Mickey webnaplója

Nyitott könyveim bőven akadnak. Nem mintha nem szeretnék olvasni. Csakhogy a jobbért sűrűn otthagyom a jót. Ebből következik, hogy ha kezembe kerül egy jobb, kezdek belemerülni. Lakásunk ebből a szempontból szellemi svédasztalra emlékeztet. Kirakva a választék, s ez időről időre változik. Éjjeliszekrényemen Mócsy Imre Nyitott szívvel c. munkája. Kitűnő mű, egyelőre zárva. Ugyanígy Morus Tamás Utópia c. munkája is. Könyvjelző mutatja, hogy nagyot haraptam Werfel remekéből, a Musza dag negyven napja c. munkájából. Kellő hangulat kell hozzá. Olykor belekortyintok, de a sok „zöngicse” miatt gyakorta leteszem. Könyvjelző híján asztalomon hasal kinyitva A. Spadaro SJ Cyberteológia c. munkája. „Komoly szándékaim vannak vele”, hogy bakatársam minden héten másnak írt szerelmi vallomását ideidézzem. Ezzel asztalom el volna intézve. De az étkezőben áll, mert vacsora után belekóstoltam Tamási Áron: Szülőföldem c. könyvébe, s olvasásának folytatását várja. Én is. Nem szép tőlem, hogy R. Rohr Rejtett dolgok c. munkáját félbeszakítottam. Emlékezetem szerint redundanciája miatt. Tipikusan az a mű, amelynek a témáját sokkal rövidebben ki lehetne fejteni. No de akkor nem állna össze könyvvé. Hány munkának ugyanez a hibája. Mindenesetre gondolatai figyelmet érdemelnek. Talán majd egyszer. Mustó Péter jezsuita gondolatait szerkesztették össze Megszereted, ami a tiéd címmel. Jónak ígérkezik belelapozás után. Átlapoztam Szabó Feri (jezsuita) könyvét: Találkozások.  Megmosolyogtatott, és a közös munkában töltött időkre emlékeztetett az kötet számos története, melyek a vele kapcsolatba kerülők színes sztorijainak a füzére. Aktívkoromban ebéd után Feri kezdeményezésére rendszeresen elfogyasztottunk egy kávét kisebb-nagyobb társaságban. Ilyenkor emlegette életének érdekes mozaikszemeit, többnyire megjegyezve: „Most ti hallottátok, de nem lesz, aki összeszedje ezeket az érdekességeket.” Tévedett. Saját maga szerkesztette kötetté s adta ki a vele megesett kuriozitásokat, sokak szórakoztatására.
Korántsem teljes azoknak a köteteknek a címlistája, amelyek hátam mögött sorjáznak, s jobb sorsra várnak. Akadnak közöttük olyanok, amelyekhez kevés affinitásom van, mások elfütyülnek a fejem fölött magasröptű eszmefuttatásaikkal, némelyikük témája egyszerűen nem vonz. Legalábbis mostanság nem.
A becsületes svédasztalról ehetsz, amennyit akarsz. Azt az ételt, italt választod, amelyikhez kedved van. De hogy végig tudnád enni a kínálatot, alig hiszem. Ugyanígy van ez a „szellemi svédasztal”-lal is. Azért van bő választék a könyvekből, hogy a kedvemre valót emelhessem le a polcokról, vehessem föl az asztalról.   
Összefoglaló a 2Krón 6-hoz. Salamon beszél a néphez, majd az Istenhez. 1. A néphez: Röviden összefoglalja nekik, hogy az egyiptomi kivonulás után eddig sose volt temploma az Úrnak, de Dávidnak megígérte Isten, hogy fia, Salamon emelhet neki hajlékot. 2. Az Úr elé térdelve: „Izrael Istene, nincs hozzád hasonló.” Örül neki, hogy templomot építhet az Úrnak. „Nappal és éjjel szemed legyen nyitva e ház fölött, amelyről kijelentetted, hogy nevedet ott helyezed el.” Majd kéri az Úr segítségét az igazak védelmében, az aszályok elkerülésére. Az éhínség, pestis, mindenféle férgek támadása ellen, az ellenség rontásai ellen, az idegen imáinak a meghallgatásáért, népe harci sikereiért. Kéri, ha népe időlegesen elfordulna Urától, bocsásson meg nekik, amikor megtérnek hűtlenkedéseikből. Utoljára magáért is könyörög: „ne fordulj el fölkented arcától, hanem emlékezzél meg irgalmadról.” Közöm. Szeretem ezt a képet: „Nappal és éjjel szemed legyen nyitva.” De hiszen ez történik. Ha az angol gyarmatbirodalom összetákolása idején az angol uralkodók átmenetileg kijelenthették, hogy birodalmuk fölött sose nyugszik le a nap, azaz az egész földgolyón találhatók általuk meghódított népek, az Úr nem időlegesen, hanem örök jelenében kijelentheti, hogy éber és szerető jelenléte folyamatosan kiterjed az egész világegyetemre, s nem a nap nem nyugszik le soha, hanem az Ő munkálkodása folytonos az egész univerzumban. A látható és láthatatlan galaxisokra éppúgy, mint a parányok világára. Benne az emberre kiváltképp, hisz szeretettel néz minket s hazavár örök birodalmába.

Idén elég hamar vége a farsangnak. Még néhány nap és itt a húshagyó kedd. Ma viszont számos buli van, tánc heje-huja, móka és kacagás, ahogy illik. A mi korunkban, hogy is fejezzem ki magamat, általában már kissé szordinált a lármázás. Posztban meg pláne. (Aki hangoskodást akar hallgatni, tegyen úgy, mint én tegnap. A youtube jóvoltából egy órán keresztül Bartók-darabokat hallgattam. Allegro barbarót, etűdöket, stb. Bartók saját játékát élvezve és Kocsis Zoltánét.) Arra gondoltam, hogy néhány doktoros viccet engedek meg egy kis vidámságot rendelve hozzá a bohóckodós időszak végén.
