Mickey webnaplója

Tegnapelőtt tegnap feküdtünk le, tegnap pedig ma. Persze minden okunk megvolt rá. Először az oly ritkán előadódó lehetőséggel éltünk, a gyerekek elaludtak, mi pedig beszéltünk arról, ami a szánkra jött. Másodszor pedig az esküvőn megivott élénkítő italok miatt nem jött álom a szemünkre. De ha jött volna is, az éjfél felé is 28 fokos hőség úgysem hagyott volna. Volt is mit megbeszélni. Alighanem a korábbi királyi esküvőkről nem készült annyi képes dokumentum, mint a mostaniról. Kata és Robi esküvőjéről sokan csináltak képeket. Hagyományos filmre, digitális gépre, fotót és videót, kamerával és mobillal. Már az este kezdtek beérkezni a felvételek az interneten keresztül. Ez a folyamat még mindig tart. Közel egy nap elteltével jutottam hozzá, hogy egy kicsit rendezzem az elkészült nyersanyagot.
Volt, aki betegen eljött, volt, akinek nem múlt el a láza a nap folyamán, volt, aki mindenütt jelen volt, volt, aki átengedte autóját egy hétre Éváéknak, akik ugye Németo.-ban kellett hagyniuk autójukat.
Mivel videóra vettem templomból kijövőket, akit érdekel, leszámolhatja darabra, hogy hány fő vett részt az esküvőn.           
***
Besenyő bácsinak egy magaslabda: M. meséli, hogy vízszerelő jött, rendbe szedni kilyukadt mosdótáljukat. elképzelem Laár F.-t, ahogyan kibontja a témát. Noooormális? Hogyan képzeli el a szerelő, hogy a vizet megszereli? Jó, hogy nem megreszelni akarja? Nooormális? A vizet nem lehet szerelni, mert ugye a víz az kicsinyke guruló részecskékből áll, s szétfröcsköl, akárhogy is akarna szerelő szerszámaival összeterelni a folyó vizet.
Lábjegyzet a Szám 28-hoz. Pontosítja a napi és a ritkább gyakoriságú ünnepek rendjét. Sok újat nem hoz. A nép lelkére köti, hogy pontosan tartsák meg az ünnepekre vonatkozó előírásokat, melyeket Mózesen és Áronon keresztül ad tudtukra. A Bírák korában vagyunk. Közöm. Isten malmai lassan őrölnek, miként később az egyház malmai is. ez máig így van. A világ számos csücskén állandó inzultusoknak van kitéve a kereszténység. Erről az jut eszembe, hogy mint a Krisztust követő intézmény egyszerre szent, és bűnös. Krisztus egyik példabeszéde a konkolyról és a búzáról szól. Különválogatásuk csak aratáskor lesz. Addig együtt nőnek. A konkoly mérgez (öl), a búza éltet. A kérdés ma is: Mennyire vagyok konkoly, mennyire búza. Mert itt alig-alig terem tiszta búza és tiszta konkoly. No, entitásaink összege az egyház, amely Krisztus miatt szent.

Nemcsak az idő folyik változó sebességgel, hanem az egyes kronométerek is. Lásd pl. S Dalí Lecsorgó zsebóráját. De most nem a mérőről, akarok megemlékezni, hanem magáról az időről, amely hol alig mozdul, hol meg meglódul, és csak kapkodja a fejét az ember, hogy mennyire sűrű is tud lenni.
Egy évig kellett várnunk a franciákkal való találkozásra.
365 napot arra, hogy lássam az ismert arcokat, hogy számba vegyük, kivel mi van, mit csinál, hogyan szeretne aktívan vagy passzívan pihenni.
Egy évig kell várni arra, hogy az ember hallja, az étel már „tres chaud”.
Egy évig kell várni, hogy kiderüljön, Levente unokát hogyan hívták odakint a gyerekek. Mivel múlt nyáron Levi mindenre azt mondta: embö, elnevezték őt az unokatesók Monsieur Embeud-nek. Idén változik a helyzet, mert Levike sokfélét tud már, és mondja is a magáét. Hamar egymásra találtak.
Van tehát, amire egy évet kell várni, és van, amire kevesebbet. Holnap esküvő lesz. Régóta bontakozik már ez az aktus, de mostanság teljesül. Csaknem hihetetlen, hogy odáig már csak egyet alszunk.
Egyelőre egyedül képviselem a hazaiakat. Tücsi segít az előkészítésben. Ám hamarosan kiegészül létszámunk Elviráékkal. Hozzák ketten Monsieur Embeud-t, s közösen hancúroznak az elfogyasztott ebéd után.    
Lábjegyzet a Szám 26-hoz. Az első népszámlálások egyike. A húsz éven felüli férfiakat veszi számba Mózes az Úr parancsára. Azokat kihagyják, akik nem mehetnek be az Ígéret földjére. A statisztikát azzal fűszerezik, hogy leírják, ki kinek a kicsodája. Ezúttal nincs összesítés. A papok rendjéről is megemlékeznek. Őket eltartják, ezért nem kapnak földet. A többi törzseknek pedig az elfoglalandó országból létszámarányosan kell földtulajdont szerezniük. Közöm. Az ószövetségi Isten hatalmas. P. H. Boulad SJ, arab-francia jezsuita egyik közelmúltbeli előadásában megerősítette azt a közismert vélekedést, hogy a nép primitívsége folytán kellett szigorúnak és legyőzhetetlenül erősnek mutatkoznia a végtelenül irgalmas Istennek. A dolgokat Krisztus fogja majd egységbe, és láttatja azt az Istent, aki a végtelen szeretet. Mózes is Jézus előképe. Azt cselekszi, amit Jahve cselekednie rendel. Itt népszámlálást tart. Később látni fogjuk, hogy adott esetben éppen megtiltja az Úr, hogy számolgassák, hányan vannak.         

