéssel elzárkózik a migránsáradat elől, az szeretetlenségéről tesz tanúbizonyságot, aminek rá nézve meglesz a böjtje. Ami meglepett, hogy korunk keresztényei elleni támadásokra reagálva is azt hangsúlyozta, hogy 300 éve a Katolikus Egyház is radikálisan járt el a más hitű emberekkel szemben: minden vallásnak megvannak a fejlődési szakaszai. Szó se róla: persze megvannak.
Azért nem akkora öröm, hogy gyilkolásszák hittársainkat, noha tudjuk, Krisztus előre megmondta: Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.
Mondják, hogy árnyalni kell az effajta közlést. Hát árnyalom.               
***
Napok óta keresem, melyik szöveghez tartozik, az „amit tetszik akarni”. Azt hiszem ehhez:
„Mindegy, hogy kuruc vagy labanc, amit teszik akarni, csak üssenek.” A kereskedő megfogalmazása, akit hol kurucnak véltek, hol labancnak, és mindig megkapta a magáét. Egyszer aztán a fenti módon fakadt ki.
De lehet, hogy Kern András előadásában hallottam a Halló, itt VasEdény? egyik mondataként.

Van abban valami álságos, ahogyan elhangzik – mint ma is – a jól ápolt tévébemondó szájából a sablonszöveg: „Valótlanul állítottuk, hogy…” A kellemes arcról nehéz elképzelni, hogy tudatosan valótlanul állított bármit is. De ha tényleg valótlan volt, ki a megmondhatója, hogy mikor mondanak valótlant, és mikor nem. P. Howard írja, hogy nem állíthatunk minden pofon mellé egy közlekedési rendőrt. A tévé kijelentései mellé sem állíthatunk bírói testületet, hogy ítélje meg, valótlan állítások-e a médiában elhangzó információk, vagy sem.
Bírósági testület…? Az se vizsgálja az igazságot, csak azt, hogy törvénybe ütköző aktus történt-e, vagy nem. Ha nem, attól még nyugodtan lehet egyébként valótlan egy állítás.
A bejelentés, miszerint „valótlanul állítottuk azt, hogy”-ról két vicc jutott eszembe.
Az egyik orosz. Azt írja a TASSZ, hogy Ogyesszában Chevrolet-autókat osztogattak. Ezzel szemben a valóság az, hogy nem Ogyesszában, hanem Vlagyivosztokban, s nem osztogattak, hanem fosztogattak és nem is Chevroleteket, hanem Zaporozseceket.
A másik elég közismert. A bíróság K. és G. közötti perben ítéletet hirdet. K. valótlanul állította, hogy G. egy tisztességtelen fráter, ezért bocsánatkéréssel tartozik, kinyilvánítva, hogy G. valójában becsületes.
Nomármost K. egy pillanatig gondolkozik, majd ekképpen kér bocsánatot: „ T. bíróság! G. egy becsületes ember? Már bocsánatot kérek…” – és széttárja a karját.
Hogy mikor hazudik a sajtó és a tévé, arról Szájer József nyilatkozott, aki szerint a brüsszeli képviselő kollegák nem hülyék, de ha a véleményüket mondanák, karrierjük kerülne veszélybe. Így hát azt mondják, ami megfelel a felsőbbségek kívánalmainak. Csak azt kérdezem meg, hogy akadt-e egyetlen helyreigazítás, miszerint a bürokraták valótlanul állították, hogy…
De talán nem ildomos a kérdés.
Inkább azt kérdezem, hogy a br.-i bíróság megítélt-e valaha is helyreigazítást követelő határozatot a mainstreamnak megfelelő, ellenben valótlan állítások miatt?
A kérdés költői.
Bocsánat. Valótlanul állítottam, hogy költői, a valóság az, hogy szónoki.