Egy megtörtént eset: G. (70) meséli. Nemrégiben felkereste orvos osztálytársát.
Szia.
Szia. Mizújs?
Folyton zúg a fülem.
A szakorvos: Nekem is. De mi a bajod?
Á, semmi, csak meg akartam kérdezni, hogy hogy vagy mostanság.
*** és akkor néhány orvosos vicc:
Sorozáson 1: Szóval azt mondja, hogy rossz a szeme?
Azt.
Akkor bizonyítsa be.
Doktor úr, látja a falon azt a légypaccot?
Igen.
No, én nem látom.
Sorozáson 2: Forduljon meg, hajoljon előre, húzza szét a farpofáját. Maga dohányzik?
Mért? Kormos?
***
Két öreg találkozik a szemészeten:
– Régen láttam! – Mire a másik:
– Ja, régen én is...
***
– Ali bácsi, most megmérem a vérnyomását. 
– Dehát a múlt héten mérte, doktor úr! 
– És akkor mennyi volt?
– Ezer forint, de most nincs rá pénzem!
***
– Most sokkal jobban néz ki, mint a múltkor – mondja az orvos a betegének.
– Nyilván azért, mert betartom, ami a gyógyszeres üvegre volt írva.
– Mi volt odaírva?
– Hogy az üveget tartsuk mindig lezárva.
--------------------------------------------------------------------------
Design. Amikor anyám Amerikából hazajött, két megállapítást tett. Az egyik, hogy tágasak a terek, mindennek akad helye. A másik: Minden működik. Tárgyaik jól formáltak, praktikusak, kézre állnak, hasznosak. Hogy ez ma is igaz-e, nem tudom. De azt igen, hogy vannak olyan régi eszközök, amelyek mindmáig „dolgoznak” (pl. gépzongorák). Ilyen egy nálunk 55 éve működő, és folyamatos használatban lévő ceruzahegyező masina. Három apró csavar rögzíti a helyén. Te jobb kézzel tekered a verklit, bal kezed tartja a ceruzát a ceruza átmérőjéhez választott nyíláshoz, majd elindul a folyamat: két egymással párhuzamosan dolgozó gyaluhenger aprítja a felesleges fát a cerkáról. Gyors, és szép munkát végez, mert a kézi faragókkal ellentétben hosszabb kúposságot ad a ceruzavégnek. Ez azért fontos, hogy lásd az írószer hegyét, amikor a dolgozol. Nem takarja el az ujjad.
Sokféle apróságon múlik egy tárgy élete. Első a minőségi alapanyag. A második a hasznos funkció, a harmadik az, hogy kézre álljon, majd a tetszetősség, és még sorolhatnám. Valamikor rabul ejtett az ipari tárgyak formaművészete. Mára jórészt lekopott rólam ez az irányultság, ha nem is teljesen. Nem akarok a tárgyak (bálványok) bűvöletében élni.
Összefoglaló a 2Krón 3, 4, 5-höz. Rövid leszek. Az 1Kir 6. és 7. fejezete leírja a templom építésének a menetét, hogy mi minden készült és miből, hány darab berendezési tárgy fajtánként. Itt talán még részletesebb a leírás. 3 fejezeten át taglalja a szent író a fentieket. Az 5. fejezet kitér arra, hogy a frigyláda tartalmazta Mózes két kőtábláját, melyet maga tett bele Hórebnél, ahol az Úr szövetséget kötött népével. Leírja még, hogy a papok a szentelés alkalmával nem tudták szolgálatukat folytatni, amikor Isten dicsősége felhő formájában betöltötte a templomot. Semmit se láttak. Közöm. A kőtábláknak teljesen nyoma veszett a babiloni fogság idején. Senki nem tudja, hogy elpusztították-e a támadók, vagy a papok rejtették-e el valahová. Mindenesetre mind a mai napig nem akadtak a nyomára.            

Tegnap nem mozdultunk ki a lakásból a napos idő ellenére. Ma ezt megtettük. A Római térre beszéltük meg a randevút mi ketten, és Elvi a két gyerkőccel. De ha már. Kezembe fogtam két kötetet a könyvmegállónak, egy csekket a postára befizetés céljából, két levelet, mely a fiataloknak szól, s két receptet, melyet még nem tudtam beváltani. A postán kártyámat mutatom. Az pénzváltási díjat vonz. Visszavettem a plasztikdarabot. Akkor kp lesz. Nem cicózok a díjakkal. Nekem ne vonogassanak le semmiféle linkség alapján semmit. A nő még megkérdezte, hogy akarok-e szerencsekártyát. Nem akartam, és horoszkópot, valamint tenyérjóslást sem. A könyvmegállóba kitett köteteket azonnal elvitte egy pasi, azzal érvelt, hogy ő megbecsüli, a csövesek meg eladnák. Nem vitatkoztam vele. Ha a csövesek eladják, kaját vesznek az árából. Avagy az ő életük semmit se ér?
A patikában hagytam 1800 ft-ot, a csekken befizettem 6500-at.
