Mickey webnaplója

Bp. I. Wien, Riga, Rostov, Vilnius, Daventry, Praha, Bruxelles, Lyon, Kiev, Hilversum, Warszawa, Sofia, Roma, Bp. II., Bucuresti, Paris, London, Lwow, Ostrava, Berlin, Tallin, Bratislava, Zagreb, Bp. I. Tirana, Kaunas, Luxemburg, Montecarlo.
Neked mi jut eszedbe? Az, ami nekem, ha elég ősz a hajad. A régi csöves rádió középhullámú keresőjének a körülbelüli adatsora. (Stralsund kimaradt.) Az ember leült a rádió elé (Egon szerint pekedli) és tekergette a forgókondenzátor korongban végződő végét, az állomáskeresőt. A zöld varázsszem pedig kacsintással jelezte, hogy megfogtad az adót: Jobb már nem lesz a vétel minősége (térerő, antenna, „féding”). Minden adóhoz tartozott egy helységnév, minden adóhoz tartozott egy hívójel, és minden adóhoz több-kevesebb titokzatosság. Vajon melyik országban van a városka? Furcsa nevek, idegen beszédek, időnként bizarr muzsikák a magyar fülnek.
Ó, azok a hívójelek! Engem megfogott egy-egy találó hangszerelésű dallam. Tetszett a Bp. I. (Kossuth) hívjele: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza.” A Bp. II.-é (Petőfi), kiragadott részlet a Rákóczi-indulóból. És sok másik. Csengő-bongó, találó zenei félperiódusok. Adtak rá az adók, hogy jelük csakugyan „hívó”-jel legyen. Ez változott. Ma alighanem a hírek kaotikus sokasága ihleti a hívójelek szerzőit, azért olyan idegesítőek a jelek. Nem hívnak, ingerelnek. Olykor szörnyen unalmasok is.
A legmeglepőbb számomra, hogy az egyházi zenében akaratlanul is ráakadtam néhány olyan dallamra, amelyek kitűnő hívójelei lehetnének (egyházi) rádióadóknak. Ilyenekre bőven akadnak a taizéi énekeskönyvben. Mivel kottázni nem tudok a posztba, a szövegüket idézem. El kell hinnetek, mindhez tarozik egy-egy hívójelszerű dallam. Persze könnyű Taizének, hiszen minden dallamot többször megismétel, mintegy mantrázva őket. Sorolok az alábbiakban néhányat:
– A lelkem csak az Úrnál csendesül el, az Úrban béke vár, Csak nála lelhet nyugodalmat lelkem. Nála béke vár.
– Allelluja. 1.
– Kyrie, 13.
– Gloria tibi, Domine, Domine, :I
– O adoramus te, o Christe
– Laudate Dominum... omnes gentes... allaluja
– Adoramus te, Christe, benedicimus tibi...
– Gyújts éjszakánkba fényt! (Dans nos obscurités)
– Laudate omnes gentes, laudate, Dominum...
– Spiritus Jesu Christi, Spiritus caritatis, confirmet cor tuum...
– Végül Dax kitűnően alkalmas dallama, melynek szövege: Hála legyen, hála legyen, hála, áldott az Úr.
Összefoglaló az 1Krón 29-hez. Dávid beszáll a templomépítésbe, mégpedig 3000 talaentum ofri arannyal, 7000 talentum ezüsttel, majd a tehetőseket is adakozásra biztatja. Az eredmény: még 5000 talentum arany, 10 000 dareikosz (perzsa kb. 8 g-os aranypénz), 10 000 talentum ewzüst, 18 000 tal. bronz, 100 000 tal. vas gyűlik össze. Dávid az egész nép előtt dicsőíti az Istent: „Minden tőled jön, s azt is a te kezedből kaptuk, amit felajánlottunk neked... Őrizd meg örökre népedben ezt a lelkületet, s szívüket irányítsd magad felé. Salamonnak pedig adj osztatlan szívet...” Erre az egész közösség magasztalta az Urat. Salamont felkenték királynak, Dávid visszatért atyáihoz. A krónikás megjegyzi, hogy Dávid tetteiről részletesen beszámol egy másik tekercs, melyet Sámuel szerzett. (Láttuk!) Közöm. Dávid megfogalmazására hajaz Pál apostol költői kérdése: „Mid van, amit nem kaptál?” Ugye, hogy... Semmi. Dávid jól imádkozik. Lényeges dolgokat fogalmaz meg. Bár a mai uralkodók ugyanilyen odaadással lesnék Isten akaratát, mert hatalmat kaptak, amellyel élhetnek, s igen könnyen visszaélhetnek. Elég napjaink puskaporos állapotaira gondolni.      

Már ilyen is van. Ez egy könyv címe, amelyet Antonio Spadaro SJ írt a témáról (Új Ember, Bp. 2014). Tanulmánygyűjtemény, gondolatkísérlet az internet világában és a hit világában közös kapaszkodókat találni. Mivel a technika folyamatosan fejlődik, a kötetkét naponta kellene továbbírni, vagy pedig megtalálni azokat a jellegzetességeket, amelyekkel számolnunk kell korunk cyber-terében. Mivel igen az elején tartok, csak néhány felvetését osztom meg. Ilyeneket fogalmaz meg. „A világháló olyan valóság, amely egyre inkább része a hívő életének és hat valóságértelmezési képességére, vagyis ... hite megélésének a módjára.”  Elgondolkoztat engem ez a valóságértelmezési képesség, mint kategória. Új lehetőségekkel kell élnie, dolgoznia, benne alkotni saját meggyőződése szerint? A világháló sokszerűen járja át tudatunkat, hat érzelmeinkre, informál, miközben mi ugyanezt tesszük a világgal. Informáljuk, hatunk a minket olvasók, a feltett képeinket, zenéinket érzékelők érzelmeire, tudatára. Kölcsönhatásban vagyunk egymással a twitteren, blogon, facebookon, keresőprogramokon, skype-on stb. keresztül. Megismerünk sose látott helyeket, hallgatunk sose hallott zenéket, s magunk is gazdagíthatjuk a cyber-tér javait.
