Mickey webnaplója

Egy este, mikor mindenki a szalonba gyűlt, Liszt eljátszott egy Chopin-noktürnt és nem állta meg, hogy néhány díszítést is ne rögtönözzön hozzá. Chopin finom, intelligens arca – amelyen látszott, hogy nemrég még beteg volt – egyre feszültebb lett, aztán nem tudta tovább türtőztetni magát és fagyosan így szólt:
– Drága barátom, ha már megtisztelsz azzal, hogy a művemet játszod, kérlek, játszd úgy, ahogy írva van vagy sehogy.
– Akkor játszd el te! – állt fel Liszt a zongorától, kicsit sértődötten.
– Örömmel – mondta Chopin.
Ebben a pillanatban egy lepke beleesett a lámpába és kioltotta a lángot. Meg akarták gyújtani, de Chopin hárította:
– Ne, inkább oltsunk el minden lámpát! A hold fénye bőven elég lesz.
Azzal játszani kezdett és vagy egy órán át rögtönzött. De micsoda improvizáció volt ez! Nem lehet leírni, mert Chopin bűvös ujjai olyan érzéseket keltettek, amelyeket szavakkal nem lehet kifejezni. Amikor eljött a zongorától, a hallgatóság a könnyeivel küszködött. Liszt mélyen meg volt hatva és így szólt Chopinhez, miközben átölelte:
– Igazad volt, barátom. A te műveiddel nem szabad önkényeskedni. Mindenki más csak elrontja őket, ha változtat rajtuk. Igazi költő vagy.
– Ugyan már – felelte Chopin vidáman.
– Csak mindkettőnknek megvan a magunk stílusa.
Öt nappal később a baráti kör ismét összegyűlt. Ugyanott, ugyanabban az időben. Liszt eloltatta az összes fényt, behúzatta az összes függönyt és megkérte Chopint, hogy játsszon. Amikor Chopin felállt, hogy a zongorához menjen, Liszt a fülébe súgott valamit, és helyette ő ült a billentyűk mellé. Ugyanazt játszotta, mint legutóbb Chopin, és a hallgatóság ismét el volt bűvölve. A végén Liszt gyufát gyújtott és lángra lobbantotta a zongorán álló két gyertyát. Természetesen teljes volt a megdöbbenés.
– Na, milyen volt? – kérdezte Liszt.
– Ugyanazt mondom, amit mindenki. Én is azt hittem, hogy Chopin.
– Látod, Liszt bármikor Chopinné változik – mondta a virtuóz.
– De vajon Chopin tud-e Liszt lenni?

Kíváncsiságból megnéztem a szót a Magyar értelmező kéziszótárban. Sejtettem, hogy nem találom meg benne az érzékenyítés szót. Újabb kategória, mint az olcsítás. A harmadik évezredben került ide hozzánk. Kifejezetten a political correct beszéd szülötte. Arról szól, hogy ráneveljen olyasmikre, amiket nem akarnál (a globalista világban kit érdekel, hogy te mit akarnál).
Ha azt mondom, hogy a karácsonyra készülődőben az üzletközpontunk tele van pisztolyokkal, gépfegyverekkel, kardokkal és űrfegyverekkel, s netán keresném az okát: érzékenyítés. Szokja az a gyerek a háborús szituációkat
Ha azt látom: a polcokon sokasodnak az ehetetlen narancsszínű tökök, nem keresem az okát. Tudom. Érzékenyítés. Hadd élje bele magát a gyerek a pogányságba. (Halló, vén tökfej!)
Ha azt mutatja a tévé, hogy Párizs központjában utcahosszat hajlonganak térden állva a mozlimok, az oka ugyancsak: érzékenyítés. Hadd szokjuk meg, hogy az iszlámnak jogai vannak Európában.   (Párhuzamosan rombolják le a keresztény templomokat, fűrészelik le a kereszteket, mert a pogányokat zavarja. Ez is egyfajta érzékenyítés. Szokjuk csak meg, hogy a vallásunk magánügy, olyannyira, hogy tétlenül kell végignéznünk jelképeink elpusztítását.)
