Mickey webnaplója

A múlt héten a Csobánka térre úgy érkeztem néhány könyvvel, hogy ameddig feleség a labort keresi fel egy vérvétel erejéig, addig magam a könyvmegálló kötetei között szöszmötöljek, és keressek az ott hagyott komoly könyvekért cserébe valamit, amiben fantáziát látok. Két mesekönyvet választottam, hogy ha engem egyáltalán nem is érdekel, unokáimnak felolvassam, akik közben a képeket nézegetik.
Úgy látszik, a második gyerekkorba érkeztem, mert a Babar otthon c. kötetkét kinyitva engem se a szövegek kötöttek le, hanem a színes illusztrációk, amelyek elégségesek arra, hogy a gyerekek fantáziáját eltapossák, s eléjük adják azt a képi megfogalmazást, amelyet különben ki-ki a maga fantáziája szerint alakít ki. (A mesekönyveknek nem szabadna képeket közölni, mert a szövegeket egyetlen értelmezési tartományba tereli. Igaz, hogy akkor az alig füzetnyi tartalmat nem lehetne keménytáblás könyvként drágán forgalmazni.)
De most nem a könyvkiadás visszásságairól szeretnék értekezni, csak napjaim egyik apró epizódjáról. Történt pedig, hogy a könyvet kinyitottam mindjárt a második oldalon. Ott a lap közepén öregbetűkkel erre a szövegre akadtam: „Felpattant kerékpárjára és teljes gőzzel karikázott a palota felé.” Alatta a rajz. Csakugyan a zöldruhás Babar maga alá rendeli a kerékpárt, és jócskán takarja is a kétkerekűt hatalmas maga-magával.
Elképzeltem, hogy a képet látva muszáj érdeklődő unokáimnak azt a meghökkentő mondatot megfogalmazni, amit a szöveg és a hozzá tartozó kép sugall. Valahogy így: „Babar felpattant kerékpárjára hatalmas valagával, és teljes gőzzel karikázott a palota felé.”
Lehet, hogy megőrültem egy pillanatra, de ettől a közönséges és szerintem találó megfogalmazástól úgy elkezdtem röhögni, hogy nem tudtam megszólalni. Tücsi a konyhában főzött, s csak arra lett figyelmes, hogy felnyerítek, majd próbálok neki valamit mondani. De a röhögéstől többszöri eredménytelen nekifohászkodás után sem voltam képes körülbelül három percig értésére adni rendetlen örömöm forrását. Amikor végre sikerült úrrá lennem fel-feltörő kacagásomon, s annyira megfékeztem, kinyögtem: Képzeletemben megjelent, hogy valamelyik kis uncsika a térdemen ül, komoly képpel lesi, hogy mi történik ezzel a zöldséges elefánttal, idétlen nagyapja pedig – lehetőleg komoly képpel – ezt az őrült szöveget nyomja, amit nem ismételek meg itt.
Olyasfajta fuldokló nevetés kerített hatalmába, mint amilyen a 33-as villamoson jött rám a hetvenes években az Árpád-híd közepén, Karinthy Csodapókját olvasgatva. Egyszer csak muszáj voltam becsukni a könyvet, hogy kibírjam botrányos hahotázás nélkül a következő megállóig, ahol igen iparkodtam a leszállással, még mielőtt fölrobban a fejem.
Összefoglaló az 1Krón 18-hoz. Dávid többször megveri a filiszteusokat, elfoglalja Gátot, Moábot, legyőzi Hadadezert, kiterjeszti hatalmát az Eufráteszig. Zsákmányolt 1000 harci szekeret, 7000 szekérharcost, 20 000 gyalogost. A lovak inait elvágatja. Az areámokat is megveri, 22 000 embert ölnek meg. Begyűjti aranypajzsaikat és sok bronzot. Hamat királya behódol, aranyat visz neki és adózik. Adóznak a moabiták, amelekiták, edomiták, ammoniták is. Az edomitákat (18 000 embert) szolgája, Abisáj győzi le. Dávid fővezére Joáb volt. Közöm. Minden emberben él a vágy, hogy a többi fölé kerekedjen. Ez volna a létért való küzdelem? A természetes kiválasztódás. A hadd hulljon a férgese? Ez a birodalmak törekvése mind a mai napig. Pedig Krisztussal visszájára fordul a dolog. Krisztus-király nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon. Máté írja: Isten fölkelti a napját a jókra és gonoszokra egyaránt. Mert ő béketűrő, és azt akarja, hogy mindenki felismerje, és elnyerje az örök életet. Krisztus egész életével, halálával és feltámadásával ezt reprezentálja, és éli meg. Mindenkit szeret és vonz.   

Felkérésre összefoglaltam, most veletek is megosztom, miért irkálok.
Höhöhö. Ha írásra nem is, de macskakaparásra 1953 óta kényszerülök. „Fiacskám a szép kezedbe fogd a tollszárat.” Írd le ötször apádnak és anyádnak karácsonyi feladatul: MINDEN BETŰT ISMEREK. És tényleg. Mások késztettek tehát írásra és nem követhettem természetes hajlamomat. Született balkezes vagyok.
Késztetést sokáig semmire nem éreztem. Ám gimiben elkaptam egy témát, amikor valamiért mindenki mellébeszélt a témafeldolgozás alkalmával. Fel kellett olvasnom, mi lett volna a helyes irodalmi kifejtés. Felolvastam.
