Mickey webnaplója

1. Ma van a foci Európa-bajnokság, elődöntő. Ezzel kapcsolatban azt a közhelyszerű, ám paradox igazságot vetem képernyőre, hogy a 3. hely bronzérme több örömet szerez a döntőbe jutottaknak, mint a 2. helyen végzőknek az ezüst. Mert az előbbiek kiharcolták maguknak a dobogós helyet, a másodikok pedig leszorultak az első helyről. Az utolsó menetelések ma kezdődnek. Egyelőre nem tudni, mi lesz a játékbanmaradtak sorsa. Ha én lennék az UEFA csúcsán, biztosan kiosztanék a negyedik helyezetteknek is egyfajta vigaszdíjat. Ők volnának a vasérmesek.   
2. Ma folytattam a tegnapi könyvkeresésemet (Marcell atya naplójegyzetei): válogatta Sinkó Ferenc, lektorálta Farkas Olivér, nihil obstattal ellátta Rédli Elemér, kiadta Ákos Géza, műszakilag szerkesztette Fonyódi Ottó, Ketten közülük már nem élnek (RIP); ma este előszedte a polcról: Tücsi. (Tegnap ő sorolta be.)
Az úgy volt, hogy tegnap vittem egy Mándyt (Fabulya feleségei) a könyvmegállóba, és hoztam egy Gárdonyit (Adj Isten, Biri) meg ezt a lelki naplót. Akármire megesküdtem volna, hogy fekete borítójú a kötet, következésképpen a gerince is az. Ehhez képest galambszürke a gerince és nem szerepel rajta a szerzetes neve, hanem ez: Kisboldogasszony csillaga. Hát ebből a címből én egyáltalán nem gondoltam, hogy Marcell atya jegyzetei lapulnak a kötetben.
A kármelita könyvét szerettem volna ma elkezdeni, hogy kiszívjam belőle az engem is „éltető nedveket”. Ám ebből nem lett semmi.
Délelőtt végeztem „Biri”-vel. (Tipikus Gárdonyi, a tőle megszokott idilli hangvétellel, és a rá jellemző igen sajátos igekezelési manővereivel. Aki szeretne nyáron néhány órás kikapcsolódást, és szívmelengető olvasmányt, és még nem olvasta ezt a regényt, vegye elő, és olvasgassa.)
Ha a kármelita könyvét kaptam volna elő reggel, most a lelki világbajnokság egy szeletét meg tudnám osztani azokkal, akik hűségesek posztjaimhoz. Ez az ember futott a kitűzött cél után, s a jó harcot megharcolta, miként Szent Pál.              
Én meg ott sleppelek utána, és megkísérelem ellesni azokat a titkokat, melyeket írásban ránk hagyott.
Akiknek feltűnt volna, hogy két könyvet hoztam el, és csak egyet vittem, azoknak a kedvéért ide írom: Legközelebb több könyvet viszek, s az se biztos, hogy hozok. Egy Újszövetség lesz az egyik.  
Most pedig jöjjenek a spanyolok és a portugálok.

Mivel megidősödvén eljutottam oda, hogy bár a teológusok sok mindent tudnak Istenről, mégis végtelenül keveset arról, ki is valójában, hasznosabb, ha érdeklődésemet azokra irányítom, akik megtapasztalták Őt magát vagy létének hiteles jeleit. Tegnap Ehnatont említettem, korábban Tabódyt. Most is hozzá fordulok, mert érdekelnek a vele megesett dolgok.
1. A Recsken kivagonírozás utáni – Tabódy Istvánnal folytatott – dialógusáról emlékezik meg Faludy Gy., a költő. Idézem:
– Hitetlen vagy? – fordult felém Tabódy.
– Nem.
– Szóval – kapott feleletemen – hiszel Istenben?
– Azt sem. Bizonyítékok híján felfüggesztettem a döntést.
– Nézd a bizonyítékot – kiáltott diadalmasan, és a felhőre emelte karját.