Még a smile közötti szívecske is azt súgja: ne csak Istent imádd, hanem a pókokat, a szauruszokat, a skorpiókat, a fagyit, a csokit, a csókot, szíved választottját, a göcsörtös fát, az év bogarát, a szűnni nem akaró dobolást, zizegést, a fesztiválokat. Érzékeid folyamatos kizsigerelését. Mindezeket imádod, mert erre érzékenyít a PC kifejezés.  
Ha arra gondolok, hogy miért hívják Hellnek (pokol) az energiaitalt, démonnak a soproni sört, Nero-nak az autókereskedést, miért kötik ki az interjúalannyal, hogy a beszélgetés során nem ejtheti ki az Isten és a Jézus szót, akkor nem gondolhatunk másra, minthogy a PC-nek nem felelnek meg keresztény kategóriáink, csak a rombolás erőinek a példaképei. Az Istentől való verbális elzárkózás oka szintén az érzékenyítés.  
Óhatatlanul a sunyi szellentés képzete rajzolódik ki bennem, amikor az érzékenyítés szóra gondolok. Valakik bűzt árasztanak, de nem vállalják, hogy ők terjesztenék az ocsmányságokat. Azokkal terjesztetik, akiket „megvettek kilóra”.   
Minap olvastam egy cikket, amelyben megragadott egy mondat. „A törökök százötven évig érzékenyítettek bennünket, de teljesen eredménytelenül.” Mi tagadás: jól eső vigasztaló kijelentés.
Melyhez hasonló jókat kívánok! – Göre Gábor szavaival, ám a helyesírásra is ügyelve.
***
Betűrejtvények
SK – kelés k elé s
KFÜGG – függ elé k
EFNE – egy e f en e

Ókovács Szilveszter anekdotázott reggel az egyik tévéműsorban. Elmondta, hogy Puccini és Toscanini egy időben haragudtak egymásra. Történt egyszer, hogy Puccini karácsonykor mindenkinek egy doboz süteménnyel kedveskedett. Mivel Toscanini neve is szerepelt a protokoll-listán, titkára a neves karmesternek is küldött egy dobozt. Puccininek tudomására jutott a dolog, mérgében tüstént feladott egy táviratot ezzel a szöveggel: Tévedésből kapta a doboz süteményt. Puccini.
Toscanini visszatáviratozott: Tévedésből lett megéve. Visszaküldjem?
Később a Turandot születése kapcsán aztán megbékélt a két zeneművész.
***
Egy posztban arról olvasok, hogy élelmes emberek hogyan tolakodnak az útszűkületben és érnek el jobb pozíciót azokkal szemben, akik a cipzár-elvhez igazodnak. Nem új a dolog. Közmondásosan szemesnek áll a világ. Persze ezt csípőből kontrázom: Szemtelennek még inkább.     
***
A történelem ismétli önmagát. Írom, hogy a Szibériába száműzöttek Katalin cárnőtől kaja helyett könyveket kaptak. K. reflektál az írottakra: Apósa orosz hadifogságból hazafelé egy liszteszsákot cipelt a hátán. Nagy volt az öröm otthon az ínséges időben, mire kiderült, hogy könyvekkel van tele.
***
Egy vicc a II. VH utáni időkből:
- Megjöttél?
- Meg.
- És hogy vagy?
- Ne is kérdezd. Semmim se maradt azon kívül, ami rajtad van.
***
Na jól van, még egy vicc:
Pesti bérház. Az egyik lakó torkaszakadtából ordít:
- Viciné! Viciné!
Végre előbújik a viciné:
- Mit ordibál, nem vagyok süket. És különben is: az uram tegnap óta államtitkár. És ha nincs ez a rohadt rendszer, akkor én most méltóságos asszony vagyok.