***
Gyorsan beszámolok arról, hogy álmomban születésnapom volt. Valahol kirándulhattunk, mert onnan megérkezvén üldögéltünk egy padon villamosra várva. V Péternek feltűnt, hogy jó kedvem van. Miután istenéltetett, megkérdezte, hogy vajon jövőre is ilyen jó kedv fog belőlem sugározni? Azt válaszoltam neki, hogy erre nincs garancia. Előbb meg kell érni. Az az alap. Arra jöhet rá a jókedv vagy annak hiánya. Fiatal lehettem, mert jelen voltak valamiképpen a szüleim, és idős lehettem, mert nagyon foglalkoztatott az, hogy meg kell érni a következő évfordulót.
Aztán felébredtem. Hogy álmomban valójában két esemény keveredett-e bennem, nem tudom. Mindenesetre ma nem születésnapom van, hanem házassági évfordulónk. Jó két emberöltőnyi időt töltöttünk egymással, s pusztán három év választ el attól, hogy aranylakodalmunkat megüljük. Talán ennek szólt az, hogy azt meg kell érni. Ezelőtt 47 évvel Piri firtatta, miért nem látszik rajtam a kicsattanó öröm, miért nem esz a fene? Valamit válaszoltam neki. Ő a házasság felől nézte a dolgokat, mi meg még esküvő előtt előttünk álltunk, ami nagy kaland. Kérdése egyebekben jogos volt.
Ez vérmérséklet kérdése is.

Számítógépemen ez idő szerint ötféle pasziánsz játék van, a klasszikus Klondike, a Spyder, a FreeCell, a Pyramid és a TriPeaks. Játszottam, játszogattam velük, s ma mindegyikben elértem az ötödik fokozatra. Ez azt jelenti, hogy egyforma szinten művelem őket. Tartok tőle, hogy
a fokozatok száma végtelen, az én időm pedig véges. Hogy miért gondolom végtelennek a fokozatok számát? Egyszer egy számítógépes játékot játszottam, ami összeadta elért pontszámaimat. Azt gondoltam, hogy elmegyek százezerig, mert érdekelt, hogy mi fog utána történni. Hát az történt, ami az autóm km-számlálójával. Amikor elérte a százezret, tovább számolta a km-ket, ez meg a pontjaimat.
Akkor abbahagytam, mert az időm csakugyan véges.  
Osztoznia kell a pasziánsznak a mahjonggra szánt idővel,
az összes szoliter játéknak a posztok írására szánt idővel, 
a számítógép mellett töltött időnek az olvasásra szánt idővel,
ezeknek együtt osztozniuk kell a családi együttlétekre szánt idővel,
az együttlétekre szánt időnek az elmélkedésre, lelki összeszedettség és misére járás idejével,
a spiritualitásra szánt időnek a beváráslásra fordított idővel,
a felsoroltaknak az étkezésekre szánt idővel,
Az ébrenlét teljes idejének pedig az alvásra szánt idővel kell osztoznia.
Elvégre a napnak csak 24 órája van.
***
Már nyílnak a kertben a tavaszi virágok, és adódik a lencsevégre kapásuk esélye.
Ma megmakacsoltam magamat.
Nem fotóztam le közülük egyetlen szépséget sem.
Részben, mert tele van velük a FB-, részben, mert lusta voltam.
Az idei virágok is tökéletesek.       
Könnyű elképzelni őket fotó nélkül is.

„Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik.” (Weöres) 
Ma szép idő van, csupa lomizás, tragacsok gyűjtik a hulladékot, mindenki menekül régi vackaitól;
a gyerkőcök vígan viháncolnak.
Ma lomtalanítás volt. A mosógépünkért garázshoz jöttek. Mire lementem volna segíteni, már el is szállították.
Mondom, mielőtt benéztem volna a garázs ajtón:
– Ezért a garázsért 150 dollárt adok.
– Csak ennyit? – kérdi feleség.
– Persze – mondom –, tudom, hogy nem érnek többet az őrzött vacakok.
A párbeszéd elhangzott. Néhány alkalommal a tévén megnéztük az amerikai garázsárverést. Általában 300-500 dollár között fogyott el egy-egy régi lomokkal megtömött garázs. Érdekes volt hallani, hogy az amerikai gyűjtők miféle vacakokat bálványoznak: Egy régi bokszmeccs plakátját, egy korábbi benzinkútreklámot, egy Coca-Cola neonfeliratot stb. Kell hozzá valamiféle megszállottság és annak a feledése, hogy az ember élete végén mindent itt hagy. Még az értékes cuccokat is, nemcsak a limlomokat.
