Mickey webnaplója

Nem kell bizonyítanom, a munkadal, a népdal megelőzi az ismert szerzőkhöz köthető zenét. Azt se, hogy a komponisták a zsoltárok lamentálásán át elérkeznek a gregoriánhoz, onnan a többszólamúsághoz, a preklasszikusokhoz, a klasszikusokhoz, a komoly és könnyű zene kettéválásához, a komolyzene ellenpont tanától a dodekafon zenéhez, majd azt is túllépve a hangok szabad kezeléséig, amelyek már nem kottázhatók a hagyományos módon, csak jelölhetők a glissandók, a ritmusok, a reszelő hangzások, az artikulált vagy artikulálatlan hangok. Ha a jazz-ról írnék külön, ott ugye az afroamerikai hangzásvilágban előadott katonaindulóktól, spirituáléktól a cakewalkon, a ragtime-on, stb., bebopon, a cooljazz-on át a freejazz-ig terjed a sor, ami jószerével már-már követhetetlen hangzásvilág.
Ma azon gondolkoztam, hogy ugyanez a folyamat végbement a nyelv(ek) világában is. Legelőször alighanem a szemkontaktus fejezte ki az emberi kapcsolatokat, ezzel láttak egymás lelkébe. Ha elfogadjuk, hogy az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést, akkor be kell látnunk, hogy párhuzamosan a gesztusokkal, a metakommunikációs eszközökkel őseink a csecsemő gőgicséléséhez hasonlító hangicsálásokon keresztül folytattak diskurzust.
Oda akarok kilyukadni, hogy a hangutánzó, a hangulatfestő szógyökök állhattak a beszéd fejlődésének a kezdetén, hála az emberi hangképző szervek meglétének, ha így volt. Márpedig csaknem bizonyos, hogy tényleg így volt. A magyar (az egyik ősnyelv) mindmáig megőrizte a hangutánzó szavak sokaságát. Az ősi etimonoknak nagyságrenddel nagyobb százaléka található a magyarban, mint az egyéb nyelvekben. Nem gondolna rá az ember, hogy miket őrzünk a múltból. Talán nem tévedek, ha ilyenekre gondolok: hahotázik, elhessent, hí, hussan, heherészik, hebeg-habog, habozik, huppan, vijjog, csattan, suhog, suhan, nem sorolom, mert se szeri se száma ezeknek. Nos, ez volt a kezdet, a konkrét, a hallott hangok utánzásával jellemezték, írták le a valóságot. Hm, írás: kőbe, fába vésett absztrakció. Ez hozhatta magával a szabályokat. A nyelv egységesítésének a szabályait. Hol vagyunk már az őskortól, hol tartunk a megértés határait feszegető kifejezésektől. Ma mindent megpróbálunk belepasszírozni a szabályok korlátai közé, kizárólagosságot követelve a helyesírás egyféle rendjének, amelyen kívül nem létezik élet. Ezt gondolom olyan absztrakciónak, ami a zenében talán az ellenpont-tannak felel meg. De igen sok használt hangunk nem felel meg ezeknek a szabályoknak. Állítom, hogy egyesek alig írhatók le olykor az ismert jelekkel (betűk), mégis ismert a jelentésük. Amikor a francia azt mondja kb. hogy pff, akkor valami nem világos előtte, valami gátolja, hogy továbbgondolja közlendőjét. A magyarban is megfigyeltem ilyesféléket. Amikor azt írom, ühüm, csak azért írom, mert nem lehet lejegyezni pontosan azt, amit hallok. De a „Hm” se ez a két hangzó. Ki se nyitom a szájamat, a Hm-höz, noha a h-hang nyitott szájjal való lehelés-féle. Inkább egyfajta hangsúlyos és zöngés morgáshoz hasonló, de azt meg nem tudom betűvel jelölni, mert nincs olyan hangot jelölő betű. Ha az élő beszédet hűségesen akarnám leírni, olykor fel kellene rúgnom a szabályokat. Az indulatos „Majd megpukkadok” hangzása folytán így volna korrekt: Majdmeg pukkadok! Terin gettét! (a hangsúly a szó elején van, nemde bár?) Menj már eddzeni! Próbáld röviden ejteni! Edzeni. Nincs rövid dz a magyarban, ha a hangzás idejét tekintem. Ugyanígy, ha az egy-et röviden ejtem, mesterkélt lesz (a lesz is). Eggy, lessz stb. Miért? A szó túl rövid. A magyar ezt elég rosszul tűri. Még életemben nem hallottam, hogy jaj. Csak jajj, jajjajj formában. Vannak aztán „nem szavaink”. Avagy ha a fogamat szívom, s úgy „ciccegek”, c-c, ezt hogyan tudnám leírni. Cö-cö? Ez az a c-c, ami azt jelzi, hogy itt vagyok, még ha csendben vagyok is.
Megeshet, hogy egyszer vájt fülű költőink nekiállnak zörejverseket írni, csak hangutánzó és hangfestő szavakkal leírni azt, amit máig még nem tettek meg. Weöres próbálkozott kitalált nyelven verselni.
De megmaradt a beszélhető szövegnél. Elképzelhető olyan váltás, amely pusztán emóciókat közöl, értelmet nem. Sztrpcsk marad a sztrapacskából, ha kivonom belőle a magánhangzókat. Bármilyen absztrakció elképzelhető valós vagy kitalált szavak hangoztatásával. Afféle szövegszövetek jönnének létre, mint pl. Bumsztadratta-bum-bum-bum, és társai.