A CBA előtt összefutottunk T.-val. Ekkor közeledett egy sötétbőrű alacsony nő, mellette a lánya. Máskor is láttam már, lánykájával kéreget. Itt lakhat, ha egyáltalán lakik valahol. Bevándorló volna? Nem tudom. Szótlanul álldogált mellettünk, én meg igyekeztem a többiekhez tartozni, s nem tudomást venni a némaságba burkolódzóról. Nyilván pénzt akart. A fejére volt írva akkor is, ha néma volt, akkor is, ha egy szót se tudott magyarul, akkor is, ha csak nem akart beszélni. Szemei beszédesek voltak. Tudtam, hogy külső zsebemben méltatlanul kevés apró van. Belül talán valamelyikben. De ha elkezdek kotorászni, akkor muszáj valamiféle rendesebb összeggel előrukkolni. Inkább nem keresgéltem. A nő időközben valamerre elsomfordált a hátam mögül. Mikor elindultunk a játszótérre, akkor bukkant fel újból. A pékségbe tartott. Könnyű kitalálni, hogy valaki megszánta, s pénzt adhatott neki, különben nem mert volna az Il fornóba belépni. A lányát így is kint hagyta. Megnyugtatott, hogy nem marad éhen, s sokáig nyugtalanított, hogy nem én voltam az irgalmas szamaritánus. Mit gondolhat rólunk a nyomorban élő, aki azt látja, hogy elfordulunk tőle, hogy nem hiszünk neki, hogy semmibe vesszük. Azon gondolkoztam, hogy fordított esetben mennyire kétségbeejtőnek élném meg ezt a megaláztatást. Ez az én szégyenem. Az meg a maffiózóké, hogy nincs hitelük már a kéregetőknek se. Honnan tudjam, hogy magának kéreget, vagy pedig egy banda szipolyozza és küldi mindnyájunkra?
Ez is igaz.
Az meg különösen, amit egy mára már elhunyt jezsuita emlegetett. Én minden koldusnak adok valamennyi pénzt. Tudom, hogy tízből kilenc álkoldus, de a tizedik csakugyan ínséget szenved. Inkább nézzenek kilencen bolondnak, minthogy az igazi éhezzen.
Talán majd legközelebb...
PS.: Isten a tenyerén hord minket, nekünk a szegények sorsát kell a tenyerünkön hordani.
ez fogalmazódott meg bennem.
Összefoglaló a 2Krón 2-höz. Salamon Tírusz királyát, Hirámot kereste meg azzal, hogy küldje el neki ezermesterét, aki képes volna levezényelni a templom építését. 70 000 szállítót, 80 000 kőfejtőt 3600 felügyelőt rendel az építkezések lebonyolítására. A munkások részére hatalmas mennyiségű gabonát és bort, olajat rendel. Hirámtól megkapja az alkalmas vezetőt. Ő Hurám-Abi. Ért az arany, ezüst, drágakő megmunkáláshoz, tervek készítéséhez és kivitelezéséhez, fa és textilmegmunkáláshoz, munkaszervezéshez egyaránt. A cédrusfa tutajon érkezik Jaffába, onnan szállíttatja fel Salamon Jeruzsálembe. Így készül az Úr temploma, mely Isten égi trónusának földi leképezése, zsámolya. Közöm. Ezer évekkel ezelőtt kiderült, hogy a szomszéd népek vezetői közötti jó kapcsolat a népeknek kölcsönös hasznára van. Ez ma is így van, ahol megvalósul, és mindenhol így volna, ha közös akarattal minden nemzet azt akarná, hogy a föld Isten országává legyen. Az együttműködés prosperitást hozna, a szeretet civilizációját, amelytől jelenleg jó, ha nem kerülünk egyre messzebb.        

- hangzik a kérdés, s rá a felelet: Teázik a fene. Nem látod, hogy az eső elől bújtam ide?
S az ikerkérdés: Te kergeted azt a kutyát? Tekergeti a nyavalya, nem látod, hogy meg akarom fogni?
Most mégis maradjunk az elsőnél. Teázok itt. Hogy miért? Száz oka van annak.
Mert nem szeretek cipekedni.
A csapvizet sem szívesen iszom, mert klóros.
A teafű ellenben könnyen szállítható, víz meg folyik a vezetékből. Adódik tehát, hogy folyadékpótlásom ügyében egyre szívesebben kacsintgatok a teákhoz. Mivel kávét iszom, elsősorban gyümölcsteákat iszom (egyelőre nem tüntetik fel mellékhatásaikat).
Eddig a szabadon választott.
A kötelezők közül az egyik egy önként vállalt, a magas vérnyomás ellen alkalmazott hibiszkuszvirág-tea. A másik a koromnál fogva orvos által kötelezően előírt gyógytea, az apróvirágú füzike.
Van másfél literes vízforralónk. De nem kell ennyi víz bele. Ezért a csaphoz viszem a két bögrét. A két és fél decist és a hat és fél decist. Hidegre állítom az egykarú csaptelepet, úgyis langyos víz jön fel belőle. Előbb a kis bögrét, majd a nagyobbat teszem alá, mert szélesebb lévén van időm rá, hogy épp akkor zárjam el a csapot, amikor megtelt. Ezekkel az adagokkal töltöm meg a vízforralót. Azért mérem ki a vizet, hogy feleslegesen ne forraljon semmit, mert a maradékot kiönteném. Miközben dolgozik a forraló, kimérek egy púpozott teáskanál hibiszkuszt a nagy bögrébe, egy kevéssé púpozott kávéskanál füzikét a kisebbikbe, (ez kb. megfelel a csapott evőkanálnyinak, ahogy ezt a füves Gyuri bácsi a lelkünkre köti). Majd jön egy spricc Ezerédes a kicsibe, három a nagyobb bögrébe. Előbbit tányérral letakarom, mert úgy látszik, a füzike illékony (Gyuri bácsi tanácsa). A kicsi tartalmát ébredéskor felhajtom, mert éhgyomorra kell inni. Hogy aztán eléggé éh-e a gyomrom, a frász tudja. Évek óta nem voltam éhes. Mindig csak rátöltöttem. A vacsorára a reggelit, a reggelire az ebédet, az ebédre a vacsorát stb. A nagyobb bögréből kedvem szerint kortyolok, meg gyógyszereim beszedésekor.