Megírtam érettségi alkalmával az évfolyam legjobb értekezését. Nem én találtam ki, hanem magyartanárom adta tudomásomra.  Ezek egyfajta irányultság jelei. Na, persze. Apai nagyapám kapásból lediktálta apámnak házi dolgozatát németül. S jó lett. A módszert magyar nyelven én is gyakoroltam, ha a gyerekeim elfelejtették megírni házi fogalmazásukat. Alig tudtam angolul, de gyerekemnek segítve olyan magyarsággal készült el a fordítása, hogy a tanárja nem győzte dicsérni.
Ez nem érdem, hanem hajlam. Nem is azért említem, hogy vállon veregessem magamat, hanem azért, mert a kérdésre akartam válaszolni: Mi késztetett az írásra? Az is oka a késztetésnek, hogy egyházi köröknek készülő lapokba írtam, s 2000-ben felkérést kaptam egy jubileumi album szócikkeinek megírására, melyről sokak pozitív véleménye jutott fülembe. „Te meghatározott hangot képviselsz az újságírásban”. Na, jó: hangocskát. Egyszer egy határon túli magyar lapban felfedeztem idegen névaláírás fölött egyik tanulmányomat, csaknem szóról szóra. Másik írásomat franciára fordította valaki, anélkül hogy kértem volna. Kell ennél nagyobb elismerés?
Most kicsit visszafelé megyek. Szerettem az ÉS-t olvasni. Különösen a rövid poénos cikkeket. Szerettem Karinthy krokijait olvasni. Hatottak rám. A 80-as években az ÉS-t olvasva rájöttem, bármikor tudnék ilyesmiket írni.
Arra is rájöttem, hogy a rövid, könnyed hangvételű, humoros, csattanós megfogalmazások állnak hozzám közel. Ezeket az újabb adalékokat sem tekintem érdemnek, hanem adottságnak.
Kicsit válaszoltam már arra is, hogy miféle dolgokat írok. Olyasmiket, amik mögé tudok állni, amikről véleményem van.
Megírtam Füveskönyv c. összeállításomat, viccek gyűjteményét, készült egy kötet Közröhejes történetek címen, egy 111 oldalas könyv a bibliai hegyi beszéd 111 mondtáról. Számos esszé, recenzió, paródia, vers, Életem évenként eladdig, míg elérkeztem 2006-hoz, amikortól csaknem naponta írtam egy-egy posztot blogomba. Mivel posztjaim száma meghaladja a 3500-at, azt hiszem jogos, hogy az újabb éveket ne ragozzam jobban a kelleténél, hiszen másról sem szólnak bejegyzéseim, mint hétköznapjaimról, ünnepnapjaimról, életemről. összeraktam Ferenc pápa szűk körben elmondott beszédeit. Mindezek kéziratok maradtak.
A közhely úgy szól: Megkérdezik a sziklamászót, hogy miért kísérti az Istent, miért mászik fel azokra a bolond sziklákra? Hiszen nem természetes, hogy az ember függőleges köveken lógaszkodjon, ott étkezzen, s ha kell, aludjon. A sziklamászó lakonikus válasza: Mert vannak sziklás hegyek. Valamiféle mappákba rendezett fájlokat írtam azelőtt is, hogy megjelent volna ez az internetes műfaj. De ahogyan lehetőség nyílt rá, hogy mai szlenggel éljek: azonnal rácuppantam, és éltem a lehetőséggel. A freeblog elhalása után átpártoltam a blog.hu-ra. (emmausz.blog.hu)
Saját blogom esélyt ad rá, hogy közzétegyem gondolataimat mindama dolgokról, amelyek foglalkoztatnak. Az önkifejezés lehetősége ez, hasznos eszköze. Ha Madách Az ember tragédiájában kiírta magából valamennyi problémáját, én a blogomban teszem ezt, mégpedig az esélytelenek nyugalmával. Nemrég kaptam egy figyelmeztetést, amelynek az a lényege, hogy értékes gondolatokat töltök egy üres vödörbe, ahonnan azonnal eltűnik a beleöntött tartalom. Lehet.
Örülök neki, hogy van blogom. Ez még akkor is így van, ha tudom: alacsony a látogatottsága, csak keveseknek segít élni. De hát, ha egyszer ekkora a hatásköröm? Továbbá örülök a blognak, annak ellenére, hogy jól tudom, e műfaj divatja hanyatlóban van, egyre kevesebben írnak, olvasnak blogot. 
Ameddig tehetem, folytatom.  

Kétharmados létszámmal folyt a mise. Kerestem az okát. Persze, az influenza-járvány tartja távol a lázasakat az istentisztelettől. Fiunk meséli, hogy rajta kívül mindenki lázas a családban, s kölcsönveszi a 3 éves Levi szavajárását: „Én még bírom!” Levi persze a kergetődzésre, fogócskázásra alkalmazza, jót mosolyogva rajta, amikor öregapja, öreganyja már „kidőlt”.
Most mégse ezt a fonalat folytatom, hanem egy egészen másikat. Azt, hogy kitől mit tanultam az életvezetésem kialakításához, formálásához? A feladat nagy, nem igazán posztra való.  Mindennek a terjedő influenzajárvány az oka.
Anyámtól pl. ezt tanultam: Influenzajárvány? Hú. Tapasztalhattad, a rádió (hol volt akkor még a tévé!) minden télen bemondja, hogy influenzajárvány dönti le az embereket sorra a lábukról, s mi még élünk. Ha influenzajárvány van, majd elmúlik.