Egy másik kettős felvetés: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15) „Ne csinálj magadnak faragott képet arról, ami fent van az égben.” (Kiv 20,4) A kérdés ezek után, hogy az internet vajon egyik lehetséges eszköze a jóhír megismertetésének, vagy bálvány, amely üres és lehúz? A kérdésre az indián mese válaszol. Mindenkiben két farkas lakik, s harcol egymással, meséli unokájának az öreg. S ki győz? – kérdezi a fiatal? Amelyiket táplálod – válaszolja a nagyapa. Más szavakkal egy eszköz önmagában semleges. Azt fogja végrehajtani, amit műveltetnek vele.
Egy harmadik gondolat: »Nem az a kihívás, hogy miképpen „használjuk” jól a világhálót, hanem az, hogy miként „éljünk” jól a világháló korában.« Ebben az értelemben a világháló nem új evangelizációs eszköz, hanem szövegkörnyezet, amely alkalmas arra, hogy kifejezze a kereszténység és az emberek élete közötti közöstermészetűséget. Más szavakkal: alkalmas eszköz arra, hogy rádöbbentsen, Krisztus élete és tanítása minden embernek való. Minden emberrel „közös természetű”.
Még folytatom később.
***
Ma megszületett a kis 1131. Bátyám 3. fiának első gyermeke, Emil. Isten hozta a kicsikét. Sok boldogságot és örömöt benne, neki hosszú, szép és tartalmas életet kívánok.  
***
Farsang. Vagy 10 éve történt. Téli hideg, nagy hó. Az ablakban állok. Látom, hogy egy tini korú legény a szemközti ház földszinti ablakán kidob egy üveg piát a hóba. Utóbb ő maga is megjelenik. Felkapja az üveget és balra el. Hihetőleg tiltották neki otthon, hogy szeszes italt vigyen magával a buliba.  
Összefoglaló az 1Krón 28-hoz. Dávid és a templomépítés. Újra olvassuk, hogy Dávid a harcok embere, ezért nem építheti meg az Úr templomát, csak fia, Salamon, akinek a rendelkezésére adta a nemesfémeket a szükséges mértékben, s különféle intelmekkel látta el. Úgymond: „Az ő (Salamon) királyságát megerősítem, ha odaadóan megtartja parancsaimat...” És: „Salamon, ismerd el és szolgáld atyád istenét osztatlan és odaadó szívvel, lélekkel. Ha keresed, megmutatja magát.” És még: „Az Úr nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát.” Közöm. Utóbbit tartotta Salamon. 40 évig épült a templom. Fontos még a két intelem: egész szívvel, odaadó lélekkel szolgálni, és ha keresed, megmutatja megát neked az Úr. A két intelem feltételezi és ki is egészíti egymást. Minden kor minden emberét megszólítja, minden kor minden emberének tanácsot ad Dávid kijelentése.  

Rohan az idő. Próbálom felidézni, hogy ezelőtt 42 évvel mi történt. Feleségem első ízben indult kórházba, mert szülési fájdalmak jöttek rá. Már nem emlékszem, hogy taxit kértünk, vagy villamossal indultunk neki az útnak. Alighanem az előző verziót alkalmaztuk. A Schöpf-Méreiben elég gyorsan ráébredt Sárosteleki dr arra, hogy ez a gyerek császármetszéssel fog születni.
Így is lett.
Engem szelíd határozottsággal távolítottak el a szülészet környékéről is, mondván, hogy segíteni itt nem tudok, a feleségem pedig pihenni és aludni fog a műtét után. Ez is így lett.
Reggel meglehetősen korán indultunk, én meg hazaérve a sarkon álló telefonfülkét kezdtem ostromolni, hogy egyáltalán megismerjem a tényeket.
Túl van-e a műtéten a feleségem, fiunk vagy lányunk lett-e?
Hol volt akkor még saját kocsi, saját telefon, hol az apás szülés?
Sehol.
Kb. fél tizenkettő lett, mire megtudtam: lányunk született e napon, és Éva az ő neve. Nagyon örültem, hogy minden rendben van. Becsoszogtam a kórházba. Az első babánk jó nagy volt. A zárójelentést idézem: a „császárműtét oka: relatív téraránytalanság”. Napokat, tán öt napot töltöttek kettesben a Bakáts tér melletti kórházban ők – a nők. Hazaérve azonnal lefotóztam őket. Mivel hideg tél volt, rendesen be voltak öltözve.
A kicsi pedig ettől kezdve „gyarapodott bölcsességben, korban, kedvességben Isten és az emberek előtt”.
Ma már négy gyerek mamája, legidősebbje idén lesz nagykorú.
Isten éltesse őt, aki szívünket elsőnek dobogtatta meg, és életünket elsőként gazdagította kedves létével.