A felhő a Jézust tartó Szűz Máriához hasonlított. Nem csak úgy körülbelül, hanem a leghatározottabban. Vonakodva engedtem érzékszerveimnek, és alaposan szemügyre vettem a látványt. A Kisjézus Mária ölében állt, egyik karját felemelte, a másikat csípőjén nyugtatta. Abban a pillanatban, amikor a nap Mária feje fölé került, dicsfény jelent meg a Szűz haja és válla körül – méghozzá nem aranyszínű, hanem ezüstösen kísérteties dicsfény.
– Tekintsük kedvező előjelnek…
(in: Faludy György: Pokolbéli víg napjaim)
2. Még Tabódy: Recsk: »Titokban egy kis Bibliát olvasgatott. De hosszú éhezés után, dermesztő hidegben egyszer földhöz vágta a könyvet, és így perelt Istennel: "Hát így eteted te az ég madarait?" Alighogy kimondta, nyílt a zárka ajtaja: "Csomagot kaptál otthonról". Sírva fakadt a válaszra. Két hét után újabb jelet kért, hogy meggyőződjék, nem véletlen volt, ami történt. Alighogy kimondta, jött a házi munkás egy darab kenyérrel: egy kiszabadult társa őrá hagyta az adagját.« (Somogyi Sándor)
3. Tabódy Szent Pált idézi: „»aki a fület alkotta, ne hallana? Aki a szemet alkotta, ne látna? Ne tudna beszélni?« Tud beszélni, méghozzá olykor hangosan. Az ember nem adja oda bármiért az életét. Egy hallucináció miatt nem ültem volna három részletben tizenkilenc évet. A Jóisten még Recsken három képben megmutatta a jövőmet. Nem álmomban, hanem ébren, beszámítható állapotban.
Az első: megyek a macskaköves úton, teljesen egyedül egy hatalmas palota felé, melynek az erkélyén Lenin áll. Amikor odaérek, Lenin hirtelen lehajol, hatalmas szikladarabokat kap föl, és ezeket felém hajítja. Rémülten húzom össze magam, ám a hatalmas, kemény sziklatömbök, mint a hópihe, hullanak le rólam.
A második: gyönyörű templomi mennyezetet láttam. Amikor később beállítottam Shvoy atyához azzal, hogy pap akarok lenni, ő bevitt a kápolnába imádkozni. Fölnéztem a mennyezetre, ugyanazt láttam.
A harmadik még nem mondható el.
(in: Elmer István: Börtönkereszt)

1959 nyarán Hegedűs Géza regényt írt gyermekeknek Az írnok és a fáraó címen. Második gyerekkoromba érve lekaptam a könyvespolcról és elolvastam az Ehnaton, alias IV. Amenhotep fáraóról szóló kalandos ifjúsági regényt. Ebben Hegedűs bőségesen leírja, hogy a többistenhit papjai miként élősködtek a nép nyakán, és hogyan harácsolták össze kincstárnyi vagyonukat, miközben maguk sem hittek abban, amit hirdettek. Ehnaton viszont az egy isten kultuszát vezette be valamiféle megvilágosodás alapján. HG közli az Ehnaton himnuszát, meglehetősen rövid formában.
Szerkesztőkoromban lapunk, a Távlatok lehozott Ehnatonról egy hosszú cikket (Kádár István), benne az Ehnatonnak tulajdonított imával. Ezt olvassuk az 56-os számban:        
A nagy himnusz
Az ég láthatárán világítva kelsz, ó Élő Aten, az Élet Kezdete.
Minden földet elárasztasz szépségeddel, midőn keleten felkelsz.
Magasan minden ország fölött dicsőséges, hatalmas és sugárzó vagy.
Sugaraid átölelik az országokat és minden teremtményed összességét, mert Te vagy a Nap, és eléred azok szélső határait, és aláveted őket szeretett fiadnak (Ehnatonnak).
Te távoli vagy, de sugaraid elérik a földet.