Tegnap érdekes találkozón vettünk részt. Élmény volt a szokott emberekkel társalogni. Sajnos hamar a világon elharapózó meg nem értés és katasztrófák irányába sodródott a beszélgetés. De még ezt is figyelemmel hallgattam. Muszáj volt korrigálni az elhangzottakat. Mondván, hogy a keserűség abból fakad, hogy az ember felől nézzük a két létmód mezsgyéjén történő dolgokat. Ha Isten szemével látnánk, minden történelmi mozgás a helyére kerülne benne. Ő a hímzést színéről látja, mi meg fonákról. Ezért ez a látszólagos összevisszaság.  Még megemlítettem, hogy a krakkói Faustyna Kowalskának egyik jelenése alkalmával Krisztus értésére adta, hogy a világon minden dologról tud, és az ő akarata érvényesül a történésekben. Elhiszem, merthogy ő az alfa és az ómega, ő a kezdet és a vég. Nos, ezt is hangoztattam, csak azt nem tettem hozzá, hogy mindez a II. világháború kitörése előtt hangzott el. Én azért nagyon elgondolkoztam rajta: Hogy lehet ez az abszurd helyzet? Abban maradtam magamban, hogy az emberi gondolkozás számára abszurd, de az emberi gondolkozás nagyon is véges. Nem tudjuk miért, de valamiért éppen így kellett történnie a dolgoknak.
Nekünk meg ezt üzeni: Legyen békességetek énbennem, mert bár „a világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot”.  (Jn 16,33) Hát bízunk.
Krisztus üzen a világnak is, amely jelenleg úgy néz ki, mintha tövissel lenne koszorúzva körben, mondjuk az egyenlítő mentén. Hogy mit üzen? Az igazságtalanságok befejezésére figyelmeztet. Nekem valami azt súgja, hogy az egész világnak szól figyelmeztetése, amit egykor az őt bántó poroszlónak mondott: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha meg jól, miért ütsz engem?”
Mivel eszembe jutott a találkozás során, hogy nagy valószínűséggel égve maradtak az autóm lámpái, és ezért lemerült az akksi (megnéztem, és csakugyan), részemről itt vége is szakadt a találkozónak anélkül, hogy megbeszéltük volna, ki milyen gyógyszert szed, és miért.      

Európa csuklózik. Holnapra virradóra át kell állítani az órákat a nyári időszámításra. Én már előre löktem minden órát eggyel, ennyivel is öregebb lettem. A minden óra nálunk 16 db-ot jelent. Próbálom összeszedni őket.
 3 karóra
 2 rádiós óra,
 1 digitális a sütőn
 1 az autóban
 5 falióra
 4 asztali óra
16 db együtt, ha semelyiket nem hagytam ki közülük.
A sütőn lévő állításának trükkje: ki kell húzni a csatlakozót egy pillanatra, majd a fel és le nyilak megnyomásával előre-hátra mozgatni a számsort. 
A digitális rádió órája ettől eltér. A set-gomb lenyomására pislogni kezd a rendszer. A bal szélen lévő gomb tőlünk elfelé az órát piszkálja, magunk felé eső fele a perceket birizgálja. Amikor lenyomással beállítottuk a helyes értékekre, magára kell hagyni a rendszert, és kész.
Ma már kétséges, hogy hoz-e a konyhára valamit ez a kontinentális hercehurca. 
Az indiánok szerint nem. Mint mondják: A fehér ember lökött. Levág egy fél métert a takarójából és a túlsó szélére varrja azt hívén, hogy ezáltal meghosszabbította a takaróját. Valami ilyesmiről van szó.
***
Parkolás közben párbeszélgetnek a rádióban. Nem viccelek, egy percen belül négy ízben fűzték bele mondandójukba az általam kárpált közhelyet, az „ugyanakkor”-t. Szinte ugyanakkor ugyanakkoroztak mindketten. Kár. Lehet, hogy tévednek, és kiderül: nem is ugyanakkor, hanem máskor.