Összefoglaló az 1Krón 24-hez. Dávid államszervezete. Ma közigazgatásnak mondanánk. 12x 24 000 ember állt szolgálatára. Ha jól számolom, ez évi kb. 300 000 fős tömeg. Minden törzs egy hónapot teljesített szolgálatban. Aztán tehetett, amit akart. A király felügyelőket is állított a neki fontos gazdasági területekre: így a kincstár élére, a tornyokban felhalmozott készletek gondozására, a munkára szerződöttek irányítására. A szőlőknek, olaj- és fügefáknak, nyájaknak, tevéknek, nőstény szamaraknak, kecskenyájaknak ugyancsak felügyelő rendezte az ügyeit. Sorol a szerző még néhány beosztást: fővezér, tanácsadó, gyermeknevelő. Közöm. Ábrámnak Urból való megindulásakor egyáltalán nem volt szüksége semmiféle felügyelőre, hiszen csak néhányan voltak. Az ősegyház indulásakor sem látunk munkamegosztást, noha a hit terjedése miatt meglehetősen gyorsan élni kellett a szakosodás lehetőségével. Okosan kell szervezni, mert hajlik az ember a bürokratizmusra. Ám a kellő szervezettség hiánya is rossz, mert káoszba torkollik.  

Most nem a szabályos időmértékes szövegekről akarok írni, mint egy múlt alkalommal, amikor is a Wartburg szerelő könyvből idéztem: „A fékvezetékeket légteleníteni kell”. Nem is a magyaros hatos felező ritmusról: „Nádorispán látja, Toldit a nagy fával”, hanem a közösen mondott prózáról. Pl. arról, hogy a közösen mondott imáknak viszonylag szabályos ritmusa alakul ki. Vegyük az Üdvözlégyet. Így valahogyan szól azonos metrumba zárva a közösen mondott szöveg (ez nem jelent mindig újabb lélegzetvételt, csak az együttmondást segíti). / Üdvöz légy, Mária, / malaszttal teljes / az Úr van teveled / áldott vagy te az / asszonyok között és / áldott a te méhednek / gyümölcse, Jézus/ Asszonyunk, Szűz Mária, / Istennek szent anyja, / imádkozzál érettünk / bűnösökért / most és halálunk / óráján. Ámen. / Hangzásában ez utóbbi többnyire: ammen).  Az egybetartozó részeket hozzávetőleg egyenlő hosszúságú idő alatt ejtjük ki. Ez nem vers, mégis valamiképpen az. Azért az, mert ritmusa van. Egy kivételével felező, azaz különösebb gond nélkül ketté vehető. Tetten érhető itt a magyaros verselés egyik sajátja: úgy viselkedik a szótagok ejtése, mint kocsisor a közlekedési dugóban. Sűrűsödések és ritkulások követik egymást a szövegrészekhez illeszkedve. Vannak hangsúlyos és hangsúlytalan kezdések. A „malaszttal teljes”, hangsúlyosan indul, „az Úr van teveled” hangsúlytalanul. A profán szövegek között ugyanígy találunk hangsúlytalan kezdésre példát. Ami most bevillan pl.: Babám, az (hangsúlytalan) ajtót be ne laka-told (hangsúlyos). Gábor Ignác köteteket szentelt a témának: A magyar ősi ritmus, A magyar ritmusproblémája, A magyar ritmika válaszútja címen (Fekete sas kiadó Bp, 1997.) A kötet hátulsó borítójáról idézem Babits tömör véleményét: „S hogy teljesen színt valljak, a Gábor próbasorát: »Egy némber, egy özvegy egy hősködő asszony« – egészen úgy skandálom, mint Gábor ... s biztos vagyok, hogy Arany is úgy skandálta.”
***
Mióta túl vagyok az antitest injekciókúrán (ígért egyik folyománya, a fülzúgás megszűnése) és szedek ellene pirulákat (Betagen) betegen érzem magamat. Jobban cseng a fülem, mint korábban. Olykor a kabócák lankadatlan buzgósággal húzott fűrésztelepszerű hangját hallgatom. Olykor abbamarad. Persze, a hidegfront – lehetne mondani. Persze a 68 év – szintén lehet mondani.
Összefoglaló az 1Krón 26-hoz. A kapuőrök. Szintén leviták. Őrizték a várost, őrizték a kincseket, őrizték a készleteket. Szolgálatukért kaptak a zsákmányolt javakból győztes csata után. Nem voltak kevesen. Csupán a Jordántól nyugatra eső részen 2700-an szolgáltak. Közöm. Ma van rend-őr, polgár-őr, seregben pedig külön őrezredek. Nem akarok elcsángálni a témával Adyig, Őrizem a szemedet, de a zsoltárokig igen. Pl. a 127-esben ez áll: „Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik felette.” És még: „Lelkem eseng az Úr után, jobban, mint éji őr a virradat után.” (Zs 129 De profundis, Ford. Sík S.) Az előbbit ugye a Krisztus (kell a névelő, mert jelentése a Felkent) így fejti ki: „Nélkülem semmit se tehettek.” És csakugyan, az emberek valaha tömegesen odafigyeltek az Úrra, mindent tőle reméltek, mindent hozzá viszonyítottak, saját ténykedésüket is. Az utóbbi pedig egy olyanfajta ragaszkodást foglal szavakba, amelyek e legerősebb kötődésre utalnak. Ide idézhetném még, (Jó, akkor legyen) a 42. zsoltárból egy rész: „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik, Tehozzád én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed eleiben Mikor jutok élő Isten?” A kép kifejező, a kérdés az élet minden pillanatában feltehető.  