Te látod az embert, de útjaid kifürkészhetetlenek.
A föld halálos sötétségbe borul, amikor letűnsz a nyugati végeken.
Az emberek elvonulnak hajlékukba, és a szemük nem látja társukat.
Kincseiket akár a fejük alól is ellophatják anélkül, hogy észrevennék.
Minden oroszlán előjön barlangjából, és a kígyók marnak.
Mikor a Teremtő otthonában pihen, a sötétség az egyetlen fény.
A föld megvilágosodik, amikor felemelkedsz keleten, és nappal mint Aten ragyogsz az égen.
A két ország ünnepel. Mindenek lábra állnak, mert felemelted őket.
Megmossák tagjaikat, ruhát vesznek, és előtted imádkozva emelik karjukat.
Az egész föld végzi munkáját, a marhák békésen legelnek.
A madarak kiszállnak fészkükből, és szárnyalva dicsérik Lelkedet.
Az állatok lábukon ugrándoznak, és a szárnyas teremtmények életre kelnek attól, hogy
eljöttél nekik.
A hajók fel- és levitorláznak a folyón, felkeltedkor minden út szabaddá válik.
Jelenlétedre a hal is kiugrik a folyó vizéből, sugaraid elérik a tenger mélyét.
Te okozod a nők megtermékenyülését, Te teszed a férfibe a magot, mely az anya méhében életet ad a gyermeknek.
Te vagy, aki dédelgeted őt odabenn, hogy ne sírjon, aki ápolja őt.
Te vagy, aki az anyaméhben is lélegzetet adsz neki, hogy fejlődjön élete.
Amikor a születése napján előjön a testből, Te nyitod fel a száját, és gondoskodsz
táplálékáról.
Amikor a csibe csipog a tojásban, Te adsz lélegzetet neki, hogy fenn maradjon.
Te határozod meg a helyes időpontot, amikor megtöri a tojást, amikor kikel és lábán szaladgál, hogy bizonyítsa teljességét.
Mily sokrétű a Te munkásságod! Rejtve van ez az ember látása elől, ó Egyetlen Isten, akihez hasonló nem adatott!
Amikor egymagad voltál, Te formáltad a földet kívánságod szerint, és minden állatot, kicsiket s nagyokat, mind, mik lábukon járnak a  földön vagy szárnyukon magasra szállnak.
Szíria, Kush és Egyiptom országában Te jelölöd ki mindenki helyét, és elégíted ki szükségletét.
Mindenki megkapja táplálékát, és napjaikat számon tartod.
Különböző beszédjük nyelve, külsejük és színük is, mert Te különbözteted meg a nemzeteket.
Te teremted a vizet a föld alatt, és kedvedre hozod onnan elő, hogy tápláld Egyiptom népét, mint ahogy Te tetted azt is, hogy Neked éljenek, ó mindenek Ura, Istene, fáradozva értük, Minden Földek Ura.
Aten Napkorongja, nappal előttük ragyogva, Hatalmas Fenség!
Te teremted életét minden távoli országnak.
Te tetted a Nílust (a vizet) számukra az ég felhőibe, és tengerként árasztod el a hegyeket, hogy öntözd falvaik földjét.
Mily kiváló a terved, ó Örökkévalóság Ura!
Te ajándékozod az idegeneknek és állataiknak a Nílust az égben, de az igazi Nílus Egyiptom számára a föld alól folyik.
A Te sugaraid táplálnak minden földet, és ragyogásodtól élnek és növekszenek.
Te alkottad az évszakokat, hogy fenntartsd teremtményeidet, a telet, hogy felfrissítsd őket, a nyár melegét, hogy megízleljenek.
Te alkottad a távoli eget, hogy onnan szemlélhesd, amit megteremtettél megjelenve egyedül az Élő Aten képében.
Te alkotod magadból az alakok millióit, városokat, falvakat, földeket, utakat, a Folyót. Téged lát maga előtt minden szem, mert minden teremtményed fölött Te vagy a nappal Atenja.