Ami pedig a szabadon választott gyümölcsteákat illeti, erős kétségeim vannak az iránt, hogy láttak-e vajon bármiféle gyümölcsöt. Ízük van, miként az eper ízű szörpnek is, fejlett már az élelmiszerkémia, és kiváló észtereket képes gyártani. Remélem, nemcsak jóízűek ezek a teák, hanem legalább ártalmatlanok.
Mindenesetre minden gyanús, ami nem a piacról való. A múltkor is gyanakodtam ugye, amikor a konzervparadicsom foltot hagyott a viaszosvásznon. Mi az, hogy a paradicsom nem törölhető le nyom nélkül? Már ez a földi paradicsom se a régi.
Összefoglaló a 2Krón 1-hez. Salamon megkezdi uralkodását. Felment a gibeoni magaslatra, ahol 1000 égőáldozatot mutatott be, majd azt kérte az Úrtól, hogy adjon neki bölcsességet. Az Úr válasza: Mivel nem kértél gazdagságot, vagyont vagy dicsőséget, sem ellenségeid életét, sőt még csak hosszú életet sem kívántál, hanem bölcsességet és értelmet kértél..., megadom neked a bölcsességet, és az értelmet. Sőt, olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amilyen sem azoknak nem volt, akik előtted voltak, de utódaidnak se lesz.” Salamon szerzett magának 1400 harci szekeret és 12 000 lovat. Aranya, ezüstje közönségesnek számított, annyi volt belőle. Hamar hozzáfogott a templomépítés előkészítéséhez. Közöm. A ma uralkodóira ugyancsak ráférne a bölcsesség, hogy elkerüljék ellenségeik életének kioltását, kiegyenlítsék a hepehupákat a társadalmi különbségek területén, a népek között, s kellő önmérsékletet diktáljanak. Ma erre volna szükség. Ez hozna igazi békét, nem a harc s a mások legyőzésének a vágya. Legalább ilyen fontos, hogy mi is kérhetünk saját magunk számára mindenfélét, s az Úr megadja, ha tetszésére van. Flüei Szt. Miklós (Svájc) azt kérte, hogy mindent adjon meg neki, ami hozzá vezeti őt, s mindentől fossza meg, ami eltávolítaná tőle. Loyolai pedig így fohászkodott: „Csak a szeretet maradjon enyém, más semmi nem kell.” Nekem mi kell? Neked mi kell?        

Bp. I. Wien, Riga, Rostov, Vilnius, Daventry, Praha, Bruxelles, Lyon, Kiev, Hilversum, Warszawa, Sofia, Roma, Bp. II., Bucuresti, Paris, London, Lwow, Ostrava, Berlin, Tallin, Bratislava, Zagreb, Bp. I. Tirana, Kaunas, Luxemburg, Montecarlo.
Neked mi jut eszedbe? Az, ami nekem, ha elég ősz a hajad. A régi csöves rádió középhullámú keresőjének a körülbelüli adatsora. (Stralsund kimaradt.) Az ember leült a rádió elé (Egon szerint pekedli) és tekergette a forgókondenzátor korongban végződő végét, az állomáskeresőt. A zöld varázsszem pedig kacsintással jelezte, hogy megfogtad az adót: Jobb már nem lesz a vétel minősége (térerő, antenna, „féding”). Minden adóhoz tartozott egy helységnév, minden adóhoz tartozott egy hívójel, és minden adóhoz több-kevesebb titokzatosság. Vajon melyik országban van a városka? Furcsa nevek, idegen beszédek, időnként bizarr muzsikák a magyar fülnek.
Ó, azok a hívójelek! Engem megfogott egy-egy találó hangszerelésű dallam. Tetszett a Bp. I. (Kossuth) hívjele: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza.” A Bp. II.-é (Petőfi), kiragadott részlet a Rákóczi-indulóból. És sok másik. Csengő-bongó, találó zenei félperiódusok. Adtak rá az adók, hogy jelük csakugyan „hívó”-jel legyen. Ez változott. Ma alighanem a hírek kaotikus sokasága ihleti a hívójelek szerzőit, azért olyan idegesítőek a jelek. Nem hívnak, ingerelnek. Olykor szörnyen unalmasok is.
A legmeglepőbb számomra, hogy az egyházi zenében akaratlanul is ráakadtam néhány olyan dallamra, amelyek kitűnő hívójelei lehetnének (egyházi) rádióadóknak. Ilyenekre bőven akadnak a taizéi énekeskönyvben. Mivel kottázni nem tudok a posztba, a szövegüket idézem. El kell hinnetek, mindhez tarozik egy-egy hívójelszerű dallam. Persze könnyű Taizének, hiszen minden dallamot többször megismétel, mintegy mantrázva őket. Sorolok az alábbiakban néhányat:
– A lelkem csak az Úrnál csendesül el, az Úrban béke vár, Csak nála lelhet nyugodalmat lelkem. Nála béke vár.
– Allelluja. 1.
– Kyrie, 13.
– Gloria tibi, Domine, Domine, :I
– O adoramus te, o Christe
– Laudate Dominum... omnes gentes... allaluja
– Adoramus te, Christe, benedicimus tibi...
– Gyújts éjszakánkba fényt! (Dans nos obscurités)
– Laudate omnes gentes, laudate, Dominum...
– Spiritus Jesu Christi, Spiritus caritatis, confirmet cor tuum...
– Végül Dax kitűnően alkalmas dallama, melynek szövege: Hála legyen, hála legyen, hála, áldott az Úr.