Deskénél olvasom: „A rádióban (Bartók) a mai Stravinsky-maratoni hangversenyre próbálok odafigyelni.” S csakugyan egyik koncert követi a másikat. Nekem azonban van egy nagy szomorúságom. Van nekünk egy Rácz Aladárunk, aki Genfben ismerkedett meg Stravinskyvel. Ha azt mondom, hogy volt akkora tehetség Aladár is, mint Igor, akkor végtelenül elszomorít, hogy Stravinskyhoz képest, akinek hatalmas anyaga van a google-keresőn, Rácz Aladárnak se fantáziadús mesés szövegeit, sem varázslatos zenéjét nem találom a youtube-on.
Egyet se!
Tudni kell, hogy a jászberényi (birinyi) ember „csigányosan besélt, s ezs nagyon jól állt neki. Hozzsá tartozsott”. Mivel nekem megvolt lemezen az ő élőbeszéde, a róla szóló Kroó Gy.-könyvből ideidézem, amit lemezre mondott beszédéből megtaláltam. Igyekszem azzal az ízes akcentussal leírni, ahogyan tőle hallottam: „Ezserkilencssázstizsennégyben Genfbe mentem, ott maradtam a háború végéig. Sok híres muzsikussal ismerkedtem itt meg, többek közsött Stravinskyval. 1915-ben egy bárban játsottam. Egy ízsben megjelent itt Ernest Ansermé (Ansermet), a híres karmester, másodmagával. Leültek egy sarokba. Kisvártatva magáhozs intett Ansermé és kérdezste: Játshatnék-e egy sólót csimbalomra? Mondom: Ezs sinte lehetetlen, olyan nagy a lárma. Ansermet azs igazsgató által csendet teremtett. Én meg elkezsdtem játsani egy serb kólót. A csimbalom előtt ugrált egy fiatalember, Ansermet társa. Monoklit viselt, piros nyakkendőt, zsöld mellényt, és igen sűk ruhában fesengett. Stravinsky volt. Azzsal birkózsott, hogy sűk kabátjából kihúzzsa a madsettát, és jegyzsetet írjon rá. Én, mint afféle öntelt legény, tetőtől talpig lekicsinylőleg végigmértem, és azst gondoltam magamban: »Amit én játsom, ast ugyan nem fogod leírni!« Csakugyan: rövidesen abbahagyta a jegyzsetelést.” A történet folytatódik.
Ami itt a lényeg. Egy cimbalmos-zseni, aki számtalan újítást hajtott végre mind a hangszerén, mind az ütőkön, ütéstechnikán, s aki a Zeneakadémia tanára volt, akit a legrangosabb hangversenytermek próbáltak egy-egy koncertre leszerződtetni, aki a klasszikusokat átírta cimbalomra, aki maga is termékeny zeneszerző volt... hogy a csodába lehet, hogy az interneten úgyszólván meg sem említtetik, legalábbis muzsikálása. Lemezfelvételei teljesen hiányoznak a youtube-ról.
Mivel én nem értek a technikához, nem vállalhatom eme a nagy művész hanglemezeinek bemutatását, felpakolását az internetre.
El nem képzelem, hogy szerzői jogvédelem akadályozza meg, hogy zenéi felkerüljenek a hálóra. Persze nem ismerem az idevonatkozó procedúrát.  
De azt sehogy se tudom elfogadni, hogy feledésbe merüljön a zene iránt érdeklődők érdeklődése ellenére ez a nemzetközi hírű mester.
SEGÍTSETEK! Help! Hilfe!
Összefoglaló az 1Krón 25-höz. A fejezet sorolja Dávid papi szolgálatát segítő énekeseket. Soukat név szerint, de mivel ők is tömegesen voltak, legtöbbjüket névtelenül. Sokan énekeltek, de akadtak, akik „citerával és zengő muzsikával”, hárfával, harsonával és cimbalommal kísérték az énekelt imákat. Gondolom zsoltárokat, vagy zsoltárokat is. Közöm. Gondolom, azok a zenészek jól éltek, szolgálatukat megfizették. Ma Magyarországon ez kevéssé áll. A karnagyok még csak-csak, a kántorok is kapnak fizetést, de az egyházi énekkarok tagjai nem. Talán a zenekari tagok se. Munkájuk önkéntes. Mivel magam is megjártam néhány kórust, egyszer egy karnagyot megkérdeztem, hogy bírja idegileg a kóruslétszám esetlegességét, kiszámíthatatlanságát. Mosolyogva felelte: Negyedórával misekezdet előtt körbenézek, kik jöttek el, hányan jöttek énekelni. Ehhez szabom a választott liturgikus művek nehézségi fokát. A hozott anyagból kell dolgoznom – mondta. Én meg hozzáteszem: a kórusoknak folyamatosan változik a taglétszáma, ingadozik a minősége.      

A Duna tévén kéthetente jelentkezik Incze Zsuzsa műsora, a Csellengők. Meglehetősen régen indult, ha arra gondolok, hogy több mint 610 adást ért meg eddig. Mert csellengők vannak, emberek eltűnnek, elvesznek, szem elől vesznek, elkallódnak, erőszakosság áldozataivá válnak. Eltűnik a csecsemő, mert fel akarja fedezni az érdekes világot, eltűnik az aggastyán, mert érelmeszesedése következtében fogalma sincs ki ő és merre van hazája. Eltűnnek, akik tervezetten,, de titokban sorsot és/vagy országot akarnak változtatni. Nyoma vész azoknak is, akiket stricik, bűnszövetkezetek rabolnak el.