Laci atya: A Szentlélek szívünkbe áradásával a Szentháromságban élünk. Háromságos létünk nem engedi meg, hogy a világot feketére-fehérre, vagy-vagyra szűkítsük le, mert a valóság ennél sokkal gazdagabb! 
***
Teremtett világunk valóban nem fekete-fehér, hanem ezerszínű. Nem is vagy-vagy, mert nem dualista, hanem képzeletünket meghaladó mértékben változatos.
Hajnalban eszembe jutott egy kép katonakoromból. A kiképző tiszthelyettes, egy arra termett, kifejezetten goromba fráter bejött a körletünkbe, és elkiáltotta magát: Elvtársak, micsoda disznóólat rendeztek be maguknak! Megmondtam, hogy az ágyuk legyen elvágólag kisimítva! (Volt, aki lécet szerzett, s a takarója alá dugta, ezzel elősegítve azt, hogy egyenesen feküdjön a takarója széle. Sokat ez se számított.) Megmondtam azt is, hogy a stokikra hogy kell halmozni az egyenruhájukat! S kezdte feltúrni a megvetett ágyakat, kezdte felborogatni a stokikat, csak úgy repültek a textilek. Aztán mi meg szedhettük össze és kezdtük újra összehajtogatni ruháinkat.
Ez a kép valamire kezdett emlékeztetni. Úgy éreztem magamat, mint az emmauszi tanítványok egyike, Lukács doktor, az evangélista, aki így kezdi munkáját: „Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak.”
Jónak látom én is, hogy a bennem felmerülő képet kivetítsem a teremtett világunk állapotára.
A klímaváltozás és a sorozatos hurrikánok, a sűrűsödő földrengések, a nyomukban járó cunamik, a nyomukban meginduló emberár, s az ezt gerjesztő pénzmágnások tevékenysége következmény. Annak a következménye, hogy teremtett szép világunkból disznóólat csináltunk, nem rendeltetésszerűen használtuk, elég az értetlenségünkből.
A természeti katasztrófák az újra rendezés esélyét teremtik meg, és azt sugallják, hogy elég a mi makacs és pusztító, önsorsromboló magatartásunkból. Változ(tat)ni kell, ha élni akarunk.
Nem gondolom, hogy a Teremtő tönkre akarna tenni minket, hanem úgy hiszem, hogy megpróbál kizökkenteni minket rendetlen Föld-használatunkból, mégpedig a lehető legkisebb nehézségek árán. Ám elfordulásunk mértéke és szeretetlenségünk láttán ez a lehető legkisebb nehézség nem is olyan kicsi.
Úgy látszik, az erőteljes lépés nélkül nem vagyunk hajlandók a teremtéssel együttműködni.    
Hadd jegyezzem meg, hogy szeretnék jobb hírekkel előrukkolni.

Ha a közös blogunk témája a könyv, hát legyen. Ma felvázolok a könyvekről gondolatokat. Idézhetném Vörösmartyt: Hűség, barátság aljas hitszegők /Gunyáiból készült lapon regél. / Irtózatos hazudság mindenütt! / Az írt betűket a sápadt levél / Halotti képe kárhoztatja el.//  Országok rongya! könyvtár a neved…/
Értekezhetnék egy tanulmánykötetből: Vége a Gutenberg-galaxisnak? De azt sem teszem..
Mivel én közös témául a humort javasoltam, ide írok egy igaz történetet.
Orosz filmet nézett meg a B. család. Annak az egyik epizódja arról szólt, hogy a Szibériába száműzött foglyoknak bejelentik: Katalin cárnő szép gesztust gyakorolt velük: csomagot küldött nekik. Összegyűlnek mindnyájan az ajándékcsomag körül. Kinyitják, majd az éhező emberek a küldemény láttán csak annyit tudnak elkeseredésükben kipréselni magukból, hogy: KNYÍGI. A küldeményben nem volt kaja, csupán könyvek.
Történt aztán B.-ék életében, hogy hazajött a lány farkas éhesen. Benézett a frigóba, de nem talált ott mást, mint egy kevéske darakását. Szomorúan megjegyezte: KNYÍGI.