S most jöjjön néhány kiragadott példa kapásból.
Gyökér (tanárom volt): A savanyú almát is meg kell enni.
Karinthy: Humorügyben nem ismerek tréfát.
Lángné: Az intelligencia több, mint agyi befogadó kapacitás. Az alkalmazás rugalmas volta éppúgy hozzátartozik, mint a lexikális tudás.
Apánktól: Bolond lukbú bolond szél fú!
Kennedy elnök: Ne azt nézd, mit ad neked a haza, hanem azt, hogy mit adhatsz te a hazának.
Valakitől: A zseniknek éppúgy keserves az életük, mint az együgyűeknek. Az emberek zöme nem érti meg őket.
Szt. Ágostontól: Ama, et fac quod vis! Azaz: szeress és tégy, amit akarsz.
Egy latinos műveltségű öregembertől: Hodie mihi cras tibi. Ma nekem, holnap neked.
A Mestertől: A kő, amit az építők elvetettek, szegletkővé lett. Akire e kő esik, összezúzza magát, akire pedig ráesik, azt agyonzúzza.
A zsoltárostól: A mérőzsinór értékes részt juttatott nekem. És még: Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt.
Főnökömtől: a cikk akkor jó, ha „kötnek” benne a mondatok.
Czakó Gábortól: Cikkedet a vonaton olvassa valaki. Nem tudod pótlólag elmondani, mit hogy kell értenie. Ott se vagy.
VP: Isten éltessen, amíg használni tud valamire.
Lakatos: Miért menjek el az ő temetésére, ő se jön el az enyémre.
Magamtól: Ne fogadj el mástól tanácsot. Tőlem se. Ezt se. J
***
FINTOR
Muszáj leírnom. Youtube-on nézem, hallgatom a nagy showman, Paul McCrtney műsorát. Régi és újdalokat szed elő tarsolyából. Az újak is legalább 25 évesek. A kép alján google-hirdetés: „Gyakori éjszakai vizelés, gyenge vízsugár? Ez jóindulatú prosztata megnagyobbodásra utalhat.”
Naná. Akiben McCartney zenéje hatalmas reminiszcenciákat ébreszt, azt koránál fogva megszólítja a hirdetésben foglalt szöveg. Persze csak akkor, ha az illető férfi.
***
Összefoglaló az 1Krón 17-hez. Dávidnak eszébe jut, hogy házat építsen az Úrnak. Ám hamarabb saját magának húzatta fel a palotát. Nátánnal üzeni neki az Úr: „Én hoztalak el a legelőről a juhok mögül, hogy népem fejedelme légy”. Még sorolja, hogy mi mindenben kedvezett Dávidnak. Ám elvágja tervét, hogy házat emeljen neki. Viszont annyit ígér, hogy egyik fia fogja követni a trónon és áldás lesz uralkodásán. Majd ő építtet méltó templomot neki. Dávid megalázza magát, úgy imádkozik: „Magad tüntetted ki szolgádat, Uram, és szolgád, kutyád kedvéért vitted végbe ezeket a dolgokat. Uram, tégy, ahogy mondtad. Jóságodban megáldottad szolgád házát, hogy örökre megmaradjon előtted. Közöm. Általános, hogy az ember „lemegy kutyába”, s magának tulajdonít olyan dolgokat, amelyekhez nem sok köze van. A Mester megfogalmazásában: Nélkülem semmit se tehettek. Pont.
A próféta kemény szavakat tolmácsol Dávidnak. A juhok mögül hoztalak ki, tettelek népem fejedelmévé. Ez így történt, s Dávid olykor mintha elfeledkezne róla. Persze nemcsak ő, mi is. Ma úgy mondják ezt a fajta viselkedést, hogy XY elfelejt belenézni a visszapillantó tükrébe. Megesik az ilyen. Velem is biztosan.
Mindenesetre Dávid megalázkodik az Úr előtt, amikor saját magát kutyának nevezi.    

Reggel ébredés után folytattam a korrektúrázást, majd reggelizés, jégvakarás a kocsiról, mise, bevásárlás, egy karton tej (12l) hat víz (9l) felcipelése, fürdés, korrektúrázás, szerkesztőségi találkozó, (lakoma, társalkodás, a többiek meghallgatása, fotók készítése), majd haza. Útitársunk kérdezi hazafelé utaztunkban: Mindketten nyugdíjasok lévén mit csináltok, amikor semmit se? Kapásból válaszoltam neki: Semmit se. Merthogy ő két-három könyvet összehoz évenként.
Igaza van. Most is kaptunk tőle ajándékképpen egy prózát és egy verseset.
Ha meggondolom, hogy naponta megírom a posztomat, az évente kb. 300 A/4-est tesz ki, talán írói teljesítménynek is megfelel. Szűk két kötet. Hogy nem adja ki senki? Erre már csak öreg jezsuita barátomat, (Babos István, RIP) idézhetem, akinek ha nem jelent meg az újságban a cikke, lakonikusan megjegyezte. „Semmi baj. Már megint Isten nagyobb dicsőségére dolgoztam.” Nos, én is.
Közben-közben azért fogadjuk érkező vejeinket, menyünket, felnőtt gyermekeinket, unokáinkat, esetleg magunk keressük fel őket. Szükség esetén rendelkezésükre állunk.
Az eddig megírt 3600 poszton kívül készült 18 000 fotó is, szintén Isten nagyobb dicsőségére, merthogy ezek se fognak megjelenni az óbudai helytörténeti kiállításon, sem másutt. Magam azért időről időre jól szórakoztam.