Egyszer az örvendetes olvasó titkáról kellett elmélkednünk „akit te szent szűz a templomban megtaláltál”. A történet ismerős lehet. A 12 éves Jézus nem zarándokol haza rokonaival, hanem beszédbe elegyedik a templom levitáival, papjaival. Három napot tölt Jeruzsálemben. Ugyanennyi ideig keresik szülei. Mária megjegyzi: „Miért tetted ezt velünk, fiam. Atyád és én három napja bánkódva keresünk.” Akkor próbáltuk kifejteni, hogy Zsuzsa csecsemő volt, amikor a keszthelyi strandon elaludt az árnyékban. Mi felpattantunk, hogy ebéd után nézzünk. Közben a gyerek felébredt, és elindult a zsúfolásig megtelt strandon. Ő keresett minket, mi őt, bánkódva, s elképzelve, hogy megölték, belefulladt a Balatonba, emberrablók karmaiba került, ki tudja, most merre jár. Mindenesetre jó 10 perc múlva megtaláltam. Húúú! – mondom 39 év távlatából visszaemlékezve. De húgomat is emlegethetném, akit sétáltattunk néhányan testvérei. Ám vándorcirkusz vonult át Kelenföldön. Mi utána eredtünk a tarka látnivalónak, ő pedig nem tudott lépést tartani velünk. Hogy hová lett, sose tudtuk meg. Anyánk elrohant a helyi rendőrörsre, ahol békésen üldögélt az egyedül közlekedni még alig tudó lányka.
Tegnap meg unokánk keresett más útvonalat haza az iskolából, merthogy egy átjáróház korábban olyan büdös cigarettaszagú volt, hogy megpróbálta kikerülni. telefon jobbra-balra, utóbb a rendőrségre. Merthogy a gyerek eltévedt, s közel két óráig kereste az utat hazafelé. Deo gratias, megtalálta. Végül is e gyerek érvei elfogadhatók. Nem tudhatta, hogy ekkora árat fizet azért, hogy a cigiszag kellemetlenségét elkerülje. Nekünk, a nagyszülők szívéről is nagy kő esett le, mert természetesen csupa kellemetlen mellékgondolatunk támadt. Megérne egy kikérdezést, hogy az értesült rokonok, ki mindenkinek a közbenjárásáért imádkoztak, hogy baj nélkül ússza meg a gyerek az őt ért kalamitást.
Összefoglaló az 1Krón 24-hez. A Krónikák első könyve emléket állít Áron fiainak, akik papi szolgálatot láttak el és tisztviselők voltak. Hogy kiből mi lett, sorshúzás döntötte el. Elég nagy sokaságot alkottak, huszonnégy osztályba sorolja őket a szerző. Közöm. Hogy ki volt Jehoraib, Jedaja, Harim, Szeorim, stb. fogalmam sincs. csupán az analógia kedvéért említem meg, hogy Rómában járva a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika belső terében magam is láttam a valaha létező pápák arcképét. A mozaik minden pápának a nevét szerepelteti, s arcképét. Hogy miféle ihlet folytán rakták ki a különféle s a művész által aligha ismert arcokat, arról ugyancsak nem sok elképzelésem van. Mert igaz, hogy Szent péter leveleket hagyott hátra, s viselt dolgai megismerhetők az Újszövetségből, de Linus (rabszolga volt? ...mintha), Cletos, I. Clemens, St. Evaristos, I. Szt. Sándor, I. Szent Sixtus, St. Telesphoros és még vagy 3000 pápa ki volt, alig némelyikükről tudok valamit. Pedig a maguk korában mind az ó-, mind ószövetségiek „valakik” voltak. Így valahogy múlik el a világ dicsősége. Ma is vannak azért próbálkozások. Kinek csak egy papírdarab igazolja kiválóságát, kinek márványtábla. Földi emlékezetük mindazonáltal a felsoroltakéhoz hasonlóvá lesz.  

Belekóstoltam Márquez Száz év magány c. regényébe. Meg kell vallanom, hogy hangvétele nem áll közel hozzám. Azt látom, hogy sokrétűen nyúl a valósághoz. Ide két dologért citálom. Az egyik: vagy világszerte (pl. Dél-Amerika) ismert a soha el nem mesélt mese, melynek idegesítően visszatérő kérdése: Meséljek a zölddisznóról?; vagy (nem néztem utána) a fordító kínjában a nálunk ismert fordulatokat idézi, hogy értsük a lényeget. Amiért belebújtam a képernyőbe (MEK pdf) egy kép, amelyet felidézek, s amely eleve ismertté tette a könyvet.
Viszonylag az elején olvasom: „Aureliano egy napon a kis üllőt kereste, amin a fémeket szokta kalapálni, és nem jutott eszébe a neve. Aureliano felírta egy kis papírdarabra, és gumiarábikummal a kis üllő aljára ragasztotta: üllő. Így aztán biztos volt benne, hogy nem fogja többé elfelejteni.”  (A településen titokzatos kór terjed, egyre többen emlékezetüket vesztik, s kiesnek az időből...) „Oda, ahol az út a faluba ért, táblákat állítottak ezzel a felirattal: Macondo. A falu főutcáján pedig egy nagyobbat: VAN ISTEN.”