***
Persze a feldobott téma végtelen gazdag. Lehetne idézni, hogy a könyv jó barát. Lehetne idézni azt az antikváriust, aki meglehetősen borúlátón nyilatkozott a rádióban. „Néhány megszállott még keresi a könyvritkaságokat, de a korábbi érdeklődés alábbhagyott. A korábbi helyzet visszájára fordult: Az emberek szabadulni akarnak a könyvektől. Foglalja a helyet, és minden valamirevaló könyv megtalálható az interneten.”
Kicsit hasonló lett a helyzet a hanglemezpiac radikális csökkenésével. Minek tárolni bármit, hisz minden letölthető a youtube-ról.
***
Megoldásnak tűnhet az elcsatolt országrészekre küldeni a könyvfelesleget. De egyes vélemények szerint sok helyütt felhasználatlanul állnak a nem rendszerezett kötetek. (Ráadásul zokon a helyeken is megindul a menekülés a könyvektől.)
A könyvmegállókba legalább annyian visznek könyvet, mint amennyit onnan el.  
***
Mivel hozzánk költöznek átmenetileg a fiatalok, mi is felszámoltuk könyvtárunk javát. Nem kegyelmeztünk a regényeknek. Újra nem olvassuk el őket. Viszont megkegyelmeztünk fontosabb kézikönyveknek, valamint azoknak, amelyek nagyon hozzánk nőttek. A többitől fájó szívvel elbúcsúztunk. Próbáltuk őket célszemélyeknél elhelyezni. Az albumokat pedig olyan helyre vittük, ahol kedvükre válogathatnak bennük karácsony előtt az érdeklődők. Jut bőven a könyvmegállónak is belőlük.                 
Szeretjük a könyveket, szeretjük őket lapozgatni, szeretjük a nyomdafesték illatát, de a mieinket összehasonlíthatatlanul jobban szeretjük.
  

Sibelius egyik vendége egyszer felfigyelt arra, hogy a meghívottak legnagyobb része üzletember.
Miért van ez? - érdeklődött a házigazdától. – Miről tud ön beszélgetni velük?
Sibelius udvariasan válaszolt:
– Természetesen a zenéről. Muzsikusokkal nem tudok elbeszélgetni a zenéről, mert őket csak a pénz érdekli.
***
A Párizsi magyarok c. fr. nyelvű lap cikket hoz arról, hogy a magyar kormány üldözi a hajléktalanokat. Elképedek a cikkcím hangvételén. Kb. úgy igaz, mint ahogy az, hogy a keresztmama üldözi keresztfiát egy hatalmas csokoládéval.
A kormány óriási pénzösszeggel segít hajléktalanszállókról gondoskodni, hogy a hajléktalanok részint ne fagyjanak meg télen a puszta földön, részben hogy ne csúfoskodjanak a köztereken.
Mi ebben a negatív?
Talán annyi, hogy a hajléktalanok egy részének jobban tetszik a dacos kivonulás a társadalomból, és nyomorúságos függetlenségben élni, mint megosztozni sorstársaival egy közös szállón.
Nincs mód egy posztban felvázolni a hajléktalansorsok sokféleségét, mégis hadd álljon itt egy korábbi tanulmány néhány megállapítása a müncheni klosárokról.
1. Napközben koldulnak. Egy professszor szóba áll egyikükkel: Miért folytatja ezt az életvitelt? A csöves megkérdezi a profot: Mennyit keres havonta. Az megmondja, mire a kéregető kiröhögi.
2. Az akkori polgármester (kb. 30 éve történt) felajánlott üres lakásokat a hajléktalanoknak. Azok nem fogadták el, mondván, hogy ők nem fognak lakbérrel bajlódni, meg a gázszámlával, de a villanyórával sem.
Ezekre varrjon gombot, aki tud.
Talán a probléma lényegét közelíti meg Petőfi két párhuzamos verse.
