Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

  • exbikfic: Mielőbbi gyógyulást kívánok! (2024.02.14. 22:27) Hamvazószerda
  • exbikfic: Gyors javulást és teljes gyógyulást kívánok! (2022.12.09. 23:35) Covid
  • esperanto: Az ablakon bestírol Azt hiszi a szeme fírol Nem fírol a szeme Bekrepált a spine ez így jobban rímel (2022.08.24. 11:10) Versek így meg úgy
  • Klára Enikő Ágnes Hegyi: Köszönöm, Miki, a megfelelő reakciót! Visszafogott, ember léptékű! Élatfogytiglan kell talán korri... (2022.04.06. 11:07) Ide figyelj...
  • exbikfic: Mick, idézgesd csak azokat az utcákat, neked (és remélem, másoknak is) való téma lesz most a közös... (2022.02.21. 16:33) Járt utat járatlanért el ne hagyj!

Utolsó kommentek

  • exbikfic: Mielőbbi gyógyulást kívánok! (2024.02.14. 22:27) Hamvazószerda
  • exbikfic: Gyors javulást és teljes gyógyulást kívánok! (2022.12.09. 23:35) Covid
  • esperanto: Az ablakon bestírol Azt hiszi a szeme fírol Nem fírol a szeme Bekrepált a spine ez így jobban rímel (2022.08.24. 11:10) Versek így meg úgy
  • Klára Enikő Ágnes Hegyi: Köszönöm, Miki, a megfelelő reakciót! Visszafogott, ember léptékű! Élatfogytiglan kell talán korrigálni az embereket és dolgokat - és magamat is persze. Minden jót! Klári (2022.04.06. 11:07) Ide figyelj...
  • exbikfic: Mick, idézgesd csak azokat az utcákat, neked (és remélem, másoknak is) való téma lesz most a közösben! :) (2022.02.21. 16:33) Járt utat járatlanért el ne hagyj!
  • Utolsó 20

2013.02.28. 10:09 emmausz

Lemondások ideje

Ma lemond XVI. Benedek pápa, mi katolikusok lemondunk a hangos szórakozásról, mert böjt van. Legszívesebben lemondanám a kaja előfizetést is valamelyik most alakult céggel. Második hete állunk egymással szerződésben velük, akik megelőlegezést kértek: egy összegű befizetést. Majd elkezdtek teljesíteni. Ha jól számolom, eddig nyolc nap telt el. 
Első napon fél négykor hozták az ebédet,
majd fél háromkor,
s egyszer valamilyen oknál fogva de. 11-kor.  Tehát összesen háromszor a nyolcból. Ez nem éri el a 40%-ot sem, mert ötször egyáltalán nem teljesítettek.
Az első alkalommal arra hivatkoztak, hogy nem rendeltünk arra a napra.
(Teljesen kizárt.)
Másodszor arra, hogy akkora az érdeklődés menüik iránt, hogy nem győzik kielégíteni.
Hm.
Olcsó húsnak híg a leve.
A következő napokon egyáltalán nem kaptunk semmit. Értesítést sem.
Grrr.
Olcsó húsnak nincs is leve?
Egyébként azt kell mondanom, hogy ügyes. Ha kis szerencséjük van, kft.-ben működnek, s az előre bekasszírozott összegeket eltapsolva csődöt jelentenek. Nekünk meg kopoghat a szemünk, s futhatunk a megrendelések után.  Bírósághoz is fordulhatunk, ha nincs jobb dolgunk.
Érdekesen érveltek az első kihagyás után. Legközelebb két adagot hoznak. Majd megismételték még egyszer felajánlásukat. Két ízben hoznak két adagot. Azóta „tél van és csend és hó és halál”, hogy pitiáner témámat Vörösmarty magasságába emeljem. Megette a fene azt a vendéglátó céget, amely úgy véli, hogy kuncsaftjainak szelektív az éhségérzete, és az ő szeszélyes teljesítésükkel párhuzamosan jelentkezik.
Így működik különben a tömegközlekedés, csak kiszámítható módon. A gyermekcse először nem fizet semmit, de nem foglalhat el külön ülőhelyet, majd igen, és fizet, de kevesebbet a felnőttnél, majd mint tanuló is kedvezményt kap. A felnőtt fizet, mint a katonatiszt. Utóbb enyhül a tarifa. A nyugdíjas kevesebbért utazhat, s ha elmúlt 65, akkor ingyen. És itt egyelőre vége a kedvezményeknek. Pedig lehetne folytatni. A BKK fizethetne valamennyit azon 120 éven felülieknek, akik igénybe veszik szolgáltatásaikat. Minden 400 éven felülinek pedig biztosíthatnának taxit sofőrrel.