Igen. Először a nevek esnek ki tudatunkból.  Azt hiszem, nemrég megírtam, mindenesetre feleségemnek elmondtam, hogy van egy tévéfigura, akinek a neve most nem ugrik be, de nagyon hasonlít egy másikra... akinek szintén nem jut eszembe a neve. A memóriazavarról sok vicc tanúskodik: A bor 3 dologra jó, emlékezet kihagyás ellen, a másik kettőt elfelejtettem. Vagy: Barátom, elmentem az orvoshoz, mert romlik a memóriám, s csodát tett velem. Mindjárt eszembe jut a neve. Illetve, majd segít az asszony. De mondd csak, mi is az a virág, ami lila és tavasszal nyílik. Az az ibolya. Igen, az. Ibolya, hogy is hívják az orvost, aki megjavította a memóriámat? Vagy A tanú c. filmben: „- Mióta van memóriazavara? - Mit mióta?” Vagy: János bácsi pontosan emlékezik rá, hogy 1918. jan. 8-án du. 2-kor mi történt. Csak arra nem, hogy ezelőtt 5 perccel mesélte el utoljára.
Sokat segít a google, mert utána lehet keresni mindenfélének, ami szöveg. Már a zenékkel, művészeti alkotásokkal nagyobb a gond. Sokukat ugyan utóbb megtaláltam, de nem mindet. Megtaláltam pl. azt az Elvis Presley-számot, amely szalagos magnónk első száma volt. Akiknek elég hosszú a szakálluk, azok emlékeznek rá, hogy egymástól vettünk át mindenféle számot, és többnyire nem mellékeltünk címlistát az egyes felvételekhez, annál is inkább, mivel számos esetben töröltük, hogy helyette más zenéket másoljunk magnóra. Amit megtaláltam – s valóban ezzel indult az első Presley-szalag – egy ritkábban hallott zene, melynek a címe: I Need Your Love Tonight. Most már azonnal megtalálom a youtube-on. Mambo-magnónk volt. A legeslegelső szalag legelső száma pedig, amelynek hallgatása évekig örömre hangolt: The Shadows, Apache.
Ám keresgethetek életem végéig, mindennek nem fogok a nyomára bukkanni. Pl. nincs totál-fotófelvétel a kelenföldi Albert u. 139-ről, melyet lebontottak a ltp. építésekor, s amelyről egy képről tudtam, de az elkallódott.
Memóriánk többféle okból lanyhulhat (baleset, Alzheimer-kór, demencia, vagy mert nem élesítjük mindenféle agytornákkal emlékezetünket).
Összefoglaló az 1Krón 22-höz. Olvastuk, itt is az áll, hogy Dávid a sok vérontás, harc miatt nem építhet templomot az Úrnak. De Fia, aki a béke embere lesz, Salamon (Vö. shalom = béke) tehát Dávidtól megörökli a tervet, 100 000 arany talentumot, 1mó ezüst talentumot, bronzot, köveket, fákat, ácsokat kőműveseket, művészeket, s rá hárul a templomépítés feladata. Közöm. Vérontásból ma sincs hiány, a XXI. század első évtizedeiben. Állandósult a konfliktus a Közel-Keleten Szíriában, Afganisztánban, Irakban, stb. Ferenc pápa végtelen egyszerű és talán ettől hatásos figyelmeztetése, amit a közeli napokban tett, így szól: Győzelem és vereség, mindkét szó rossz. A jó szó a béke. Ez pedig csak párbeszéd útján valósítható meg. Hozzáfűzöm: A győztesek lelkiismerete mocskos lehet, a vesztesek emberi méltósága pedig megtépázott. Kinek jó ez: Cui prodest? Kinek az érdeke? Minek szülni, ha a nők sokaságát megbecsetelenítik, a férfiak pedig egymást irtják? Normálisak vagyunk?     

A „gonosz álmok futottak és minden éji képzelet”, a sötétben jól világító digitális órára harmadjára ráekintve felkeltem, mert „osso”-t, azaz 05.50-et mutatott. Gyors osonás, ide-oda, egy tejeskávé, majd le a kocsihoz –6 fokban ablakot vakarni, mert a jég keményen megülte őket. Az első 100 m megtétele szörnyű volt a hajnali sötétségben. Hiába vakartam tisztára a szélvédőt, visszatelepedett rá a hajnali zegernyés párásság (zegernye = zimankó, havas idő; zimankó = havas hideg idő). Letekertem résre az ablakot, hogy lássam, balról mi várható, s reflektorra kapcsoltam, hogy lássam, bandukol-e előttem valaki az inkább sötét, mint virradati félhomályban. Szemben gyönyörű látvány fogadott. A Hármashatár-hegy tetejét megülte a kisebbik világító. Szokatlanul nagy volt a hold. Eszembe jutott, hogy bezzeg nincs nálam a kamerám. Aztán az is, hogy bezzeg nincs értelme az internetre feltett 100 000 után még egy képet készíteni a földközeli holdról, amely a légrétegek törése folytán nagyobbnak látszik, mint egyébkor. Szép volt, bevéstem emlékezetembe, és kész. Ó, láttam én már a holdat akkorának mutató képet, hogy mérete meghaladta az emeletes házakét, amik mögé volt applikálva. Gondolom, segített a fotoshop, mely a halszemoptikával kiegészítve minden nehézséget áthidal. Utóbbi nem áll hozzám közel. Egy képre teszi azt, aminek nem volna szabad egy képen látszania. Kiteríti a tájat, mint a térképész a földgömböt – egy papír síkjára.
Nos, azért keltem korán, hogy vért vetessek a Szent Margit-Kórházban. Ez kontroll vérem hígítása miatt. Elég hamar végeztem. Akartam mondani a Tau-keresztet viselő laboránsnőnek, de végül nem tettem, hogy aszondja: „Drága, tegnap voltam itt (dec. 18.), és már megint itt vagyok (febr. 5. – ugye). Nincs ebben tévedés, pontosan így érzem.” Ennyire felgyorsult a szubjektív időm, merthogy a kronosz nem változott. Egyenletes ketyegéssel teríti mögém a jövő felől múltamba a másodperceket.                