Kezdenek összecsúszni a programok. A kaland-park és a műsziklák megmászása késik, ugyanígy a Csodák palotájának a meglátogatása is. A tegnapba belefért egy játszótér, de a nap zömét a redőnyök hűvösében töltötte a két fiú laptopjukkal. A lánykák velem játszódtak.
Először az ágyam feletti mennyezetre rögzített hintát vette birtokba a hároméves Flóra. Mondom nővérének: Nyugi, tegnap csak néhány percig bírta, majd lekéredzkedett. Várj egy kicsit, mindjárt leszáll. Hát volt eszébe. Tegnap csak én voltam vele, ma két szülője is. Megérezte azt is, hogy Estelle is szívesen hintázna. Így hát még jobban ragaszkodott a hintázáshoz. Mentő ötletem támadt. Estelle-t azzal biztattuk, hogy terüljön el az ágytakarón. Vejemmel megmarkoltuk az ágynemű két-két sarkát, és ezután függőágyként használva lóbáltuk a nagyobb uncsit. Persze ez már kellett Flórának is. Nos, így cserélt gazdát az egyszemélyes balancier. Természetesen pétanque-ot is játszottunk utána babzsákokkal. Kétségeim vannak afelől, hogy vajon repesett-e alsó szomszédunk a gyerekek hangos lelkesedése, a zacskók puffanásai miatt. S az állandósuló szaladgálás vajon nem ment-e az idegeire. Jól élnek a gyerekeink.
Négyből három családi házban lakik, ahol nem szól rájuk a házmester, se a szomszéd. Mindenesetre kb. egy órát küszködtünk azon, kinek a golyója közelíti meg inkább a cochonnet-t. Estelle komolyabban vette a játékot, mint én, s kölcsönösen meg voltunk elégedve. Egy percre sem volt kétséges, hogy qui gagner.
Vejem fotózott, én előbb állva, utóbb ülve játszottam. Estelle unoka szorgalmasan visszahajigálta a lövedékeket, én meg hajolgattam értük. Kérdeztem: Hogyan lehet, hogy te ugrabugrálsz, és én izzadok. E. megjegyezte: ő is izzad. (De én jobban!)
Kati fotókat kér a többiekről is. Eddig alig gyártottam. Jobbára a vendégek fényképeztek. Ma este strandolás után lekapom őket, ha úgy adódik. Most csend van és nyugalom. Talán sikerül délután befejeznem elkezdett novelláskötetemet, s valamit ejtőzni is.  Egyebekben: máris hiányoznak.
Lábjegyzet a Szám 25-hez. Bálám (Bileám) hazatér. Az izraeliták összeadták magukat moabita nőkkel s hódoltak az idegen isten,  Baál előtt. Jahve kiirtással fenyegeti meg az egész népet. Hatalmas vész tizedeli meg őket. Ekkor Áron unokája, Pinchász lándzsával halálra szúr egy férfit, moabita nőjével egyetemben.  Jahve „megengesztelődik”, s a vész magáll. Addigra több mint 20 000 izraelita lelte halálát. (Szt. Pál szerint a bírák végeztek ki közülük 1000 főt, a többivel a vész végzett.) Pinchász része lett a papság, s utódaié. Mózes parancsot kap a midianiták megtámadására. Közöm. A legalapvetőbb: Tisztázni, kinek tekintem Istent, s hogy vélem: kinek tekint Ő engem? Ha Krisztus életem egyetlen fix vonatkoztatási pontja, akkor mindent hozzá mérek, az ő szemével kívánok látni, az ő irgalmasságával tekintek mindenki szükségére, ínségére, és nem keresek magamnak bálványokat. (Ez a hamis istenek keresése volna a paráználkodás ószövetségi értelemben): eltérni az igaz útról, letérni az igazak útjáról. A csábító persze mindig ott settenkedik az ember körül: hogyan lehetne kikezdeni emberi tartását. Tehát ez a második kérdés. Nyugodt szívvel kijelenthetem-e: Vajon nem übereli-e semmi és senki Krisztus-követésemet?         