Mindenki úgy dolgozik, ahogyan állapota, élethelyzete, körülményei, szíve gazdagsága diktálja, ja és sokak esetében az anyagi kényszer. Mint előző posztom egyikében leszögeztem, ez most nálunk nem dominál. Hogy a jövő mit hoz, azt meg többnyire jobb nem tudni.
Még tartozom annyival, hogy elmeséljem, hogy Levente unoka mit csinál, amikor dolgozik. A félórája küldött fotó leürített könyvespolcot mutat, a földön szanaszét heverő könyveket. A fb-ra tett kép szövege:
- Anya, port törlök!
- Köszönöm! Tessék, itt a portörlő!
- (pár perc múlva) Levi!!! Ne rámold le a könyveket!
- De muszáj!!! Mögötte is por van!
Merő véletlenség, hogy egy másáik fotó is megjelent a fb-on. Egy lányka halom kiszórt liszt és konyhafelszerelési tárgyak közepén üldögél:
- Anya, te csak facebookozz, addig én elrendezek mindent.
Eme közbevetés után zárásképpen elmondom: Most este fél nyolc van, s folytatom a korrektúrát, amíg csak úgy nem döntök, hogy elég volt, irány az ágy!
Összefoglaló az 1Krón 16-hoz. Mesés ünnepség keretében kerül helyére a frigyláda. Papok hada dicsőíti az Urat. Dávid az ünneplő sokaság minden tagjának kioszt egy kenyeret, sok datolyát és egy mazsolás kalácsot. A papokat zenés hálaadásra buzdítja, s maga is mond egy imát: Ebből idézek néhány sort. „Adjatok hálát az Úrnak; keressétek szüntelen az arcát; az Úr ítéletei érvényesek az egész földön; nem engedi senkinek, hogy népét szolgaságba vezesse; hirdessétek csodatetteit; adjátok meg a tiszteletet az Úr nevének; imádjátok szentélyének udvarán; adjatok hálát az Úrnak, mivel szeretete örökre megmarad. Közöm. A Dávid imájából vett kitételek jószerével máig sem vesztették érvényüket. Ez az ember szívből, teljes emberségéből ragaszkodott az Úrhoz. Legalábbis uralkodása kezdeti időszakában. Kapcsolata az Istennel sose szakadt meg, csak homokszemek kerültek Dávid tisztánlátása elé, őt is kiforgatta emberi formájából a siker, a dicsőség. De erről majd később.  

Bár fülem túlzúgja a számítógép alapzaját, mégis azt gondolom, hogy csend van.
Csend, mert a latyakosodó hó lefogja a forgalom zaját, és mert jó az ablakok hangszigetelése.
Csend, mert se az unokák, se a feleség nincsenek itt. Utóbbi rendezi rendeznivalóit a városban, előzőek egyike talán ma is gyengélkedik, másika pedig vele kénytelen szolidárisnak lennie.
Csend van, mert egy adag korrektúrát tegnap befejeztem, a másik még várat magára.
Csend van azért is, mert még nem indítottam el a porszívót. Ideális alkalom a heti nagytakarításra ez a minden oldalról körbefogó csend. Fotóznom se kell. Tegnap este vakufénnyel rávillantottam a javában eső hóra, havas tájra. A sötét háttér fehér foltjai a vaku által megvilágított hópelyhek, nem ufók, nem is annak a jelei, hogy valaki rátaposott a fényképre és leszedte foltokban róla az emulziót. (De régen is volt, amikor fototechnikai vegyi eljárás során, az előhívás nyomán keletkeztek a levilágított lemezeken a képek, amelyeket aztán fixálni kellett egy másik oldatban.)
De mielőtt a csendet a gépzajjal megtöröm, néhány gondolatot ideírok azokból, amik a közelmúltban foglalkoztattak.
A szabadságról azért írok, hogy eldobhassam azt a fecnit, amelyen rögzítettem egy vonatkozó gondolatmenetet.
– Pál írja: Mindent szabad, de nem minden használ nekem. Nincs mit hozzáfűzni. Szellemi dackorszakunkat felelős döntéseknek kell követniük.
– A jogok és kötelességek elválaszthatatlanul összetartoznak: Feltételezik egymást. Ha tehát jogaimat hangoztatom, mellé kell tenni kötelességeimet is. Kötelességem mások jogaira is figyelemmel lenni, azokat tiszteletben tartani. Ez önkorlátozást jelent, kizárja a féktelen tobzódást.
– Czakó G. egy interjúban elmondja, hogy egy napilap alapításához kb. 5 md ft-ra van szükség. Ez nem biztosítja a lap sikerét és nyereségességét, csak az indulás anyagi alapját. Ezek után lehet-e kérdés, hogy a lap kinek a véleményét fogja tükrözni? Az átlagpolgárét, egy pártét, vagy azét, aki a lap indulásához szükséges hatalmas tőkét biztosította? Lehet kérdés, de alighanem költői. Az fog megjelenni a lapban, amit a tőkéjét belefektető képvisel, diktál és elvár. Amikor egy lap mellett tüntetnek, akkor közvetve azokért a pénzmágnásokért állnak ki, akiknek a kedvére kell írniuk az alkalmazottaknak.
(A kb. egy hónapja őrzött fecnit ezennel eldobhatom.)
Vagy mégse?