Te vagy a szívemben, de fiadon, Ehnatonon kívül nem ismer senki.
Te adtad neki terveid és hatalmad ismeretét.
A szerző alapos tanulmányában megjegyzi, hogy korunk megvilágosodottjai P. T. de Chardin és H. de Lubac jezsuiták is hasonló gondolatokat fogalmaztak meg. Még hozzáfűzi, hogy a Kr. e. XIV. sz-ban kelt himnuszra hajaznak a 104. zsoltár egyes kitételei.
Érdekes volt találkoznom a regény elolvasása után a lapunkban tíz éve megjelent bőséges háttéranyaggal, mely letölthető a Tavlatok archívumból.

Amikor megtudtam, hogy helyettesként homíliákat kell írnom, nekiláttam a napok sorrendjében leírni azokat a gondolatokat, melyeket a napi evangéliumi szakaszhoz illesztettem. Ám kiderült, hogy nem mindennap nekem kell szólnom. Azonnal felhagytam a továbbiak papírra vetésével, míg ki nem derült, hogy mely napokra kell készülnöm. Addigra azonban elkészült egy kéretlen anyag. Egy hete gondolkodom rajta, hogy süllyesszem el, vagy ne hagyjam kárba veszni. Megkegyelmeztem neki. Úgy döntöttem, hogy inkább a cyber-térben úszkáljon és találjon rá arra, akit érdekel, mintsem a lomtárban kössön ki. Ennek az elmélkedésnek a felolvasás tehát elmaradt – a templomban, de megmaradt annak, akit érdekel.
jún. 19. kedd: „Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!”
Krisztus új szövetséget köt az emberrel. Ebbe nem fér az ellenség gyűlölete.  (A konkoly együtt nő a búzával az aratásig.) Az Isten egyaránt fölkelti napját a jókra és a gonoszokra.
Ellenségszeretet. Ez a legnehezebb lecke. Lépcsők vezetnek odáig, hogy szeretetünk mindenkire kiterjedjen.
1.lépcső: Megbocsátom másoknak, hogy különböznek tőlem. Akkor is, ha jobbak, akkor is, ha rosszabbak nálam. (Nem az én dolgom ítélkezni felettük.) Hogy elismerjem különbözőségük létjogosultságát, elég, ha meggondolom: Mi lenne a világgal, ha Isten minden növényfajt, minden állatfajt klónozott volna, ha az emberi rasszokhoz tartozókat is klónozta volna? Merő unalom, merő monotónia. Mondják, ha te ugyanazt mondod, amit én, egyikünk felesleges. Ez így persze nem igaz, de be kell látnunk, hogy a sokszínűség gyönyörködtet. Tehát első lépcső volt: Megbocsátom mindenkinek, hogy különbözik tőlem.
2. lépcső: Örülök annak, hogy különbözik tőlem mindenki. Ebben meglátom Isten fantáziáját, aki fajok millióit hozta létre, emberek milliárdjait látott el egymástól eltérő értékes lélekkel. Isten gyönyörködik ebben a gazdagságban. Azt szeretné, ha minden lélek rátalálna Teremtőjére. Ezért feladatunk van. Segíteni – elsősorban példánkon keresztül –, hogy mások is Istenre találjanak, ha már megtalálták, együtt örülhessünk velük, ők meg velünk. Úgy kellene csiszolgatnunk egymást a tökéletesedésre törve, mint a köveknek, melyek utóbb formás kavicsokká lesznek.
Orrlógató nemzet vagyunk – mondják, és van is benne valami.
3. lépcső. Naponként és percenként kellene figyelnünk arra, hogy mosolyogjunk a többiekre. Ettől még nem válunk komolytalanokká, csak megadjuk az első gesztust ahhoz, hogy szeretetkapcsolatba kerülhessünk egymással. Jókkal és gonoszokkal egyaránt. Ebben olyan ártatlanoknak kell lennünk, mint a kisgyerekek, akik bizalommal tekintenek mindenkire, szívesen átadják magukat a felnőttek szeretetének, és mindenkire rámosolyognak. „Ha nem leszek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” – figyelmezet a Mester.