Az első kanyar sikeres. A Kelenföldi pu-ról hazahoztuk két autóval „sors üldözte” vendégeinket. Csomagjaik legszükségesebbjei is velük. A többi hét végén érkezik Szombathelyről. Mivel úgy döntöttek, hogy csupán két útra kellene autó, nem bérelnek semmit. Ha itt furikázunk velük, ritkán megy mindenki egyszerre érdeklődési körük különbözőségéből fakadóan. Kocsi kell a Balcsihoz és kocsi kell az esküvőhöz. Lehet, hogy oda két kanyar kell? Majd megtaláljuk a szükség kikényszerítette megoldást. Fiunk többszörösen is ellehetetlenült: kocsijuk felülvizsgálatra szorul, felesége bármikor szülhet. Megígérem, megoldjuk a problémát.
Estelle ragaszkodó nagykislány, már a pubertáshoz közel, de még a régi bújós. Tegnap nagy ricsajt csináltunk, megtámadott a két grácia és Levente, és együtt szamárkodtunk Csaknem párnaharcig fajult a dolog. Nagyokat kacagtak bolondozások közben. Délután egyre-másra dőltek ki a három napja rossz körülmények között alig alvó gyerekek. A legnagyobb orgonasípon kezdve lefelé és sorrendben így lefelé.
Már tegnap kánikula volt nálunk. Ma már náluk is (ahol néhány napja még a kandallóba be kellett gyújtaniuk, mert fáztak a 11 fokban) 33 fokos hőséget jelez az okostelefon.
Reggel megint bevásároltunk. Egy karton almalé, citrom, s néhány egyéb dolog jött velünk haza.
Itthon a fiúk beásták magukat saját laptopjukba, a lányok a szülőkkel elmentek a játszótérre. Tücsi készíti az ebédet, s türelemmel szakítja meg munkáját a szakadatlanul csengő mobilok miatt.
A ma világába születettek nem értik, hogyan lehet az, hogy az emberek jelentős részének nem volt lakástelefonja, s ha beszélni kívánt valakivel, lekocogott az utcai készülékhez, s kivárta a sorát, vagy elment a postára, hogy kapcsolják neki valamelyik települést s ottani ismerősét, ügyfelét. Mobil helyett (is) azt tanultuk az iskolában: „Mitte sapientem et nihil illi dixeris”. Azaz: Küldj csak okos embert, és nem kell őt tanácsokkal ellátni... ő majd tudja,mit kell cselekednie. Lehet, hogy vissza kellene térni az önállóság nagyobb fokára?  
Ha tudtam volna, hogy 1994-ben PC-t veszünk, aligha vettem volna meg Erika táskaírógépemet, ámbár jó szolgálatot tett a PC megjelenéséig. Fiatalos lendülettel hoztam össze poénos cikkeimet. Valamennyiben volt egy mag, egy gondolat, egy jelenség tömör leírása. Jó visszagondolni ezekre. Jól jött nekem a blog mint műfaj. Sokkal előbb kiderült: „rövid, csattanós cikkek megírása” az én formám. S ennek a feltételnek pontosan megfelel egy-egy poszt.
Lábjegyzet a Szám 24-hez. Bálám szépen szól Jákob fiairól, jókat jövendöl sorsukról (vele az Úr Lelke), ám a környező népek, többek között Moáb pusztulását is megjósolja. Balaknak persze nem tetszik ez a beszéd. Ezért azt mondja Bálámnak: „Gyorsan kotródj haza!” Az persze szót fogad, de megjegyzi, hogy még annak idején tisztázta a követekkel: „ha annyi ezüstöt meg aranyat ad is Balak, amennyi a házába fér, akkor is ... csak azt hirdethetem, amit az Úr mond.” Közöm. Akkor is, ma is kétféle szélsőség tapasztalható: A kompromisszumos, opportunista, pénzért „mefisztói alkura” hajló ember, a korrupt, s velük szemben a kemény, jel értékű ember, aki inkább meghal, de elveiből, gyakorlatából jottányit se enged. Ilyen volt abszolút mértékben az Abszolútum fia, Krisztus (engedelmes volt Istennek a halálig, mégpedig a kereszthalálig – írja Pál), de az apostolok is: inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint nektek (a főtanácsnak). Teszem hozzá, hogy minden hős ilyen, a szentek jó része az. No meg eszmék követői: „Sehonnai bitang ember, ki most, ha kell, halni nem mer, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete...” – hirdeti Petőfi.
Miközben folyamatos vita témája, hogy „ha mindenki jel értékű ember volna, már kipusztult volna a föld”.
Ki-ki gondolja végig vérmérséklete szerint.          