A hátán ez áll. A császármetszéssel történő szülés olyannyira elharapódzott az orvosi gyakorlatban, hogy meg nem erősített hírek szerint akad olyan ország., ahol a gyerekek 80%-a ezen az úton jön a napvilágra. Ha a tendencia nem fordul meg, lehet, hogy érvényét veszti a születésnap, mint kategória, és helyette a császárm. napját fogjuk ünnepelni? Mondanom se kell, hogy a műtétre akkor kerül sor, amikor az orvos ráér, a műtő szabad, s ez nem biztos, hogy a magzat biokémiai vezérlésével harmóniában áll.
És még:
Egy étterem reklámja így szól: Térjen be hozzánk, mert különben mindketten éhen halunk. Ön is, meg mi is.        
A templom plakátján pedig ennek kellene állnia: Térjen be hozzánk, különben ha akarna, hogyan tudna megtérni.
Összefoglaló az 1Krón 15-höz. A krónikás sok-sok nevet emleget, akik a frigyládát a leviták közül körbeveszik, akik Obed-Edom házából Dávid palotájához kísérik. Sorolja, hogy miféle hangszeresek kísérik a menetet, Dávid hogyan parancsol a tömegre, hogy ujjongjanak és táncoljanak az Úr, s király előtt. Maga is ezt teszi. Amikor megérkeznek, feleségeinek egyike, Saul lánya, Michal meglátta a táncoló Dávid királyt, „és megvetette érte szívében”. Közöm. Bolondnak tartotta Michal, féltékeny volt az Istenre? Nem tudta mire vélni Dávid látszólag szertelen viselkedését? Ki tudja? Nem ritka ma sem a házasok közötti értetlenség, amellyel egymásra tekintenek vallásosságuk különböző, esetleg egymástól idegen megnyilvánulásai miatt.    

Szép Ernőtől olvastam, hogy olykor kénytelen volt szövegjavítgatásokat vállalni, mert anyagi helyzete megkívánta. Büszkén vallom, hogy ebben közös vagyok Szép Ernővel. No, nem azért, mert tisztes nyugdíjamból nem tudnék megélni manapság. Hanem azért, mert ez közös kapcsolódási pont az életünkben. Neki sokkal több könyvét adták ki, én pedig sokkal több szöveget korrektúráztam, mint ő, ha önálló kötet alig-alig került ki a kezem alól. Tehát jó, hogy adódik vele ez az összekötő kapocs, mert megértem, miért említi fanyalogva ezt a fajta mellékkeresetet. Macerás műfaj, bár sokat lehet belőle tanulni: Meddig kell, meddig szabad belenyúlni más munkájába. Mire gondolhatott az író, amikor szövegét épp olyanra hozta össze, amilyenre. Tényleg javul-e javításaim által a kézirat (gépirat), vagy csak alkalmazom saját megfogalmazásomat a gyakorlatban: Az ő szamárságait átírom az én szamárságaimra. Persze nem vonatkozik ez az alapvető hibákra. A betűelütés az betűelütés, a kihagyás, az kihagyás, a szavak rossz sorrendje is javítandó, akkor is, ha nem értelemzavaró a hiba, csupán különös ok nélkül akadályozza a gördülékeny olvasást.
Nos, nem akarok hosszasan elmerengeni a témán. Inkább csak jelzem, hogy mióta nem dolgozom, azóta kérésre olykor-olykor mégiscsak dolgozom. Amiért a korrektor morogni szokott, az zömmel az, hogy akkor is végig kell rágnia magát egy szövegtesten, ha a téma kevéssé köti le. De hát a foltozóvarga dolga nem azonos a divatszabóságéval.
Ma elég sűrűre sikerült a programunk és elég eredményesre is.
Délután eleredt a hó. Muszáj voltam egy harmadik kávét is magamba diktálni elalvás ellen.
Később felkeresett Levike papájával, s Tücsi nagyinak is, meg nagypapának is hozott egy-egy hógolyót. Mivel mi egy pár vagyunk, egymás tetejére raktuk a gombócokat. Csálé szemecskék is kerültek rá, meg egy csésze – kalapkának. A hóemberke a lakásasztalon igen efemer. Nem vártam meg, míg maga alá piszkít. Lekaptam, hogy az utókor is láthassa az alkalmi hótörpöt.
Hamarjában néhány fotót készítettem a balkonról, hogy hójelentést is adhassak.
Jelentem: továbbra is esik a hó, de a fényviszonyok egyre kevéssé kedveznek a további hófotózásnak, pedig... egyre nagyobb a fehérség.
Összefoglaló az 1Krón 14-hez. Tírusz királya cédrusfát és szakembereket küld Dávidnak, hogy palotát emeljenek neki. Izrael egészének lett ő a királya, aki újabb feleségeket vett magához, s a fejezet sorolja 13 újszülött gyermekének a nevét. Megütközik a filiszteusokkal, meg is veri őket. Azok nem hagyják annyiban, s másodszor is megtámadják Dávid seregét, aki – mint már egyszer szembesültünk vele – az Úr sugallatára bekeríti az ellenséget és megfutamítja. Ezzel hatalma megszilárdul a vidéken. Közöm. Egyelőre olajozott minden dávidi törekvés. Az Úr kedveltje, aki tanácsokat ad neki hadviseléséhez. Dávid hallgat rá. A fellelt bálványokat elégeti, összetöri. Tírusz király behódolása jelzés értékű. Dávid azt érzékeli gesztusából, hogy tekintélyes uralkodónak számít. Hamar kiszélesíti lehetséges utódainak a választékát. A nagy király ugyanis az, akinek nagy a családja.    