2 komment


2013.02.27. 15:52 emmausz

Játszunk

– Gondolkodom, hogy mi miatt megy lassabban a keresztrejtvényfejtés. Először arra gyanakodtam – mintegy összeesküvés-elméletet gyártva (ámbár most sem zárom ki) –, hogy gépek rakják össze a teljesen vad és lényegtelen elemekből álló meghatározásokat, ettől olyan esetlegesek a megfejtendő kérdések, majd utóbb arra, hogy több vidéki városban működik rejtvényújság-szerkesztőség.  Pl. Székesfehérvár, pl. Nyíregyháza. Nos, az ottani nyelvhasználat többé-kevésbé eltérő lehet a fővárosihoz képest. Mondom: eltérő. Nem jobb, nem is rosszabb – más. A hét végi utazáshoz vásárolt rejtvények fejtése elég gyorsan elfárasztott, és ez utóbbiban látom az okát. Most már nem csupán olasz-típusú rejtvényeket fejtek, hanem számomra ezek egyszersmind a „kemény dió” kategóriába esnek.
Adott pl. egy olyan sarok az egyik rejtvényen belül, hogy Baranya megyei község, település Fejér megyében, helységnév Komárom közelében. Mivel kb. 3000 településsel számolhatunk az országban, számítógépre bíznék egy olyan összeállítást, mely csupán településnevek kitalálását célozná. Alighanem belebolondulnának a legelszántabb rejtvényfejtők is.
– Czanna kitalálta, hogy ő fotóz, felrakja a FB-ra, mi meg határozzuk meg, hogy pontosan hol készült a fotó. A helyes megfejtők jutalma az, hogy megfejtésük helyes.  Tovább kellene fejleszteni a játékot afféle fotós barkohbává. Bár az elkezdett játék megvalósulásában hasonlít a tűz-víz gyermekjátékhoz is. Ha jó helyen kapiskálsz, meleg, meleg, langyos, meleg forró, tűz. Ha rossz helyen: langyos, hűvös, hideg, az eszkimók is megfagynak stb., szólnak a játszó társasághoz szóló iránymutató megjegyzések. Végül is el kell érkezni, minél kevesebb találgatással a „tűz”-ig, azaz pontosan meg kell határozni, hogy hol készült az illető fotó.
– Játszunk az unokákkal is. Sajnos Mosonmagyaróváron kiment a fejemből, hogy nagyocska gyermekekkel már lehetett volna s.-re pacsit játszani. Na, tán legközelebb.  
Itthon meg számos játéklehetőség adódik Leventével. Ezek egy részében az kívántatik meg tőlem, hogy ereszkedjem négykézlábra, s kukucskáljak a kanapé sarkán, lesve, hogy mikor dugja ki arcocskáját a fiú. Olyankor hatalmasakat nevetünk. S megkíséreljük a meglepetésszerű előbújást itt, meg ott. Ő már annak is örül, ha leheveredem a földre, mert akkor kerülünk hasonló magasságba, ahol mélyen egymás szemébe nézhetünk, ahol belemagyarázhatja az arcomba, hogy bömbő vagy popa, esetleg abba, abda vagy hinta, netán ámpa, mama vagy appapa. A többit kevésbé tudom lefordítani. Ha eluntuk, négykezest játszunk a CASIO elektromos orgonán vagy nem tudom, min.
Kellene már valami gokart-féle neki, hogy beleülhessen, s élvezhesse, amit körbe-körbe közlekedik a szobákon. A robbanómotort persze nekem vagy más felnőtteknek kellene helyettesíteniük ebben az esetben.
A kamasz annak örül, ha „elengedett” kormánnyal bringázik. Levi pedig annak, ha ujjaimba kapaszkodva gyalogolhat keresztül-kasul a szobákon. Az „elengedett”-ig – becslésem szerint – még egy hónapig várnia kell.

Szólj hozzá!