***
Parkolni pedig azért tudtam, mert megbikásították a kocsimat. Történt pedig, hogy az alsó rakparton poroszkálva vendégségbe igyekezvén azt láttam, szinte mindenki bekapcsolt lámpával közlekedik. Jó fiú akartam lenni, hát legyen. Egy mozdulattal én is feltekertem az országúti világítást. Természetesen mindez fényes nappal történt. Aztán kiszálláskor, mint aki jól végezte a dolgát, magára hagytuk a kocsit (hadd világítson órákig). Hát így történt.   
***
Nemsokára voksolás lesz a nagyvilágban. Eddig a nagyhalak megették a kishalakat. Vajon ezúttal is így lesz? Nem tudom. Mindenesetre nem éri meg, hogy emiatt aggódjunk. Írva van ugyanis: „Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.” (Jn 16,33)
Jézusom, bízom benned! – veti fel Szent Fausztina, és én egyetértek vele.

Egy most készülő kötetből emelek ki egy gondolatot. Az 1100-as évek körül élt Nyugaton egy Gozbertus nevű úr, aki az eklézsiának bronzfüstölőt készített. A talpára ezt véste: „Örök életemért imát kérek.” Vajon annyi imát, ahány alkalommal füstöltek a tömjénezővel?
Elmosolyodtam, mert amikor egy munkát (lektorálást) kérő megkérdezte, hogy elégedett vagyok-e munkám ellentételezésével, akkor anélkül, hogy gondolkoztam volna az elismerés mértékéről, rávágtam: Nem. „Még kérek egy miatyánkot is” értem.
Egy másik helyen a készülő kötet megemlíti, hogy a keresztelés szokott módja a fej leöntése szenteltvízzel. Ezt infusiónak hívják.
No lám!
Az ember nem is gondolná, hogy már életének első hónapjaiban infúziót kap.
Márpedig…
***
Éjszaka volt nyüzsgés. Kicsi Rita a pszeudo-Krupp tüneteit mutatta (persze M és E meg őt az orvosnak)…     
Aztán elaludtam. Azt álmodtam, hogy Pici előadást tart sokunknak. Gondolom a könnyűzenéről. Sokan lettünk. Én egy szék támlájára akasztottam válltáskámat, benne egy 100 000-nél többe kerülő fényképezőgépemmel. Majd valahol leültem.
A távozás kavarodásában másvalaki felkaphatta a táskát, mert magam sehol sem találtam.
Sokáig kerestem, közben valakivel szóba elegyedtem, aki azt mondta…
…és akkor felébredtem.
Megjegyzem, hogy vászon válltáskám sohase volt, a drága fotómasinám meg persze a Thonet-fogason lóg, mint mindig.
Most viszont sose fogom megtudni, hogy mit mondott, aki szóba elegyedett (volna) velem.

Egy kótyagos éjszaka és egy zajos nappal után vagyok. A nappal zaját egy nagy terjedelmű szakkönyvbe való beletemetkezés alapozta meg. Amikor az ember a helyesírási hibákra vadászik, nem várható el tőle az a figyelem, ami kijárna egy készülő kézikönyv tartalmának. Mindazonáltal akkor sem sikerült összehoznom tudást, amikor megpróbáltam a mondanivalóra jobban figyelni. Ha most vizsgáznom kellene a csegelyekből és a misszálék időbeli változásaiból, biztosan elkergetnének egy elégtelennel, pedig... 
- Tanár úr, becsületesen végigolvastam a könyvet.
- No, fiam, akkor mondja meg, hogy a templom hosszúházában hol helyezkedik el a négyezet?
-Miiii? A négyzet?
- Mondom a négyezet. Nem hallotta félre, fiam,  és én sem mondtam hibásan.      
- Akkor hát nem tudom.
- Nem tudja? Nos, fiam, akkor adja ide az indexét, ez egyes, elégtelen, szekunda. Aztán csak készüljön szorgalmasan az utóvizsgára.
