Mickey webnaplója

Hogy enged a nyomás, kedves zenék foglalják el méltó helyüket emlékezetemben, s kívánkoznak arra, hogy leüljek az el., orgonához felidézni őket. Amiket meg akarok idézni, azok a spirituálék, amelyeknek a szövegéből ki-kikaptam egy-egy mondatot tegnap. Ma ideírom teljes szövegüket. Titkon azt remélem, hogy a férfikarra négy szólamban írt jó ritmusú tartalmas zenék utolérhetők a piaristák könyvtárában, s megszólaltathatók a mai ifjúság által. Elsősorban Böjte Csaba kórusára gondoltam, de a mai gimnáziumokban elvileg működő énekkarokra is akár (netán a Lumen Christi kórusra, vagy pl. a jezsuiták kórusára). Nagyon érdemes rájuk cuppanni, mert hatásos ráadásszámok lehetnek ezek. Valamikor Maklári Lajos piarista tanította be a kamarakórusnak őket. Érdemes feleleveníteni őket, már csak ezért is, mert fülbemászó szövegek és szívbe markoló zenék ezek.
Nos, kedvcsinálóként nézzük a portékát.
I know the Lord (Farkas F. feld.)
Ha reánk tör a homály, ne fájjon, ami fáj, ne félj, te kicsi nyáj az Isten véd. Az ég, a föld, a világ mind az ő szent kezén. Ne félj, te kicsi nyáj az Isten véd. És kedves neki minden szegény. Ne félj, te kicsi nyáj az Isten véd. Csak övé az élet, övé a lélek, övé az ének a szívemben. Ó mondd csoda-é hogy a szívem dalol, övé az ének a szívemben, a Krisztus a koldusig így lehajol, övé azt ének a szívemben… stb.
Going to shout Fehér gyolcs
Fehér gyolcs, fehér gyolcs, Istentől a ragyogó gyolcs. Majd ha hozzá közeledek, a gyolcsom előveszem, ragyog majd az én szívem... Minden ember arra vár, nyílik-e már odaát a menny… A fehér gyolcsban odamégy szívem.
Sebes szárny, sebes szárny, Istentől a suhanó szárny. Majd ha hozzá közeledem, a  szárnyam előveszem, s suhan majd az én szívem… Minden ember arra vár, nyílik-e már odaát a menny... A sebes szárnyon odamégy szívem.    
Vidám síp, vidám síp, Istentől a daloló síp. Majd ha hozzá közeledek, a sípom előveszem, s dalol majd az én szívem… Minden ember arra vár, nyílik-e már odaát a menny… A vidám síppal odamégy szívem.
Daniel (Farkas F.)
Csoda-e, mint jön elő, Dániel jön elő, Dániel jön elő, Dániel. Csoda-e mint jön elő Dániel, mikor az ÚR a szabadító. Íme, kiszáll ő a mély veremből, Jónás jön a tenger mélyéből. És a három tűzbe dobott ifjú kijön, mert az Úr a szabadító.
Itt fönt állok az üdv hajóján, szelek szárnyán repül a hajó, elvisz engem föl a magas égbe, odavár az Úr a szabadító.
Listen to the lamb (Farkas F.)
Szeme csupa könny. Sír a Bárány. Halld meg odafönt, Égi Bárány. Halld meg odafönt, bármi vár rám, ha halni kell, az égbe térek én. Mit ér a jómód és a balsors mit árt, ha halni kell, az égbe térek én. Angyal koronát hoz majd énnekem. Ha halni kell, az égbe térek én.
Van még néhány spirituálé is, amelynek itt csak a címét adom meg. A forrás ugyanaz: piaristák.
Csontmező (Ezekiel); Nehéz teher Geoffrey; Pihenő Geoffrey; A kerék Burleigh; Go down, Moses! Swing low, swing chariot, stb.
Még egyszer. Azért hívom fel rájuk a figyelmet, mert jó őket énekelni és jó meghallgatni is.