A kutyák dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyeztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

A farkasok dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
kínoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Székely püspök előadásáról ad hírt a jezsuita P. Sajgó Szabolcs. Az értesítés felvezetője így szól:
„Egy Németországban végzett felmérés szerint, melyet 1990 és 2005 között végeztek, 15 év alatt 210 000 molesztálást regisztráltak. Ebből 94 volt olyan feljelentés vagy eset, amely az egyház alkalmazottjaival hozható összefüggésbe. A média a 94-től hangos, de a 209 906 esetről nem hallunk. A statisztikák bizonyítják, hogy 36-szor nagyobb arányban követnek el házas emberek szexuális visszaélést, mint az olyanok, akik nem élnek házasságban...”
Eddig a hír. Amit hozzátehetek, mindig is sejtettem, hogy a civilek komiszkodásai sokkal nagyobb gyakoriságot mutatnak, de azokról alig, vagy egyáltalán nem szól a sajtó. Napnál világosabb, hogy kettős mércét alkalmaznak. Az is napnál világosabb, hogy folyamatosan megvalósul a krisztusi prófécia. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.
Mielőtt valaki megütközne azon, hogy nekem ez a hír feltűnik, hadd szögezzem le, hogy egyetlen elkövetett abúzus is szörnyű és botrányos, és elítélem, függetlenül attól, hogy ki követte el. De mégiscsak furcsa, ez az aránytalanság:
A kisebb bűnösöket pellengérre állítják, miközben a tömeges előfordulásokat nem firtatják, hanem sunyi módon elleplezik. Érzi-e a média súlyos mulasztását?
A kevesebb előfordulás kapcsán Ferenc pápa nulltoleranciát hangoztat. Az elkövetőket azonnal kiakolbólítja hivatalukból.
Kérdem én, a polgárság körében az abúzusok elkövetői miféle retorzióban részesülnek?
Az előfordulások jelentős részéről – gyanítom – még csak tudomása sincs a bíróságoknak.
Amit tehetek, az égiek oltalmába ajánlok mindenkit, akik molesztálók áldozatai lettek.
Nehéz ugyanis az így keletkezett pszichés sebek gyógyítása.
***
Laci atya:
„Nem jó az embernek egyedül” – ezért Mózesnek elárulta, hogy érted van. Jézussal megígérte, hogy veled marad minden nap, a Szentlélekkel pedig benned él. Hiszed ezt? Jó az embernek, mert soha nincs egyedül! 
***
Lehet, hogy érdektelen ténymegállapítás, de a 2018. év 285. napja van ma. Annyi kétségtelen, hogy haladunk az egyirányú IDŐ UTCÁ-ban. Mégpedig meglehetősen gyors tempóban. Utóbbi természetesen szubjektív megállapítás.

2011-ben meséltem e naplóban a múlt század elején pincelakásban élő Bacsik bácsiról, aki azt olvasta az újságban, hogy rohamosan fogy a világ szénkészlete, és ő úgy döntött, hogy függetleníti magát a földre váró ínségtől: telehordatta a pincéjét szénnel, és együtt élt (és halt) saját szénkupacával.
Mindez azért foglalkoztat, mert a Kék bolygó hírei nagyon hasonlókról polemizál. Sok az eszkimó, kevés a fóka, fogytán az ivóvíz, miközben emelkedik a tengerek szintje a felmelegedés következtében. Még jó tíz évünk van, és ha nem állítjuk meg a felmelegedést, akkor – még rágondolni is rossz – nekünk kapa.    
Mintha a végső idők jeleit mutatná a föld. De tényleg ez a helyzet?
Amikor Szent II. János Pálnak idős korában azt kívánta valaki, hogy éljen még legalább tíz évet, az idős pápa rámosolygott, és azt válaszolta: Uram, ne szabjon határt az Isten kegyelmének.
A képet rávetíthetem a föld sorsára is. Ha meggondolom, hogy a földet Isten teremtette, és kegyelméből áll fenn, akkor addig fog fennállni, ameddig ő akarja.