2013.02.26. 18:15 emmausz

Abbahagyni

Ez volt az első gondolatom olvasva a hideglelős címet: Partecédula. És a bloggerina Akimoto szövege: Akimoto meghalt. Béke poraira, melyeket köhögés ellen szedett. Van ebben humor, van benne sorsszerűség, és a visszavonható vagy visszavonhatatlan döntés. Vége. 
Az abbahagyni szóra főiskolás koromban hívta fel nyelvtanárom a figyelmünket. ez az első ige rendszerint a szótárakban. A németben ez az einstellen. Vagy az aufhören, amely egy blog befejezését jobban alátámasztja: mert inkább jelenti, hogy felhagy vele, aki a mondatoknak pontot akar tenni a végére.
Abbahagyni, és akkor vége. Szép volt, rég volt. Béke poraira.
Folytatom. Abbahagyni: Alfa, mely egyben ómega is. Kezdet és vég egyben.
Abbahagyni: Most kéne abbahagyni… Most kéne? Biztos? Nem most kéne. De mikor?
Abbahagyni: említettem már, hogy osztályfőnököm gimiben figyelmeztetett bennünket: A házibuliról akkor kell angolosan távozni, amikor a topon van. Legalábbis abban az esetben, ha azt szeretnénk, hogy pozitív élményként maradjon meg emlékezetünkben.
Bizonyos szempontból igaza volt, más szempontból nem.
Mert valakinek fel kell segíteni az utolsó vendégre is a kabátot,
valakinek fel kell takarítani a buli szemetét,
valakinek le kell kapcsolnia a villanyt,
valakinek haza kell kísérnie a részegeket, a hölgyvendégeket.
Valakinek taxit kell rendelnie a többiek számára.            
Abbahagyni valamit valami értékesebbért érdemes. A Regumban szlogenként járta: A jobbért azonnal ott kell hagyni a jót, az értékesebbért az értékeset…
Abbahagyni annyit is jelent, hogy valami másba kezdeni. Elkezdeni, ami még sose volt, szembenézni egy új kihívással, váltani a több felé.
Amikor abbahagyom e világi létemet, nem a semmiért teszem, hanem, mert hív a több, hív a végtelen szeretet.
Abbahagyni azt jelenti, hogy amit korábban választottam, ahelyett most mást választok. Márpedig ha választok, akkor minden mást elengedek. Ami volt, abbahagyom, mert másképp döntöttem.
Az abbahagyásra szemléletes példa a Forest Gump egyik jelenete: Forest néhányszor átszelte keresztben Észak-Amerikát. Utóbb számos követőre akadt, akiket lenyűgözött ez a teljesítménye, és csatlakoztak hozzá. Egyszer csak megállt Forest és azt mondta: Hazamegyek.
Elég gyorsan döntött: és hazament. Ez egy típus. Nem én vagyok. Magam hűséges szoktam lenni olykor érdemtelen dolgokhoz is.
Mindig csodálkoztam rajta, ha valaki minden előzetes ráutaló gesztus és előzmény nélkül bejelentette: Ennyi volt. És nem indokolta. Döntött és kész.
Én meg törtem a fejemet rajta: Miért?
Tényleg, miért?

2 komment


2013.02.25. 13:48 emmausz

Utak, fotók, ebédek

Utazni már nem szeretek, de feldob az a tudat, hogy útközben kellemes fotótémák kínálkoznak. Nem mindig egyformán sok és érdekes, de szinte kivétel nélkül mindig akad egy-egy arra érdemes téma, amit jó lekapni. Így volt ez a hét végén is. Készültek portrék az unokákról és szüleikről, és jó-rossz fényviszonyok között, jó koszos vonatablak mögül néhány tájfotó. Ma már nem szeretem nyilvánosság elé vinni a családtagokról készült képeket. Bár többnyire szépek, kedvesek, igazak, láttatók, de az emberi jogok védelme, egyáltalán az ember sajátos mivoltjának intim jellege lefogja a kezemet legalábbis addig, ameddig fel nem hatalmaznak a fotóalanyok az ellenkezőjére. Nem is beszélek most a kocsik rendszámtábláját vagy tök idegen emberek portréját láttató képekről. Legjobb volna politikusokat fotózni, mert a közélet embereinek minden kimondott szava publikus, minden paparazzo által elkövetett fotó ugyancsak. Akinek ez nincs ínyére, válasszon más hivatást. Sajnálom is szegényeket.
Múlt hét óta előfizettünk ebédre. Hozza egy fickó, ha hozza. Egyszer az öt napból nem hozott semmit. Úgymond maga is elcsodálkozott, hogy arra a napra miért nem fizettünk elő. Én is elcsodálkoztam rajta, hogy miért feltételezi rólunk, hogy megkergültünk. Miért nem marad meg a csodálkozásnál, miszerint nem érti, mi történhetett, de aznap nem szerepeltünk a listáján.  
Lehet, hogy éhes volt és megette?
Egészségére!  
Egyébként kitaláltam már, hogy mi legyen a menüjével. Ha a nap bármelyik szakaszában hozná, eltesszük másnapra. Ettől kezdve déli 12-kor ebédelhetek rendszeresen. Ma is ez történt. Mondom Elvirának. Ha most találna ide a menüjével, megérdemelné, hogy kiszóljak: Ne zavarjon, mert ebédelek. Ugyanis fogadásokat lehet kötni rá, hogy fél négy előtt vagy után, esetleg délelőtt hozza ki a kétfogásos menüt.
Én mást fogadtam meg. Ha lejár előfizetésünk, többé nem kérem. Még sose haltam éhen több mint 66 éve.  Évtizedekig ettem hideget, esetleg sült kolbászt a hentesnél. Nem igazán érdekelt, és ma sem izgat, hogy mitől maradok egy mázsás.
Már régen megebédeltünk. Most háromnegyed kettő van, és egyelőre senki nem nyomkodja izgatottan a kaputelefon csengőjét, hogy elnézést kérjen, amiért uzsonnát hozott ebéd helyett.