Egyszer elgondoltam, hogy a létező hangzókkal alkotott szavakhoz képest milyen sokféle kihasználatlan lehetőség adódna. Pl. szak, szák, szek? szék, szik, szík? szok? szók, szuk? szúk, szük? szűk. Itt 7 az 5-höz van értelme, illetve jelentésnélküli a hangcsoport. A szavak hosszának növekedésével megváltozik a trend. A változatok száma sokkal nagyobb, mint a jelentéshordozók száma. (Ne kérdezd meg: Nincs fontosabb dolgom ennél? Mert válaszom: Van, de vajon leírták-e már mások, amiken elgondolkoztam?)  
***
Bökvers: Tudja-e egy mai gyerek, kik voltak a kalugyerek?
***
Óbudai fotósok. Az aquincumi HÉV-megállóban van egy nagy és üres hirdetőtábla. Élvilágítás láttatja a semmit, pontosabban egy fehér háttérpapírt. Akkora a szemmagasságban elhelyezett lap, hogy egy emberpár elé fér, a sötét hajnali órákban kitűnő sziluett-képhez szolgáltatva keretet.
Összefoglaló a 2Sám 13-hoz. Dávid fiának, Absalomnak volt egy Támár nevű húga. Volt neki egy féltestvére is, Amnon volt az ő neve. Ez az Amnon megkívánta Támárt, és beteget színlelve magához csalogatta, hogy sütne neki lepényt. Ám nem a lepény kellett Amnonnak, hanem Támár, akit megerőszakolt, majd pimasz módon kidobatta házából a meggyalázott lányt. Absalom értesült a dologról, és ettől kezdve megutálta Amnont. Egyszer elhívta magához lakomára, ahol legényeivel megölette. Dávid siratta elsőszülöttjét, Absalom pedig 3 évre elmenekült Gesurba a király haragja elől. Akkorra Dávid megbékélt. Közöm. Már megint a recept: Kettőt előre, egyet vissza. Dávid ivadékai sokasodnak, de mint látjuk, felüti fejét közöttük a bűn, a békétlenség. A történetből az is látszik, hogy egy lány tisztessége nem ér sokat, az elsőszülöttség annál többet. Volt honnan fejlődni a későbbi korokban. A világ egy részében ma már mintha jobb volna az általánosan elfogadott nézet. Remélem, igazam van.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy cetli. Az az cetli az enyém volt. Erre írtam fel a -li végű sváb szavakat. Tisztességes néhány száz összejött belőlük. Nem mindenből van ennyi. Pl. olyan -né végűekből, amelyek nem valakinek a feleségét jelentik, alig néhány. Azért ezek is érdekes sztori-hősök lehetnének. Képzeljük el, hogy Turné, Praliné, Kombiné és Matiné jó barátnők. Elhatározzák, hogy ...
Van aztán, amelyekkel Dunát lehet rekeszteni. Ennek a sorozatnak az alapvicce:
Hol laknak Buborék? Az ásványvizes palackban.
Hát a Festék? A szobafalon.
Ám a Katonáéktól az Irányzékig több mint 500 -ék végű szót sorol a Szóvégmutató. Ezek közül szemezgetek, hátha valakinek ingere támadna néhány meglepő vonatkozás kifejtésére. Itt a lehetőség a játékra. Én csak sorolom őket.
szakadék, haladék, váladék, nyiladék, hulladék, csapadék, maradék, járadék, halivadék, potyadék, okádék, menedék, süppedék, töredék, söpredék, jövedék, lövedék, nemzedék, borvidék, omladék, rohadék, nyakék, balfék, sötétkék, aszalék, függelék, kötelék, reszelék, hajlék, mellék, kellék, ürülék, készülék, fenék, takarék, vakarék, marék, nyomorék, pocsék, dicsértessék, szójáték, illeték, indíték, teríték, boríték, biztosíték, hangérték, önök kérték, mérték, lágyék, árnyék, szárnyék, nehezék, tartozék, előzék, zongoraszék, szószék, csapszék, karosszék...
Kiragadom belőlük pl. a zongoraszéket. Adva egy görög zenészcsalád: Zongorasz-ék, akik a Zeneakadémián léptek fel.  Vagy vegyük a hangértéket. Hangérték nagykereskedők, A HANGÉRT hangszerértékesítő cég tulajdonosait hívják így. De pl. Nyomorék löszbe vágott barlanglakásban tengetik életüket.  Stb., stb. Jó játszást!
Összefoglaló a 2Sám 12-höz. Nátán próféta felkeresi Dávidot és mesél: Egy gazdag vendéget vár, de sajnálja saját jószágaiból egyet is levágni, ezért egy szegény egyetlen bárányát orozza el, öli le, s kínálja vele vendégét. Dávid felháborodva fakad ki. Aki ilyet tesz az halál fia. Nátán Batseba, Uriás feleségére utalva rápirít Dávidra. Te vagy ez az ember. Isten megbüntet ezért. Így is lőn. Dávidtól fia születik Batsebának, aki rövidesen meghal. Dávid végig böjtöli a gyerek betegségét, és földön hál, mindhiába. Amikor meghal a kicsi, okafogyottá válik a további böjtje, felhagy vele. Sőt Batseba újra fogan, s megszüli Salamont, akiben az Úr kedvét leli. Közben Joáb bevesz egy várost, de Dávidot hívja, hogy fejezze be Rabba ostromát, hogy a helyi uralkodó fejéről ő vegye le a koronát. A város népét rabszolgamunkára fogják. Közöm. A fejezet jól ismert történet. Kemény ember lehetett Nátán, keményen leckézteti Dávidot, aki nem lázad, hanem megbánást mutat. Talán ezért marad életben, s ezért kap előbb-utóbb utódot, olyat, aki kedves az Úr előtt. Igaza van Richard Rohrnak, aki bibliaelemzésében példákkal igazolja: A történések hol pozitívak, hol negatívak. „Kettőt előre, egyet hátra” mozogva alakul az üdvtörténet.  