4. lépcső: Jól tudjuk, hogy e világon nem érhetjük el a tökéletességet. Mégis súllyal figyelmeztet rá Jézus: „Legyetek tökéletesek, mint a mennyei Atyátok tökéletes.” Igen, így kell tennünk. Megállás nélkül a tökéletességre törekednünk. Mert így tetszett az Atyának, mert így tetszünk az Atyának és így fogunk neki tetszeni. „Nem mintha elértük volna, de futunk a tökéletesedés felé”, írja Szent Pál, hozzátéve: „a tökéletességet magamhoz akarom ragadni, mert engem már Krisztus magához ragadott”. ez a mi feladatunk is. 
Ellenségszeretet. Megtörtént eset, rövidre fogom. Recski internáló tábor. A rab Tabódy István, akit később pappá szenteltek. Őrségben a „Vágottnyakú”. Kegyetlen ember. Szóba ered a rabbal: Maga engem is szeret? Szeretem magát. Erre nekem esett, meséli Tabódy, iszonyúan megvert, majd berúgott a zárkába. 4 óra múlva megint jött: Tabódy, még mindig szeret engem? Szeretem magát – így Tabódy. Ismét összevert és berúgott a zárkába. Éjfélkor ismét teljes erővel végigvágott rajtam. – Még mindig szeret? Arra gondoltam, mondja a visszaemlékező, ha még egyet üt, megölöm itt helyben. – Szeretem magát. Ez leeresztette a botot, és láttam rajta, hogy iszonyúan elszégyellte magát. Másnap reggel kiszólított a zárkából, irodájában az asztalon vajas kenyér meg zöldpaprika, és csendesen azt mondta: Menjen, egye meg! Attól a naptól kezdve ez az ember mindenütt megvédett, és soha nem engedett hozzám nyúlni senkit – jegyzi fel az esetet róla Hetényi Varga Károly.

Nem tudom, más hogy van vele, én állandóan érzem, az idő rohanását. Merthogy nem jár, hanem rohan az idő. „Megállítanám, de nem lehet” – duruzsol bennem Koncz Zs. hangján. Értem én, hogy egyirányú utca ez a rohanás. Nemrég indult az év, és a fele néhány nap múlva eltelik. Visszavonhatatlanul.
Kevesebb, mint egy hónap múlva megérkeznek a franciák, hogy megmelegedjenek.
Évával dumcsiztunk tegnap. A Jura lankáin húsz fok van, itt harminc – árnyékban. Ott az idén a legmagasabb érték 28 fok volt. Az se sokáig. A megmelegedésről jut eszembe. Persze kellemes nekik az itteni szokásos hőség – öt percig, esetleg akár egy óráig is. Azután éppen úgy besokallnak belőle, mint mi.
Évek óta tiltakozik minden porcikám a légkondi ellen. Ám egyre kevesebb bennem az ellenérzés iránta. Nagy áramfaló, és amit bent elvesz, kint hozzáadja az amúgy sem alacsony hőmérséklethez. Pontosan úgy viselkedik, mint a hűtőgépek. A Föld klímájának minden ilyen ketyere árt.  Kicsiben akkor érzem, amikor gyalogosként egy légkondis autó rám leheli forró páráját, miközben a bent ülők kényelmét szolgálja. Nagyban pedig…
Mintha romlana a helyzet. És ennek nem örülök.
Dombokba vájt kunyhókban kellene élnünk, pincékben, barlangokban, ahol egyenletes és mérsékelt a klíma. Vagy fordítva, olyan dongaboltozatú építményekben, melyekre vastag földréteget hordanak, ezáltal biztosítva a temperált hőmérsékletet. Vö. Prímási pince Esztergomban.