Az „ő akarja” előhoz belőlem egy régi piarista történetet.
Pogány tanár úr csaknem törpe méretű volt, mégis fenntartotta tekintélyét hatalmas hangerejével. Adott alkalommal rákiabált az osztályra: Ablakokat, spalettákat becsukni, mert ordítani fogok. Mától kezdve statárium!
A diákok megszeppentek, kivéve azt, aki felállt és megkérdezte: Tanár úr, meddig?
Mire a matematikatanár kivörösödve: Ameddig én akarom!!!
A jóságos Istentől is megkérdezhetnénk, hogy meddig föld még a föld? Alighanem szelíden válaszolná, de teljes határozottsággal: Ameddig én akarom.
És ez így van jól.
Noé 150 évig építette a bárkáját. Közben sokan kigúnyolták, hogy a hegytetőn építi hatalmas vízi készségét. Közben nemzedékek születtek és nőttek fel, váltották egymást. A bárka pedig egyre épült és végül készen lett. Senki nem hitt Noénak. Aztán végzetes vízmennyiség zúdult a gúnyolódók és minden ott élő nyakába.
A végidőkben is ez lesz. Az emberek nősülnek, férjhez mennek, utódokat nevelnek. Aztán egyszer csak mindnyájuknak annyi.       
Mi tagadás, nem siettetem a dolgot.
Élni mily szép, és mily jó! – mondta Madách szerint ősanyánk, és mondom én is.  
***
Laci atya: Értünk - velünk - bennünk van! Érthetetlen azt állítani, hogy Ő okozza a szenvedéseinket. Sokkal inkább szenved értünk és együtt szenved velünk, mert "Nem jó az embernek egyedül lennie"!
 

Ági bedobta, hogy új témára volna szükség, ha tovább akar élni közös blogunk. Azt találtam válaszolni, hogy akik írni szoktak, meséljék el az általuk ismert legjobb viccet vagy anekdotát. A kérdés, hogy van-e egyáltalán legjobb vicc? Van, de lehet, hogy néhányuknak osztozni kell az első helyen. Oka pedig az, hogy a vicc olyan rövid történet, amely poénban végződik. Ám máson nevet az angol, máson a francia, máson a német és máson a magyar. A japán pedig folyton mosolyog, viszont a vicc, mint olyan hiányzik a szótárukból. Nem is értik, hogy mi van abban nevetésre késztető, amit mi annak tartunk.
Nehéz rendet vágni a vidám történetek között. Pl. a skót-vicceknek, lehet, hogy nem örülnek a skótok. De az is lehet, hogy örülnek, mert egyfajta görbetükröt tart eléjük. Annak idején egy rendőrtiszt mesélte, hogy a rendőrök ismerik a legtöbb rendőrviccet.  
Nem akarom kiterjeszteni a nevetés lélektanáig a viccmesélés és a nevetés összefüggéseit, annyit azonban megosztok itt, hogy egy csoport a tekintélyes tagjára néz, mielőtt tetszést nyilvánít. Ha ő nevet, a többi is hahotázásba kezd.
Nekem a góbéviccek közül a következő tetszik a legjobban.
- Mózsi bácsi, maga mindent tud… Mire Mózsi bácsi felemeli a mutatóujját:
- Nana, mindent IS tudok!
***
Egy klasszikus a zsidóviccek köréből (a KISZ kiadványában szerepelt a 80-as években):
Kohn és Grün találkoznak a vonaton.    
Kohn megkérdezi Grüntől: - Hová, hová?
Grün: - Kecskemétre.
Kohn: - Micsoda? Ha te azt mondod, hogy Kecskemétre utazol, akkor a napnál világosabb, hogy Miskolcra tartasz. De én speciel tudom, hogy te most tényleg Kecskemétre mész… Akkor meg miért hazudsz?
***
Egy anekdota (lényeges, hogy közszereplő szájába adjuk, legfeljebb nem ő mondta, vagy ő is mondta): Álljon itt ezekből is egy.