... és Szállnak a darvak. A FB-on találtam szembe magam ezzel a slágerrel. Meglepett, hogy a némára állított videón a slágerénekes Kiss Márta szájmozgásából láttam, hol tart a dal, majd bekapcsolva a hangszórót abban a hangmagasságban énekelte a nótát, amelyet belső fülemmel hallottam. Úgy vélem, hogy kb. 40 év telhetett el azóta, hogy utoljára hallottam ezt a dalt. De ha már, és ha már... a művészfilmet is megnéztem este. Annál is inkább, mert nem láttam a 70-es években. Hát olyan volt a film, amilyenre számítottam. Talán azért nem néztem meg korábban. T. Szamoljova szép nő.  
***
Megint egy latin bölcsesség. De sokszor hallottam ofőnk szájából a piaristáknál: Mitte sapientem et nihil illi dixeris. Küldj okos embert, és ne mondj neki semmit. (Ti. nem kell ellátnod okos tanácsokkal, tudni fogja, hogy mit cselekedjen.) Szerette az okos embereket küldeni ő maga is, mert munkája lényegesen hatékonyabb volt általuk: nem kellett félórákig szájba rágnia valamit. Több felé indult meg most a fantáziám. Az egyik: „Mék egy deci rumért, mék egy deci rumért, mék egy deci rumért” – idézte az ostoba gyereket anyám, azt, aki képtelen volt megjegyezni, miért küldték a boltba. Egy másik régi popén: Küldött anyám, hogy vigyek haza kimért sót és paprikát. Hova tegyem a sót? Ide a markomba. És a paprikát? Ide felülre. S mutatja, miközben kipotyog a markából a só.     
Megöregedvén látom, hogy féligazság a latin közmondás. Nem foglalkozik az ostobákkal, a sérültekkel. Ugyancsak anyánk mondta, hogy a faluknak megvoltak a bolondjai, a sérültjei, a koldusai. Nagy szegénységben éltek, de valamiképpen gondoskodtak ezekről a szerencsétlenekről a falusiak. Lehet, hogy fát vágattak velük, lehet, hogy mesét mondattak, lehet, hogy mulatságos viselkedésük miatt kaptak törődést. Mindegy. A falu népe valamennyire kötelességének tudta, hogy alapvető ellátásukról gondoskodjon. És ma? Az ablakból látom, hogy a levelét hullatott (tarlott) fügebokrunkról egy idős biciklis, alighanem kukázó a már érőben lévő bogyókat lecsipegeti és zsebre dugja. Sajnáltam, hogy nem talált a bokron legalább két kiló érett fügét.
***
Ma nem jött András misére, így a megtalált könyv egyelőre a kocsiban várja új gazdáját. Pedig már kitaláltam azt is, hogy mit mondok neki: Átadom neked a könyv feletti rendelkezés jogát. Miért? Mert minden javunk birtoklása, tulajdonlása csak annyit jelent, hogy sorsáról jogunk van rendelkezni. Ha eljárásomon megütközik valaki, azt szoktam mondani: Azért adom az illetőnek, mert nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Passz. A rendelkezési jog egyfajta szabadság, amely felülírja a puszta birtoklást.
***
P. Mócsy I. SJ-nél olvasom:
„Isten a teremtésben főleg a hatalmát, bölcsességét, szépségét, a megváltásban szeretetét és irgalmát, magát Jézus Krisztust, az örökkévalóságban pedig végtelen boldogságát akarja közölni, ezért az Isten dicsőségében való részesedés, az örök üdvösség azonos jelentésű az örök boldogsággal.”
Van ennek a mondatnak egy háromfokozatú idővetülete: a kulcsszavak jelzik a fokozatokat, amelyeket megdöntöttem.  
Összefoglaló a 2Sám 11-hez. Aki ismeri a történetet, annak elé annyit említeni: Uriás (Urija) és Batseba. Ő felesége volt a hettita tisztnek, Urijának, aki Joáb ammoniták elleni harcaiban vett részt. Dávidot megkísértette Batseba, akit „meglátott” fürdés közben. Magához kérette, és hált vele. Hamarosan kiderült, hogy az asszony fogant tőle. Ezért Dávid előbb arra akarta rábeszélni Uriját, hogy menjen be feleségéhez, de mivel az nem állt kötélnek a harcos társai sorsára hivatkozva, Joáb lelkére kötötte, hogy tegye ki Uriját az ellenség támadásának, hogy megöljék. Ez megtörtént. Joábot arra kérte Dávid: ne tudódjon ki gyalázatos tette. Batsebát feleségül vette Dávid, akinek e tettei nem tetszettek az Úrnak. Közöm. A dolog kitudódott. Mindenki olvashatja Sámuelnél. Ami személyes vonatkozás. Egyszer hasonlóképpen jártam, mint Urija. Uriással viteti el Dávid azt a levelet, amelyben Joábot utasítja, hogy Uriját taktikusan veszejtse el. Egy alkalommal, amikor középvezető voltam, egy magáncéget nyitott volt vezetőtársam hívott telefonon, és arra kért, adjam neki egy pillanatra az osztály gépíróját. Abban egyeztek meg, hogy a gépíró nálunk felmond s állást vállal amott több pénzért. Én „adtam” őt egy pillanatra, s elvesztettem örökre. Azóta se láttam.