Össznépi megoldásban gondolkodom. De hogy változtatni kellene, az szinte bizonyos, mert előbb-utóbb úgy járunk, mint a hangyák az unatkozó gyerekek nagyítója alatt erős napsütésben.
És akkor még nem is szóltam az erősödő UV-sugárzás okozta katasztrofális helyzetről. Nem is szólok.
Az UV is monnyon le az ózonlukkal együtt.
„Most abbahagyom a versírást, mert eszembe jutott valami” – fogalmazta Karinthy. Plagizálom: én is abbahagyom a posztírást, mert jó ebédhez szól a nóta, utána pedig rokonlátogatás.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy néhány nappal ez előtt írt pár soros posztom, melyet elismerő szavakkal illetett boroka. Ld. kommentek. Mivel neki is él a blogja, vetettem rá egy pillantást, majd még egyet, majd megint egyet.  
Nem kenyerem a hízelgés, ám kötelességem felhívni olvasóim figyelmét a mások által produkált értékekre is. Boróka posztjai közül kettőt ismertetek röviden. Az első a tuaregek üzenete.   
http://mamintiazoldkicsitunder.freeblog.hu/archives/2009/03/09/Tuaregek_uzenete/
Azért emelem ki ezt, mert a tuaregeket, szokásaikat alig ismerjük. A fotósok viszont beszélő szemeket kaptak lencsevégre, köztük a világhírű képet, az afgán lányt. Akad közöttük végtelenséget tükröző szempár, akad homokvihartól vagy valamiféle szembetegség miatt  véreres szempár, és akad szeretetet hordozó lélek tükre is. Említhetném egy másik kigyűjtését is, mert nagyon karakteres, az öregek arcai, és tekintetük. Mégsem ezt teszem, hanem felhívom a figyelmeteket egy szépséges hanganyagra, mely hangok előcsalogatója félig vagy teljesen becsukott szemmel befelé néz. Befelé a lelkébe. És amit lát, azt elhegedüli, amit elhegedül, az segíti látni.
https://www.youtube.com/watch?v=DvlTuBnpKpc&feature=related
És most az én élményeimről. Meglepő módon azt tapasztalom, hogy a nők jobban szeretik fürkészni a szemeket. Metakommunikatív módon mögé látni annak, ami a szem matériája mögötti minőségi többlet. Tán azért van ez így, mert „szem”-élyekre nyitottabbak a pasiknál. Mesélhetsz nekik amit, akarsz, a szemed elárul téged (engem).
Én – ismerőseim tudják – több ezer képet készítettem, ám kevés közöttük a portré.
Az emberek általában nem igazán szeretik, ha fotózzák őket. Én pedig igyekszem tiszteletben tartani ódzkodásukat. Ha találok tökéletes szemábrázolást képeim között, kirakom ide.
Meg kell említenem, hogy láttam már „üdvözült” tekinteteket. Pl. saját unokámét, aki tágra nyílt pupillákkal árulta el, hogy most az időtlen jelenben tartózkodik, tökéletesen megelégedett sorsával, és egy szavakba nem önthető látványt mutat, melyet csak körülírni tudok. Megrészegült, rajongó tekintet ez, beleadva teljes személyiségét abba az átható pillantásba, mellyel fogadja az enyémet.
A dolgok különös egybeesése miatt „szem”eltem ki magamnak a poszt mai témáját. Azért „szem”-eztem vele, mert a mai evangéliumban a Mester erről is tanít: „A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?” (Mt 6, 21–23)
Szeretném, ha a tiszta tekintetű emberek megengednék, hogy szemük világosságában mások is gyönyörködhessenek.
A tiszta tekintetekben érdemes megfürödnünk.
Magunk is jobbá válunk általa.

Deskénél olvasom ezt a frappáns párbeszédet. Nevezhetném lezser tanúságtételnek is:
Aegon Biztosító, ügyintézés.
– És végül szabadna megkérdeznem, van-e életbiztosítása?
– Nincs, én örökké élek.
– Úgy legyen, köszönöm.