  

1957 telén lehetett. Amennyire vissza tudok rá emlékezni, keresztapánk szerzett valahonnan valaki által valahogyan méteres négybe vagy félbe hasított keményfa rönköket, merthogy tél volt, tüzelő meg az ablakban. A TÜKER-hez olykor érkezett egy kisebb mennyiség változó minőségű szén, de 1km-ről vödörrel gyalog hazacipelni a fűtenivalót nem tartozott a leányálmok közé. Hogy miért 57-ben, esetleg 58-ban történt? Egyszerű. Nekünk nem volt otthon kétkezes fafűrészünk. De rokonainknak igen, akik menekülésre fogták 56-ban. Tőlük származott a fűrész. Én a kocsisok rikkantásait utánoztam, amikor két emeletnyit küszködtünk a rönkök felcipelésével. Ezen aztán úgy mulattam, mulattunk, hogy megnehezítette a fák feltuszkolását. Mindegy. Végül is a konyhában kötöttek ki ezek a hasábok. Ketten nekiálltunk, hogy méretes kuglikat gyártsunk a dög nagy fákból. Elég fárasztó munka volt. Valamelyikünk tartotta, hogy a konyhaszékről le ne essen, ketten meg huzigáltuk felváltva a fűrészt. Illett is, hogy fát fűrészeljünk, hiszen a Fűrész utcában laktunk. Egész biztosan le kellett mennünk vele még a pincébe, hogy felaprítsuk a túl széles tuskókat.
Ez jut eszembe, amikor – fél évszázaddal később – a fűtés egy mozdulatból áll. Kinyitom, vagy elzárom a radiátorok Hertz-szelepét.
Egy másik emlék. A fürdőszoba. Vegyes tüzelésű henger állt benne. Nyáron gond nélkül adta magát, de télen nemegyszer szétfagyott a rendszer, olyan kemény telek jártak, s annyira hideg volt a fürdőszoba a ház északi oldalán. A jég szétnyomta a hengert, s egész rafinált módon tette ezt. A közepén haladó fűtéscsőt roppantotta össze. Mi meg kereshettünk keményforrasztással foglalkozó mestert, aki szétforrasztotta a hengert, kiszedte, rendbe rakta a csövet, s visszaforrasztotta. Volt gondunk a falból kijövő ólomcsővel is. Ha az kilyukadt, és megtette, szakemberhez kellett fordulnunk. Benzinlámpának nevezett forrasztó berendezés nélkül ott álltunk megfürödve.
Ilyen komoly munkát nem lehetett az utca Telepes utca felé eső traktusán lakó öregre bízni, akit azért hívott mindenki Undzsuli-mundzsulinak, mert hol ezt szavalta, hol azt a szellemességet, hogy Allavínó-ballavínó. Alighanem nem volt ki minden kereke. Mindenesetre madzaggal átkötött WC-tartállyal közlekedett, benne drót, talán harapófogó, nagyobb szögek. Amit ezekkel meg lehetett reparálni, azt megcsinálta. Egyszer nálunk is járt. Már nem tudom, hogy mekkora szerencsével.             
Összefoglaló az 1Krón 13-hoz. Saul halála után Dávid ráveszi a népet, hogy Júdából hozzák át Izraelbe a frigyládát. Történt, hogy egy helyen megbillent a ládát fuvarozó szekér, s egy Uza nevű fickó illetéktelenül hozzáért a ládához. Szinte nyomban meghalt. Dávid ettől a közjátéktól úgy megijedt, hogy egy helyi illetőhöz, Obed-Edomhoz rakatta le a szövetség szekrényét egy (negyedévnyi) időre. A krónikás feljegyzi, hogy az Úr megáldotta Obed-Edom házát és minden jószágát. Közöm. Tudjuk, hogy a frigyszekrényhez a törvény szerint csak az arra kijelöltek közelíthettek, mert mindenki más halálával fizetett érte. Itt is ez történt. Ugyanez a mozgatható szentély, mely Mózes kőtábláit tartalmazta, az őt befogadó Obed-Edomra áldást hoz. Az Úr keményen neveli kiválasztottjait. Aki olyat tesz, ami kedves az Úr szemében, azt megjutalmazza, aki pedig olyat, ami gonosz a szemében, az számolhat azzal, hogy összezúzódik engedetlensége miatt. Ez később is így volt. Jézust Júdás elárulta, aki kétségbeesésében felakasztotta magát. Olyat tett, ami az (életünk végével is rendelkező) Úr szemében gonosznak számít. Péter megtagadta őt, de azonnal megbánta tettét. Őt az egyház fejévé emelte. Utóbb azt jósolja neki, hogy úgymond (eddig magad övezted fel magadat, de) ezután mások öveznek fel téged és oda mész, ahova nem akarsz. Péter riposztozna: S mi lesz ővele (Jánossal). Jézus válasza: Mi dolgod vele? Te csak kövess engem! A kérdés felmerülhet bármelyikünkben: Hol az én helyem, mi a szerepem, mivel számolhatok? 