– Tegnap egy ember (nevezzük őt pl. Andrásnak már csak azért is, mert így hívják) megkérdezte, hogy megvan-e nekem a Lustiger bíboros életéről szóló könyv. Mondom neki, hogy igen. Én javítgattam. Piros a könyv színe. Van belőle otthon. Csak az a baj, András, hogy én hozom, amit kérsz, de veled nem tudok találkozni naponta. Persze elég, ha a kocsiba bedobom, aztán, ha jössz misére, megkapod. Itthon aztán keresem a polcokon az első sorban, s ahol két sorban állnak a kötetek, a hátsó sorban is. Nincs. Piros gerincű kötet elég sok van, a Királyi úton c.-ből 3 is, de A bíborosból egyet se találok. Mit tesz Isten, ma is megjelenik András. Kérdezi, mire jutottam. Mondom, hogy kerestem, de nem találtam. Az elmúlt karácsonykor sok-sok kötetet kínáltunk azoknak, akik eljöttek hozzánk, vigyék, ami kedvükre való. P., a könyvtáros elég rendesen vitt. Ki tudja, A Bíboros c. köztük volt-e. Ma azért még egy erőtlen kísérletet tettem. Módszeresen kutatok, mint az antikváriumban – félre áll a fejem. Egy fekete gerincű köteten megáll a szemem: A bíboros. Nem akarok hinni a szememnek. Ennek a kötetnek pirosnak kell(ene) lennie. De ha egyszer fekete. Rosszul emlékeztem a színére. Most várhatom, hogy András újra előkerüljön.
– Karinthy találta fel a halandzsa szót, de magát a halandzsa nyelvet is. A lényeg, addig muzsikálni az értelmetlen szöveget a vendégnek, ameddig teljesen meg nem zavarodik. S akkor rátérni a lényegre. Ilyeneket mondani neki: – Kiszera méra mibéva hidarány egami... Stb. Mire összezavarodik, s mi meglephetjük: – Na lássa, hát akkor szurkolja le! – Mit? – Hogyhogy mit, hát a 10 pengőt! Az zavarában átadja. Karinthy számtalan tréfáinak ez volt az egyike. Amíg tréfa, addig nincs is semmi hiba. A székely vicc is így szól egy elcsattant hatalmas pofon után: Ez most vicc, vagy komoly? Komoly. No azért, mert viccnek nagyon hülye lett volna. Fordítva is működik. Ha Karinthy halandzsája vicc, akkor jó, de ha komoly, akkor olyanfajta trükközés, amely követhetetlen. Vegyük például a Bords Eve margarin árát. Az üzletközpontok egyikében 501 ft, a másikában 399 ft (ugyanúgy fél kilós kiszerelésben). Mire visszamegyünk az egyikbe, ott már 386 ft. Ez még jobb!!! Ám egy hét múlva ugyanott 504 ft. Kérdésem: Én hülyültem meg, vagy a margarint készítik hol olcsó kocsikenőcsből, hol finom olivából? Nem szívesen gondolok rá: Itt minket néznek hülyéknek?         
– Olvasom, hogy Ybl Miklós az Operaház tervezéséért összesen annyi pénzt kapott, amennyit egy 2 ft-os átlagos napidíjból élő munkás 213 év alatt keres meg (ha közben többször meg nem hal). Mi tagadás, abban a korban is koppanásig nyitva volt a jövedelmi olló.
– Én és Émile Coué. Járok az antitest-injekciósorozatra. Holnap kapom a 4.-et. És már a 3. beadásának a pillanatában mintha... „Egyre jobban és jobban érzem magamat” – visszhangzik bennem az önszuggesztió elhíresült mondata (Coué-módszer). Elmosolyodom. Igen. Tényleg, mintha...   
Összefoglaló a 2Sám 9-hez. A változatosság kedvéért most az ammoniták sértik meg Dávid küldötteit, akik királyuk temetésére érkeztek. Azonnal rájuk verték, hogy kémek. Dávid harcba szállt hát az ammonitákkal, s bár azok arámiakat s másokat is zsoldjukba fogadtak (33 000 fő), Dávid vezérei Joáb és Abisáj megfutamította őket annak ellenére, hogy körbefogták őket. Az izraeli taktika így szólt: Akit erősebben támadnak, azt segíti a kevésbé fenyegetett hadseregrész. Az arámiak nem nyugodtak bele a vereségbe. Összevont csapataikkal újfent megvívott Dávid. Egész Izrael részt vett az ütközetben, amelynek során 700 harci szekeret s 40 000 embert semmisítettek meg. Az arámiak ezek után mi mást tehettek volna, békét kötöttek Izrael fiaival (értsd rajta: alattvalóik lettek). Közöm. Meglehetősen gyakorta fordult elő, hogy az Úr az izraelieknek a „kezükbe adta” az őket támadó, vagy nekik ellentmondó seregeket. Emmánuel – mondták az izraeliták, és általában igazuk is volt: Emmánuel: Velünk van az Isten. Persze nem mindig. Ha „olyat tettek, ami az Úr előtt utálatos”, hamar jött a megtorlás. Mi itt és most szintén elmondhatjuk: Velünk az Isten. S ha nem bízunk benne vakmerően, hanem kellő alázattal ismerjük el urunknak az általunk megismert „Magasságbelit”, akkor jó eséllyel irgalmasságával szembesülhetünk.   

Párhuzamosan több könyvbe ástam be magamat. Egyszer majd írok Richard Rohr könyvéről (Rejtett dolgok), amely arra beszél rá, hogy nem Istenről, hanem Istennel kell beszélnünk. Ez volna az ima. Szeretem a könyv témáját, csak a stílusa nekem kissé túlságosan amerikai. Amit néhány mondatban el lehet mondani, arról ő egy-egy fejezetet ír, igaz, hogy azt töretlen optimizmussal teszi.