***
Napok óta tart a kánikula, most is kb. 50% rel. páratart. mellett 34–35 fok árnyékban.
Ráadásul a nap pörkölése a tudomány mai állása szerint ma tart a legtovább, lévén június 21. nemcsak a nyár első napja, hanem egyben a leghosszabb nappallal megáldott is.
Feleim az Úrban! Van egy jó hírem.
Mától kezdve csökken a nappalok időtartama, így van remény arra is, hogy egyszer csak alábbhagy a rekkenő hőség. (Attól rekkenő, hogy megreked.) Jó ez a Kárpát-medence, mert ha beáll a szmog vagy a kánikula, csak egy hatalmas szél képes kikotorni a Kárpát-kemencét – akarom mondani szelencét, eh, mit beszélek itt összevissza, a meleg elvette az eszemet – medencét. Jelenleg a szobában két propeller kergeti körbe-körbe a felhevült levegőt, a konyhai áll, a nappaliban szintén kettő, s a maradék szobában jelenleg nem jár. Ha meggondolom, lehet, hogy egy légkondi sem fogyasztana többet, mint ennyi ventilátor.
Vagy igen?
A kánikula monnyon le!

A rendszerváltáskor a Regnum kijött illegalitásából, és 1991-ben kilépett a nyilvánosság elé, amikor is Zánkán, a volt úttörőtáborban kb. ezer fővel nagytáborban mutatta meg magát egy nagytábor erejéig. Egy éjszakába nyúló szentségimádásra készítettem el a hitvallást tegező formában. Ilyesmi lett belőle:
Hiszek benned, mindenható Atyaisten, aki a mennyet és a földet, minden láthatót és láthatatlant megteremtetted.
Hiszek benned, Jézus Krisztus, te vagy az Isten egyszülött Fia,
aki az Atyától születtél az idő kezdete előtt:
Isten az Istentől, világosság a világosságtól,
valóságos Isten a valóságos Istentől.
Születtél, de nem vagy teremtmény, hanem
az Atyával egylényegű. Minden általad lett.
Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszálltál a mennyből.
Megtestesültél a Szentlélek erejéből Szűz Máriától
és emberré lettél.
Poncius Pilátus alatt keresztre feszítettek, kínhalált szenvedtél és eltemettek.
Harmadnapra föltámadtál az Írások szerint,
fölmentél a mennyekbe.
Ott ülsz az Atyának jobbján,
és újra eljössz dicsőségben ítélni élőket és holtakat
és országodnak nem lesz vége.
Hiszek benned Szentlélek, aki Urunk és éltetőnk vagy,
aki az Atyától és Fiútól származol,
akit éppúgy imádunk és dicsőítünk
mint az Atyát és a Fiút,
Te szóltál a próféták szavával.
Hiszek benned egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyház.
Továbbá vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.
Várom a holtak föltámadását
és az eljövendő örök életet.
Néhány napja balladai módon csupán a cselekvéseket, történéseket emelem ki a gyerekkoromból ismert, veretes szövegű Credóból, melyet esténként elalvás előtt hangosan elmondtuk a miatyánk és az üdvözlégy társaságában. Talán nem töröm össze a rólunk alakuló idillt, hogy hozzáteszem: ha nem is mindig, de olykor a szorzótáblát is el kellett darálnunk.
Fókuszáljunk azonban most a szenvedő szerkezetekben bővelkedő patinás igékre.  
Hiszek – fogantaték – születék – kínzaték – megfeszítteték – meghala – eltemetteték – szálla alá – halottaiból föltámada – fölméne – ott ül – lészen eljövendő – hiszek… Ámen.

Ma harmincöt fok van. A napon tán még több. A nap felszínén 6000 fok. :)
35 fok C = 95 Fahrenheit. Nem is gondoltam, hogy még jócskán léteznek e kettőnm kívül is hőmérsékleti skálák: (Roemer, Delisle, Rankine, Réaumur, Kelvin, Newton.)