„Az ég, a föld, a világ mind az ő szent kezén, ne félj, te kicsi nyáj, az Isten véd...
és kedves neki minden szegény, ne félj, te kicsi nyáj, az Isten véd.”
Valamiért ez a spirituálészöveg teszi helyre bennem a dolgokat.
Lehet könnyű és lehet nehéz az idősödés – jó kezekben vagyunk.
„Benne élünk, mozgunk és vagyunk” – megmondta már Pál.    
Az istenhívő és az ateista ellentétét a hit és a racionalitás közt feszülő különbség adja.
Hogy lehetne megérteni, hogy minden Eucharisztiában az Isten Fia van jelen.
Egy, aki sok, nagyon sok.
Egy, akit magához vesz az ember, s ettől fogva benne lakik a hívőben.
Hogy lehetne azt megérteni, hogy az emberben megjelenik az, aki az Alfa és az Ómega, aki a kezdet és a vég, akiért az egész univerzum teremtetett.
Szétfeszít ez minden emberi gondolatot, az ész határain túlmutat.
Csak a hit teszi lehetővé, hogy az elképzelhetetlent befogadja.
Befogadja az örök élet hitét, befogadja, hogy az Isten nem tartotta méltatlannak, hogy az ember legbensejében helyet foglaljon, s immár együtt nézzenek a világra – az Isten és az embere.
Ez mégsem tudathasadás, mert a hit embere nem akarja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, csupán elfogadja annak a tanúságételét, akit minden szempontból hitelesnek ismert meg.
Hiszen róla szóltak az ószövetségi próféciák, melyek rendre beteljesültek.
Hiszen annak az Istennek a megnyilvánulásai, akinek a parancsait nem lehet büntetlenül áthágni, mert hosszú távon rendre visszaütnek.
Nem is folytatom.
Misztérium ez, rációval követhetetlen.
Persze attól még szent igaz.   

Mottó:
„Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből,
és ruhátlanul térek a föld méhébe vissza.
Az Úr adta, az Úr elvette,
legyen áldott az Úr neve!”
- Hólyaghuruttal kínlódtam, amihez jött egy vírusos torokgyulladás. Hol felszökik a lázam, hol alábbhagy, hol izzadok, hol nem.  
Megjártam bajaimmal négy orvost, felírtak ezt-azt, próbálom fejben tartani, hogy a meglévő számos-számtalan gyógyszerem mellé mikor melyiket kell bekapni.
- Ezektől függetlenül átszereltettem az autógumikat télire.  A mester értésemre adta, hogy a csere alkalmával az egyik nyári gumi kidurrant. Gondoskodjak másikról nyárig.
- Ma az autót be akartam indítani, de az akku azt mondta, hogy nyekk, utána meg azt, hogy csekk. Volt még néhány eredménytelen kísérletem. De se fel, se le, se tyű!!!
- T. megégette két ujját. Igen kellemetlen lehet neki.
- Zs. lány telefonált, hogy az egyik szeme megsérült tornászás közben. Nem akar elmúlni róla a baj. Biztattam, hogy keresse fel az ügyeletet. Minimum eligazítják, hogy mi legyen a következő lépés a gyógyulásához.  
Van még valami?
T.-nek mondom, hogy kicsiben leginkább az ószövetségi Jób históriájához közeledünk. Igaz, hogy sose volt háromezer tevénk, stb, stb.
- S ha kitekintünk, találjuk a proxy háborút, földrészünk züllesztését.
- Tegnap meghalt Hegedűs Zsuzsa. RIP.
- A brazil szuperfocista, Pelé (82) a hírek szerint haldoklik. Vastagbélrák fektette kétvállra szegényt.
***
Papunk szerint az én dolgom, hogy kifeküdjem a nyavalyáimat.
A kanapéról jól látom a szemközti polcsort, s a rajta lévő tárgyakat. Hány és hány emberrel hoznak kapcsolatba, legalábbis az emlékezés szintjén. A tárgyak felsorolásától most eltekintek, inkább csak a nevekre fókuszálok. Gézától, Anikótól, Zolitól, Krisztiántól, Katitól, Feritől, stb, stb. Ez csak egy polcos lerakó.
A lakásunkban sok hasonló található.
Mennyi tárgy, mennyi név.
Mielőtt mindez elenyész.
A végére teszem hitünk vigaszát. Egy baptista nóta szövegéből idézek:
Nincsen egyedül a szívem többé, glory, hallelujah, velem van az Úr mindörökké,  glory, hallelujah…

66
Most vagyok hatvanhat éves.
Csak azért nem járok óvodába, mert köhö-
gést kapnék.
Csak azért élek, mert még nem hal-
tam meg.
Nem leszek öngyilkos, kivárom
életem végét.
Közeleg amaz idő, amikor az ember
a szemétől nem lát, a fülétől nem hall,
a lábától nem jár, a kezétől nem fog.
Ekkor végleg befelé kell fordulni, belül
sétálni, befelé figyelni.
Csak a belső táj
ne legyen barátságtalan.