Most inkább P. Mócsy Imre SJ Nyitott szívvel c. 34 éve megjelent könyvéből idézek. Elmélkedésével való első találkozásomkor is nagyon tetszett az a fejtegetése, amelynek során egy fiktív időgépbe ülve visszavisz minket, olvasóit a Big Bang idejéig, sőt az időn túl, amikor a bumm „előtt”-i CSENDRŐL szól. Idézem: „Megszűnt minden változás, megszűnt az idő... Üresség... Már nincs semmi, csak Az, Akinek mindig kell lennie, Aki nem keletkezett, Aki nem volt és nem lesz, hanem mindig VAN, és Aki által minden lett, és Aki nélkül semmi sem lehetett volna. Most nincs teremtmény, nincs »világ«, most csak Ő a MINDEN. ...Itt már semmi sem változik. Mert itt nincs tegnap és holnap, nincs reggel és este, nincsenek vágyak és álmok, csak örök most van, örök beteljesülés, helyesebben örök létteljesség.  Eljutottam az Örökkévalóhoz, aki létét nem folyamatosan az időben bírja, hanem teljes létét egyszerre és egyszer s mindenkorra. ... Eljutottam hozzá, a Végtelenhez, az Abszolútumhoz, Aki a mindent betöltő szellemtenger, a hatalmas, méltóságteljes, megfoghatatlan, elképzelhetetlen, kimondhatatlan Valóság... CSEND... Ez a csend imára hív.
Magamban is csendet és nyugalmat teremtek, azután leborulok és imádom őt. Most nem kérek. Csak Hozzá emelem fel a lelkemet mély hódolattal. ... Ő az Ősvalaki. Azért személyes kapcsolatba kell lépnem Vele. És amint felvettem vele a kapcsolatot, megértem, hogy nem róla kell beszélnem, hanem Vele. ... Ha valóban jelen vagyok, folytatódhat a párbeszéd, de ezt már nem lehet leírni, mert csak a Lélek taníthat meg azokra a kimondhatatlan fohászokra, amelyek ilyenkor szívünkből előtörnek. ( Vö. Róm 8,26)” No comment. Ez már a misztika közepe.
Egy poszt nem alkalmas recenzióra, kiváltképp nem két recenzióra. Mégis megemlítem, hogy párhuzamos másik olvasmányélményem Dr. Rédly Elemér Isten kegyelméből c. önéletírása, mely túl azon, hogy kordokumentum, lát és láttat, az alsópapság szemszögéből világítja meg az üldöztetés, ellehetetlenítési kísérletek valós világát. Mindezt csaknem szórakoztató stílusban teszi, s bizonyítja, hogy nemcsak a világ fiai járhatnak el okosan a saját ügyeikben, hanem az Úr fiai is. Számos példával illusztrálja, miképpen taktikáztak társaival együtt, hogy céljukat elérjék. Borotvaélen való táncolás volt ez a javából, és eredményes tánc. Recenziót már csak azért se írhatok a könyvről, mert még nem olvastam végig. Két témát kiemelek. Az egyik: Két film foglalkozik manapság az egykori tartótisztekkel és a beszervezett jelentőkkel. Utóbbiak vigasztalására használja a következő képet. Ők voltak az ostorcsapások. De nem az ostor tehet róla, hogy fájdalmat okoz, hanem az, akinek a kezében a nyele. Ők pedig a tartótisztek voltak. Elítélésüknek a bíróság előtt kellene történnie. A másik érdekesség, amelynek tanulságait ma is használni kellene, a hittankönyv-sorozatok keletkezéstörténete. Sok ma is alkalmazható tippet, megfontolnivalót tár az olvasói elé az a pap, aki évtizedeken keresztül egyik motorja volt a hittankönyvek szerkesztésének.
Összefoglaló a 2Sám 9-hez. Elkerülhetetlen, hogy neveket említsek, olyanokét, akikről ma a Bibliában leírtakon kívül mit se tudhatunk. Ilyen Ciba, Saul szolgája, aki tudtul adja Dávidnak, hogy Saul fiának, Jonatánnak van egy két lábára sántító fia, aki életben maradt. Mivel Dávid Saul ivadékaival jót akar tenni, ezt a fiút, Mifibosetet asztalához ülteti és tulajdonába adja Saul egykori javait. Ciba 15 fiával Mifiboset szolgálatába áll. Mifibosetnek is született egy fia: Micha volt az ő neve. Közöm. Nehéz annak a fejével gondolkozni, hogy aki tízezrével küld embereket a másvilágra, hogyan képes ekkora könyörületességre, ekkora nagylelkűségre, emberségességre. Pedig ezek a szélsőségek jelen voltak Dávidban. Ahogyan Pál tudott bővelkedni és szűkölködni egyaránt, Dávid tudott kegyetlenül igazságtalan lenni és adott esetben irgalmasan szeretni: Isten választottja, aki olykor olyan despota, aki nem fér a bőrébe. Tőlem távol áll ez a vadromantikus vibrálás.              

– Egy parancs van, a szeretet. (Nem túl bonyolult, olykor mégis nagyon nehéz megtartani – teszem hozzá.)
– Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért. (J. F. Kennedy)
– Szeress és tégy, amit akarsz. (Szent Ágoston)
– Gyalázza Istenét, aki a lényegét meg akarja érteni. (Aranyszájú Szent János)
– Nem tenni, hanem lenni. (hindu közmondás)
– Úgy élj, hogy ha meghalsz, elmondhassák rólad, hogy érdemes volt élned, mert így jobb és szebb lett a világ, mint különben, ha nem éltél volna. (P. Mócsy Imre SJ)
– Tenni, tenni, nem beszélni. (Assisi Szt. Ferenc)
– Mikor segíts? Amikor fájni kezd benned mások ínsége, szenvedése. (Kalkuttai Szt. Teréz)
– Jobb adni, mint kapni. (Szent Pál)
– Amikor adsz, jobb kezed ne tudja, mit tesz a bal. Ha kölcsönzöl, ne kérd vissza. (Krisztus)
– Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne, örökké éljen. (Szt. János apostol)
– Az Isten szeretet. (Szent János apostol)
– Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus parancsol. (Himnusz: Chr. vincit, ...regnat...imperat.)
– Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. Továbbá: Nélkülem semmit se tehettek. (Krisztus)
– Amor omnia vincit. (A szeretet mindent legyőz. Latin közmondás)
– „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse. Minden egyéb a föld színén az emberért van teremtve, és azért, hogy segítse őt a cél elérésében, amire teremtve van. Ebből következik, hogy az embereknek ezeket annyira kell felhasználni, amennyire segítik célja elérésében, és annyira kell megválnia tőlük, amennyire akadályozzák abban.” (Loyolai Szt. Ignác)
– Nem szolgálhatsz két úrnak, a Mammonnak és az Istennek. (Krisztus) [Aki a mammonnak szolgál, annak a pénz az istene.] Ennek ellenére:
– „Sokan megkötik a mefisztói alkut”. (Czakó Gábor)
– /... arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk, /életünkön át, életünkön át. /Arra születtünk, hogy mindig menjünk, meg ne álljunk, / induljunk tovább, induljunk tovább. / (Adamis Anna)
– Az embereknek mindig előre kell menniük. (Számtalan formában és alkalommal Ferenc pápa)
– Confessióhoz: Éheztem, szomjaztam, beteg voltam, mezítelen voltam, rabságban voltam... Adtál ennem...? stb. (Krisztus)
– Három kulcsszóra van szükség ahhoz, hogy a család békében és örömben éljen: kérem, köszönöm, bocsáss meg. (Ferenc pápa)
Összefoglaló a 2Sám 8-hoz.
Dávid csatáit emlegeti. Csak sorolom, hogy kiket vert meg: a filiszteusokat, a moabitákat, Hadad-Ezert (itt 1700 ló, 20 000 gyalogos a zsákmány), az arámiakat (22 000 halott), az edomitákat (18 000 halott). Mindnyájukat adófizetőikké tette.
Hadorám megelőzi a bajt. Önként és dalolva vitt aranyat, bronzot, ezüstöt Dávidnak, aki ezeket a többi rablott kincsekkel együtt az Úrnak szentelte.
„Dávid tehát hírnevet szerzett magának. Bárhova ment, az Úr győzelmet adott neki.” Közöm. E történések előbb voltak, minthogy közmondássá lett volna a rómaiak részéről: Si vis pacem, para bellum. Ha békét akarsz, készülj a háborúra. A római béke alapja a háborúzás volt. Mintha már Dávidé is. Most olvasom R. Rohr könyvében, hogy figyeljük meg a Bibliában a fejlődés menetét: „Kettőt előre, egyet hátra”. Ezek a véget nem érő huzavonák alátámasztják Rohr igazát. Még megjegyzem: Dávid nem tekintette a megszerzett nemesfémeket magáénak. Ez utal akkori emberi minőségére. 

A reggeli mise után azonnal az üzletközpontba indulunk. Már akkor unom, amikor elindulunk. Nincs kedvem mindent megnézni, megtapogatni, mégis visszatenni, a sose volt újdonságoktól meghatódni. Kérem szépen, én férfi vagyok, vagy még inkább – a csak magyarban létező szóval – bácsi: Miklós bácsi. Fontos megjegyezni, milyen színű ruhában vagyunk, mert gyakorta szem elől tévesztjük egymást. Ilyenkor némi célt kap az idő múlatása. Én keresem őt, ő keres engem. Egyszer bemondatott a hangosba, mert azt hitte, hogy el vagyok veszve (második gyermekkor), pedig kettőnk közül nem én voltam elveszve. Végig tudtam, hogy hol vagyok, s csodálkoztam rajta, hogy ő nem tudja, nem vesz észre. Mindegy, bemondatta a nevemet, s ez nekem feltűnt. Találkoztunk.
A bevásárlóközpontok egyébként a párkapcsolatokat megpróbálja. Alighanem külön viselkedés-lélektana van. Hány morgó férfi sodródott el mellettem, aki dühösen reagált felesége vásárlási szokásai miatt. Hány férfit idegesített, hogy mi legyen hétvégén az ebéd? Ma én is megkérdeztettem. Mondom: gőzöm sincs. Szegény asszonykám ettől nem lett okosabb. Viszont panaszkodtam neki, hogy fáj a hátam. Majd beszakad. Biztosan idegi alapon – tettem hozzá. De hát idegi alapon ugyanúgy fáj, mintha nem idegi alapon fájna. (Sőt. Ha nem az idegek játéka volna, egyáltalán nem tudna fájni a hátam.)
Ami vár még rám ilyenkor, szombaton, az a lakás porszívózása, majd saját magam portalanítása, tisztába tevése. A porszívózással úgy vagyok, mint J. London öreg bokszolója, az Egy tányér leves c. novella hőse, aki az egyes menetek végén úgy intézte, hogy az ő sarkánál fejeződjenek be, s neki csak le kelljen rogynia rövid pihenőre, a saját székére. Én meg a porszívónak csak a madzagját húzom ahhoz az elosztóhoz, amelytől indulva minden sarok elérhető a lakásban. Majd a porszívót tároló helyiségben kezdem a munkát, ott is fejezem be. Csak vissza kell „szívni” rolóval a kábelt, és kész.
Ameddig képes vagyok a lakás összekotrására, addig megérdemlem a nyugdíjamat. Később is megkapom tán, a társadalombiztosítás rendszeréből következően.
Összefoglaló a 2Sám 7-hez. Nátán próféta által üzeni Dávidnak az Úr: „Te akarsz nekem házat építeni,... aki elhoztalak a legelőről,...hogy népem fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban... Utódod atyja leszek, ő meg a fiam lesz.” Dávid hálaimát mond e szavakért. „Ó, Uram, Istenem, nincs hozzád hasonló senki...” Közöm. Dávid kedveltje az Úrnak, mégsem hagyja, hogy ő emeljen templomot neki, majd csak fia, Salamon teheti meg. Még egy nagy jelentőségű, ám homályos célzás hangzik el: „Utódod atyja leszek, ő meg a fiam lesz” – mintegy az első utalás a Krisztusra (Krisztosz = a Felkent).