– olvassuk olykor a tévéhíradókban. Megszakítjuk adásunkat. Általában azért szakítják meg, mert természeti katasztrófa következik be, vagy emberi katasztrófa, amennyiben megtámad egy ország egy másikat, vagy más csinált vagy valós gazemberség miatt. Szeretném, ha azért szakítanák meg az adást, mert lépten-nyomon valamiféle kellemes hírrel szolgálhatnak.  
Szűkszavúan kezelem saját családunkat érintő eseményeket. Van ebben némi szemérmesség, van benne a hozzám tartozók személyiségi jogainak tiszteletben tartása, az is, hogy blogom végül is nem családregény, hanem az, ami. Hisz ismeritek.
Most mégis kivételt teszek.  Megszakítom szokásos gondolataimat, mert ideiglenesen úton rekedtek Éváék, és most Szombathelyre érkeztek. Kiküldött tudósítónk nincs, de saját otthonunk forródróton követte az eseményeket. Mondom Tücsinek: Olyan érzésem van, sőt olyanabb, mintha napjainkat nonstop egy diszpécserközpontban töltenénk, ahol állandóan izzanak a vonalak. Dióhéjban a történtekről.
Éváék beléptek Espace-szukkal az NSZK-ba tegnapelőtt éjszaka. Ott elfolyt a motorkenő olajuk, a kocsi megállt. Bevontatták Heilbronnba. A biztosítóval felvették a kapcsolatot. Az fizette a szállásukat. Ott töltötték a vasárnapot, majd tegnap kitessékelték őket a szállóból. Meg kellett várniuk a hétfőt: akkor van autószerviz. Meg kellett várniuk sorukat, mert nincs sürgősség. Délután megállapították, hogy (anyaghiba miatt?) letört egy darab a motorból, és bedarálta a rendszert. A kocsi ezért motorcserés. Ára 6000 €. Annyiért már ép kocsit lehet kapni. Próbáltak venni helyben, de megfelelő méretűt nem árusítanak. Mivel Elvira korábban felvette a kapcsolatot saját szüleivel, és nászuram, Feri készségesen vállalkozott arra, hogy helyben bérelt kisbusszal értük menjen, Éváék elfogadták ezt a szép gesztust. Feri tegnap 17-kor tudott indulni, éjfél körül cuccoltak át, s reggel hét után átlépték a magyar határt. Idefelé a megegyezésüknek megfelelően vejem vezetett, hogy Feri is pihenhessen a hajsza után. A kocsi sorsa még bizonytalan. A következő mondat törölve, mert már módosult az, amit folytatásként gondoltam. Telefonált Éva, hogy iszonyú fáradtak, s vonattal érkeznek ide kora délután. Két kocsival megyünk eléjük. A többit szükség szerint közöljük. Nekem ez azt jelenti elsőre, hogy az esküvőre is két kocsival megyünk. De ez még soká lesz.    