Szólj hozzá!


2013.02.24. 16:40 emmausz

Efemer és örökké ható írások

Ma még megtaláltam azokat az elektronikus úton küldött leveleket, melyek arról szóltak, hogy mennyire szerették QQ-t munkatársai. A haláláról szóló értesítés őszinte döbbenetet váltott ki belőlük. Ezeket kaptuk meg összegyűjtve, továbbá azokat a felolvasott búcsúzó írásokat is, melyeket a ravatalnál mondtak el róla. Megadták az elhunyt emberi méltóságának a tiszteletet, és így, ha posztumusz is, de bővültek általuk húgunkról való ismereteink, színesítve bennünk élő portréját. Mivel van nekem egy virtuális családi „szentélyem”, ahol a Gyorgyovichokról begyűjtött írásokat őrzöm, ebbe a privát irattárba tettem a kondoleáló sorokat is, mielőtt eltűnnének nyomtalanul a cyber-térben.
Öcsénk meséli, hogy magányosságban megöregedett nagybátyánk hagyatékában hihetetlen mennyiségű – főleg filozófiai nézeteit taglaló – kézírást találtak. Mivel áttekinthetetlenül nagy anyag gyűlt össze, alighanem az enyészet lett a sorsa. Olvasatlanul.
El-elmélázom rajta, hogy közel 3000 blog-bejegyzésemre vajon nem ugyanez a sors vár?
Az utóbbi nyolc év történéseit láttatja az én szemüvegemet keresztül. De kit érdekel ez a jövőben?
Mivel irodalmi karriert nem futottam, feltehetőleg senkit vagy alig valakit.
Kellő öniróniával „sajnálom magamat”, mint Néró Sienkiewicz regényében, aki sehogy sem akarta megöngyilkolni magát mondván: Milyen nagy művész, mekkora költő vész el itt?
Igazán pedig azt szeretném, ha a jelenben dolgoznának naponta rótt soraim, hiszen próbálom magamat megosztani benne mindazokkal, akik megtisztelnek érdeklődésükkel.
Nem tudni, hogy itt és most hasznára voltak-e valakiknek! Még a hozzávetőleges olvasottságot sem ismerem, mert a rendszer statgépe megadta magát. Én meg nem törekszem újabb program beállítására. Azt hiszem, sőt tudom: aki ír, többnyire „a sötétbe lő”, s soha nem tudja meg, hogy az „elrepített nehéz kő” hol áll meg, s kit hogyan talál el.
Én csak a Mester nyomában igyekszem maradni, akinek a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.
Az Ő privilégiuma, amit ide idézek: „ez a világ elmúlik, de szavaim el nem múlnak”.
Csak az övé és az Istené, akiről meg az Ószövetségben olvashatjuk: „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55,10–11)
Én pedig, ugye, Uram, nem vagyok méltó…

Szólj hozzá!