Weöres S. még tíz évet élt. Szabó Feri többször emlegette római találkozásaikat. Egy alkalommal esti beszélgetést folytattak egy kisvendéglőben. Közismert volt, hogy WS szereti a jó bort. Időnként kérte Ferit, hogy hozasson ki még egy féllitert. Végül hazafelé indultak volna, de WS lábai már nehezen engedelmeskedtek. Így szólt: „Ferikém, kísérj már haza, egy kicsikét be vagyok csiccsentve.”
Szeretem WS.-t, szeretem a verseit. Ezt is.
Magamra is vonatkoztatom.  
76
Most vagyok hetvenhat éves.
Csak azért nem járok óvodába, mert köhö-
gést kapnék. (Úgy látszik jártam óvodába, mert éppen köhögést kaptam. De hiszen sose jártam óvodába!!!)
Csak azért élek, mert még nem hal-
tam meg. (Stimmel.)
Nem leszek öngyilkos, kivárom
életem végét. (Pontosan. Életem végét nem siettetem.)
Nagyon közel az az idő, amikor az ember
a szemétől nem lát, a fülétől nem hall, (HÁÁ?)
a lábától nem jár, a kezétől nem fog. (Kopnak, kopnak.)
Ekkor végleg befelé kell fordulni, belül
sétálni, befelé figyelni. (A befelé fordulás megy, az orvos inkább a kifelé fordulást javasolja „kifelé sétálással”.)
Csak a belső táj
ne legyen barátságtalan.
(Próbálunk a szépre koncentrálni, ameddig emberileg ez egyáltalán lehetséges.)

Meg nem értések mentén keletkeznek ezek.
- Eliquis vérhígítót szedek 5-6 éve. Minden évben engedélyeztetnem kell a további szedési lehetőséget. Miért? A Kalmopirinhez nem kell engedély évente.
Felmentem a Google-ra kérdésemre választ keresve. Az ismertette a gyógyszert elölről-hátulról, a forgalmaztatáshoz kiadott engedélyt stb, stb. De kérdésemre nem adott választ. Talán nincs is.   
- Labor, Vvári út. Leadom a vizeletmintát. Az egyiket beveszik, a másikkal elküldenek a férfi wc-be, hogy töltsem kémcsőbe és hagyjam a polcon. Töltöttem otthagytam.
A nap vége felé emailben közölték, hogy nincsenek meg a minták, csak a vizsgálatkérő papírok. Válaszom. Én leadtam őket.
Viszontválasz: Ha másik mintával érkezem, soron kívül átveszik és lefolytatják a vizsgálatot, mert azt egyik minta mégis megvan. Viszem. Zárt ajtó fogad. Kilenc perc még a legközelebbi átvételi időpontig. Ki meri kopogással zavarni a labor munkáját? Tán egyedül a mentők. Felmegy a redőny. Motorosan, mint a függöny a színházban, vagy mint az automata garázsajtó. Úgy várunk a szertartásra, mint a napfogyatkozásra várók az égitest elsötétülésére. Kapok egy kémcsövet. Ebbe tessem, és a férfi wc-be… elindulok. A folyosón szemben van. Utánam szól immár az asszisztens: Ne oda menjen, hanem a másik oldalon lévő labor férfi wc-be. Aztán tessenek mondani, honnan kellene nekem tudni, hogy van egy másik wc-páros is. Kiírva sehol, s csak akkor veszem észre, amikor szembe kerülök vele.
Pedig… én betegen megtakarítottam volna egy autóutat, egy parkolási díjat, órákat…, ha nyíl jelzi vagy kiírás, hogy az az igazi, és csak az.
- Az urológus szerint az antibiotikum mellé normaflórt is kell szedni. A patikus szerint nem. A háziorvos szerint csak akkor, ha hasmenést okoz a szer. Én úgy tudtam, hogy a bélflórát megeszi az antibiotikum, és ennek a pótlására javasolt. Kissé bonyolult világ a miénk.
- Megyek a gumishoz, mert tíz órára van felírva a naptáramba a gumicsere. Az övében 14 órára. Nem vitatkozom. Talán addig nem esik méteres hó. Végül abban maradunk, hogy legjobb, ha otthagyom a kocsit, 15 órakor kész lesz. Aztán jöhet a hógörgeteg.
Pazienza!    