Egy idő óta újra felidézem napindítóként a régi verses imát. Ezzel kezdtük a napot a regnumi táborokban kivackolódva sátrainkból, fázósan kört alakítva a bőven harmatos réten, hogy elénekeljük még az obligát reggeli torna előtt. Nem is akárhogyan idézem fel magamban. László Gábor, „a Pater” hangján szólal meg bennem. Azért az övén, mert sajátos fényű, ám erőteljes hangon énekelt, és nagyjából szemben állt velünk. Kifejező testtartása, mimikája, orgánuma, összeszedettsége, gesztusai együtt élnek bennem. Jó és képzett zenész volt. Nemegyszer hangoztatta, hogy jobb híján énekeljük ezt az imát reggelenként. Jobb híján, mert auftaktos a dallam, s a ráhúzott magyar szöveg hangsúlyai verik amaz ritmusát. Igaza volt, ámbár az is igaz, hogy a magyar nyelv sok mindent elvisel. Olyannyira, hogy a magyar verselés néha hangsúlytalan részeket tartalmaz a sorok elején vagy a végén, és ezek mintegy nem számítanak. Avagy zavarólag hat-e egy nóta elején egy ilyen szöveg: „Aszongya, hogy aszongya”. Éppúgy nem, mint a figyelmet magára irányító, feltartott mutatóujj.
Kétségtelen, hogy az adott dallamra csámpás a himnusz szövege, de annyira mégse, hogy tűrhetetlen legyen. Nekem nem is ez vele az igazi bajom. A katekizmus első parancsa: Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk és ezáltal az üdvösségre jussunk.
Írtam már, hogy Levente unokámmal valahányszor találkozom, elmondom neki, hogy „Levente, nagyapa szeret téged”. Nem azért, mert nem tudja, hanem azért, mert fontosnak tartom kapcsolatunk közepének hangot adni. (Magamat is meglepett, miért neki mondom ezt, miért nem feleségemnek, aki kétségtelenül a legközelebb áll hozzám? Újabban néhányszor ő is megkapja tőlem a neki járó változatot.)
Visszatérve az ima jellegére, az zavar valamennyire a himnusz szövegét tekintve, hogy Istennek csinálunk programot. Kérjük, hogy tegye simává az új nap idő-etapját. Űzze el az ártalmas dolgokat, járjon velünk. Nem nekünk kellene Vele járnunk? Nem nekünk kellene fékeznünk pörös nyelvünket, s szemünk kívánságát korlátok között tartani? Nem nekünk kellene tiszta gondolkozásúként, lényeglátóként viselkedni? Nem nekünk kellene étkezésünk egészséges mivoltával törődni? S máris azzal foglalkozik, hogy a nap végét az esti himnusz elmondásával-eléneklésével zárjuk le: Dicsérjük őt. Ám a főparancs (és a katekizmus első kérdés-felelet párosa) arra irányul, hogy szeressük viszont Istent, aki előbb szeretett: Szeressük teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és minden erőnkből. (S ha már: szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat.) Ezekre közvetett utalásokat persze találunk a versszakokban, de konkrét megfogalmazásuk hiányzik. Azért hiányzik, mert mintha nem az volna a legfontosabb: kerülgeti a vers a szeretet-parancs kimondását, mint macska a forrókását. Nem ragozom tovább, álljon itt akkor a vers úgy, ahogyan egykor énekeltük auftaktra induló dallammal.              

Himnusz
Ragyogva fénylik már a nap
Az Úrhoz szálljon énekünk,
hogy minden ártót űzzön el,
járjon ma mindenütt velünk.

Nyelvünket fogja fékre ma,
Ne szóljon rút perek szava,
Szemünket védőn óvja meg,
A hívságot ne lássa meg.

Lakjék szívünkben tisztaság,
Távozzék minden dőreség.
A testnek dölyfét törje meg,
Étel s italban hősi fék.

Hogy majd a nap ha távozott,
S az óra újra éjt hozott,
Lemondásunk szent éneke, 
Legyen az Úr dicsérete.

Dicsérjük az örök Atyát 
Dicsérjük egyszülött Fiát,
S a Szentlelket, ki Vigaszunk,
Most és örök időkön át. 
Ámen
Lábjegyzet a Szám 23-hoz. Bálám és Balak (játékos csengésű páros, mint Lolka és Bolka, Ihók és Mihók) meg akarják ismerni Istenszándékát. Bálám csak azzal a feltétellel hajlandó átokra, hogy azt ismétli, amit az Úr a szájára ad. Balak meg akarja venni Bálám átokmondó képességét. Ez nem megy. Kétszer építtet Bálám hét oltárt, ahol bakot és kost áldoz fel, majd elvonul meghallani az Úr szavát. Kétszer tér vissza és áldást mond a kívánatos átok helyett. Nem tehet mást, mert az Úr erre indítja. Közöm: az az általános tapasztalat, ami mindmáig él bennem és a társadalmak gyakorlatában: A világ a legfondorlatosabb módokon kívánja a klérust, de a híveket is arra ösztökélni, hogy a hivatalos ideológiát kövessék. Rábeszéléssel, megrágalmazással, fenyegetéssel és szép szóval, börtönnel és kivégzésekkel, hamis tanúkkal, ha kell csábító kísértések felsorakoztatásával, pénzzel, nővel, akármivel, csak tagadják hitüket, álljanak el következetességüktől. Ne akarjanak kilógni a divatos trendből, álljanak be a sorba, s dicsérjék a fennálló hamisságokat, mint a Walesi bárdoktól elvárta volna Eduárd. És legtöbbjük élő jelként, mártírként, a világ számára érthetetlen makacssággal kitart hite mellett – a csábító ajánlatok ellenére. Nincs az a földi hatalom, amely ne akarná megtorolni rajtuk makacs ellenállásukat.