A mai Metropol újság nagybetűs címe szerint A magyar gyerekeknek csak a harmada tud a jogairól. Megkerestem a cikket a neten és elolvastam. Meg kell jegyeznem, hogy nem lettem tőle sokkal okosabb. Engem inkább a cikk címe foglalkoztat. Már csak azért is, mert É. lányunk Franciaországban egy időben bölcsődésekkel, talán inkább kiscsoportos óvodásokkal foglalkozott. S történt, hogy egyik gyerekre sokadszor szólt rá, kétségtelenül utóbb már emelt hangon, lévén a gyermekcsének szelektív hallása, amely előszörre alighanem csak egy kérdést ért meg: Kérsz-e csokoládét? A többi kérdés pedig alkalmi süketsége folytán lepereg róla. Ám É. erőteljesebb hangja mégis elérte a gyermek ingerküszöbét, mert azonnal riposztozott: „Ehhez magának nincs joga!” No lám, köhög a bolga! Ez a kis francia bezzeg ismerte jogait. A francia gyermekek többsége ismeri jogait. Ám ezek az igen önérzetes gyerekek utóbb autókat gyújtanak fel. Emlékezzünk csak rá, Franciaországban hány ezer ilyen eset történt egyik évben.
Visszatérve a cikkcímre, lefogadom UNICEF vizsgálat nélkül is, hogy a magyar gyerekek egyharmada sem ismeri kötelességeit. Csak a jogait.
Mi ezzel a baj?
Csupán annyi, hogy kötelességek és jogok feltételezik egymást.
Egyszer felvetődött, hogy vannak-e az állatoknak jogai? Az előzőekben megfogalmazottakkal ütöttem el a kérdést. Ha kötelességeik nincsenek, akkor jogaik se lehetnek.
Megmosolyogtam viszont azt a tanári álláspontot, hogy a gyerekek (tanulók) egyetlen joga a ius murmurandi, a morgáshoz való jog (már csak azért is, hogy levezessék belső feszültségeiket, melyek vélt vagy valós sérelmeik következtében felgyülemlenek bennük). Emlékszem rá, hogy gimis koromban néhányan próbálkoztak jogaik érvényesítésével. Rendre elutasításba ütköztek: „Fiacskám, őrizd meg nyugalmadat és irántam tanúsított határtalan tiszteletedet.”  
Amit a gyerekek nem tudnak, vagy nem szívesen vesznek tudomásul, az az, hogy a tanulás erőfeszítéssel jár. Az ismeretek megszerzése, bevésése nem megy pozitív motiváció, pozitív hozzáállás nélkül. Nem minden gyerek képes belátni, hogy az ismeretek megszerzése a felnőtté válás alig kikerülhető lépcsője. Nem a legfontosabb része, de azért elég előkelő helyen áll.
A legfontosabb ugyanis annak a felismerése, hogy mi a csudát keresünk mi itt a földön, mire vagyunk kitalálva, mire képesítenek öröklött tulajdonságaink, szerzett tudásunk, tehetségeink, hajlamaink. A legfontosabb ezeknek a felismerése, és ha sikerült, akkor arccal a cél felé és teljes gőzzel előre.
Összefoglaló a 2Sám 6-hoz. Dávid 30 000 harcossal elhozza Hebronból a frigyládát. Útközben a pap fia, Uzo hozzáért a ládához, s nyomban meghalt. Ettől Dávid úgy megijedt, hogy Gátban letette egy embernél. Híre ment, hogy az az ember családostul nagy áldásokban részesült. Erre aztán továbbvitték Dávid városába a frigyládát.
De hogyan?
A láda előtt hat lépésenként feláldoztak egy bikát és egy bárányt. Dávid pedig magából és efodjából kivetkőzve táncolt a frigyszekrény előtt. Meglátta ezt Dávid felesége, Saul lánya: Michal, s felrótta a királynak viselkedését. A krónikás feljegyzi: „Michalnak soha életében nem született gyermeke.” Közöm. Írva van: az istenfélelem a bölcsesség kezdete. Láttuk, hogy Dávid, aki párbeszédben állt az Úrral, fél a Szenttől, a választott nép frigyszekrényétől. Próbálja engesztelni. Az áldozatok is Dávid félelmére utalnak. Azután önfeledten táncol. Ez már nem a félelem jele, hanem a szereteté. Azt mondhatni tehát, hogy az istenszeretet a bölcsesség folytatása, elégségesen magas foka.

Azok az alapélmények, amelyekre idős korunkban is visszaemlékezünk. Egyszer írtam róla, milyen bensőséges módon néztünk anyámmal farkasszemet. Nem tudom, ő hogyan becézett, azt se, hogy mit nem tudtam még neki elmondani, de valamennyi nonverbális információ átjött tőle, s gondolom, hogy tekintetem valamiképpen őt is megszólította. Én őt, a nőt gyönyörűnek láttam. Micsoda alapélmény!
Tegnap egy pszichológusnő tartott előadást, s benne egészen hasonló dolgokat emlegetett. Amikor a baba követi valakinek a gesztusait, bevés minden apró rezdülést, s mosolygással, kacagással vagy éppen sírással reagál arra, amit tapasztal, miközben ezek a bevésődések folynak.
Mi minden lehet az emberek „gyökérkönyvtárában”?
No, onnan előbányászni valamit a lélektannal foglalkozókat nagyon megpróbálhatja, talán nem is sikerül nekik.