- Igenis, tanár úr kérem.
Ébren álmodom?
Ó, nem, csak Karinthy ugrott be, a Tanár úr, kéremnek a Bukott férfi c. fejezete.
***
Kb. egy hete kínzott az ínyem kóros gyulladása. Nem tudtam rendesen enni. (Ezért – kerül, amibe kerül – meglehetősen hősiesen és rendetlenül, de ettem.)  
Ma az éghez folyamodtam, s a nap során mellőztem a rágást szörnyűségeivel együtt. A gyulladás lelappadt. Estére rendeződött ínyem állapota.
Hála Istennek!
***  
Ma egyet fotóztam, egy tavasz hírnökét, egy primulát.
Felteszem a fb-ra.

Lackfi Jánost olvasok. Tetszenek a költő zsivány-vagány megfogalmazásai. Sorai gondolkodásra késztetnek. Versei hangvétele tetszik. Megtalált egy neki személyre szabott stílust, mint Simon András az egyvonalas grafikákat. Azt hiszem, hogy szellemes-ironikus-mégis mély megfogalmazásai eltalálják a ma emberét anélkül, hogy nagy munkával kellene kihámoznia a versek mondanivalóját. Kibe-kibe átcsusszan üzenete. Néhány versrészletével próbálom igazolni az előzőeket.
Lavina-dal
Van faragókésem mamuszom,
Van lefagyasztott csirkehusom,
Csepp piros almám, mind kukacos,
Méztől a szájam még ragacsos,
Gyöngy a boromban perdül ezer,
Hogyha beteg vagyok, van, ki kezel,
Van fura kincsem, négy szöszi fej,
Négy puli-haj, négy száj lefetyel,
Van mohos alvó pincefalam,
Magam-faragású fakanalam.  
         Tetszenek ezek a sorok is:
Ma Istenben vagyok,
Bennem van az Isten,
Ma egymásban vagyunk,
Mint a van, s a nincsen.
        (Egymásban)
Hát még a Négy variáció mennyire megszólító!
/ Szomjas az Úristen / csatáink beissza, / rozsdás lovag sírban vágtat, / nem néz soha vissza. /…/
Széles az Úristen, / általmegyünk rajta, / aki szeret, mind vízen jár, / de száraz a talpa. /…/ Hosszú az Úristen, / hűsége zsinórja, / ég utánad hegyen-völgyön, / szívedben a bomba. /…/ Síküveg az Isten, / úgy van itt, hogy nincsen, / hűst kizárva fényt beenged, / eltűnt, hogy segítsen. //
És még.
A hajlékkészítés zsoltára.
 Olyan, mint egy társadalmi szelfi, amiben ki-ki magára ismerhet:
[…] Uram […] odadőlsz az utcapadra,
a koszba, a hajléktalan mellé,
és eszünkbe juttatod, hogy nálunk
pince-padlás tele van cuccokkal,
ő meg két szatyorban hordja az életét,
hogy mi tonnaszámra gyártjuk a szemetet,
és idegesek vagyunk, ha nem szállítják
el azonnal a szép kis házunk elől,
ő meg a mi szemetünkből él […]
***
Könyvlektorálás közben ismételten belebonyolódok az ugyanakkor szóba, a semmitmondó, ásító közhelybe. Kedvem lenne ott teremni a szerző íróasztalánál, és megrázni őt: MICSODA???!!! UGYANAKKOR???? MIIIII????? Miért éppen ugyanakkor? Miért nem máskor?
Mire a szent szerző: Azt nem úgy kell érteni, hanem átvitt értelemben… Állhatna ott a viszont szó, vagy a de, esetleg az ám… sőt, többnyire elhagyható lenne.
HÁT AKKOR MIÉRT NEM HAGYJA EL???
Ugyan. Akkor soványabb volna a kézirat, és nekem minden szóért fizetnek – hallom a választ.
Igazán? – ragadom magamhoz a szót:  – Te fogsz felelni minden fölöslegesen leírt szóért, amellyel rabolod a mások idejét.