Vesszük a dolgokat, ahogy jönnek
A régi vicc szerint a bíró megkérdezi a rajtakapott tolvajt: Milyen elvekre épül élete, mi készteti erre a kleptomániás életmódra? A tolvaj így válaszol: Veszem a dolgokat, ahogy jönnek. Kicsit így vagyok vele magam is. Veszem a dolgokat, ahogy jönnek. Nem keresem a kihívásokat, de amikor azok utolérnek, nekik megfelelően próbálok reagálni. A hét vége elég dinamikusan zajlott le. Nem akarom ismételni magamat. Volt jövés-menés, Németországban rekedés. Móváron ez ellehetetlenítette a vendégfogadásra készülők várakozását.
Ezért kitérek egy jelenségre éppen a történések miatt. Valamikor nem volt telefon, s nem volt skype, nem volt chat-elés, e-mailküldés, sem pedig sms. Akik találkozni akartak, akik információt kívántak cserélni, vagy maguk keresték fel társaikat, vagy futárral (postagalambbal) üzentek. Ma ez nem így van. A családban mindenkinek a zsebében ott lapul a mobil. Ahányszor eszébe jut valami, annyiszor hívja fel azt, akihez mondandója van. A beszélgetés eredményéről pedig kedve szerint tájékoztatja a testileg is jelen lévő ismerőseit, vagy nem. Mindenféle szervezési kérdésben azonnali beavatkozást, változtatást el lehet intézni mobilon, ami gyors reagálást követel mindenkitől, aki érintve van benne. El odáig, hogy a történések hektikusan alakulnak. Nem tudom, hogy öt perc múlva érkezik-e valaki, valakik, vagy sem. Nem tudom, hogy aki most elhatározza, hogy elmegy, egy mobilbeszélgetés után változtat-e korábbi döntésén, vagy sem. Szorozzuk meg ezt a mobilgazdák számával, s legalább kétszerezzük meg a potenciális programváltoztatók számát, hiszen mások is kezdeményezhetnek valamit. Egészen nyilvánvaló, hogy ez rugalmasságot követel a mobilozók környezetétől. Nem is akármilyet. Felpörögnek az események az információtovábbítás gyorsasága folytán, csak idősödő mi magunk nem pörgünk fel olyan könnyedén, bár még képesek vagyunk követni a sűrű változásokat. Marad a fatalizmus: vesszük az új variációkat, ahogy jönnek, s jól-rosszul levezényeljük őket. A tendencia egyértelmű. Korosodásunkkal párhuzamosan az eseményekben bekövetkező változásokra egyre nehezebben fogunk reagálni. Azt hiszem, ez belátható.        
Lábjegyzet a Szám 22-höz. A zsidók „végeznek” az amoritákkal, és Moab királya, Balak mindezt látja. Követeket küld Bileámért (Bálám), hogy átkozza meg a választott népet. Bálám először vonakodik, majd az Úr parancsára szamárra ül és elindul. Ám szamara háromszor is ellenáll a továbbhaladásnak. Utóbb kiderül, hogy egy angyal állta útját, hogy késleltesse Bálám Balakhoz érkezését. A találkozás létrejön, Balak megismétli átokmondásra irányuló kérését, Bálám pedig nyomatékosítja: csak azt prófétálja, amit az Úr a szájába ad. Ezután felmennek Kirjat-Hucotból Bamot-Baálra, s megtekintik a tábor szélét. Közöm. Éváék elindultak hozzánk autóval és hamarosan késleltetést szenvedtek. Ki tudja, mitől menekültek meg ezáltal. Mindenben az Úr gondviselő kezét kell és érdemes keresni. Kocsijuk további sorsáról ma dönt a szerelő, utazásuk irányáról pedig a család.
A közmondás (Mit állsz itt, mint a Bálám szamara?) forrása ez a fejezet. A szamár „látta” az angyalt, akit gazdája nem. Később megvilágosodik Bálám előtt, hogy mindezt az Úr rendelte így.            