2013.02.23. 22:54 emmausz

Zajlika zélet

Mica a zúj lakásban barátjával gipszelt, festett, villanyszerelt, Elvi barátnéit fogadta gyermekkel. Mi ketten leruccantunk autó-vasút-autó kombinációban Mosonmagyaróvárra a rég nem látott Zsuzsáékhoz. 
Fociztam Ágostonnal, emelgettem a legkisebbik unokánkat, Angélát, noha fájt a derekam (kikorhadt). Beszélgettünk egy jót, s készítettem húsz képet róluk, kb. tizenötöt a rohanó vonatablakból, és néhányat a behavazott városukról. Közben alaposan megszédültem a zérkező meleg front hatására.
Bár nagyobb energiával fotóznék, amikor a hó csodálatosan kirajzolja minden tárgy kontúrját, és amikor minden színes folt valószínűtlen szépségben tarkít egy-egy fehér hátterű képet. A mai legnagyobb kihagyásom egy kb. 15–20 tagú őzcsapat volt. Ott gubbasztottak a nagy fehérségben a havas mezőn. Természetesen elrobogott velünk a vonat, mire dolgozni kezdett a kamerám. Nem baj: Széchenyi Zsigmond nagyobbat bukott lencsevédőjét a gépen felejtve, amikor Alaszkában becserkészte a „kapitális agancsú jávorszarvasokat”.
A mai nap egyik érdekessége a dél-koreai sznobokat cikiző világot bejárt számnak, és paródiájának a meghallgatása. A giccsről szóló paródiát parodizáló giccs.
Ha visszafelé haladok az időben, mindig akadt felkapott nóta, amin jókat derültek a fiatalok. Különösen is a félrehallott szövegek szereztek örömet mindnyájunknak.  
Nem is olyan régen (2010) még a „Bikicsunáj” aratott sikert. Az Alphaville énekelte szöveg persze nem ez, hanem Big in Japan. De hát éppen ez benne a pláne.
Korábban a 90-es években a gyerekek körében
Scatman „Ski Ba Bop Ba Dop Bop” c. slágere szövegének félrehallásán alapult a „Sírnak a parasztok, pa-pa-pa-parasztok” kitétel.
Még korábban szórakoztunk azzal, hogy Steve Winwood Gimme some lovin’ című számát magyar fülünk szerint énekeltük „kiviszem a lavort”.
Creedence Clearwater Revival együttes nevét Deske barátom „Kredencivó kivájt fá”-nak titulálta.
Biztos még rengeteg példát tudnék a könnyű műfajból idehozni. De nem mind szalonképesek.    
Mégis álljon itt még egy. Elvis Presley Hard Headed Woman c. nótájában énekeli ezt a szöveget:
ever since the world began.
Oh yeah, ever since the world began 
Ezt mi lelkesen így értettük: Ó je, elveszett a bakavége.
Ám nemcsak az idegen szavakat magyarítjuk, hanem a félrehallott magyarokat is.
Előzőre példa a latin ministrálás korából: „Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa”, helyett „megy a pulyka, megy a pulka, megy a nagyszömű pulka”.
Vagy. „Hozsanna a magasságban” helyett: „Uzsonna a magasságban”.
Utóbbira, hogy a magyar-magyar elértésekkel is foglalkozzam:
Énekszöveg: „László királynak vitéz lovagságát, ó ha csak ezt látnád”. Elértve: „László királynak vitéz lova sárga, ha legalább látna”.

Szólj hozzá!


2013.02.22. 11:59 emmausz

Húsvét előtti összeszedettség a rozsdás vaskorszakban

Korunk két különös kiválasztottja Krisztustól Kowalska F. és Kindelmann Károlyné. Kettejük közül Kowalska kapta kinyilatkoztatásként a következőket (Faustyna Kowalska magánkinyilatkoztatása): Leányom, jegyezd meg, a világon minden az én akaratom szerint történik. Lehet, hogy némileg rosszul emlékszem a pontos megfogalmazásra, de a kapott üzenet tartalma világosan és egyértelműen az, amit bepötyögtem a gépbe s kiemeltem.    
Első olvasatra csaknem valószínűtlen, csaknem hihetetlen ez a kijelentés. Gondoljunk csak arra, hogy mennyi zűrzavar, széthúzás, kegyetlenség (is) vonult végig az ember történelmén.
Az egész azért foglalkoztat éppen ma, mert fiam felhívta a figyelmemet egy É-Korea-i webhelyre, amelyen menekültek rajzai mutatják be, hogy vágja lapáttal képen az egyik fogvatartott keresztényt a smasszer, a másikon bottal üti és kényszeríti, hogy a tehénlepényt egye meg, a harmadikon a rács mögött ülő őr figyeli, hogy a rabok fél lábon állnak-e már órák óta, a negyediken lánggal pörkölnek valakit, akit közben vaskampóval kínoznak.
Abbahagyom, mert nemcsak a ti idegeiteket kímélem vele, hanem a sajátomat is.
Abbahagyom az erőszak bemutatását, noha félelmetes vádakat vagdos a Reutersre hivatkozva valaki a leköszönő pápához.
Abbahagyom, mert az Új E. legújabb számában Papp Miklós arról cikkez, hogy ha rossz gondolatainkat kiűzzük húsvétra készülvén, talán a legkeményebb böjtöt végezzük el.
Káros gondolataink böjtje c. cikkében ezt az egysoros imát ajánlja: „Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtunk.”  Akkor hát leírtam. Legyen így! Könyörülj rajtunk!
Azért visszatérek inkább a látnok által közzétett krisztusi mondatra.
Bármilyen döbbenetes, de más megfordításban már 2000 éve megvilágította nekünk a Mester, és megírta Pál is, hogy mit kell értenünk az üzenetbeli mondaton. Krisztus azt mondta: „nektek egy hajszálatok sem hull le az Atya tudta nélkül”. Ez azt jelenti, hogy a valóság minden rezzenéséről tud az Isten. Nem biztos, hogy úgy és akkor beleavatkozik a dolgok menetébe, mint ahogyan mi szeretnénk, de Gondviselőként minden rezdülésünkre figyel és emlékezik rá. (Isten a görbe vonalakon is tud egyenesen írni – tartja a portugál közmondás.)
– Krisztus mondja ugyancsak: Az Atya nem kívánja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.
– Pál nyilatkoztatja ki Krisztusról: „Ő az Alfa és az Ómega, Ő a kezdet és a vég”. Másutt:  „[Isten]…Benne [Krisztus] teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat. Mindent általa és érte teremtett. Ő előbb van mindennél, s minden benne áll fönn.” (Kol 1, 16–17)
Itt a kulcsa az egész hihetetlen kijelentésnek: Minden benne áll fönn.
Még egy idézet a közelmúltból. XVI. Benedek mondja: „Isten minden embert szeret.”
Konklúzióm ezek után:
A hívők tartsanak böjtöt káros gondolataik száműzésével. A hitetlenekért, hogy megismerjék a Teremtő jóságát – és magukért is –, és mondják az egysorost: „Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtunk.”
Mi pedig mind nyugodjunk meg: A mindenkit ingyenesen szerető Krisztus biztosított róla bennünket: a világon minden az én akaratom szerint történik. (Benne és érte áll fönn az univerzum.)
Ma is így zárom: Marana tha!
PS.: Anyánk ma 90 éves. Ebből 77-et ért meg ezen a földön, részben közöttünk. Isten éltesse, odaát!