Az ötvenes évek második felében vagyunk. A forradalom után, de akkor, amikor a Bosnyák téri piac még csakugyan a Bosnyák téren volt. Emlékezetem szerint a templom környéke nem volt lebetonozva. A puszta földön álltak a standok, ponyvák, s többé-kevésbé nyitott placcokon mérték a szezonnak megfelelő zöldségeket, gyümölcsöket, élő baromfit a kofák. Volt ott néhány kuriózum is. Az egyiket korábban már megénekeltem. Egy vak árus a földre tett portékáját kínálta karakteres fölhorkantásokkal. Időről időre kiszakadt belőle a felkiáltás: Paa-raa-faa-gyugóóóóó! Ember legyen a talpán, aki egy ilyenre nem figyel föl.
Egy másik alkalmi árus családi gyufásdobozból lógatott lefelé egy erősebb cérnát, a doboz tetején csicsás kakas mutatta, hogy most ő a főszereplő. A pasi egyik kezével a dobozt tartotta, a másik kezének két ujját meggyantázta, s ahogyan összecsippentett ujjait a cérnán lefelé húzogatta, „megszólalt a kakas”. Elég rendesen kukorékolt. Akikről írtam, epizódszereplői voltak a sokadalomnak. Akiről meg akarok emlékezni, az a már az ötvenes években árusító Goldschmidt család. Elsősorban tejterméket forgalmaztak. Kitűnő minőségű tejfölt, de túrót, araszos szalonnát és még sok egyebet is. Abban az időben ki-ki vitte azt az edényt, amibe merőkanállal adagolta a sűrű tejfölt az eladó. Többnyire befőttes üvegek voltak ezek az edények. Abban az időben a peremes üveget gumival és körpánttal rászorított fémlappal zárták. Egyet kivéve – anyámét. Mi ugyanis abban az időben az USA-ba menekült rokonainktól sok mindent kaptunk csomagban. Egyszer többek között sós amerikai mogyorókrémet. Illata ma is az orromban van. Nos, ez egy méretes üveg volt, s ami kuriózummá avatta: ugyanúgy csavaros tetővel záródott, mint ma minden tisztességes befőttes üveg. Abban az időben a Penaut-Butter feliratú csavaros üveg unikum volt. Évtizedekig ebbe kérte anyám a kimért tejfölt minden szombaton, mindig Goldschmidtéktól. Ez még akkor is folytatódott, amikor a piacot a téren megszüntették, és a Lőcsei út, Csömöri út sarkán felhúzták a csarnokot. Ott is felkereste szülém Goldschmidtéket, s mivel együtt szoktunk volt vásárolni menni, éjszaka is eltalálnék ahhoz az üzlethez, ahol ez a család mérte minőségi termékeit.
Azóta évtizedek teltek el. A Google szerint üzemel még a csarnok, ahol nagybani piac is működött, mígnem kitelepítették Bp. határára. 
Összefoglaló az 1Krón 12-höz. Amolyan emlékállítás a legkitűnőbb harcosoknak. Némileg rendszerbe szedve törzsenként azok listája, akik Dávid mellé álltak. A fejezetből még kiderül, hogy háromnapos ünnepség keretében ülték meg Dávid királlyá kenését Hebronban. Ide hordták testvérei szamaraikon, tevéiken, öszvéreiken és barmaikon a lisztet, a fügét, a mazsolás kalácsot, a bort, az olajat, szarvasmarhát, juhot és igen sok kecskét, „mivel öröm töltötte el Izraelt” – fogalmazza a szentíró. Közöm. Ez ugyan évezredekkel előtt keletkezett tekercs, mégis utalás arra, hogy annak idején a népek hogyan állítottak emléket őseiknek, hőseiknek. Némi zavart kelthetett a párhuzamosan uralkodó két felkent király jelenléte. Olyasformán lehetett ez, mint korunkban a kényszeresen saját kormányukra támadó ellenzéki pártok idegesítő, zavaró, ám folyamatos ellensúlyt felmutató jelenléte.   

Olvasom, hogy egy magyar kiment Franciaországba, s újságkihordó lett. Ám már korábban élvezettel fotózott. Kint pedig az utca forgatagában meg-megállított egy érdekesebb embert és megkérte, hadd fotózza le mobiljával. Utóbb tisztességes mennyiségű – és minőségű – portréanyag gyűlt össze. Fotói által „befutott”. Felkerült az internetre, ahol igen-igen sokan nézegették albumba rendezett karaktereit. Magam csak kivételes alkalmakkor portrézom. Az egy külön műfaj, sokféle összetevővel. Egyszer már írtam róla (személyiségi jogok).
Viszont posztot írok rendszeresen, s itt alkalom adódik rá, hogy néhány jellemző vonással karikatúrát alkossak valakiről jellemzésével, vagy megírjam kedvenc mondatát. Egyszer megtettem rokonaimmal. Itt most arra érzek indíttatást, hogy egy-egy attribútummal vetítsem kinek-kinek képzelete falára az adott karaktert.
Ismert és ismeretlen személyek attribútumai ugyanolyan érdeklődésre tarthatnak számot. Némelyik szinte kínálja magát:
Szent Péter a mennyország kulcsaival, Szent József ácsszerszámokkal...
De vonatkoztassunk most el tőlük.
csöves reklámújságokkal
kukázó babakocsival
lomizó utánfutóval
nyugdíjas a gurulós bevásárló cekkerével
agg öregember Nike cipővel, Adidas tréningruhával
babakocsit toló nő kezében a fülén tartott mobillal
házaspár egymás mellett
házaspár egyik a másik mögött
terrorista feketében kalasnyikovval
doktor sztetoszkóppal
Vannak aztán olyan attribútumok, amelyek nagyjából kihaltak
Fűszeres vagy hentes a füle mellett tartott ceruzával
kalauz a lyukasztóval
gépírónő az átütővel, gépi indigóval, gépradírral
író a lúdtollal, pennával, kalamárissal,
iskolás iskolapadban, melynek közepén díszeleg a tintatartó
A sor csaknem a végtelenségig folytatható, ám abba is hagyható. Akkor hát legyen így.