Elmúlott az ólmos szürkeség, visszajött a nap, s derűs az ég. Hála Istennek!
Elhagyott a láz, visszajött az életkedvem. Hála Istennek!
Elhagyott a sokszerű kellemetlenség, van remény a folytatásra. Hála Istennek!
Egyelőre letudtam az eü.-megjelenéseket, van kedvem fotózni. Hála Istennek!
Megérkeztek az immunerősítő bogyók, szedem az antibiotikumot, és élek. Hála Istennek!
(Úgy látszik, a sokféle végzetességgel történő fenyegetés pusztán arról szól, hogy „mi előre megmondtuk”.)
Egyelőre elszoktam a mozgástól, de gyengíthet is a szedett Cifran.
Egyelőre megemelt dózisban szedem a valsacort reggel.
Egyelőre fogynom kellene tíz kilót.
Na jó, na jó.
Hogy magamnál vagyok, arra bizonyíték, hogy humorom nem hagyott el.
Kérdem feleségtől, mit lépjen a gazdaság, ha elszemtelenednek a svájci beszállítók, és az egekbe akarják emelni az áraikat?
???
Húzzon svájcisapkát az áraikra.   

Valami megfertőzött, valami „lázba hozott”.
Valahogy elkezdtem kikecmeregni belőle.
Bár a láz, hűséges kutyaként naponta tudat magáról.
Jezsuita emlékeim egyikét a sok közül megboldogult Szabó Feri mesélte. Említette volt, hogy képzeljük el, az egyik olasz gyógyszer egyik mellékhatásként megjegyezte: morte.
Milyen morbid vicc!!!
Fene jó gyógyszer az, amely halált okoz. Így hát nehezen képzeltük el.
A most szedett antibiotikumhoz mellékelt papíron több ízben és apropóból olvasom: végzetes.
Hát ez se jobb, mint az olasz!
Az első tablettát tegnap vettem be olyan érzéssel, mint amilyent Szókratész érezhetett, amikor kiitta a bürökpoharat.
Aztán megnyugodtam arra gondolva, hogy vajon praktizálhatna-e a főorvos úr, aki felírta nekem is ezt a szert.
Praktizálhatna-e, ha csak egy ember is meghalt volna az általa ajánlott antibiotikumtól.
Aligha.
Papp Lajos szerint naponta két órát kellene sétálni. Nekem is. Ehhez képest többnyire fél órát sétálok. Néha annyit se.
Szedem a C+D vitaminokat. Jobb volna egy komplexebb immunerősítő – adta értésemre az urológus. T. már megrendelte.
Nem akarok az egészségemmel foglalkozni. Ennyi volt. Abbahagyom.
Továbbra is az egyirányú időutcán sétálok. Életem napjainak a száma ismertelen, de hogy egyre fogy, az kétségtelen.
Eddig mindenki meghalt: betegek és egészségesek, szegények és gazdagok, mind, az orvosok is!  

Két napja megírtam, hogy megyek az urológiára. Aztán töröltem. Aztán mégis mentem, mert valamiféle fertőzés döngeti egészségemet.
Az úgy volt, hogy pénteken elstartoltam az ügyeletre, mert a körzet minden ajtaja már zárva volt.
Az ügyelet elhajtott a Honvéd-kórházba. Kb egy óra parkolásra volt nálam aprópénz. A sorukra várók három fő és két mentő elmondták, hogy négy órája várnak bebocsátásra.
Azonnal távoztam. Nem kívántam az adósok börtönében kikötni.
Egy napot gondolkoztam a továbbiakon, mert jobban éreztem magamat. Aztán rosszabbul.
Végül ma elindultam a szakrendelőbe, mert azzal biztattak, ha szúr, ha fáj, akkor fogadnak időegyeztetés nélkül is.
Már a vendégfogadónál (ügyfélirányító vagy efféle) majdnem lepattantam. A szúr, a fáj nem hatott, az éjjeli hidegrázás és láz igen. Beengedtek. Egyszer csak rám került a sor.
A doktor – nagy tudású úr -, finoman célzott rá: Ilyenkor kell jönni? Majd megvizsgált, felírt egy sorozat CIFRAN-tablettát.
Halálra váltan olvastam a tájékoztatót a végeláthatatlan sorokban kígyózó mellékhatások leírását. Azért beveszem… ha lehet tíz nap alatt mindet. Hátha életben maradok általa. Hisz antibiotikumra vártam. Most aztán megkaptam.
Egyelőre lázam van, de az esti adagot bekapom.
Majd adok én annak a láznak.
Majd adok én annak a fertőzésnek.
Várok, várom az Úr érkezését, hiszen advent van.
Várom sorsom jobbra fordulását is.