Összefoglaló az 1Krón 29-hez. Dávid beszáll a templomépítésbe, mégpedig 3000 talaentum ofri arannyal, 7000 talentum ezüsttel, majd a tehetőseket is adakozásra biztatja. Az eredmény: még 5000 talentum arany, 10 000 dareikosz (perzsa kb. 8 g-os aranypénz), 10 000 talentum ewzüst, 18 000 tal. bronz, 100 000 tal. vas gyűlik össze. Dávid az egész nép előtt dicsőíti az Istent: „Minden tőled jön, s azt is a te kezedből kaptuk, amit felajánlottunk neked... Őrizd meg örökre népedben ezt a lelkületet, s szívüket irányítsd magad felé. Salamonnak pedig adj osztatlan szívet...” Erre az egész közösség magasztalta az Urat. Salamont felkenték királynak, Dávid visszatért atyáihoz. A krónikás megjegyzi, hogy Dávid tetteiről részletesen beszámol egy másik tekercs, melyet Sámuel szerzett. (Láttuk!) Közöm. Dávid megfogalmazására hajaz Pál apostol költői kérdése: „Mid van, amit nem kaptál?” Ugye, hogy... Semmi. Dávid jól imádkozik. Lényeges dolgokat fogalmaz meg. Bár a mai uralkodók ugyanilyen odaadással lesnék Isten akaratát, mert hatalmat kaptak, amellyel élhetnek, s igen könnyen visszaélhetnek. Elég napjaink puskaporos állapotaira gondolni.      

Már ilyen is van. Ez egy könyv címe, amelyet Antonio Spadaro SJ írt a témáról (Új Ember, Bp. 2014). Tanulmánygyűjtemény, gondolatkísérlet az internet világában és a hit világában közös kapaszkodókat találni. Mivel a technika folyamatosan fejlődik, a kötetkét naponta kellene továbbírni, vagy pedig megtalálni azokat a jellegzetességeket, amelyekkel számolnunk kell korunk cyber-terében. Mivel igen az elején tartok, csak néhány felvetését osztom meg. Ilyeneket fogalmaz meg. „A világháló olyan valóság, amely egyre inkább része a hívő életének és hat valóságértelmezési képességére, vagyis ... hite megélésének a módjára.”  Elgondolkoztat engem ez a valóságértelmezési képesség, mint kategória. Új lehetőségekkel kell élnie, dolgoznia, benne alkotni saját meggyőződése szerint? A világháló sokszerűen járja át tudatunkat, hat érzelmeinkre, informál, miközben mi ugyanezt tesszük a világgal. Informáljuk, hatunk a minket olvasók, a feltett képeinket, zenéinket érzékelők érzelmeire, tudatára. Kölcsönhatásban vagyunk egymással a twitteren, blogon, facebookon, keresőprogramokon, skype-on stb. keresztül. Megismerünk sose látott helyeket, hallgatunk sose hallott zenéket, s magunk is gazdagíthatjuk a cyber-tér javait.
Egy másik kettős felvetés: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15) „Ne csinálj magadnak faragott képet arról, ami fent van az égben.” (Kiv 20,4) A kérdés ezek után, hogy az internet vajon egyik lehetséges eszköze a jóhír megismertetésének, vagy bálvány, amely üres és lehúz? A kérdésre az indián mese válaszol. Mindenkiben két farkas lakik, s harcol egymással, meséli unokájának az öreg. S ki győz? – kérdezi a fiatal? Amelyiket táplálod – válaszolja a nagyapa. Más szavakkal egy eszköz önmagában semleges. Azt fogja végrehajtani, amit műveltetnek vele.
Egy harmadik gondolat: »Nem az a kihívás, hogy miképpen „használjuk” jól a világhálót, hanem az, hogy miként „éljünk” jól a világháló korában.« Ebben az értelemben a világháló nem új evangelizációs eszköz, hanem szövegkörnyezet, amely alkalmas arra, hogy kifejezze a kereszténység és az emberek élete közötti közöstermészetűséget. Más szavakkal: alkalmas eszköz arra, hogy rádöbbentsen, Krisztus élete és tanítása minden embernek való. Minden emberrel „közös természetű”.
Még folytatom később.
***
Ma megszületett a kis 1131. Bátyám 3. fiának első gyermeke, Emil. Isten hozta a kicsikét. Sok boldogságot és örömöt benne, neki hosszú, szép és tartalmas életet kívánok.  
***
Farsang. Vagy 10 éve történt. Téli hideg, nagy hó. Az ablakban állok. Látom, hogy egy tini korú legény a szemközti ház földszinti ablakán kidob egy üveg piát a hóba. Utóbb ő maga is megjelenik. Felkapja az üveget és balra el. Hihetőleg tiltották neki otthon, hogy szeszes italt vigyen magával a buliba.  
Összefoglaló az 1Krón 28-hoz. Dávid és a templomépítés. Újra olvassuk, hogy Dávid a harcok embere, ezért nem építheti meg az Úr templomát, csak fia, Salamon, akinek a rendelkezésére adta a nemesfémeket a szükséges mértékben, s különféle intelmekkel látta el. Úgymond: „Az ő (Salamon) királyságát megerősítem, ha odaadóan megtartja parancsaimat...” És: „Salamon, ismerd el és szolgáld atyád istenét osztatlan és odaadó szívvel, lélekkel. Ha keresed, megmutatja magát.” És még: „Az Úr nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát.” Közöm. Utóbbit tartotta Salamon. 40 évig épült a templom. Fontos még a két intelem: egész szívvel, odaadó lélekkel szolgálni, és ha keresed, megmutatja megát neked az Úr. A két intelem feltételezi és ki is egészíti egymást. Minden kor minden emberét megszólítja, minden kor minden emberének tanácsot ad Dávid kijelentése.  