Összefoglaló az 1Krón 11-hez. Dávid Izrael királya lesz. „Jebuz”-t szemelte ki városának. A város erős, csaknem bevehetetlen. Dávid azt ígérte, hogy aki először leüt egy jebuzitát, főemberévé, vezérévé teszi. A lényeg: a felhergelt harcosokkal bevette a várost (Jeruzsálemet), amelyet saját uralkodói székhelyének szemelt ki. Dávid városára keresztelte át az elfoglalt várost. A fejezet még felsorolja név szerint Dávid legkiválóbb harcosait, akik között többek között szerepel a hettita Uria (Uriás), akinek a feleségét (Batseba) elragadja tőle. Ismerjük a történetet. Még egy érdekesség. Említ egy egyiptomi harcost, akinek a dárdája olyan vastag volt, mint egy zubolyfa. Ha már lábjegyzetben nem szerepel, ideírom: a szövőszék hengeréről van szó. Az a zuboly. Közöm. Különösebbeket nem kellene írnom, de az mégiscsak figyelemre méltó, hogy egy krónika 2500 évvel ezelőtt szolgáló harcosok nevét hosszasan sorolja. Így ezek a nevek a Bibliába szerkesztve fennmaradnak a választott nép és az egész világ emlékezetében a világ végéig. Különös.   

Matyika nemsokára 18. De volt ő két-három éves is. Akkoriban gyakorta együtt énekeltünk-imádkoztunk este magyar és francia szülők és gyerekek vegyest. Matyika kezében tartott egy flakon lourdes-i vizet. Apró ujjacskáját meg-megmártotta a vízben, és mindünk homlokára rajzolt vele egy kis keresztet. Ki nem hagyta volna. Nagyon élvezte, és mi is, azért is, mert hogy ő élvezte.
Mostanra változott a helyzet. A mai napon három éves Levike bevezette, hogy búcsúzáskor puszit ad, vagy kijelenti, hogy most nem ad, mert elfogyott, de „kis keresztet” mindnyájuknak szívesen ad, a templomból ismert szöveg kíséretében: „Jézus szeret téged.”
Ezt aztán visszahárítjuk rá, hozzátéve, hogy Jézus mindenkit szeret. Még el kell mondani, hogy igazából nem kis keresztet rajzol ránk, csak annak szánja. Többé-kevésbé izgatott mozdulattal két, kb. vízszintes jelet rajzol homlokunkra.
Tegnap ünnepeltük születésnapját.
Összejött a nagyobb rokonság.
Sok mindenről folyt a szó. Többek között egy új szokásról, melyet Levente hatására vezettek be a Nyugat-Magyarországon élők. Búcsúzáskor megpróbálják a három éves akcentusában elmondani a szöveget, mely nagyjából így hangzik: Jízuszerettíged, s gyors mozdulatokkal néhány vízszintest rajzolnak a levegőbe.
A jelenet humorát megőrizve, kicsi rokonukra emlékezve, őt idézve kívánnak egymásnak jót ezzel a gesztussal.
Nem meséltem el, de az az igazság, hogy mi is gyakoroljuk a Levitől tanultakat, ha nem is búcsúzáskor, hanem ha eszünkbe jut. Sőt visszafordítjuk nagyobb unokánknak magyarázva, ha olykor – ritkán ösztönösen – öccse ellen fordulna: Jézus Domit is szereti.
Jézus tényleg mindenkit szeret. Jézus Domit is szereti.
Ezen elgondolkodik.        
Összefoglaló az 1Krón 10-hez. Saul halála. A filiszteusokkal vívott ki tudja, hányadik csatában, Saul elveszíti három fiát, Jonatánt, Abinadabot, Malki-Suát. Sault magát is nyílvessző találja el, haldoklik s beledől kardjába, nehogy a pogányoktól haljon meg. Így tesz fegyverhordozója is. Ám a filiszteusok levágják a király fejét és kitűzik Dogán templomára. Az izraeli fegyverforgatók összefognak, elmennek a királyi halottak testéért, elragadják őket, s illő módon eltemetik egy terebintfa tövében. Saul utódja, mint már tudjuk, Izáj fia, Dávid lett. Közöm. Amint látjuk, a Krónikák könyvei megismétlik sok tekintetben azt, amiket a Királyok könyvében már olvastunk. Ez nem baj, ismétlés a tudás anyja, s bár sok hasonlót olvasunk, egyes újabb részletek gazdagítják ismereteinket. Ami pedig a véres jeleneteket illeti, kell-e véresebb jelenet, mint a mobil telefonokkal készített alkalmi híradás egy-egy közel-keleti történésről. Két napja azt láttam, a FB-on (ami ugye igen nagy nyilvánosságot jelent), ahogy egy szaudi rendőr karddal lenyakaz egy asszonyt fényes nappal a forgalmas utcán, néhány embertől körülvéve. Az asszony állítólag gyilkosságot követett el. A részletekről semmi bizonyságunk nincs, a tényről igen. Csakhogy Saul ideje óta 2500 év telt el!