Szólj hozzá!


2013.02.21. 12:05 emmausz

Marana tha

Tegnap addig gyötörtem a szememet, míg végére nem értem a Jeremiást és korát feldolgozó hosszú történelmi-bibliai regénynek, melyet Werfel írt. Fiatalságom óta foglalkoztat valamennyire a téma. Tücsi meséli, hogy nekik fejből végigmesélte a jó Emődi László, a földalatti Regnum feje ezt a „krimit”. Azóta évtizedek múltak el. Mostanában hozta úgy az életem, hogy egy pocsék minőségű, de olvasható példányt találtam a könyvmegállóban. Hazahoztam, és máig olvastam.
Mit mondjak?
A világ akkoriban éppolyan szürrealisztikus volt, mint ma.
Akkoriban kődobáló gépek voltak meg faltörő kosok, ma kézigránátok vannak, meg páncéltörők. Akkor hatalmas tömegek mészárolták egymást, most egy-két atombomba mészárol hatalmas tömegeket.
Ami azóta sem változott: Nincs becsülete a prófétának saját hazájában. Ezt Krisztus megerősítette évszázadokkal később, majd kétezer éve. Becsülete van viszont a talpnyalóknak ugyanúgy, mint hajdanán. Becsületük van a megalkuvóknak, a jóljártjánosoknak, a hízelgő ostobáknak.
Akkor az álpróféták szirénhangjától volt hangos a királyi udvar, ma pedig a sajtó félretájékoztatásától zeng a világ. (Hazudtunk éjjel és nappal, hazudtunk mindenhullámhosszon.) Minek is a múlt idő.
Akkor az emberek tartottak rabszolgákat (ma is van ilyen), most azonban főleg a munka rabszolgáiról tudunk a föld szegény országaiban (Kína, India stb.), továbbá a fogyasztói társadalom rabszolgáiról, akik saját komfortjuk kényszeresei.
Akkor sem hallgatták szívesen az igazságot, s ma ugyanaz a helyzet. Mindenki kedveskedő szövegekkel szeretné fülét csiklandoztatni.
Akkor is megosztott volt a világ, s akkora hatalmak feszültek egymásnak, mint az egyiptomi és a kaldeus, ma sem különb a helyzet. A megosztás fejedelme arat: Kijátssza egymás ellen a jobb- és a baloldalt, a gazdagokat és a szegényeket, az északiakat a déliekkel, szembeállítja egymással a vallásokat és a vallások híveit a vallástalanokkal.
Mai hír szerint a pápa felel mindenféle mocsokért, ami a világban van. Bizonyítékok vannak arra, hogy az egyház tökéletlen. Csak arra nincsen bizonyíték, hogy az egyházat tagadó világban mennyi a mocsok.
Jeremiás idejében a kaldeusok által elfogott két júdeai trónörökös fiacskáját a király szeme láttára karddal széthasították, majd őt magát azonnal megvakították, ma a módszerek „kifinomultabbak”, de változatlanul jelen vannak. Nincsenek illúzióim.
Nincs kedvem folytatni. Még akkor sem, ha tudom és vallom, utoljára a remény hal meg.
Ebben a mocsoközönben is imára:
„Áldunk és imádunk Téged, Krisztus, aki kereszted és feltámadásod által megmentettél minket.”
„Áraszd szét Szeretlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre.”
„Marana tha”