Krisztus mindenkit óva int attól, hogy megbotránkoztasson egyet is a kicsinyek közül. Jaj, annak, aki okozza őket. Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. (Vö. Lk 17,1–2). A botrányok megrontják a gyermek lelkét, életre szóló nyomot hagynak benne, mert alapkönyvtárába égnek bele. Ezért kell minden felnőttnek meggondolnia, hogy hogyan viselkedik egy gyermek előtt, milyen indulatokat enged meg magának, miféle szavakat ejt ki a száján, milyen gesztusokat mutat a kisgyereknek.  
Még ide írom egyik több mint hatvan éves élményemet. A szomszédunkban lakó Simonyi Gábornak két lánya volt, Gabi, a kisebb meg Jutka. Nemigen barátkoztak velünk, srácokkal, de azt boldogan elújságolták a szobaablakukon kikönyökölve, hogy a papa Ausztráliából hozott egy lemezt, amely egy-egy ottani slágert tartalmaz. Normál lemez lehetett (1950-52-t írunk), mert összesen két számból állt a műsor.
Valamiért említem ugye. Ez pedig az, hogy ma este minkét sláger dallama a fülemben van, de nemcsak a fülemben, egy papírlapra leírtam őket szolmizációs jegyekkel. Ez pedig annyit jelent, hogy gyökérkönyvtáram a néhányszor hallott két dallamot mindmáig megjegyezte felidézhető formában, bennem szól a férfikar által előadott két sláger.
Összefoglaló a 2Sám 5-höz. Az izraeliek követségbe mennek Dávidhoz és felkenik királyukká. Dávid Júda után Izraelnek is királya lesz. Összesen 40 évig uralkodik. Hamar megtámadja a jebuzitákat és elfoglalja Jeruzsálemet, amelyet Dávid városának nevez. Dávidnak itt még 11 gyermeke született különféle „mellékfeleségektől”. Persze a filiszteusok fenekednek ellene. Dávid az Úrhoz fordul kérdésével: „Harcba szálljak-e ellenük?” Az Úr igenlő választ ad: „A kezedbe adom őket.” „Az Úr áttört ellenségeimen, ahogy a víz áttör a gáton” – jegyezte meg Dávid. (Áthatolt rajtuk, mint késpenge a vajon – mondanák ma.) A filiszteusok újabb támadása előtt is megkérdezte az Urat, aki most ezt válaszolta: „Kerülj mögéjük, és a bozót felől támadd meg őket” Dávid újfent győzött. Közöm. Ma láttam egy kétrészes filmet, melynek a címe Isten nem halt meg. Elég jó, szemnyitogató, bár „elég amerikai”. A lényege, az Úr ma is válaszol kérdéseinkre. De vajon meghalljuk-e a válaszát, vagy kikopott belőlünk az iránta való érzékenység, esetleg csak gyengén halljuk a hangját az információs szmogban? Kyrie eleison!   

Még hajnali sötétség van, amikor elindulok a kúrára. H. jobban érzi magát mióta megkapta, de I. és Cs. is részt vettek (önként és dalolva) egy injekciókúrán, amely koleszterin-antitestek véráramba juttatását szolgálja. Mivel esszenciális hipertóniával élek együtt immár legalább húsz éve, elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, alávetem magamat ennek a kísérletnek, amelyért mindenki maga fizet (ha egyszer rákényszerült a felfedezője, hogy saját erejére támaszkodva, állami támogatás nélkül sőt annak mintegy akarata ellenére fejlessze tovább az általa kidolgozott eljárást). Én is fizettem. Az első kezeléskor kb. annyit, mint életemben összesen idáig a rendőrségnek, akik olykor szabálytalanságokon kaptak rajta.
Olajozottan folyik a páciensek fogadása fél héttől.
Hamar megtelik a kb. 15 emberre méretezett váró, s az adminisztrációnak egy munkahely, a vénás kezeléseknek legalább négy kialakított tere van. Légkondi kettő. Kell is, mert a lakásból kialakított rendelő belmagassága csaknem folyamatos légcserét indokol. Tapasztaltam, hogy használják is, noha ugye nov. 19., Erzsébet nap van. Isten éltessen minden általam ismert és tisztelt (és persze az általam nem ismert) Erzsit, Zsikét, Zsókát, Böskét és Lizát.
Beavatásom ma tehát megtörtént.
Mivel évek óta havi rendszerességgel vért vesznek tőlem a vérhígítás szintjének ellenőrzése céljából, bal kezem vénáját már egy vak is kitapogatja. Tartom a balt most is a vérvétel miatt. Rendben. A szokásos. Ám épp ezért az antitestet a másik karomba kell juttatniuk. Csak el ne vétsék. Hiszen a jobb karom vénája nem dudorodik ki, stb. Tapogatja, tapogatja a doki, majd rám néz és megjegyzi: Maga ugye nem szereti, ha megszúrják? Mi tagadás – válaszolom. Pedig visszakérdezhettem volna: Miért, maga szereti?
Coda. Kérdezheted: Miért vetettem alá magamat egy kísérleti fázisban lévő, nagyobb összeget emésztő kezeléssorozatnak? Rövid válaszom: Azért, mert még sokáig szeretném simogatni unokáim hajacskáját vagy kopaszát. Mert meg szeretném tanítani őket példámmal erre-arra. Végül is felelek a magam egészségéért. És hátha éppen ez segít élni? No meg aztán azért, hogy ne érjen a vád: „te folyton a halállal foglalkozol”. Nem (bár az egyik legfontosabb kérdés kétségtelenül ez), az élettel is foglalkozom, s próbálok tenni azért, hogy megnyújtsam a hosszát.
Ezzel tartozom magamnak,
tartozom társamnak,
tartozom a családomnak,
tartozom blogom olvasóinak,
mindenkinek tartozom vele.