Közben reggel lett. Kocsiba be. Hazafelé ugyanolyan nagynak láttam a nagyobbik világítót, mint a holdat. Csak míg amaz nyugaton tűnt el a szemünk elől, emez keleten „kelt fel”, hogy ne mondjam, fordult alá a föld, hogy mi is láthassuk közel fél napig.
Mert az idő egy idő óta idióta: Egyik nap borús, a következőn napsütétes, majd kezdődik a sorozat elölről.
Most is így van. Ma tehát a napsütésen a sor. Thonet-fogasunk árnyéka is igazolhatja.
Összefoglaló az 1Krón 21-hez. Dávidot hiúsága arra indította, hogy számba vegye hatalmát. Mivel a hatalom nem a lovak erejében van, s nem is saját érdeme, hanem az Úrtól kapott mindent, ez a tette utálatosnak számított az Úr szemében, s hiába számol 1 100 000 kardforgatót, prófétája által megüzeni az Úr, hogy tettéért Dávid megfizet: vagy 3 évi éhínséggel, vagy 3 hónapig az ellenség gyötri népét, vagy 3 napig pestis dühöng körükben. Dávid utóbbit „választotta”. Már-már Jeruzsálemet is a pestis veszélyeztette, de Dávid látja, hogy az Úr angyala kardját visszafogja az Isten. Így is 70 000 zsidó esett áldozatul a járványnak. Dávid magába száll. Jeruzsálemben megveszi Ornan földjét árában, 600 aranysékelért, s áldozatot mutat be rajta, oltárt emelve az Úrnak. Azért tette ezt, mert félt felmenni Gibeon magaslatára, ahol a Mózes oltára állt.
Közöm.
Van közöm hozzá, mi az, hogy van. Van nekem egy blogom, mellette egy mutató, mely kérésre megmutatja, hány látogatóm volt az nap, abban a hónapban stb. Van aztán egy google-kereső, amelybe saját nevem idézőjelek közötti beverése után azt mutatja, hogy miféle anyagokkal szerepelek a hálón. Miféle szövegek utalnak sajátomra, miféle képeket fémjelez az internet az én nevemmel. Ezeknek az adatoknak a nézegetése merő hiúság. Mert van abban valami gondviselésszerű, hogy akiknek szükségük van rá, azok rátalálnak anyagaimra, a többieket pedig nem érdekli. Mit foglalkozom én a számokkal?
Azzal szoktam magamat mentegetni, hogy minden előadó látja közönségét, leszámolhatja, hányan aludtak el előadása közben, érzékelheti, hogy csillognak-e a szemek, az ő páratlan fontosságú szövegét hallgatván. Ám az író ember a sötétbe lő. Fogalma sincs, célzás nélküli patronja, lövedéke kiket talál meg, s hogyan hat rájuk: Feldobja vagy menekülésre készteti-e őket az általa keltett nagy „durranás”.         

A meghökkentés a humor leggyakoribb módja. Szövegek nem remélt folytatással. A velük való megismerkedésem sorrendjében idézek néhányat.
Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc.
A másik ilyesmi: Az egypúpú tevét az különbözteti meg a kétpúpútól ... aki akarja.
Harmadikába a minap botlottam bele a FB-on. Így szól: „A legújabban közzétett amerikai kutatások azt a megdöbbentő és egyben félelmetes tényt igazolják, hogy tíz emberből nyolc ... az kettő.”
Van, aki tagadja eme kifacsart, majd egymáshoz ragasztott mondatoknak a létjogosultságát, azzal érvelve, hogy – bár Karinthy humorügyben nem ismer tréfát –,  ezek e tréfák nem ismerik a humort. Szerintem utóbbi nem áll. A humoros szövegek jórészt éppen a meghökkentésből állanak. Olyan folytatásuk van, amelyek nem következnek az előzményekből.
Képi megfelelőjük is akad. Mindenki találkozott eligazító térképpel, amelyen megtalálja saját tartózkodási helyét, a térkép helyét, és kedvére választhat a mutatott útvonalak közül neki megfelelőt.  Az egyik digestben találkoztam egy ábrával, mely alatt ez a szöveg olvasható: Ön most itt áll. A képen fehér hómező, közepén a leszúrt tábla az kép alatt olvasható felirattal, előtte egy töprengő ember. Magyarázzam? Épp az a baj az emberrel, hogy ott áll. A tábla éppolyan fehér, mint a látott végtelen táj. 
***
Tegnap egyik Ági posztjában szerepel a midőn szó. A régies szót ízlelgetve elhatároztam, hogy ebben e stílusban fogalmazom meg, hogy fél napig szünetelt a ház fűtése és melegvíz-szolgáltatása kazánhiba miatt. Ilyesvalamit írtam: „Midőn írásodat olvastam, egyre inkább éreztem, hogy hűl a lakás. Ez kb. du. 4-kor esett. Most este 10 van, sőt annak is föle. Tapasztalám, hogy lakásunk kezdé a turistaházak hívességét fölvenni, merthogy hűlő betonfalai áraszták az hideget. Ám ekkoron a felmenő stranghoz lépvén csaknem felszisszenék észlelvén a cső forróságát. Lám, mely ügen ki valánk szolgáltatva a főtávnak. Hála Istennek, csupán hatodfél órákig.”