5 komment


2013.02.20. 20:29 emmausz

Szeánszok

– A marketing szót sem ismerték még, amikor Leo Slezak operaénekes Amerikában járt. A szót nem, de a gyakorlatot igen. Könyvében megemlékezik egy-két tipikus esetről. Az első meglepetés mindjárt hajójuk megérkezése után érte. Kecskét vezettek mellé, és lefotografálták őt és a kecskét. Majd az újságok így hozták le a képet: Leo Slezak kedvenc kecskéjével érkezett Amerikába.
– A másik az erőszakos reklám esete: Minduntalan belebotlott egy erőszakos cégreklámba:
Krusto zsír a legjobb!
A modern háziasszony csak Krustót használ!
Krustóval élvezet a főzés!
Kérje a Krustót, ellenőrizze a névjegyet, mert hamisítják. S végül
Hülye, aki nem Krustóval főz!
– Korunk finomított a módszeren. Egy ízben Zepter-edények ügyében keresett fel egy betanuló ügynök. Ismerős lévén beengedtük. Emlékezetem szerint nem járt zajos sikerrel az eladásokat tekintve.
– Ezt követően a Tupperware különleges műanyag-vacakok terjesztőjéhez volt szerencsénk, aki egy közösségi esténket zilálta szét, mert a házigazda rászervezte találkozónkra ismerősének a szeánszát.  Ez profi volt a szakmájában. Nagyon elegánsan öltözött nő, kulturáltan vezette elő mondandóját. Kis asztalkája mögött úgy hatott, mint Cipolla, a varázsló. Utóbb szeszes-turmixot kotyvasztott egy nagyon szuper shakerrel. Mindenkit megkínált, majd elvonult egy szobácskába, hogy egyesével járuljunk színe elé, és valljuk meg, miféle dobozokat kívánunk tőle megrendelni.
– A rendszerváltás kavarásában munkanélkülivé lettem sokadmagammal. Távoli ismerősömet ajánlották a figyelmembe, aki kiemelne engem a szegénységből, hiszen egy ismert holland biztosító üzletkötője volt, tán csoportvezetője. Mondta-mondta a magáét, hogy cégeket és magánszemélyeket látogassak meg, életbiztosítást és cégbiztosítást ajánlva nekik. Kb. háromnegyed órát beszélt, hogy így, meg úgy, százezreket keresek. Rákérdeztem: a biztosító kiviszi a hasznot innen? Alighanem köntörfalazott valamit, amit én úgy vettem, hogy kiviszi. Diplomatikusan annyit mondtam, még meggondolom, hogy belépek-e  ide. Láttam, hogy elfelhősödik a homloka. Mikor felpattantam, ő is. Kikísért a lifthez, s közben épp csak azt nem mondta: na, akkor csapj a tenyerembe! Hívtam a liftet. Ő egyfolytában mondta a magáét. Rágyújtott. Cipőjével fogva tartotta a liftajtót, és még tíz percig lyukat beszélt a hasamba. Én meg kitartottam a „majd meglátjuk” véleményemmel. Persze sose lettem biztosítási ügynök. Az nem az én formám. Később visszahallottam, azon kesergett, hogy valamiért nem sikerült neki engem „meganimálnia”. Ezt saját hibájának rótta fel. Komolyan megsajnáltam. Csakugyan azt gondolta, hogy nekem nincs döntési szabadságom, ha ő a lelkemre beszél?
– Ma reggel fiunk egy ingyenes Írisz-diagnosztikára indult, melyre korábban jelentkezett. Az erőszakos marketinges folyamatosan rizsázott nekik, hogy mekkora öröm, hogy a nyerők között üdvözölheti a megjelenteket. Telt-múlt az idő, közben rengeteg ajánlattal hozakodott elő a pasas, vegyenek ezt, vegyenek azt. Amikor a regisztrálásra került volna sor, fiunk felpattant, hogy részéről ennyi volt az erre szánt ideje. Mennie kell. El is jött, miként egykor én.
Apám is így csinálta. Ha azzal állítottunk haza, hogy erre a szülői értekezletre kötelező elmenni, biztosra vehettük, hogy meg se mozdul. Aztán én is így csináltam. Amikor üzent értem egyik gyerekünk tanára, hogy menjek be az iskolába magatartásbeli zűrök miatt, visszaüzentem neki, ha baja van vele, intézze el vele. Nem én vagyok ott az óráin, hanem ő. Utóbb igazat adott nekem. Úgy látszik, örökletes ez a kurucos dac bennünk.
Mindenesetre örültem neki, hogy az íriszdiagnosztika csapdájából habozás nélkül kijött gyermekünk, mint aki jól végezte dolgát.
Mert jól végezte.