Hótt szezon, hótt melegben. Nem vagyok egy ugribugri fajta, de ilyenkor megalszik a vérem, és várom türelmesen, mikor enyhül a kánikula szorítása. Annak ellenére így van ez, hogy ha a szükség úgy hozta, végeztem testi munkát kánikulában is, és sose lett tőle bajom. Csakhogy ami a múltban igaznak bizonyult, nem biztos, hogy a jelenben is működik. Láttam én már karón varjút, és tapasztaltam saját magamon, hogy erőim apadnak (…íme, sötét hajam őszbe vegyűl már).
Sajnálom dolgozó népemet,
sajnálom a szélsőséges időjárástól a földkerekségen szenvedő valamennyi embert.
Testvérek vagyunk jóban-rosszban, és ennyi szolidaritás kijár mindenkinek.
Nem új persze a nyári forróság. Régen is így volt: Télen hideg, nyáron meleg.
Nem hiszitek?
Arany ezt írja:
Ég a napmelegtől a kopár szik sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.
Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga…
S ha ez kevés volna, Petőfi is kánikulával indítja meséjét, a János vitézt:
Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről a juhászbojtárra.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.
Poént helyezett el a költő a strumfli utolsó két sorában. Én ennél prózaibb vagyok:
„Nem értem, miért pörköl teljes gőzzel a nap nyáron, amikor amúgy is meleg van.”
Az igazi választ nem ismerjük pontosan, ugyanis írva ez vagyon: „Az én utaim nem a ti utaitok…”

Egyszer bekéredzkedett a szerkesztőségünkbe egy egyetemista lány, aki a nevelésből írta diplomamunkáját, és arra a kérdésre várt választ sokunktól, hogy mi a nevelés lényege? Tőlem azt a választ kapta, hogy a nevelés nem túl komplikált valami, igen hasonlít K. Lorenz etológus tapasztalatához, aki kiskacsákkal folyatatott kísérletei nyomán leírta a „követési effektus” mibenlétét.
Ez arról szól, hogy a tojásból kikelő kacsa ösztöneitől hajtva az előtte először megmozduló valamit követi. Lehet mondani, hogy az embernél nem ilyen merev a képlet, mert számos tanulható viselkedési metódus hat a gyerekekre.
Persze.
Hat.
Mégis meghatározó a szülői példa. Annak következetessége, és a személyiségi jegyekből következő személyessége. Mondok egy megtörtént esetet. E. barátom mesélte: Nővére, V., füzetet vezetett arról, hogy anyja milyen nevelési hibákat követett el. Szándéka szerint ezeket ő saját gyakorlatában tudatosan el akarta kerülni. Nos V. füzete E. kezébe került. Jót mosolygott rajta, hogy a V. által kipellengérezett hibákat pontról pontra megismétli saját gyereke nevelése során.  Miért? Egyszerű az oka. Az ember 90%-ban ösztönlény. Döntéshelyzetben automatikusan a tapasztalt példát fogja követni.
Egy másik gondolat. Fiam meséli: Valamikor ifjabb korában egy alkalommal bekukkantottam hozzá a szobájába, és láttam, hogy édes semmittevéssel tölti idejét. Azt mondtam neki: Neked úgy kell összegyűjtened mostanság az ismereteket, hogy ezekre támaszkodva munkát találj, mert felnőve családot kell eltartanod a most összeszedett tudás segítségével. Ez a mondat úgy elült benne, hogy attól kezdve úgy dolgozott, mint aki felel későbbi családja eltartásáért.
Mint elmesélte, ezt a mondatot ő is elmondta az általa vezetett klub egyik tagjának, aki könnyedre fogta egyetemi tanulmányait. Telt-múlt az idő, majd a fickó megköszönte fiamnak a figyelmeztető mondatát, mert rájött, hogy csakugyan az övé a jövő családjáról való gondoskodás terhe. Ez megváltoztatta életvezetési stílusát, és ettől kezdve komolyan nekilátott a tanulásnak.