Összefoglaló az 1Krón 20-hoz. Dávid serege elpusztította az ammoniták területét. A király koronáját, mely egy talentumot ért és drágakövekkel volt ékes Dávid saját fejére tette. Az ammonitákat rabszolgaként fűrészhez, csákányhoz, fejszéhez állította. Megverte szokás szerint a filiszteusokat is. Egy 6x4=24 ujjú ember gúnyolta Izraelt. Jonatán megölte. Közöm. Amit a Királyok könyvében olvashattuk, a Krónikák könyve újra előadja, immár történelmi távlatokból visszanézve a korábbi eseményekre. Innen a történetek ismétlődése, innen hogy egyes részletek eltérnek egymástól. Mégis inkább azt mondhatjuk, a Krónikák könyve részletesebben hoz egy-egy eseményt. Majd látjuk, hogy további ismétlődéseket hoznak a következő könyvek is. Hogy a te koronádat a fejemre teszem, az a te megalázásodról szól. Kicsiben így van ez ma is. Az örökzöld kérdések egyike, hogy ki viseli a kalapot? Ki a papucs otthon?

Uncsikáinkat utolérte az influenza. Bp-en kettőt, Mmagyaóváron egyet. Reggel felhívtuk Elvirát, hogy jó-e, ha felmegyünk hozzájuk, vagy ellenkezőleg. Jó lenne, de rosszabbul érzi magát Levi, megmutatja az orvosnak így Elvira. Ismerem Levit annyira, hogy amikor azt mondja, hogy kidőltem, akkor elhagyja ereje. Amikor azt mondja, hogy beteg vagyok, akkor csakugyan beteg. Mivel arra jártunk, tettünk egy kísérletet a találkozásra. Éppen akkor érkeztünk a „beteg gyerekrendelőhöz” (sic!), amikor kifelé jöttek a dokitól. Levi nagyon megörült Tücsinagyinak, én is elduruzsoltam szokásos mondókámat, hogy „Levente, nagyon szeret téged a nagypapa”. Magamhoz öleltem. Látszott az öröm a kis fején. Muszáj volt a feje búbját megpuszilni. Valami kis hőemelkedése lehetett még. Hála Istennek, a doki szerint már kutya baja sincs. A kis drága egy brontoszaurusz matricát zsákmányolt (kapott) a doktor bácsitól. (Most bácsi rendelt.) A kisebb, Domonkos is felismert visszamosolygott, amikor felfedezte, hogy mi is ott vagyunk.
Ők azután sétálni mentek, mi meg a felnőtt rendelésre, laboreredményt bemutatni. Levente szokása szerint potyázott Domi babakocsija álló részén. Még mindig a kezében szorongatta a brontoszauruszos képet, nem vált volna meg tőle semmi pénzért, pedig biztattam, hogy tegye valamelyik zsebébe a sok közül. Nem számoltam vele, hogy a birtoklás öröme felülírja benne a praktikumot.
Mivel a hírek szerint ez a mostani influenzajárvány elsősorban a gyermekeket és fiatal felnőtteket támadja, különösebben nem tartottunk a fertőzés veszélyétől. Hazajőve azért mindenesetre kezet mostunk, hátha már nem a meglett felnőtt kategóriába tartozunk, hanem a második gyermekkorba, vagy a vírusok eltévesztik a házszámot, és fiatal felnőtteknek vélnek minket.
Rövidre sikerült a találkozásunk, mert Domi kezdett éhes lenni. Azért Levente rövid időre beült az autónkba és érdeklődött, hogy mi micsoda. A kedvéért elindítottam az ablaktörlőt.
Összefoglaló az 1Krón 19-hez. Dávid barátsága jeléül két követet küld az amoniták királyához Hanunhoz. Ám amannak tanácsadói meggyanúsították a követeket azt feltételezve, hogy kémek. Félmeztelenül bocsátották vissza a követeket. Az ammoniták érezték, hogy baj lesz ebből. Felfogadtak 32 000 harci szekeret, s nagy sereggel vonultak Izrael elé. Korábbról ismert ez a csata. Az ammoniták és a velük szövetkezett arámok két oldalról fogták körül a zsidókat. Joáb maga mellé vette a legkiválóbb harcosokat, a többit, a sokaságot az arámok ellen küldte. Abban maradt Abisájjal, hogy ha a szükség úgy hozza, egymás segítségére lehessenek. Joáb megfutamította az ammoniktákat. Ezt látva az arámok is menekülőre fogták. Utóbb aztán az arámok még egyszer megkísérelték Dávid hatalmát megtörni. Seregüket azonban Dávid megverte, hétezer harci szekeret foglaltak le és negyvenezer gyalogost kaszaboltak le. Hadadezer, az arámok vezére békét kötött, ami egyet jelentett a meghódolással. Közöm. Egy jó szándékú látogatásból ma is lehet bajt keverni. Tegnap Angela Merkelt fogadta OV. A HVG címe egyértelmű: „Megszámoltuk, hány tockost kapott Orbán Merkeltől”. Szokásomtól eltérően visszakérdeztem: Azt is megszámoltátok, hogy hány ügyben nem kapott tockost? Vagy csak a véleményeltéréseket. Úgy gondolom, hogy ez a találkozó a lehető legjobban sikerült. Nem gondolnám, hogy barátságtalan húzásokra is sor kerülhetett, s a találkozó folytán a két ország kapcsolata megromlott volna. Épp ellenkezőleg. A hadakozás elkerülését célként fogalmazta meg a két vezető az ukrán békétlenségek kapcsán.