1. Kettőnket választottak ki arra, hogy a Népművészeti vállalatnak a Knertől „betekintő ablakos” díszdobozokat rendeljünk. Kiküldetésünk tehát Békéscsabára szólt. A Keletiből tán a félhétkor induló gyorsat kellett elérnünk.
Ámde.
Fiatal felnőttként jó alvókám volt, és Kispesten laktunk. Úgy ébredtem, hogy a katonáéknál megszokott riadós tempóban történt felcuccolásom után 32 perc maradt arra, hogy beérjek a Keleti pu.-ra. Talán jött is a 42-es villamos. De sorba kellett állnia a Népligetnél.
Kinyitották az ajtót, hogy aki siet, az hadd siessen.
Leugrottam, és átszálltam egy jó irányba vivő buszra.
Arról pedig a 24-es villamoshoz rohantam átlósan átszelve a teret. Sikerült felkapaszkodnom rá. Innen már teljesen kiszolgáltatva tudtam magamat a forgalmi viszonyoknak. A végállomáson leugrottam és hanyatt-homlok megcéloztam a Keleti csarnokát. Rohantam a tülkölő targoncák között. Megpillantottam kollégámat, aki egy hölggyel beszélgetett. Az órámra néztem, aztán rá, és kérdeztem hogy vett-e jegyeket? Igenlő válaszát nyugtáztam és rászóltam, hogy fusson velem, mert külső vágányról indul a gyors, és mindezt egy perc múlva teszi. Ketten szaladtunk, én elöl, ő mögöttem. Felugrottam a lépcsőre az immár mozgó vonatra, és segítő kezet nyújtva Gábornak őt is felhúztam magam mellé. (Ma ezt nem tehetném, mert az automata ajtók és lépcsők nem tennék lehetővé.)  Sokáig lihegtünk, belefért az időnkbe, nem késtük le a B.csabai megbeszélést. A kérdésem félévszázad távlatából: Mi történt volna, ha lekéssük? Alighanem semmi.
2. Kiindulási helyszín ugyanaz. Kispest, a Hattyú-kocsma és Hattyú-strand térsége. (Ma egyik sincs meg, üzletházakat húztak a helyükre.) Én háromlányos apa, reggel időben elszállítottam kettőt az óvodába. Korán értem a 42-es villamos megállójába. Ment is minden a maga rendjén. Egészen az Üllői útig. Akkoriban épült a hármas Metro, és történetesen egy teherautó állt keresztbe a villamos előtt a sínen. Hordták rá a földet, és elég sokáig hordták, míg telelett. Aztán tovább indult a villamosunk. Ám az idő is jócskán előre haladt. A munkaidő fél 8-kor kezdődött, és 7.25-kor még csak a Kálvin téren voltunk. Tudtam, hogy ha a Madách térig villamosozom, s aztán gyalog a Váci u. sarkáig, akkor biztosan elkések. Ezért gyors döntés után leszálltam a villamosról és futásnak eredtem. Végig a Kecskeméti utcán, a Károlyi Mihály utcán s a Petőfi S. utcán. Na, itt egyszer csak kezdtem nem látni. Eléggé megrémültem, mert soha ilyen nem történt velem. Néhány másodperc múlva újra láttam. Újra futottam, újra nem láttam, újra visszajött a látásom, újra futottam. Beértem olyan időre, amit még el lehetett fogadni pontos fél nyolcas érkezésnek. Lerogytam a székemre, öt percig lihegtem, kitántorogtam a mosdóba, hogy megszabaduljak valamennyire az izzadságtól. A következő félórában nem voltam semmire alkalmas. De nem késtem el, megúsztam fejmosás nélkül. Hogy érdemes volt-e? Alig hiszem.               

Fél évtizede is van már annak, hogy kemóra feküdtem be a Kútvölgyibe.
Szakadt függöny, javíthatatlan bűzelzáró a szobák közti zuhanyozóban.
Pislogó neoncsövek, reluxa mint a vitorla, törve-tépve lóg.
Bennünk a branül, s figyeljük, ahogy percenként 36 csepp nyomul belénk az általunk értelmezhetetlen összetételű anyagból.
Aztán valamikor éjfél után kifogy a készlet.
Csengetjük az ápolónővérért, aki jön, leszedi rólunk az infúziót, belénk nyom egy fecskendőbe felszívott deszt vizet, hogy átmossa ereinket.
Eláramlik bennünk a víz hűvöse.
A nővér megszabadít a branültől.
Nagy felszabadultság tölti el az ember szívét.
Amikor megkapom a zárójelentést, rövid mosakodás, borotválkozás, civilbe öltözés, sportszatyor fel, s indulás a kihalt folyosón a lifthez.
A kapu zárva.
Kapus felébresztése, nyílik a szabadulás kapuja.
Megcsap a hajnali friss levegő, és boldog séta a legközelebbi villamosmegállóhoz.  
Mindig nagy-nagy öröm uralkodott el bennem ilyenkor.
***
A vb nem igazán foglalkoztat. Az azért meglepett, hogy Belgiumot két nullra verte Marokkó.