Deák Ferenctől távozó vendég visszatér azzal, hogy elcserélte véletlenül a kalapját a haza bölcsével.
Megjegyezi: - Azért fordulhatott ez elő, uram, mert a fejünk körülbelül egyforma. Mire Deák Ferenc:
- Nézze, lehet, hogy körül egyforma, de hogy belül nem, az egészen biztos.
***
Miért mondom, hogy ismert személynek kell lennie az anekdota főszereplőjének?
Igazolásul ideírom, amit egy általam firkált cédulán találtam könyvszortírozás közben:
Paskai L., püspök: „Senkit sem lehet jóvá szidni.”
Bíró L., püspök: Egy gyermeket nem lehet jóvá szidni, csak jóvá szeretni.  
Hajnal Róbert, pap: Jóvá szidni, jóvá gyűlölni senkit se lehet.
Böjte Csaba: Senkit sem lehet jóvá szidni.
Lukács Gáborné (már nem emlékszem rá, hogy ki is ő): Senkit sem lehet jóvá szidni.
Gáspár Sarolta: Még senkit sem sikerült jóvá szidni.
Ugye, hogy másképpen figyelünk arra, amit az ismert ember mond, mint arra, amit egy általunk nem ismert valaki mond.   

  
    

A decrescendo (elhalkítás) nem jön magától, azt meg kell csinálni - mondta Maklári L. egykor, mint már oly sokszor említettem. Nos, elkezdtük.
Elkezdtük a pianínóval, mely lehangoló módon lehangoltan állt, emiatt nem is használtuk. Gazdára talált.
Folytatódott könyvállományunk passzív részének a felszámolásával. Maradtak a kézikönyvek meg néhány libling író kötete.
A többit az eklézsia rendelkezésére bocsátottuk, de bőven jut a helyi könyvmegállóba is, néhány kötet parkolópályán a garázsban.
Lekerült egy ritkán bekapcsolt rádió.
Lapátra kerültek a videokazetták.  Mert a műfajnak csak múltja van, jövője nincs.
Kidobtuk a floppykat, mert már meghajtója sincs a számítógépünkben. Vélem, hogy fel sem ismerné a gép.
Gazdára talált egy könyv-sorozat, egy másik várólistán van.
Lehet, hogy megválunk a videó lejátszótól is. (Minek, nem nézünk meg semmit videón. Kiszorította funkciójából a you tube.)
Megszabadultunk szervizbe adással két PC-től. Nem sokat tudtak, azt is hibásan.
Nem öncélú ez az önkéntes kiüresítés. Szoknunk kell azt a gondolatot, hogy éppúgy pőrén vonulunk a másvilágba, mint amennyire pőrén jöttünk ebbe. Másrészt fiataloknak készítünk helyet; ha a szükség úgy kívánja, hozzánk költözhessenek átmeneti időre, ameddig elkészül nagyobb hajlékuk, vagy ameddig nem találnak megfelelő kész épületet.
Van, aki lottót vesz, többen imádkozunk. Nem könnyű ma megfelelő lakást-házat találni normális áron. Apropó: milyen a normális ár? Lakásunkat vettük 2,5 móért, ma 45–50 mó között tántorog az ára. Jó helyen álló panel épület. Ekkora az infláció 30 év alatt?
***
Találtam egy érdekes mondatot Deske blogjában.
„Kata megjött. Én egy hétig gennyesre dolgoztam magam, ő egy hétig Rómában, ilyenkor egy-két napig gyanús idegenként udvariaskodunk egymással.”
Mi lehet egy ilyen előfordulás hátterében?  Gondolom az, hogy mindkét félnek más valami volt fontos egy időszakban. Ez nem köt össze, inkább valóban eltávolítja a feleket.
***
Az előző mondatra mintegy felel Laci atya mára feltett gondolata: „Nem jó az embernek egyedül" – szüksége van Istenre is, mert a magány sebét egyedül Ő tudja begyógyítani bennünk!
Így van ez, és nincs másképp.