Rohan az idő. Próbálom felidézni, hogy ezelőtt 42 évvel mi történt. Feleségem első ízben indult kórházba, mert szülési fájdalmak jöttek rá. Már nem emlékszem, hogy taxit kértünk, vagy villamossal indultunk neki az útnak. Alighanem az előző verziót alkalmaztuk. A Schöpf-Méreiben elég gyorsan ráébredt Sárosteleki dr arra, hogy ez a gyerek császármetszéssel fog születni.
Így is lett.
Engem szelíd határozottsággal távolítottak el a szülészet környékéről is, mondván, hogy segíteni itt nem tudok, a feleségem pedig pihenni és aludni fog a műtét után. Ez is így lett.
Reggel meglehetősen korán indultunk, én meg hazaérve a sarkon álló telefonfülkét kezdtem ostromolni, hogy egyáltalán megismerjem a tényeket.
Túl van-e a műtéten a feleségem, fiunk vagy lányunk lett-e?
Hol volt akkor még saját kocsi, saját telefon, hol az apás szülés?
Sehol.
Kb. fél tizenkettő lett, mire megtudtam: lányunk született e napon, és Éva az ő neve. Nagyon örültem, hogy minden rendben van. Becsoszogtam a kórházba. Az első babánk jó nagy volt. A zárójelentést idézem: a „császárműtét oka: relatív téraránytalanság”. Napokat, tán öt napot töltöttek kettesben a Bakáts tér melletti kórházban ők – a nők. Hazaérve azonnal lefotóztam őket. Mivel hideg tél volt, rendesen be voltak öltözve.
A kicsi pedig ettől kezdve „gyarapodott bölcsességben, korban, kedvességben Isten és az emberek előtt”.
Ma már négy gyerek mamája, legidősebbje idén lesz nagykorú.
Isten éltesse őt, aki szívünket elsőnek dobogtatta meg, és életünket elsőként gazdagította kedves létével.
Összefoglaló az 1Krón 24-hez. Dávid államszervezete. Ma közigazgatásnak mondanánk. 12x 24 000 ember állt szolgálatára. Ha jól számolom, ez évi kb. 300 000 fős tömeg. Minden törzs egy hónapot teljesített szolgálatban. Aztán tehetett, amit akart. A király felügyelőket is állított a neki fontos gazdasági területekre: így a kincstár élére, a tornyokban felhalmozott készletek gondozására, a munkára szerződöttek irányítására. A szőlőknek, olaj- és fügefáknak, nyájaknak, tevéknek, nőstény szamaraknak, kecskenyájaknak ugyancsak felügyelő rendezte az ügyeit. Sorol a szerző még néhány beosztást: fővezér, tanácsadó, gyermeknevelő. Közöm. Ábrámnak Urból való megindulásakor egyáltalán nem volt szüksége semmiféle felügyelőre, hiszen csak néhányan voltak. Az ősegyház indulásakor sem látunk munkamegosztást, noha a hit terjedése miatt meglehetősen gyorsan élni kellett a szakosodás lehetőségével. Okosan kell szervezni, mert hajlik az ember a bürokratizmusra. Ám a kellő szervezettség hiánya is rossz, mert káoszba torkollik.  

Most nem a szabályos időmértékes szövegekről akarok írni, mint egy múlt alkalommal, amikor is a Wartburg szerelő könyvből idéztem: „A fékvezetékeket légteleníteni kell”. Nem is a magyaros hatos felező ritmusról: „Nádorispán látja, Toldit a nagy fával”, hanem a közösen mondott prózáról. Pl. arról, hogy a közösen mondott imáknak viszonylag szabályos ritmusa alakul ki. Vegyük az Üdvözlégyet. Így valahogyan szól azonos metrumba zárva a közösen mondott szöveg (ez nem jelent mindig újabb lélegzetvételt, csak az együttmondást segíti). / Üdvöz légy, Mária, / malaszttal teljes / az Úr van teveled / áldott vagy te az / asszonyok között és / áldott a te méhednek / gyümölcse, Jézus/ Asszonyunk, Szűz Mária, / Istennek szent anyja, / imádkozzál érettünk / bűnösökért / most és halálunk / óráján. Ámen. / Hangzásában ez utóbbi többnyire: ammen).  Az egybetartozó részeket hozzávetőleg egyenlő hosszúságú idő alatt ejtjük ki. Ez nem vers, mégis valamiképpen az. Azért az, mert ritmusa van. Egy kivételével felező, azaz különösebb gond nélkül ketté vehető. Tetten érhető itt a magyaros verselés egyik sajátja: úgy viselkedik a szótagok ejtése, mint kocsisor a közlekedési dugóban. Sűrűsödések és ritkulások követik egymást a szövegrészekhez illeszkedve. Vannak hangsúlyos és hangsúlytalan kezdések. A „malaszttal teljes”, hangsúlyosan indul, „az Úr van teveled” hangsúlytalanul. A profán szövegek között ugyanígy találunk hangsúlytalan kezdésre példát. Ami most bevillan pl.: Babám, az (hangsúlytalan) ajtót be ne laka-told (hangsúlyos). Gábor Ignác köteteket szentelt a témának: A magyar ősi ritmus, A magyar ritmusproblémája, A magyar ritmika válaszútja címen (Fekete sas kiadó Bp, 1997.) A kötet hátulsó borítójáról idézem Babits tömör véleményét: „S hogy teljesen színt valljak, a Gábor próbasorát: »Egy némber, egy özvegy egy hősködő asszony« – egészen úgy skandálom, mint Gábor ... s biztos vagyok, hogy Arany is úgy skandálta.”