Szólj hozzá!


2013.02.19. 11:50 emmausz

Írás az írásról

Aki ír, annak többnyire fontosak a visszajelzések. Ösztönzőleg persze főleg a pozitív visszajelzések hatnak. Az író, aki gondolatait maradandóbb formában rögzíti, az elismerő mondatokat vágyja. Nem a túlzásokat, csak az igaziakat. Amit ő is úgy gondol, ha egyáltalán gondolkodik azon, mit ír és kinek, minek.Nevezzük pozitív megerősítésnek. Olyasmi érzés ez, mint a szülő asszonyé.
Képzeljük el, hogy senkinek sincs jó szava újszülöttjéhez. Mit érez?
Képzeljük el, hogy sokatmondó félmosollyal megmosolyogják a kicsi ábrázatát.
Képzeljük el, hogy az összes benyomásuk annyi, hogy milyen kis veres a magatehetetlen csöppség. 
Képzeljük el, hogy összeráncolt szemmel mustrálgatják, és csak hümmögnek. 
Mindez a szülő nőt depresszívvé teszi, aki a legszívesebben odakiáltana a kritikusoknak: Hagyjátok békén az én újszülöttemet. Ilyen lett, nekem kedves, mert belőlem fakadt. Akármilyen, felnevelem. Máskor majd másmilyen kinézetű lesz a csemetém. Most ilyen, és kész.
Még egyszer idézem a Kosztolányiról hallott igaz legendát, hogy az előzőeket hitelesítse az ő sztorija: Bement a nyomdába éjfélkor, hogy megnézze verse kefelevonatát, noha elég sűrűn megjelent tőle valami egyik-másik lapban. Előfordult az is, hogy hajnalig sétált a nyomda előtt, hogy lássa, tárcanovelláját milyen egyéb írásokkal környezve, s megfelelő helyre tördelték-e a kolumnán belül. A friss lapból elkért egyet, megszagolta a friss lap nyomdafesték illatát, megnézte „újszülöttjét”.
Most pedig visszakanyarodom az első mondathoz, melyben a „gondolatait maradandóbb formában rögzíti” kitétel szerepel. Hogyan is fogalmazhatnék, hogy igaz maradjon. Az írással kapcsolatos korábbi szófordulatok eléggé értelmüket vesztették. Tollat ragadni sose volt alkalmam. Mármint lúdtollat. Tehettem volna a játék kedvéért, de nem faragtam magamnak sose ilyen íróalkalmatosságot. Az általam használt tollszár acélheggyel, már csak átvitt értelemben toll. A töltő- és a golyóstoll pláne nem toll. De még mindig a tűréshatáron belül van az elnevezés. De vajon toll-e a klaviatúra, a billentyűzet az-e? Egyáltalán nem.
A névváltozás az írógép feltalálásával egy idős. Hála REMINGTON-nak, már az ő tolla sem igazi. Az írógépeken billentyűsor, azaz tasztatúra áll a gépelő rendelkezésére. 
Joggal kérdezhetem: mit teszek, amikor „írok”? 
Verem a billentyűket, szöveget viszek a gépbe, belekalapálom mondandómat a virtuális lapba. Mi tagadás, elég vérszegény a lista, melyek az egykori írás mai szinonimái. Pedig egy szóval szeretném kifejezni, hogy írok. Talán még leginkább a bebillentyűzök etw. a leglényegretörőbb. 
Ha kitalálom a legalkalmasabb szót, közlöm pótlólag. 
Addig is a sorok rovását,
a látszólagos árkus (tabula rasa) összefirkálását,
a betűk cirkalmazását, 
mondandóm gépi cizellálását berekesztem.            
PS.: Isten éltesse Zsuzsánkat és minden Zsuzsát, Zsuzsannát.
A többit már ismeritek. 
Nem? 
Akkor még egyszer – utoljára – leírom: „… és Isten éltessen mindenki mást is, aki nem Zsuzsa”.

4 komment


süti beállítások módosítása
Mobil