– Ember tervez, Isten végez – szól a közmondás. „Ma útnak indul Éva családostul, hogy Magyarországra érkezzenek. Először Móváron látogatják meg Zs.-t új otthonukban, majd kedden érkeznek hozzánk” – írtam tegnap.
Ez idő szerint módosult a terv. Hétfőig Heilbronnban laknak egy szállodában, aztán majd meglátják, mire ítéli őket a helyi Renault-szerviz. Történt pedig, hogy elfolyt a kocsijuk olaja. A többi a biztosító dolga. Másik gond, hogy M. műtétje nyomán valami miatt erős fájdalmai voltak? Vannak? Ez megint csak megkérdőjelezi további terveiket. Délutánra a fájdalmak lanyhultak, megérkezésük vagy hazamenetelük egyelőre egy tizenöt-ismeretlenes egyenlet.
– Várjuk a fejleményeket. Kevesebbet tudunk róla, mint az esti NSZK-Argentína döntő esélyeiről.
– Mindnyájan Isten kezében vagyunk – hallom magamban B Laci visszatérő szóhasználatát.
– Olvasom Vasutánál: „A szeretet türelmes, minden más türelmetlen. És amint egyszer megérted, hogy türelmesnek lenni annyi, mint szeretni, és türelmesnek lenni annyi, mint imádságban lenni, akkor mindent megértettél. Meg kell tanulnod várni. Osho” Igaza van. Türelmesnek lenni annyi, mint imádságban maradni, s várni.
Várunk.
– Olvasom Balázs Gézánál, hogy valaha egy álla alatt masnira kötött pomponos sapka mentette meg az életét. Ugyanis gyerekkorában belecsúszott a Rákos-patakba. Az elsodorta. Egy postás vette észre, hogy egy pompon elakadt egy bokor ágában, s alatta egy ájult gyerek lóg. Megmenekült. Az életmentő pomponos sapkát nem meri kidobni.
– A facebook két közel-keleti fiatalt mutat, egy tini fiúét és egy tini lányét. Majd egy robbanást látunk, s a lány arca felsőteste megszűnik, véres tetem marad csak. Borzalmas látvány öt másodpercben, és teljesen elfogadhatatlan. A Közel-Keleten, Irakban, Ukrajnában, az USA-ban, itt akárhol. Minap jegyeztem meg egy Fb-bejegyzés kapcsán: Uram, mentsd meg az embereket egymástól! Tartom. A lánynak pedig találkozást az irgalmas Istennel!
***
Még egy őrültség. A tegnap későesti órákban kaptam ezt a törtmagyarságú szöveget e-mailen. „Az Ön e-mail nyertek díjat a kilencszázezer dollár. A Microsoft.requirement szerepel; nevét. Mobile number.Country.” Mivel fiunk is megkapta, az ugyebár elvileg már 400 000 USD. Egy éjszakára nem is kevés. A folytatás prózai. Reggelre a rendszer a spam-ek közé dobta. Pedig érdemes lett volna válaszolni: Kedves Izé Cég! Mivel nincs mobilom, így számát se tudom megadni. Remélem, azért mindezek ellenére igényt tarthatok – teszem azt – a beígért összeg felére.      
***
Írtam:
Mondtam, hogy a puli kint jó!
Szűk neki e kulipintyó.
***
– Tetszik ez a trambulin
– Kártyán nyertem – kanbulin.
S most komolyodom:
Lábjegyzet a Szám 21-hez. Említi, hogy a pusztában továbbra is a kivonulás ténye ellen morgolódó népet tüzes kígyók marják halálra. Mózest az Úr arra utasítja: csináljon rézből egy kígyót, s szerelje egy póznára. Aki ránéz a kígyóra, megmarad. Aki nem, az elpusztul. Ez a rézkígyó is Krisztus keresztjének az előképe. Egyebekben a fejezet sorolja a pusztai vándorlás állomásait, apró-nagyobb hódításait. Atarim, Obot, Zered-patak, Arnon, Váheb, Szufa, Ber, Mattan, Nachaliel, Bamot, Jahac, Hesbron, Jazer, Básán. Nekünk csaknem csupa érdektelen helységnév. Az izraeliekkel van Isten, kardélre hányják az ellenállókat. A nőket, gyerekeket fogságba vetik. Közöm. 1. A Közel-Keleten ma is gyilkos háború folyik. Az emberiség egyik szégyenfoltja a térség. 2. A téma előjön majd János evangélistánál. Nikodémusnak magyarázza a Mester: „Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen, mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,14–16)
Nincs mit hozzátennem.      