***
Mióta túl vagyok az antitest injekciókúrán (ígért egyik folyománya, a fülzúgás megszűnése) és szedek ellene pirulákat (Betagen) betegen érzem magamat. Jobban cseng a fülem, mint korábban. Olykor a kabócák lankadatlan buzgósággal húzott fűrésztelepszerű hangját hallgatom. Olykor abbamarad. Persze, a hidegfront – lehetne mondani. Persze a 68 év – szintén lehet mondani.
Összefoglaló az 1Krón 26-hoz. A kapuőrök. Szintén leviták. Őrizték a várost, őrizték a kincseket, őrizték a készleteket. Szolgálatukért kaptak a zsákmányolt javakból győztes csata után. Nem voltak kevesen. Csupán a Jordántól nyugatra eső részen 2700-an szolgáltak. Közöm. Ma van rend-őr, polgár-őr, seregben pedig külön őrezredek. Nem akarok elcsángálni a témával Adyig, Őrizem a szemedet, de a zsoltárokig igen. Pl. a 127-esben ez áll: „Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik felette.” És még: „Lelkem eseng az Úr után, jobban, mint éji őr a virradat után.” (Zs 129 De profundis, Ford. Sík S.) Az előbbit ugye a Krisztus (kell a névelő, mert jelentése a Felkent) így fejti ki: „Nélkülem semmit se tehettek.” És csakugyan, az emberek valaha tömegesen odafigyeltek az Úrra, mindent tőle reméltek, mindent hozzá viszonyítottak, saját ténykedésüket is. Az utóbbi pedig egy olyanfajta ragaszkodást foglal szavakba, amelyek e legerősebb kötődésre utalnak. Ide idézhetném még, (Jó, akkor legyen) a 42. zsoltárból egy rész: „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik, Tehozzád én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed eleiben Mikor jutok élő Isten?” A kép kifejező, a kérdés az élet minden pillanatában feltehető.  

Deskénél olvasom: „A rádióban (Bartók) a mai Stravinsky-maratoni hangversenyre próbálok odafigyelni.” S csakugyan egyik koncert követi a másikat. Nekem azonban van egy nagy szomorúságom. Van nekünk egy Rácz Aladárunk, aki Genfben ismerkedett meg Stravinskyvel. Ha azt mondom, hogy volt akkora tehetség Aladár is, mint Igor, akkor végtelenül elszomorít, hogy Stravinskyhoz képest, akinek hatalmas anyaga van a google-keresőn, Rácz Aladárnak se fantáziadús mesés szövegeit, sem varázslatos zenéjét nem találom a youtube-on.
Egyet se!
Tudni kell, hogy a jászberényi (birinyi) ember „csigányosan besélt, s ezs nagyon jól állt neki. Hozzsá tartozsott”. Mivel nekem megvolt lemezen az ő élőbeszéde, a róla szóló Kroó Gy.-könyvből ideidézem, amit lemezre mondott beszédéből megtaláltam. Igyekszem azzal az ízes akcentussal leírni, ahogyan tőle hallottam: „Ezserkilencssázstizsennégyben Genfbe mentem, ott maradtam a háború végéig. Sok híres muzsikussal ismerkedtem itt meg, többek közsött Stravinskyval. 1915-ben egy bárban játsottam. Egy ízsben megjelent itt Ernest Ansermé (Ansermet), a híres karmester, másodmagával. Leültek egy sarokba. Kisvártatva magáhozs intett Ansermé és kérdezste: Játshatnék-e egy sólót csimbalomra? Mondom: Ezs sinte lehetetlen, olyan nagy a lárma. Ansermet azs igazsgató által csendet teremtett. Én meg elkezsdtem játsani egy serb kólót. A csimbalom előtt ugrált egy fiatalember, Ansermet társa. Monoklit viselt, piros nyakkendőt, zsöld mellényt, és igen sűk ruhában fesengett. Stravinsky volt. Azzsal birkózsott, hogy sűk kabátjából kihúzzsa a madsettát, és jegyzsetet írjon rá. Én, mint afféle öntelt legény, tetőtől talpig lekicsinylőleg végigmértem, és azst gondoltam magamban: »Amit én játsom, ast ugyan nem fogod leírni!« Csakugyan: rövidesen abbahagyta a jegyzsetelést.” A történet folytatódik.
Ami itt a lényeg. Egy cimbalmos-zseni, aki számtalan újítást hajtott végre mind a hangszerén, mind az ütőkön, ütéstechnikán, s aki a Zeneakadémia tanára volt, akit a legrangosabb hangversenytermek próbáltak egy-egy koncertre leszerződtetni, aki a klasszikusokat átírta cimbalomra, aki maga is termékeny zeneszerző volt... hogy a csodába lehet, hogy az interneten úgyszólván meg sem említtetik, legalábbis muzsikálása. Lemezfelvételei teljesen hiányoznak a youtube-ról.
Mivel én nem értek a technikához, nem vállalhatom eme a nagy művész hanglemezeinek bemutatását, felpakolását az internetre.
El nem képzelem, hogy szerzői jogvédelem akadályozza meg, hogy zenéi felkerüljenek a hálóra. Persze nem ismerem az idevonatkozó procedúrát.  
De azt sehogy se tudom elfogadni, hogy feledésbe merüljön a zene iránt érdeklődők érdeklődése ellenére ez a nemzetközi hírű mester.
SEGÍTSETEK! Help! Hilfe!