Ma temetőlátogatás. Közeledik az Anna-nap. Két Annánk a köztemetőben. Ideális az idő. Teljesen verőfényes időnk van. Megenyhült a szél, hűs szellő biztosítja, hogy csak kb. 18 fokos legyen a meleg napközben. Azért kalapot viszek, mert a nap erős UV-vel támad.
Ma útnak indul Éva családostul, hogy Magyarországra érkezzenek. Először Móváron látogatják meg Zs.-t új otthonukban, majd kedden érkeznek hozzánk. Ennek megfelelően feltöltjük készleteinket, hogy színvonalas ellátásban részeltessük őket bp.-i tartózkodásuk alkalmával.  
Lábjegyzet a Szám 20-hoz. Máig ismétlődik a liturgikus szövegekben a törzsek Meribánál való zúgolódására való hivatkozás. Kétségtelen, a pusztában sokféleképpen trenírozta népét az Úr. Pl. nem volt vizük. Ekkor megparancsolta Mózesnek, hogy a nép előtt botjával csapjon a sziklára. Onnan aztán bőséges forrás fakadt. Az egységbe terelt nép elindul Ézsau utódai, az edomiták földjére. Azok nem engedik át őket. Így megkerülik az országukat a Hór hegye irányában. Mózes és Áron valamiféle kishitűség miatt nem mehetnek be Kánaán földjére. Mózesnek Áront Eleazárral együtt a Hór hegyére kell kísérnie, ott Áron papi ruhájába öltöztetik fiát, majd Áron „elköltözik”, azaz jobb létre szenderül. Közöm. A nép és Jahve között állandóan kapcsolat van Mózesen, Áronon és a papokon keresztül. Párbeszédben állnak Jahvéval. Ma ez nincs így. Sokat vesztett a világ népsége istenes mivoltából. Az állandósuló háborúk erre figyelmeztetnek. Pedig már az ószövetség emberei is tudták, hogy az élet-halál ura másvilági létet szánt az embernek. Ezért fordul elő a szövegben a meghalásra vonatkoztatva: „elköltözött”. Az immanens világból a transzcendensbe. Ma a halál vörös posztó az egész civilizáció szemében. Mindig elmosolyodom, amikor hallom: „ha valami történne velem”. Micsoda eufémia, a haláltól való micsoda ódzkodás, mekkora félelem húzódik meg e szavak mögött. Mi az hogy, ha valami történne velem? Nem egyszerűbb azt mondani: Ha majd meghalok... Attól nem fogok előbb elszenderedni, ha néven nevezem ezt a történést. Itt nem helyénvaló még a feltételes mód használata se: Mi az, hogy történne. Halálbiztosan történni fog. Párhuzamban él bennem Karinthy krokija. Két ember párbeszéde, akik ismerik egymást, valaha tegeződtek is, de régen volt az. Így kerülik a tegeződést, mint macska a forró kását. Egyszer egyikük megdühödik, hátba vágja zavarában társát, s kezdi tegezni. Amaz vissza.  Nos, nekem is kedvem volna hátba vágni azokat, akik a „ha történne velem valami” formulát hangoztatják.       

Kint jártam a könyvmegállónál. Vittem és hoztam.  Amit vittem, nem érdekes, hisz vittem, amit hoztam: H. S. A keresztes lovagok és Németh László A kísérletező ember c. munkája. Németh László csak egy volt és csak egyszer. Remélem, ma is él olyan értelmiségi, aki úgy ír, mint ő, és olyan változatos témákat lebbent fel. Tudni vélem, hogy Tiszatáj főszerkesztőjeként szinte mindent megírt, vagy képes lett volna számról számra minden cikket összehozni.
Lábjegyzet a Szám 19-hez. Olykor a Biblia érdekes megfogalmazásokat alkalmaz. A fejezet címe: A vörös tehén hamva. Lecsaphatnának rá a krimi írók, olyannyira blikkfangos. Ám korántsem ilyen típusú a fejezet tartalma. Arról szól, hogy égő áldozatképpen egy hibátlan vörös tehenet mutasson be Eleazár pap, s a tehén porának a felhasználásával készítsen tisztító vizet. Ez a víz áll rendelkezésre aztán a tisztátalan emberek rituális megtisztítására. A fejezetben írva van, hogy aki tisztátalan és nem hajlandó megtisztulni, az olyat ki kell irtani a nép köréből. Közöm. A katolikus gyakorlatban a bűnös tisztátalan. A különféle gyarlóságoktól az égbekiáltó bűnökig terjed a skála, egészen a megátalkodásig (A Szentlélek káromlásáig). Utóbbival most nem foglalkozom, a többi bánat és a bűnnel való szakítás elhatározásának a kérdése (tökéletes bánat, bűnbánat szentsége, keresztség). Isten irgalmas a bűnöshöz, ha hozzá fordul segítségért. Jézus kortársa így kiáltott fel: Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen. A XX. században ezt javasolta Medvigy Mihály piarista minden jó szándékú ateistának: „Isten, ha vagy, segíts, ha tudsz.” Érdemes megpróbálni. Ma egy fb-bejegyzés arról szólt, hogy Stephen Howking meggyőződéssel állítja: a Nagy Bumm előtt nem volt semmi, ezért nem lehetett senki és Senki. A gondolata mellett találtam egy hivatkozást arról, hogy egy osztrák matematikus saját tudományával igazolta, hogy elképzelhetetlen a világegyetem Isten nélkül. Én úgy tudom, kevesen látnak át a transzcendens világba, s Isten-élménye sincs mindenkinek. Ám, ha volna, azzal se ragadná meg a teljességét, mert Isten megragadhatatlan. „Istent még senki se látta.” Majd odaát.