Összefoglaló az 1Krón 25-höz. A fejezet sorolja Dávid papi szolgálatát segítő énekeseket. Soukat név szerint, de mivel ők is tömegesen voltak, legtöbbjüket névtelenül. Sokan énekeltek, de akadtak, akik „citerával és zengő muzsikával”, hárfával, harsonával és cimbalommal kísérték az énekelt imákat. Gondolom zsoltárokat, vagy zsoltárokat is. Közöm. Gondolom, azok a zenészek jól éltek, szolgálatukat megfizették. Ma Magyarországon ez kevéssé áll. A karnagyok még csak-csak, a kántorok is kapnak fizetést, de az egyházi énekkarok tagjai nem. Talán a zenekari tagok se. Munkájuk önkéntes. Mivel magam is megjártam néhány kórust, egyszer egy karnagyot megkérdeztem, hogy bírja idegileg a kóruslétszám esetlegességét, kiszámíthatatlanságát. Mosolyogva felelte: Negyedórával misekezdet előtt körbenézek, kik jöttek el, hányan jöttek énekelni. Ehhez szabom a választott liturgikus művek nehézségi fokát. A hozott anyagból kell dolgoznom – mondta. Én meg hozzáteszem: a kórusoknak folyamatosan változik a taglétszáma, ingadozik a minősége.      

A Duna tévén kéthetente jelentkezik Incze Zsuzsa műsora, a Csellengők. Meglehetősen régen indult, ha arra gondolok, hogy több mint 610 adást ért meg eddig. Mert csellengők vannak, emberek eltűnnek, elvesznek, szem elől vesznek, elkallódnak, erőszakosság áldozataivá válnak. Eltűnik a csecsemő, mert fel akarja fedezni az érdekes világot, eltűnik az aggastyán, mert érelmeszesedése következtében fogalma sincs ki ő és merre van hazája. Eltűnnek, akik tervezetten,, de titokban sorsot és/vagy országot akarnak változtatni. Nyoma vész azoknak is, akiket stricik, bűnszövetkezetek rabolnak el.
Egyszer az örvendetes olvasó titkáról kellett elmélkednünk „akit te szent szűz a templomban megtaláltál”. A történet ismerős lehet. A 12 éves Jézus nem zarándokol haza rokonaival, hanem beszédbe elegyedik a templom levitáival, papjaival. Három napot tölt Jeruzsálemben. Ugyanennyi ideig keresik szülei. Mária megjegyzi: „Miért tetted ezt velünk, fiam. Atyád és én három napja bánkódva keresünk.” Akkor próbáltuk kifejteni, hogy Zsuzsa csecsemő volt, amikor a keszthelyi strandon elaludt az árnyékban. Mi felpattantunk, hogy ebéd után nézzünk. Közben a gyerek felébredt, és elindult a zsúfolásig megtelt strandon. Ő keresett minket, mi őt, bánkódva, s elképzelve, hogy megölték, belefulladt a Balatonba, emberrablók karmaiba került, ki tudja, most merre jár. Mindenesetre jó 10 perc múlva megtaláltam. Húúú! – mondom 39 év távlatából visszaemlékezve. De húgomat is emlegethetném, akit sétáltattunk néhányan testvérei. Ám vándorcirkusz vonult át Kelenföldön. Mi utána eredtünk a tarka látnivalónak, ő pedig nem tudott lépést tartani velünk. Hogy hová lett, sose tudtuk meg. Anyánk elrohant a helyi rendőrörsre, ahol békésen üldögélt az egyedül közlekedni még alig tudó lányka.
Tegnap meg unokánk keresett más útvonalat haza az iskolából, merthogy egy átjáróház korábban olyan büdös cigarettaszagú volt, hogy megpróbálta kikerülni. telefon jobbra-balra, utóbb a rendőrségre. Merthogy a gyerek eltévedt, s közel két óráig kereste az utat hazafelé. Deo gratias, megtalálta. Végül is e gyerek érvei elfogadhatók. Nem tudhatta, hogy ekkora árat fizet azért, hogy a cigiszag kellemetlenségét elkerülje. Nekünk, a nagyszülők szívéről is nagy kő esett le, mert természetesen csupa kellemetlen mellékgondolatunk támadt. Megérne egy kikérdezést, hogy az értesült rokonok, ki mindenkinek a közbenjárásáért imádkoztak, hogy baj nélkül ússza meg a gyerek az őt ért kalamitást.
Összefoglaló az 1Krón 24-hez. A Krónikák első könyve emléket állít Áron fiainak, akik papi szolgálatot láttak el és tisztviselők voltak. Hogy kiből mi lett, sorshúzás döntötte el. Elég nagy sokaságot alkottak, huszonnégy osztályba sorolja őket a szerző. Közöm. Hogy ki volt Jehoraib, Jedaja, Harim, Szeorim, stb. fogalmam sincs. csupán az analógia kedvéért említem meg, hogy Rómában járva a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika belső terében magam is láttam a valaha létező pápák arcképét. A mozaik minden pápának a nevét szerepelteti, s arcképét. Hogy miféle ihlet folytán rakták ki a különféle s a művész által aligha ismert arcokat, arról ugyancsak nem sok elképzelésem van. Mert igaz, hogy Szent péter leveleket hagyott hátra, s viselt dolgai megismerhetők az Újszövetségből, de Linus (rabszolga volt? ...mintha), Cletos, I. Clemens, St. Evaristos, I. Szt. Sándor, I. Szent Sixtus, St. Telesphoros és még vagy 3000 pápa ki volt, alig némelyikükről tudok valamit. Pedig a maguk korában mind az ó-, mind ószövetségiek „valakik” voltak. Így valahogy múlik el a világ dicsősége. Ma is vannak azért próbálkozások. Kinek csak egy papírdarab igazolja kiválóságát, kinek márványtábla. Földi emlékezetük mindazonáltal a felsoroltakéhoz hasonlóvá lesz.